Külföld

Százezernél is több tanárt fenyegetnek kirúgással Zimbabwéban, ők már két hete sztrájkolnak

rtl.hurtl.hu

2022. február 21. 16:43

A tanárok azért tiltakoznak, mert havonta mindössze hatvanezer forintnyi jövedelmük van, ráadásul ez az összeg alig felét éri a feketepiacon, ahonnan az emberek be tudják szerezni az árukat.

Február hetedike óta sztrájkolnak a zimbabwei pedagógusok, a kormány azonban megfenyegette őket: ha keddig nem veszik fel újra a munkát, azt önkéntes felmondásként értékelik.

A Guardian hararei tudósítója több középiskolást is szóra bírt. Egyikük azt mondta: „bejövünk az iskolába és ücsörgünk, ez minden, amit tehetünk”. Egy évet már elvesztegettek a koronavírus-járvány miatt, ráadásul fontos vizsgára is kellene készülniük. A szülők attól tartanak, hogy ha nem oldódik meg a helyzet, akkor gyermekeik a bűnözés és drogozás felé sodródnak, ami a járvány alatt egyébként is megugrott a zimbabwei fiatalok körében. Egy 14 éves diák viszont azt mondta: focizással ütik el az időt, mert bár bejárnak az iskolába, a tanárok nem jelennek meg, és azt sem tudják, hogy a tanterv alapján mit kellene elolvasniuk.

A tanárok ugyanakkor azért választották a tiltakozásnak ezt a drasztikus formáját, mert havonta mindössze hatvanezer forintnyi jövedelmük van, ráadásul ez az összeg alig felét éri a feketepiacon, ahonnan az emberek be tudják szerezni az árukat és a szolgáltatásokat. A kormány mintegy harmincezer forintnyi béremelést ajánlott fel, ezt azonban a tanárok keveslik, és 170 ezer forintnyi alapfizetést követelnek.

Múlt héten a kormány fizetés nélküli szabadságra küldött több mint 135 ezer tanárt, akik nem vették fel a munkát. Ezt a döntést az egyik szakszervezet bírósági úton támadta meg, mire a kormány bejelentette, hogy önkéntes felmondásként értékelik, ha egy tanár február 22-ig nem jelentkezik munkára és nem tartja meg az óráit. A Progresszív Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Raymond Majongwe erre úgy reagált: a kormányzati felhívást törvénytelennek tartják és elutasítják, követeléseikről pedig nem mondanak le.

Magyarországon eközben épp a sztrájkjog ellehetetlenítése ellen tiltakoznak egyes iskolákban, mint írtuk, országszerte több iskola tanári kara is csatlakozott a meghirdetett polgári engedetlenségi akcióhoz.

Nyitókép: Oktatás a koronavírus miatti lezárások után újranyitott hararei iskolában 2021. március 15-én – Fotó: Tafadzwa Ufumeli/Getty Images

#Külföld#zimbabwe#tanársztrájk#pedagógussztrájk#sztrájk#oktatás

Címlapról ajánljuk