Híradó

20 millió forintot érő aranyéremre bukkantak a régészek Szigetvárnál

Lázs SándorLázs Sándor

2024. június 29. 20:44

Szenzációs leletre bukkantak a régészek Szigetvár határában. Egy ritka, 20 millió forintot érő aranyérem került elő a földből. Egykori tulajdonosa egy török harcos lehetett, aki a Zrínyi-vár eleste után az ott alapított oszmán városkában élt.

Ecsettel, finom szerszámokkal dolgoznak a régészek a szigetvári szőlőhegyen. A 2013 óta folyó ásatás egy a Habsburg seregek által elpusztított török városka, Turbék nyomait tárta föl. A maradványok alapján rekonstruálták: a település közepén a Zrínyi vár ostrománál 1566-ban elhunyt I. Szulejmán szultán síremléke, azaz türbéje állt. 

Az oszmán kisváros telepeseinek elsődleges feladata az emlékhely védelme volt, janicsár laktanya is épült. A leletek szerint pezsgő élet folyt a városfalak között, 5-600 ember élt itt. A cseréptöredékek, a megtalált vastárgyak azt mutatják, nem voltak szegények, most egy genovai aranypénz is előkerült.

Az érme annak köszönhetően igen ritka, hogy verését a velenceiek megtiltották Genovának. A leletről és az ásatásokról még többet megtudhatnak az RTL Híradó riportjából, ami a cikkünk elején tekinthető meg. 

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#ásatás#szigetvár#régészek#lelet