Híradó

Még mindig nincs fűtés a János kórház pszichiátriáján, nem fogadnak betegeket

Major EszterMajor Eszter

2023. november 5. 18:14

Továbbra sem fogadnak új betegeket a fővárosi Szent János kórház pszichiátriáján, mert nem tudják befűteni a teljes osztályt. Ezt a kórház is megerősítette Híradónknak. Még október közepén derült ki, hogy a kórház 4 osztályán is fűtési gondok vannak, a belgyógyászaton például voltak orvosok, akik kabátban dolgoztak. A hibát mostanra a pszichiátria kivételével kijavították.

Kihaltnak látszott vasárnap a Szent János kórház. Ottjártunkkor egyetlen mentő kanyarodott be az udvarra. Az biztos, hogy nem a pszichiátriai és neurológiai osztályra vitt beteget. Az ugyanis jelenleg részben zárva van.

Az épületben ma egyetlen emberrel találkoztunk a betegfelvételen. Ő azt mondta: egyelőre nem fogadnak senkit. Hogy meddig, azt nem tudta megmondani.  

Fogalmam sincs, ameddig meg nem javítják az alagsorban a csöveket.

Október közepén derült ki, hogy nem mindenhol tudták elindítani a fűtést a kórházban. A Blikk írta meg, hogy a belgyógyászaton olyan hideg volt, hogy az orvosok egy része kabátban dolgozott. Akkor a kórház Híradónkkal azt közölte: 4 osztályon van „fűtést érintő műszaki probléma”. Az egyik a pszichiátria volt.

Most, két és fél héttel később a javítás itt még mindig tart, nem is fogadnak betegeket.

A Híradónak nyilatkozó pszichiáter főorvos szerint kérdés, hogy más intézmények át tudják-e vállalni a János kórház betegeit.

„A Nyírőnek is egészen nagy számú pszichiátriája van és a Honvéd kórháznak is. 60 vagy 80 ágyas talán a János kórház, nagyjából ugyanannyi beteg, kérdés, hogy van-e ennyi üres ágy, illetve majdnem biztos, hogy nincs, tehát betegeket kell elbocsájtani” – mondta Funk Sándor.

A Szent János kórház fűtési gondjairól a legutóbbi kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: ezzel nekik nincs dolguk.

„Nem a kormánynak kell, hanem a kórház vezetésének kell azonnal közbeavatkoznia” – közölte Gulyás Gergely

A Szent János kórház megkeresésünkre ma azt írta: 

a pszichiátria kivételével a többi osztályon már megjavították a fűtést. Ott addig nem fogadnak új betegeket, amíg ki nem javítják a problémát. 

Az ellátást addig más kórházak vették át. A pszichiátrián lévők egy részét – akik állapota azt engedte – hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradtak betegek, ahol „a fűtés javítása, a radiátorok cseréje már megtörtént”.

#Híradó#adásrészletek#Videó#Belföld#egészség#egészségügy#rtl#pszichiátria#fűtés#jános kórház#top hírek