Egy Ladával menekült a tankok elől a magyarokhoz – Kárpátalja most a kelet-ukrajnaiak „fő bástyája”

Feleség, gyerek, pár fontos holmi, és egy Lada: így menekült el Anatoli Litvijenka Melitopolból az orosz invázió második napján. Az időt már új számításban mérik: nincs 2022, nincs március, csak ennyi, vagy annyi nap telt el a háború óta.

A támadás napján szétlőtték a város melletti határőr-támaszpontot, aztán meg is jelent kétszáz tank a város környékén.

– mesélte Litvijenka az rtl.hu-nak. Azt mondta, a tankokat először a helyi rendőrségen jelentette be. Itt megkérdezte: biztonságban vannak a civilek? A válasz egy határozott „nem” volt.

Ezután hagyta el Melitopolt családjával február 26-án. Mezei utakon menekültek, hogy elkerüljék a tankokat. Eddigre már egy másik kétszáz járműves hadosztály is megjelent a környéken.

Valósággal manővereznie kellett a kis Ladával a tankok között.

Litvijenka és családja interjúnk idején még a kárpátaljai Csongor nevű településen tartózkodott, a korábban 2300 lakosú településen folyamatos a forgalom. Általában kétszáz és háromszáz közötti a belső menekültek száma. Az itteni – nagyrészt magyarajkú – lakosság többsége már Magyarországon van. A települést sokan elhagyták, sok takaros ház üresen áll a kelet-ukrajnai táj közepén.

Munka nélkül, távol az otthontól

Litvijenka arról beszél: ő jelenleg munkát próbál találni, mivel nemrég eltörölték az országban a hiteltörlesztési moratóriumot, pedig az neki és családjának is jól jött. Nem sokkal azelőtt fejezték be ugyanis házuk építését, hogy menekülni kényszerültek volna.

Az árak a háború kezdete óta duplájára nőttek, a benzin is drága. Csongor környékén több olyan kutat is látni, ahol már ki sem írják az üzemanyag árát. Litvijenka legalább a Melitopolban maradt rokonai, ismerősei miatt nem aggódik: azt az információt kapta, hogy a várost elfoglaló orosz katonák nem erőszakosak.

Aggódik viszont testvéréért, akinek falusi házát útközben látogatták meg. Nem sokkal távozásuk után pedig azt hallották, hogy az oroszok lebombázzák a települést. Vele akkor elvesztette a kapcsolatot, és nem tudja, hogy viszont fogja-e látni valaha.

Különösen rosszul esik neki, hogy orosz nyelvű, oroszbarát területen éltek korábban: mégis ilyen keményen támadta meg őket Putyin hadserege. Ha egy mondatot tudna üzenni az orosz elnöknek, ez lenne az: „ruszkik, haza!”

Litvijenka nem hagyhatja el Ukrajnát, mivel a 18 és 60 év közötti férfiaknak megtiltották a kivándorlást arra az esetre, ha be kéne őket sorozni. Ehhez hasonló vészintézkedés volt az alkoholtilalom bevezetése is több ukrajnai területen, köztük Kárpátalján is. Ezt Csongor településen komolyan be is tartatják. Az elöljáró felidézi, hogy volt olyan menekült, aki az út stressze miatt ideérkezése után egyből elkezdte keresni a helyi kocsmát – de csalódnia kellett, mivel az már bezárt.

Nem a menekültekkel van gond, hanem az álhírekkel és a tolvajokkal

Baksa András, a település elöljárója arról beszélt: számos ukrán menekült előítéletekkel érkezik a falujukba. Az utóbbi években ugyanis nem csillapodott az országban a magyarellenes félelemkeltés: szerinte sokan akár bocsánatot is kérnek tőlük, amikor azt tapasztalják, hogy szívesen fogadják őket a faluban.

Figyelmeztették őket, hogy a magyarokhoz ne menjetek, mert azok elvágják a torkukat. Aztán ilyen ellátást még nem is láttak

– magyarázza. A nagydobronyi kistérség református többségű községeiben lakóknak fontosak a magyar nemzeti érzelmek.  A település névtábláján magyarul, ukránul, és még rovásítással is ki van írva Csongor neve. „Háromszor is megpróbálták leszedetni a belbiztonságiak, de nem hagytuk magunkat” – teszi hozzá az elöljáró.

A menekültek ellátásával nincs különösebb gondja a falunak. Önkormányzati épületekben és a helyiek házaiban élnek, az adományok pedig folyamatosan érkeznek magyarországi segélyszervezetektől és településekről. 

Az elöljárói hivatalban egy tizennyolc kamerából álló rendszerrel ügyelnek a nap huszonnégy órájában, hogy mindig lássák, ha új menekülők érkeznek.

Többen ezer kilométert is utaztak azért, hogy itt lehessenek – úgy, hogy akár fél napokig dugókban álltak. Baksa szerint az első időszakban levette róluk a menekültek terhét Lengyelország és Románia, most viszont „Kárpátalja a menekültek fő bástyája”.

Éppen ezért is zavarja őket, hogy a háború óta elindult az álhírterjesztés, és a határ melletti adománylerakatok megdézsmálása is. Felidézi: egy nagyobb vidéki lap a háború első napjaiban arról számolt be az ukrán-magyar határt elsőként átlépőkre hivatkozva, hogy Kárpátalján is bombáznak már az oroszok, törnek az ablakok, zaklatják a nőket.

A valóságban egyelőre nincs szó ilyesmiről, bár a front egyre közelebb ér Kárpátaljához is. A csongori előljáró korábban még arról beszélt az rtl.hu-nak, reméli, távol maradnak a harcoktól. 

Azokról is megvan a helyiek véleménye, akik a menekülteknek szánt ételből, ruhákból és gyógyszerekből lopkodnak. Több ilyen esetről is tudnak, ami a határ mentén történt. A segélyszervezetek munkatársai már egy hete is arról beszéltek, tapasztalataik szerint egyre többen visznek a rászorulóknak összegyűjtött adományokból, pedig nem jogosultak rá: erről az RTL Híradó is készített riportot.

Hadar Bálint alpolgármester annyit tesz hozzá: „Szomorú, hogy vannak, akik a háborúból is a hasznot akarják előcsikarni”.

Határon innen

Az adományokra a magyar oldalon is nagy szükség van. Záhonyba érve azt tapasztaltuk, hogy a vasútállomáson, az ételosztásnál csak úgy özönlenek az emberek: szinte lehetetlen megmondani, hogy ki a menekült, és ki az, aki csak túr magának egy helyet a sorban.

A településre átjutni, és onnan kijutni sem egyszerű. Kárpátaljára utazva összesen öt különböző ellenőrzőpontot számoltun az ukrán oldalon – ebből háromnál egy fegyveres őr fogadott minket. Magyarországra utazva is komoly az ellenőrzés: menekült, vagy sem, a rendőrök nagy gonddal kopogtatják végig az autók rekeszeit – talán nem véletlenül, hiszen Ukrajnában az elmúlt hetekben hatványozottan megnőtt az eldobott, vagy osztogatott fegyverek száma.

Záhony maga viszont már nyugodtabb, mint a háború első napjaiban, amikor menekültek tömegei érkeztek. Az adományok átvétele olajozottan folyik, az ebédlőtermen kívül az állomáson nincs tömeg.

Itt egy egyedülálló anyát, Okszanát kérdeztük arról, hogy mit tartogat számára a jövő. Azt mondta: 

Csalódott vagyok. Amikor Kijevbe értünk nyolc éve, újra kellett kezdeni az életünket a nulláról. És már akkor sem voltam olyan fiatal, hogy ez könnyen menjen. Most pedig megint ugyanaz történik.

Ő lányával már nem először kényszerült menekülni: a 2014-es krími konfliktus miatt el kellett hagyni akkori lakóhelyüket Donyeckben, és Kijevbe utazni. Ott élt az idei invázió kezdetéig. Ekkor ismét mennie kellett. Most reméli, csak átutazóban van Magyarországon. Képzett zongorista, lánya pedig a fuvolán játszik, így a Szlovák Filharmonikus Zenekar meghívta őket, hogy zenéljenek náluk, ők pedig ellátják őket.

„Nem tudunk semmit arról, hogy mi lesz. Talán tíz napig maradunk itt, talán többet” – mondja. „Talán még Isten is megvéd minket.”

Nyitókép: AP Video