Tudományos csodafegyver a klímaváltozás hatásainak feltárásához

Hőhullám, melegrekordok, elhúzódó szárazság. Ez mind az éghajlatváltozás miatt van? Gyakran szegezik ezt a kérdést a meteorológusoknak, a válaszadás azonban sokáig problémás volt. Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy a földi átlaghőmérséklet emelkedésének számos mellékhatása lesz, ami hosszú távon a statisztikákban is egyértelműen ki fog rajzolódni. Az azonban nem volt világos, hogy egy-egy konkrét időjárási szélsőség mennyiben írható az ember okozta klímaváltozás számlájára. Mostanra ez megváltozott.

Az időjárás nem egyenlő az éghajlattal

Mindenek előtt fontos tisztázni az időjárás és éghajlat közötti különbséget. Míg az időjárás a meteorológiai paraméterek pillanatnyi állapotának összessége, addig az éghajlat az időjárás hosszú távú (jellemzően 30 éves) statisztikája. Attól még, hogy egyszer valahol rekord mennyiségű eső hullik vagy sosem látott hőhullám alakul ki, még nem biztos, hogy ez máskor is előfordul, így érdemben nem változtat az átlagon sem. Akkor érdemes változásról beszélni, ha ennek gyakorisága megnő, és a korábban történelminek nevezett szélsőségek kezdenek megszokottá válni.

Biztos, hogy mi tehetünk róla?

Manapság úgy tűnik, ez a helyzet, a számok azt mutatják, egyre több extrém esemény történik környezetünkben. Vannak azonban – szerencsére egyre kevesebben –, akik továbbra is kétségbe vonják az ember éghajlatformáló szerepét. Nem véletlen, hogy a kérdés tisztázására nagy erőforrásokat fordítottak a tudósok, 

ennek eredményeképp pedig mára sikerült szinte teljes mértékben bizonyítani azt, amit eddig is sejtettünk.

Az éghajlati rendszer rendkívül összetett, nemcsak a légkör, hanem az óceánok, az élővilág, a gleccserek és az emberek is részét képezik. A közöttük kialakuló bonyolult kölcsönhatásokat csak nagy teljesítményű számítógépekkel lehet szimulálni. Az éghajlati szimulációs rendszerek megfelelő működését úgy ellenőrzik, hogy megnézik, képesek-e hűen visszaadni a múltbeli, ismert változásokat. Amennyiben a számításokat úgy végzik el, hogy nem táplálják be az ember által kibocsátott üvegházgázokat az egyenletbe, akkor nem kapjuk vissza azt az emelkedő hőmérsékleti trendet, amit az elmúlt évtizedekben mérések is igazoltak. Amikor azonban bekerül az ember is a képbe, kirajzolódik a szomorú valóság.

Klímaattribúció – egy új tudományterület kibontakozása

Azt tehát már tudjuk, hogy döntő részben az emberi tevékenység felel az éghajlatváltozásért, azt azonban nehezebb eldönteni, hogy egy-egy esemény bekövetkezése milyen mértékben írható a számlánkra. 

A tudósok itt is a statisztikát és a nagy teljesítményű számítógépeket hívják segítségül. A fentebb leírt módszerrel készítenek egy „alternatív, embereket nélkülöző” éghajlatot, és megnézik, ilyen képzeletbeli viszonyok között hányszor fordulna elő egy bizonyos intenzitású, extrém időjárási esemény. Vegyük például a tavaszi brutális és elhúzódó hőséget, amely Indiát és Pakisztánt sújtotta. A számítások azt mutatják, hogy ha nem lenne a légkörben az emberi tevékenység következtében dúsult szén-dioxid, akkor az ehhez hasonló forróság harmincszor ritkábban fordulna elő. Persze ez megfordítva nyer igazán értelmet: 

az ipari forradalom miatt mára 30-szor több ilyen eset fordulhat elő, mint azelőtt.

Magyarországra vonatkozóan is elérhetőek hasonló adatok. Az ELTE kutatói többek között megállapították, hogy míg a havas napok számának csökkenéséért egyáltalán nem biztos, hogy mi vagyunk a felelősek, a hőhullámok gyakoribbá válásáért szinte bizonyosan igen. 

Míg a nagyléptékű trend egyértelmű, addig egyes extrém időjárási helyzetek esetén továbbra sem húzhatjuk rá azonnal a klímaváltozásra a vizes lepedőt. Az új tudományterület fejlődésével azonban a válaszadás egyre könnyebbé válik, ráadásul sajnos egyre több bizonyítékunk van arra, hogy nagy a baj.

Nyitókép: Getty Images