Miért mutatnak irgalmatlanul magas számokat az utcai hőmérők az időjárás-jelentésekhez képest?

Kezdjük a fizikával. Mielőtt megijedne a kedves olvasó, nem, nem lesznek képletek, csupán felületesen mutatjuk be a természet rendkívüli összetettségét. Gyakori tévhit, hogy a nap melegíti fel a levegőt. Nos, ez így nem egészen igaz, erről korábban már írtunk is.

A napsugárzás nagy része áthatol a légkörön, eléri a felszínt, ott pedig a rövidhullámú sugárzásból hosszúhullámú lesz, mégpedig jórészt infravörös. Az infravörös sugárzás másik neve pedig hősugárzás. A nap tehát közvetlenül a felszínt melegíti, amely kisugározza a hőt, ez fűti a levegőt. Ez az oka annak, hogy minél magasabbra megyünk, általában annál hidegebb van, és ezért érdemes ezekben a napokban is a hegyekbe menekülni a hőség elől. Mindebből az következik, hogy a levegő hőmérséklete nemcsak attól függ, mennyire és milyen sokáig süt a nap, hanem attól is, milyen a felszín hőelnyelő és hősugárzó képessége. Ha pedig még nem lenne elég bonyolult a képlet, az aktuális hőmérsékletet befolyásolja a levegő nedvességtartalma és a szél erőssége is.

Mit mérünk?

Ha tehát egy hőkamerával végigsétálnánk egy utcán egy nyári napon, egyaránt látnánk 25 fokos padot egy fa alatti árnyékban, 32 fokos gyepet a parkban és 45 fokot az úttest fölött. Melyik az igazi? Melyiket mérjük? Melyiket jelezzük előre? Egyáltalán, mi magunk mit érzünk? Természetesen mindegyik „igazi” hőmérséklet, ami viszont többnyire nem igaz, az a reprezentativitás.

A meteorológia olyan hőmérsékletet szeretne mérni, amelyet a lehető legkevesebb olyan külső hatás befolyásol, amely csak nagyon kis területre jellemző. Az aszfalt lehet, hogy a városokban szinte mindent beborít, de attól függően, hogy milyen a színe, akár többfokos eltérések is lehetnek. A napsütötte park vagy mező hőmérséklete megint csak attól függ, éppen milyen szögben éri a fény, milyen rövidre nyírták a füvet vagy mennyire nedves a talaj. Ha ezeken a helyeken mérnénk, mindenképp ismernünk kéne a környék minden tulajdonságát ahhoz, hogy az eredményt később számításokhoz is felhasználhassuk. Ezzel szemben ha sztenderdizált körülményeket teremtünk, kiküszöböljük a szél hűtő- és a napsugárzás közvetlen hevítő hatását, akkor a kapott értékből már könnyebben kiszámíthatjuk, milyen viszonyok uralkodnak ott, ahol fúj a szél és éget a nap. Összefoglalva: egy sztenderd mérési eredményből meg tudjuk határozni az érzett hőmérsékletet, de a hőérzetből nem tudunk visszakövetkeztetni a sztenderd viszonyokra.

A pontosság kulcskérdés

Pontos előrejelzésekhez pontos adatokra van szükség. A konyhaablakba függesztett hőmérő által mért érték lehet, hogy pontos, lehet, hogy jól reprezentálja egy adott utcában egy adott háztípus esetén a fal közelében mérhető hőmérsékletet, de ahhoz, hogy ezt a számítógépes előrejelző programok „kontextusba tudják helyezni”, legalább olyan részletességgel kellene ismerniük a körülményeket, mint ahogy itt most leírtuk.

Ehhez praktikusan olyan részletes, a felszínt leíró adatbázisra és olyan számítási kapacitásra lenne szükség, amellyel jelenleg még nem rendelkezünk. Szükség lenne tehát minden utca minden házának adataira, a szigetelés mértékére, a fal színére, majd minden légköri egyenletet egy szempillantás alatt kellene megoldani. Ez bizony egyelőre nem megy (de a jövőben még valósággá válhat). Így hát sokkal egyszerűbb feladat olyan helyen és olyan körülmények között végezni a mérést, amely mentes a hasonló nehezítő körülményektől, és fontos, hogy a világon mindenhol egységes elveket kövessenek.

Előírás szerint

A Meteorológiai Világszervezet szabványa szerint a hőmérsékletet 1,2 és 2 méter magasság között kell mérni, ez a hazai gyakorlatban egységesen 2 méter. A hőmérőt jól szellőző, de fehér színű árnyékolókkal védett házikóban vagy burokban kell elhelyezni úgy, hogy ne érhesse víz még eső idején sem. A műszer közelében nem lehetnek nagyobb tereptárgyak, alatta pedig ideális esetben talaj vagy fű kell hogy legyen. A mérés elvárt pontossága 0,1 °C, manapság ezt a digitális hőmérők bőven teljesítik. További fontos kritérium, hogy a műszereket rendszeresen kalibrálni kell, amit csak képzett szakemberek végezhetnek.

Hőmérők mindenhol

Rendben, most már tudjuk, mit és hogyan mérnek a meteorológusok, de mi a helyzet a többi hőmérővel, amibe lépten-nyomon belebotlunk? Mit kezdjünk a tér közepén a hirdetőtáblán megjelenő vagy az autó által mutatott értékkel? Érdemes tudni, hogy ezek nyáron szinte garantáltan felülbecslik a léghőmérsékletet, helyette inkább arról tanúskodnak, mennyire forrósodott fel a fekete, fém hirdetőoszlop teteje, vagy éppen tudnánk-e tojást sütni az aszfalton.

Sajnos azonban amikor a tűző napon a betondzsungelben van teendőnk, az általunk érzett hőmérséklet inkább ezekhez áll közel, mintsem a szabványosított fehér házikóban regisztrált értékhez. A fentebb leírt okok miatt a meteorológusok ugyan a jövőben is kitartanak a hitelesített műszerek mellett, de az időjárás-jelentésekben igyekszünk megemlíteni, ha az előre jelzett értékektől jelentősen eltér a hőérzet.

Nyitókép: MTI / Soós Lajos