Lefoglalt ételszállítók, kitörni próbáló lakók: Sanghajban élő magyarokkal beszélgettünk a könyörtelen karanténról

„Mindig megy a háború valami hülyeségen” a házban, meséli a Sanghaj nyugati, Puxi nevű részében élő Balogh Attila. A lakóépület már negyven napja karanténban van: a lakók ennyi ideje nem hagyhatják el lakásaikat, folyamatosan tesztelik őket. Mégis nagyjából minden másnap van új fertőzött. Így a lakók által szervezett WeChat-beszélgetéseken belül külön „tudóscsoportok” létesültek, akik először azt találták ki, hogy biztos a konyhai szellőzőkön keresztül terjed a covid. Kéményseprőt hívtak, kitisztíttatták. Másnap megint volt új fertőzött. 

Ekkor „fellázadtak a lakók”: bejelentették, hogy csak akkor hajlandóak kimenni az udvarra tesztelni, ha előtte az egész 27 emeletes épületet fertőtlenítik. 

Ki is jöttek az „űrhajósok”, hogy felhipózzák a lezárt lépcsőházakat és lifteket, valamint a folyosókat, amit több mind egy hónapja üresen nyújtóznak. Ám a lakók ezután se voltak hajlandóak az udvaron tesztelni. A PCR így házhoz ment: másnap megint volt pozitív teszt.

A számláló ilyenkor újraindul: elvileg egy hétre van szükségük pozitív tesztek nélkül, hogy az itt élők elhagyhassák lakásaikat. Ha pedig két hétig nincs pozitív teszt, akkor a város kerületén belül is szabaddá válik számukra a mozgás. „Ilyen eddig nem volt”, mondja Balogh Attila, aki úgy érzi, az emberek egyre idegesebbek, a közösségi chatbeszélgetésekben egyre agresszívabb a hangulat. 

Ha pedig pozitív lesz a teszted, mehetsz a karanténkórházba, ahol több ezren vannak összezárva, és még zuhanyozni sem lehet 

– emlékeztet egy másik aspektusra, ami az itt lakókat nyomasztja.

Hetek óta se ki, se be

Ahogy az RTL Híradó is beszámolt róla, Sanghajban a hatóságok már a kínai himnusz első sorát is tiltják a közösségi oldalakon. Az ugyanis felkelésre szólít fel, miközben az ország egyik legnagyobb népességű városában egyre nagyobb az elégedetlenség a koronavírus-járvány kezelése miatt. A 25 millió lakosú Sanghaj hetekig teljes karantén alatt volt. Egyre többen éheznek, és a helyzeten az sem segít, hogy több körzetben a javuló járványadatok miatt a héten már feloldották vesztegzárat. Az itt élő magyarok legalábbis arról számoltak be az rtl.hu-nak: eddig ennek nem sok eredménye látszik.

Balogh Attila 28 éve él az ázsiai országban, jelenleg fotósként és informatikusként dolgozik. Azaz dolgozna, ha tudna. Pedig mindössze kétszáz méterre él irodájától, a lakása ablakából rá is lát munkahelyére. Azonban mivel az egy másik kerületben van, így még akkor se teheti be oda a lábát, ha két hetet átvészel a lakónegyed pozitív teszt nélkül. Ez pedig, úgy tűnik, még messze van.

A férfi felidézte: Kínában a járvány kezdete óta a „zéró covid” politikáját folytatják: ha valahol megjelenik a járvány, azonnal lezárják a lakótelepet, a falut, és amíg vannak pozitív esetek, addig zárva is marad. Szerinte „az omikron előtti variánsoknál ez a módszer tök jól működött, ezért is tudott kinyitni az ország”. Az omikron azonban túl gyorsan terjed, ráadásul Sanghaj április előtt némileg elengedni látszott a „zéró covid” stratégiát, és csak kisebb társadalmi egységeket zárt le, rövidebb időre.

Ha egy irodaépületben találtak covidot, csak azt az épületet zárták le, de azt rögtön. Ilyenkor mindenki napokig bent ragadt: az emberek ekkoriban tiszta gatyával, fogkefével és zacskós levesekkel jártak dolgozni.

Az ő lakónegyedüket csak azért zárták le teljes egészében már március 18-án, mert itt tünetes fertőzést találtak. Aztán éppen akkor jelentették be a városszintű lezárást, amikor letelt volna a karantén ideje. Így Attila már több mint egy hónapja a lakásába van zárva barátnőjével, viszont számukra az legalább jól jött ki, hogy a városszintű lezárások előtt be tudtak vásárolni és felkészülni arra, hogy esetleg szakadozhat az ellátás.

Ez jogos aggodalom volt: a karantén miatt a boltok és az online üzletek is szinte teljesen bezártak, az egyéni rendelés majdhogynem lehetetlen. Amikor reggel hatkor keltek fel, hogy a legnagyobb online üzlet oldalán megpróbáljanak bevásárolni, akkor sem jártak sikerrel.

Húsnap, tejnap

A kezdetekben még nehezebb volt a helyzete Csontos Nórának és négyfős családjának. Baloghékkal ellentétben ők a város keleti részén, Pudongban élnek: míg a nyugati félen négy napra előre bejelentették a teljes lezárást, itt csak két-három órájuk volt a lakosoknak felkészülni rá. Csontos Nóra azt mondta az rtl.hu-nak:

Az elején valószínűleg csak azért nem éheztünk, mert én betárazósabb fajta vagyok: nem veszek két liter tejet, inkább két kartont. Ez a személyiségemből kifolyólag adódott, ha nem ilyen vagyok, gondban lettünk volna.

Csontosék szinte véletlenül jöttek rá arra a módszerre, amit szinte az egész város használ arra, hogy ne maradjanak éhen. Megláttak egy epret szállító embert az utcán: mint kiderült, nem piac nyílt a karantén közepén, hanem egy nagyobb beszállító termékei jutottak el közvetlenül a lakókhoz.

Miután elfogytak a tartalékaik, a sanghajiak több százas csoportokba szerveződtek a WeChat nevű üzenetküldő applikáción, és felvették a kapcsolatot a városhoz közeli nagykereskedésekkel, ahonnan közvetlenül rendelik meg az ételeket: egyszer „húsnap” van, máskor „tejnap”. A chatet folyamatosan kell figyelni, hogy mikor adja le a közösség az új rendelést: van, hogy napi 2-3 ezer üzenetet is elküldenek ezen keresztül.

A szállítmány azonban nem mindig érkezik meg: van, hogy a város határában visszafordítják a teherautókat, és olyan is előfordul, hogy a hatóságok a város határain belül lefoglalják a járműveket, és munkába állítják a saját segélycsomagjaik kiszállítására, meséli Nóra.

A tesztelés az általunk megkérdezett magyarok szerint folyamatos, de a kezdeti állapotokhoz képest már egyre kaotikusabb. Nem tudni előre mindig, hogy aznap lesz-e covidteszt, hogy PCR-teszt lesz-e, illetve hogy egy központi helyen végzik, vagy a tesztelők mindenkit egyesével felkeresnek. Nóráék lakóközösségének például „ki kellett harcolnia”, hogy napi tájékoztatást kapjanak arról WeChaten, hogy milyen tesztek várhatóak.

Az antigén tesztet saját magadnak kell elvégezned, és ha pozitív, felvenni a kapcsolatot a helyi „Köjállal”, ha meg negatív, erről feltölteni a bizonyítékot a helyi WeChat csoportba. De sokan már ebbe is beleszarnak

– meséli Balogh Attila. 

Az itteni magyarok a bezártság alatt közös podcastot is indítottak Vesztegzár címen, amiben a helyzet különböző aspektusait járják körül. Készítettek adást a kisgyermekes anyák helyzetéről a karantén alatt, de a helyzet kulturális vonatkozásaival is foglalkoztak. Facebook-oldalukon naprakész információkat olvashat és hallgathat a sanghaji helyzetről:

Az információközlés lehet „példás” is, de működik a cenzúra

Attila úgy látja, vannak lakóközösségek, ahol pozitívan, egymást segítve próbálják átvészelni a helyzetet a sanghajiak, ám másutt egyre inkább felszínre törnek az indulatok.

Nóra arról számol be: 

Nekem nem voltak különös érzelmi mélypontjain, inkább azt mondanám, hogy bizonyos helyzetek félelmet váltottak ki belőlem. Az első hetekben megjelentek videók arról, hogy még az egészen kicsi gyerekeket is elválasztják szüleiktől, ha valamelyikőjüknek pozitív tesztje lesz – aztán mehetnek a járványkórházba. Emiatt az is megfordult a fejemben, hogy haza kéne menni.

A reptérre ki lehet jutni, de borsos áron: csak néhány, külön engedéllyel rendelkező taxis dolgozik a városban, akik ezt az egyirányú fuvart tíz-hússzoros áron teszik meg a normális időkhöz képest. Nóra tud olyan esetről, hogy egy taxis csak nyolcezer jüanért, vagyis nagyjából 430 ezer forintért vállalt be egy fuvart.

Elmondása szerint viszont öt- és nyolcéves gyerekeit nem viselte meg annyira a bezártság, könnyebben alkalmazkodtak a helyzethez, mint sok felnőtt. Az online oktatást élvezik, és jól esik nekik, hogy együtt lehetnek szüleikkel.

A városból érkező hírek viszont egyre aggasztóbbak: egyes helyeken az emberek lázadni kezdtek, Attila olyan esetről is hallott, amikor 

a lakók szervezetten próbáltak kitörni a karanténból.

Itt jön be a képbe kínai cenzúra szerepe. Attila szerint a kínai állam a járványhelyzet kezdete óta „példásan” kommunikál a járványügyi statisztikákról: minden adatot meg lehet nézni, akár lakótömbre lebontva, szemben a magyar állam „titkolózásával, bujkálásával”.  A rendszerellenes kijelentéseket viszont komolyan szűrik. 

Ezek a videók és tartalmak perceken vagy órákon belül eltűnnek.

Nóra egy konkrét esetet is megemlít: „Nemrég jelent meg egy videó arról, hogy elbarikádozták egy lakóház ajtaját a hatóságok. Alatta negatív kommenteket lehetett főleg olvasni, többek között arról, hogy na de mi lesz, ha esetleg tűz üt ki bent, és menekíteni kell. Másnapra ez a videó eltűnt”.

És hogy miért erőlteti a kínai állam a karantént annak ellenére, hogy az omikron kevésbé halálos, mint a korábbi variánsok, az emberek pedig egyre elégedetlenebbek a városban? „Európai fejjel úgy gondolom, hogy ez túl van lihegve” – mondja Csontos Nóra. „De a személyes véleményem szerint a politikáról is szól. Eddig két évig azt sulykolták a hatóságok, hogy mindent meg kell tenni a vírus megállításáért, és hogy el vannak kötelezve amellett, hogy senki ne legyen beteg. Ezt a döntő többség támogatja: teljesen meg vannak arról győződve, hogy ez a vírus veszélyes, és hogy személyes áldozatokat kell hozni a közösség érdekében, hogy megállítsuk. Ebből pedig nehéz kihátrálnia a kormánynak, és nehéz lenne most azt mondani, hogy az omikron mégsem annyira veszélyes. Még mindig azt kell sulykolni, hogy minden áron meg kell állítani.”

A sanghaji helyzetről a Fókusz is részletesen beszámolt korábban:

Nyitókép: AP Photo / Nico de Rouge