Külföld

Térfigyelő kamerákon a férfi, aki kapcsolatba hozható a hulahoppozás közben halálra késelt kilencéves kislány ügyével

rtl.hurtl.hu

2022. július 30. 12:56

A brit rendőrök nagyon szeretnék megtalálni, ezért a lakosság segítségét kérik.

A rendőrség közzétett három fényképet, amiket térfigyelőkamerák rögíztettek az angliai Boston belvárosában. Ezen egy olyan férfi látható, aki a hatóságok szerint kapcsolatba hozható egy kilencéves kislány ügyével.


Ahogyan arról az rtl.hu is beszámolt, az angliai városban hulahoppozás közben, az ötéves húga szeme láttára késeltek halálra egy kislányt, hogy így álljanak bosszút az anyját, aki a tettesek szerint tartozott a gyári műszakpénzükkel.

A helyieket valósággal sokkolta az eset, főleg mert a késelés egy csendes macskaköves utcában történt, ahol szépségszalonok, könyvelőirodák és kávézók vannak.

Borzalmas, ami történt. Tegnap délután négykor beszéltem Liliával, és azt mondta: Viszlát, holnap találkozunk

– mondta egy helyi. Egy másik hozzátette:

Ezen a helyen már nem maradt emberség – semmi.

Korábban az eset miatt letartóztattak két férfit, de őket azóta már elengedték, vagyis jelenleg úgy áll, hogy az elkövető még mindig szabadlábon van. Hogy a most keresett férfi a feltételezett tettes, vagy csak egy szemtanú, egyelőre nem közölték, csak annyit tudni, hogy a rendőrség nagyon szeretne vele beszélni.

Nyitókép: Joe Giddens / PA Images via Getty Images

#Külföld#késelés#egyesült királyság#anglia#boston#kislány

Címlapról ajánljuk