Major Eszter

3:05
HíradóMég az utolsó napjaiban is új terveken dolgozott Karsai Dániel
2024. szeptember 30. 18:44

Még az utolsó napjaiban is új terveken dolgozott Karsai Dániel

Az életvégi döntés jogáért küzdő alkotmányjogász szombaton este hunyt el, miután két évig küzdött az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséggel. Nem csak magáért, hanem a hozzá hasonló helyzetben lévőkért is küzdött, ezt a munkát mostantól ügyvéd csapata viszi tovább. Halála óta több díjat is alapítottak Karsai Dániel emlékére. Egykori kollégája beszélt Karsai Dánielről az RTL Híradónak. 
2:36
HíradóEgy felmérés szerint lesújtó a magyarok véleménye az egészségügyről – így reagált a minisztérium
2024. szeptember 24. 19:55

Egy felmérés szerint lesújtó a magyarok véleménye az egészségügyről – így reagált a minisztérium

Lesújtó a magyarok véleménye a hazai egészségügyről – legalábbis ez derül ki az IPSOS kutatóintézet nemzetközi felméréséből, amit először a 24.hu összegzett. A megkérdezettek 58 százaléka szerint a magyar egészségügyi ellátás rossz, és majdnem felük szerint a jövőben csak tovább romlik majd a helyzet. Közben az is kiderült, hogy csak a nyár második felében 191 tervezett, nem sürgős műtét maradt el a klímaberendezések meghibásodása miatt. A Belügyminisztérium úgy reagált: teendő még van bőven.
2:09
HíradóIványi Gábor szerint egyházüldözést folytat a kormány – az iskolabezárások ellen tüntettek
2024. szeptember 21. 19:59

Iványi Gábor szerint egyházüldözést folytat a kormány – az iskolabezárások ellen tüntettek

Álszentség és szívtelenség, ami az Iványi Gábor és egyháza által fenntartott iskolák, óvodák ellen folyik – erről beszéltek fellépők tegnap azon a tüntetésen, amelyen a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolák bezárása ellen tiltakoztak. Ezeket még augusztus végén záratták be, köztartozásokra hivatkozva. Több száz speciális nevelési igényű gyereknek kellett az utolsó pillanatban új iskolát keresni. Iványi Gábor a tüntetésen azt mondta: a magyar kormány egyházüldözést folytat.
1:48
HíradóAz Országos Mozgásszervi Intézetbe is betört az árvíz pénteken, harminc beteget kellett átköltöztetni
2024. szeptember 21. 19:34

Az Országos Mozgásszervi Intézetbe is betört az árvíz pénteken, harminc beteget kellett átköltöztetni

Az áradás miatt egy budai kórház liftaknájába is betört a víz péntek délután. Az Országos Mozgásszervi Intézet egyik épületében ezért két osztályt ki kellett üríteni. A kórház vezetése azért döntött így, mert félő volt, hogy a víz áramkimaradást okozhat. Több mint 30 beteget vittek át tegnap este az egyik épületükből a másikba. Voltak, akik önként úgy döntöttek, inkább hazamennek. A kórház főigazgatója híradónknak azt mondta: a betegek ellátása folyamatos, a kórház működése zavartalan, a távozó betegek kezelése pedig hamarosan folytatódik.
2:38
Híradó„Ezek még a személyes adatok közül is a leginkább védettek” – törvényt sérthetett a Magyar Nemzet
2024. szeptember 7. 20:16

„Ezek még a személyes adatok közül is a leginkább védettek” – törvényt sérthetett a Magyar Nemzet

Feljelentést tesz Magyar Péter, miután a kormányközeli Magyar Nemzet megírta, hogy ő és családtagjai hányszor vették igénybe a Honvédkórház VIP-ellátását. A kormány szerint Magyar közszereplő, ezért mindezt tűrnie kell. A Tisza párt elnöke szerint ennek alapján a kormánytagok és családtagjaik hasonló adatait is nyilvánosságra kellene hozni, ezért közérdekű adatigényléssel fordul a minisztériumokhoz. Asbóth Márton, a TASZ jogásza szerint a Magyar Nemzet törvényt sérthetett, és vizsgálni kell a kórház felelősségét is.
3:06
HíradóÁllami támogatás híján maga épít lakóotthont fogyatékkal élő felnőtt gyerekeinek hat szülő
2024. augusztus 5. 19:40

Állami támogatás híján maga épít lakóotthont fogyatékkal élő felnőtt gyerekeinek hat szülő

Állami támogatást nem kapnak, ezért saját maguk építenének súlyosan és halmozottan fogyatékos felnőtt  gyermekeiknek egy olyan otthont, ahol méltó és emberséges körülmények között élhetnének – erre vállalkozott hat budapesti szülő. Ügyükről nemrég a Népszava írt. Korábban perre is mentek az állammal emiatt, de a Kúria végül nem nekik kedvezett. Most önerőből, alapítványi segítséggel és adományokból akarnak létrehozni egy úgynevezett támogatott lakhatást biztosító otthont. Ide kezdetben hatan költöznének be, teljes ellátást és felügyeletet kapnának, de nem intézeti, hanem családias környezetben. 
2:05
HíradóNépegészségügyi Központ: Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon
2024. július 30. 20:03

Népegészségügyi Központ: Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon

Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon – ezt mondta a Híradónak a Népegészségügyi Központ járványügyi vezetője. A legfrissebb jelentés szerint már 76 igazolt esetről tudnak itthon, minden megyéből jelentettek gyanús eseteket. A legutóbbi 32 gyanús esetből minden negyedik 1 évesnél fiatalabb csecsemő volt. Az anyák és a család beoltása a csecsemő életét is megmentheti.
2:16
HíradóEgy törvénymódosítás miatt három éve nem tartanak az iskolákban drogprevenciós előadásokat
2024. július 28. 20:12

Egy törvénymódosítás miatt három éve nem tartanak az iskolákban drogprevenciós előadásokat

Három éve nem tudnak bejutni az iskolákba drogprevenciós előadást tartani – ezt mondta a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke a híradónknak. A 2021-es gyermekvédelmi törvény ezt ugyanis csak akkor engedi, ha az adott szervezetet nyilvántartásba vették, nyilvántartás viszont az elnök szerint három éve nincs. A tárca államtitkára a héten arról írt közleményt, hogy fontos lenne felhívni a gyerekek figyelmét a drogok negatív hatásaira.
2:41
HíradóAz összes kórházat ellenőrizte nyár elején a főigazgatóság, mégis sorra estek el a hőségben az intézmények
2024. július 20. 20:41

Az összes kórházat ellenőrizte nyár elején a főigazgatóság, mégis sorra estek el a hőségben az intézmények

A fenntartásuk alá tartozó összes kórházat ellenőrizték nyár elején – írta az Országos Kórházi Főigazgatóság az RTL Híradónak. Majdnem 500 műtőt és 70 intenzív osztály klímáját vizsgálták. Az elmúlt hetekben mégis több kórházban is elromlott a klíma, ezért műtéteket és kezeléseket kellett elhalasztani. A kórházak üzemeltetésével megbízott Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a 24.hu-val azt közölte, hogy 20 intézményben átfogó programot indítottak a hűtési rendszerek javítására. Hogy melyik 20 intézményről van szó, és miért éppen azokról, miközben 81 intézmény ellátásáért felelnek, nem tudtuk meg, mert nem válaszoltak a megkeresésünkre. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint rengeteg kórházunk van, amely alkalmatlan a 21. századi kórházstruktúra fenntartására.
2:29
Híradó32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma
2024. július 17. 19:38

32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma

Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban. Erről az RTL Híradó egyik nézője számolt be, akinek a kislányát jelenleg is a kórházban kezelik. Szerinte a 2x2 méteres boxokban 32 Celsius-fokban „főnek a beteg gyerekek”. A kórház azt állítja, a klíma csak szerdán romlott el, és a javításával hamarosan végeznek. Hasonló problémákkkal más kórházak is küzdenek, sok helyen pedig egyáltalán nincs légkondicionálás. Az orvosi kamara szerint a hőhullámok miatt minden kórházi osztályt és kórtermet klimatizálni kellene.
2:33
HíradóMire Éva megkapta a kezelést, a méhében lévő daganat csaknem a duplájára nőtt
2024. július 6. 19:40

Mire Éva megkapta a kezelést, a méhében lévő daganat csaknem a duplájára nőtt

Majdnem fél évet várt, mire megkapta az első kemoterápiás kezelését egy rákkal küzdő nő Szombathelyen – mondta élettársa az RTL Híradónak. Január elején derült ki, hogy az asszony méhében nagy valószínűséggel rosszindulatú daganat van. Mire átesett minden vizsgálaton, már június volt, a héten volt az első kezelése. A kórház az RTL Híradónak elismerte, hogy egyes vizsgálatokra többet kellett várni, ezért belső vizsgálatot rendelt el.
2:23
HíradóSzervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők
2024. július 1. 18:59

Szervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők

Nő az oltásellenes szülők száma, egyre több támadás éri a gyermekorvosokat, amiért ragaszkodnak a kötelező oltások beadásához, hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tucatnyi olyan esetről hallott, amikor a szülők egy erre alakult szervezet segítségével pert indítottak orvosok ellen. A Gyermekorvosok Társaságának főtitkára szerint a csecsemőkori kötelező oltások előtt minden ötödik gyermek meghalt egy éves kora előtt, ez ma a védőoltásoknak köszönhetően nincs így.
2:01
Híradó„Semmi mást nem szeretnénk, csak Bernát nevét tisztázni” – elkezdődött a per Babicsek Bernát halálának ügyében
2024. június 25. 20:10

„Semmi mást nem szeretnénk, csak Bernát nevét tisztázni” – elkezdődött a per Babicsek Bernát halálának ügyében

Nem bosszút akarnak állni, azt szeretnék, ha tisztázódna, hogy fiuk nem a saját hibájából halt meg – sírva beszélt erről a két és fél éve elhunyt Babicsek Bernát anyja a Fókusznak. A színész otthonában kapott füstmérgezést 2021 szilveszterén. A család pert indított a biztonsági őr ellen, aki aznap éjjel kint járt a háznál, mert szerintük hibázott, amikor nem nézett be a házba. Ha így tett volna, a család szerint megmenthette volna a színész életét. A per kedden kezdődött.
2:20
HíradóMaszk nélküli járványügyis a gyermekintenzíven: számítani kell rá, hogy bárki megfertőződhet szamárköhögéssel
2024. június 22. 20:46

Maszk nélküli járványügyis a gyermekintenzíven: számítani kell rá, hogy bárki megfertőződhet szamárköhögéssel

Köhögött, mégis maszk nélkül ment be az Országos Kardiovaszkuláris Intézet gyermekintenzív osztályára a kormányhivatal járványügyi szakembere. Később kiderült, szamárköhögése van. A kórház szerint jelenleg nem tudnak olyanról, akit megfertőzött volna. A kormányhivatal vizsgálatot indított – erről a Népszava írt. Magyarországon idén eddig több mint 70 esetet regisztráltak, miközben 2020 előtt jellemzően 10 esetnél nem volt több megbetegedés. Járvány nincs, de számolni kell azzal, hogy bárki megfertőződhet – mondta a Gyermekorvosok Társaságának főtitkára. 
2:47
HíradóA felhő nem véd meg – súlyos tévhitek az UV-B sugárzásról az országban, ahol megduplázódott a bőrrákos esetek száma
2024. június 16. 20:14

A felhő nem véd meg – súlyos tévhitek az UV-B sugárzásról az országban, ahol megduplázódott a bőrrákos esetek száma

Itt az idei első kánikula, erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek. Nagyon vigyázni kell a napozással a déli, kora délutáni órákban. A Híradónak nyilatkozó meteorlógus azt mondja, felhős időben is erős lehet az UV-sugárzás. Magyarországon 20 év alatt megduplázódott a bőrrákos betegek száma, jelenleg évente több mint 23 ezer esetet diagnosztizálnak. 
2:12
HíradóGulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek
2024. június 11. 19:49

Gulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek

A kormány végrehajtja az emberi jogi bíróság eutanáziával kapcsolatos döntését, ha nem ütközik az Alaptörvénybe – ezt ígérte Gulyás Gergely miniszter Karsai Dánielnek kedd délelőtt, amikor meglátogatta. A halálosan beteg alkotmányjogász Orbán Viktort is meghívta, ezt a Momentum frakcióvezetője tolmácsolta a miniszterelnöknek hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor úgy reagált, Bedő Dávid politikai célokra használja fel egy haldokló ember szenvedéseit.
2:27
HíradóSzülészprofesszor kritizálja az állami meddőségi centrumok hatékonyságát, a Belügyminisztérium tagad
2024. június 1. 20:05

Szülészprofesszor kritizálja az állami meddőségi centrumok hatékonyságát, a Belügyminisztérium tagad

Folyamatosan emelkedik a meddőségi kezelésre jelentkező nők életkora – erről a Semmelweis Egyetem osztályvezető főorvosa beszélt híradónknak. Szerinte ezért nem tud jelentősen emelkedni a sikeres beültetések aránya. A Kaáli Intézet alapítója néhány hete ezt azzal indokolta, hogy az állami kézbe vett meddőségi centrumok nem működnek elég hatékonyan. A Belügyminisztérium ezzel szemben azt közölte: nőtt a sikeres beültetések száma.
2:17
Híradó7 hónapot kell várni egy urológiai vizsgálatra Szekszárdon, akkor is, ha panasz van
2024. május 22. 19:19

7 hónapot kell várni egy urológiai vizsgálatra Szekszárdon, akkor is, ha panasz van

7 hónapot kell várni urológiai szakorvosi vizsgálatra a szekszárdi kórházban. Akkor is csak decemberre van időpont, ha valakinek panasza van. A veszprémi kórház urológiáján is baj van, június elsejétől határozatlan ideig nem fogad fekvőbetegeket a kórház. A Híradónak nyilatkozó egészségügyi közgazdász szerint alapellátási problémák lehetnek az okai annak, hogy ennyit kell várni Szekszárdon egy urológiai vizsgálatra.
2:11
HíradóMinden negyedik gyerek túlsúlyos Magyarországon
2024. május 21. 19:54

Minden negyedik gyerek túlsúlyos Magyarországon

Minden negyedik gyerek túlsúllyal küzd Magyarországon – mondják a Házi Gyermekorvosok Egyesületénél. Az Elhízástudományi Társaság úgy látja, már 2-3 éves kor körül megjelenthet a probléma, miután a védőnők már nem figyelik a gyerekek súlyát. A Semmelweis Egyetem segítségével program indul: a házi gyermekorvosokat oktatják például arra, hogyan adhatnak valóban hasznos, személyre szabott tanácsokat a szülőknek.
2:21
Híradó5 forintért adná el a praxisát Garda Károly gyermekorvos, de így sem kell senkinek
2024. május 11. 19:55

5 forintért adná el a praxisát Garda Károly gyermekorvos, de így sem kell senkinek

Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne. A Vas megyei Vépen felújított rendelő és szolgálati lakás várná az új orvost, de hiába, nincs jelentkező. Az orvosi kamara háziorvosi szervezetének vezetője szerint nem egyedi a probléma, ő úgy látja: az alapellátási rendszer 10 év múlva összeomolhat, ha a kormányzat nem lép. A Belügyminisztérium nem válaszolt kérdéseinkre. 
2:10
HíradóSzigorít az EU: a mostaninál alacsonyabb szintű károsanyag-kibocsájtást engednének a tagállamoknak
2024. május 7. 19:43

Szigorít az EU: a mostaninál alacsonyabb szintű károsanyag-kibocsájtást engednének a tagállamoknak

Szigorítana az Európai Parlament a légszennyezettség megengedett határértékein – erről nemrég fogadtak el új irányelvet. Egy ehhez készült uniós hatástanulmány szerint az unióban évente 300 ezren halnak meg idő előtt a légszennyezettség miatt. A Levegő Munkacsoport szerint Magyarországon 10 ezren. A javaslatért felelős képviselő szerint az elfogadott szigorítás felére csökkentheti a légszennyezettséget Európa szerte.
2:21
HíradóHígabb szörp és vékonyabb szappan – így fizetünk többet kevesebb áruért
2024. április 30. 20:25

Hígabb szörp és vékonyabb szappan – így fizetünk többet kevesebb áruért

Elképesztő mértékben összement egyes élelmiszerek kiszerelése, ami valójában drágulást jelent – erről beszélt Raskó György agrárközgazdász az RTL Reggeli című műsorában. Jellemzően 10-15 százalékkal zsugorodtak a termékek, de vannak kirívó, 40 százalékos csökkenések is. Március óta több mint 620 termék súlyát, kiszerelését csökkentették a gyártók. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a rendelet segíti a fogyasztókat abban, hogy tudatosabban tudjanak dönteni.
2:10
HíradóRobbanásszerű változás jöhet a rák gyógyításában, Karikó Katalinnak is köszönhetően
2024. április 28. 19:36

Robbanásszerű változás jöhet a rák gyógyításában, Karikó Katalinnak is köszönhetően

10 év múlva robbanásszerű változás jöhet a rák gyógyításában – ez a Nobel-díjas Karikó Katalin és kollégája felfedezésének, az mRNS alapú vakcinának köszönhető. Erről Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem professzora beszélt az RTL híradónak. Az Egyesült Királyságban már embereken tesztelik az mRNS alapú kísérleti rákellenes vakcinát. Egyelőre bőrrákos embereken tesztelik az eljárást, eddig sikeresen. A kutatók szerint áttörés várható a tüdő-, húgyhólyag- és veserák gyógyításában is.
2:24
HíradóRitka magas részvételre számítanak az EP-választáson – Magyar Péter is megdobhatja a számokat
2024. április 22. 19:03

Ritka magas részvételre számítanak az EP-választáson – Magyar Péter is megdobhatja a számokat

50 százalék feletti részvételre számít június 9-én a Választási Földrajz szakértője, főleg a kisebb településeken lehet magasabb a részvétel a szokásosnál. Kovalcsik Tamás szerint az EP- és az önkormányzati választás eddig két különböző választói réteget szólított meg, ez most keveredik. A másik ok, ami befolyásolhatja a részvételt: Magyar Péter színrelépése. A Political Capital elemzője szerint a mostani választás az ellenzéki szavazókat hozhatja zavarba.
2:24
HíradóAz iskolai védőnők többsége kimaradt a szakdolgozói béremelésből
2024. április 8. 20:27

Az iskolai védőnők többsége kimaradt a szakdolgozói béremelésből

Az iskolai védőnők többsége kimaradt a szakdolgozói béremelésből – ezt mondják a Független Egészségügyi Szakszervezetnél. Márciusban áltagosan 20 százalékos fizetésemelést kellett volna kapniuk. Ahogy például a kórházban dolgozó ápolóknak is. Sokan közülük is elégedetlenek, mert van, aki csak 6 vagy 8 százalékot kapott. A Belügyminisztérium azt közölte: „az érintett dolgozók túlnyomó többsége elégedett az emeléssel”. 
2:12
HíradóNincs felkészülve a közoktatás az autista személyekre, égető problémáról beszél a szakember
2024. április 2. 19:49

Nincs felkészülve a közoktatás az autista személyekre, égető problémáról beszél a szakember

A 150 ezer érintett ember nagyjából harmada önálló életvitelre is képes lehet, de ehhez megfelelő segítséget és oktatást kell kapniuk, mondják az Autisták Országos Szövetségénél. Szerintük a közoktatás Magyarországon erre egyelőre nincs felkészülve. Az Autizmus Világnapján egy alapítvány aukciót indított. Egy luxusautót árvereznek el, a befolyt összeget pedig autistákkal foglalkozó lakóotthonok kapják. 
2:21
HíradóFriss statisztikák: hiába a „családbarát politika”, rohamosan fogy a magyar népesség
2024. március 30. 19:00

Friss statisztikák: hiába a „családbarát politika”, rohamosan fogy a magyar népesség

Magyarországon fogyott az egyik legnagyobb mértékben a népesség – derül ki a KSH legfrissebb 2022-re vonatkozó kiadványából. A termékenységi arányszám itthon továbbra sem éri el azt a mértéket, amivel megállna a népességcsökkenés. Míg ebből a szempontból a fővárosban a legrosszabb a helyzet, a várható élettartamnál éppen fordítva van. Budapesten a férfiak várható élettartama 4 évvel magasabb, mint Borsodban.  
2:18
Híradó200 ezer magyar nőt érint az endometriózis, mégis 4 évet csúszik a betegség felismerése
2024. március 29. 19:28

200 ezer magyar nőt érint az endometriózis, mégis 4 évet csúszik a betegség felismerése

200 ezer magyar nőt érint, meddőséget is okozhat, de felismerni nehéz. Az endometriózis felismerése Magyarországon átlagosan 4 évet csúszik. A betegségben szenvedő nőket képviselő alapítványnál azt mondják: nemzetközi összehasonlításban így is jó a helyzet, mert a környező országokban 8-10 évbe is beletelhet, mire fény derül a betegségre. Március az endometriózis hónapja.
2:32
Híradó6 és fél millió forintra lenne szüksége a kis Zéténynek, hogy egyedül is tudjon járni, ülni
2024. március 26. 19:25

6 és fél millió forintra lenne szüksége a kis Zéténynek, hogy egyedül is tudjon járni, ülni

6 és fél millió forintra van szüksége a két és fél éves Zéténynek, hogy megkaphassa azt az amerikai terápiát, amellyel képes lehet egyedül ülni és járni is. Édesanyja az RTL-től kért segítséget. Zétény agyi bénulással született, az orvosok akkor azt mondták: lélegezni sem tud majd egyedül. A kisfiú erre hamar rácáfolt, de ahhoz, hogy később önálló életet élhessen, édesanyja szerint szükség lenne egy Egyesült Államokban kifejlesztett, itthon egyelőre nem elérhető speciális mozgásterápiára.
2:06
HíradóEgyre többen szülnek magánkórházban, annyira elégedetlenek az állami ellátással
2024. március 22. 18:58

Egyre többen szülnek magánkórházban, annyira elégedetlenek az állami ellátással

A szülés közben átélt trauma is oka annak, hogy a nők nem vállalnak több gyermeket – ezt mondja az Élet Érzés Egyesület. Az RTL Híradónak nyilatkozó szülésznő szerint rontott a helyzeten az is, hogy eltörölték a szabad orvos- és szülésznőválasztást. Szerinte ezért is választják sokan a magánellátást. A Válasz Online írt arról, hogy a fővárosban a tíz legnépszerűbb szülészet közül kettő már magánklinika.
1:48
HíradóElvakította a nap azt a sofőrt, aki két, zebrán átkelő gyereket gázolt el Jánoshalmán
2024. március 19. 18:30

Elvakította a nap azt a sofőrt, aki két, zebrán átkelő gyereket gázolt el Jánoshalmán

Két, zebrán átkelő gyereket gázolt el egy autó hétfőn Jánoshalmán. Úgy tudjuk, a férfit elvakította a szembesütő nap, ezért nem látta a 7 és 10 éves kisgyerekeket, akik biciklijüket tolva igyekeztek át az út másik oldalára. A gyerekek könnyebben megsérültek. A 10 éves kislány ment elől, őt zúzódássokkal, és agyrázkódás gyanújával szállították kórházba.
2:29
HíradóJelentősen nőtt a nikotinmérgezéses esetek száma a kiskorúak között
2024. március 17. 18:42

Jelentősen nőtt a nikotinmérgezéses esetek száma a kiskorúak között

Két év alatt majdnem háromszorosára nőtt a nikotinmérgezéses esetek száma a kiskorúak között. Erről a tisztifőorvosi hivatal egészségfejlesztője beszélt az RTL Híradónak. Szerintük ez összefügg az illegális, ízesített elektromos cigaretták terjedésével. Tüdőgyógyász pedig azt nyilatkozta, hogy ezeknek hosszú távon ugyanolyan káros hatásai lehetnek, mint a hagyományos cigarettáknak.
2:36
HíradóKormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról
2024. március 16. 19:26

Kormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról

Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására, de nem adják fel. A terület tulajdonosa jelenleg egy NER-közeli építési vállalkozó. A polgármester úgy reagált: garanciát kapott arra, hogy a strand nem szűnik meg. 
2:07
HíradóTovább nőttek a várólisták a csípő- és térdprotézisműtéteknél, nem csak a pénzhiány az ok
2024. március 15. 18:26

Tovább nőttek a várólisták a csípő- és térdprotézisműtéteknél, nem csak a pénzhiány az ok

Több műtétnél is tovább nőttek a várólisták. A csípő- és térdprotézis-operációra várók száma például két hónap alatt több mint 2 ezerrel – erről az Economix.hu írt. Az orvosi kamara és a Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint a probléma összetett, az ok nemcsak a pénzhiány, hanem például az, hogy nincs elég műtős asszisztens. A Nemzeti Alapkezelő azt közölte: a legtöbb esetben a betegeknek nem kell hatvan napnál többet várniuk.
2:20
HíradóOrvosi kamara: Tömegesen mozdulnának az orvosok a magánellátás felé
2024. március 6. 20:25

Orvosi kamara: Tömegesen mozdulnának az orvosok a magánellátás felé

Nincs tartalék a rendszerben, van, hogy egy-egy szakorvos kiesése az adott szakterület teljes leállását okozza egy városban – erről beszélt az Orvosi Kamara főtitkára az RTL Híradó kérdésére. A MOK elnöke szerint pedig nincs olyan terület, ahol elég orvos lenne, az a kérdés, hogy a hiány extrém-e. A kamara a tagság körében végzett ötezer fős felmérést februrában. Eszerint a válaszadók harmada az államiból a magánellátás felé mozdulna a következő években. A MOK szerint az orvosok motiváltsága is csökkent, de nem a hálapénz eltűnése miatt. 
2:31
HíradóHiába ígértek 20 százalékos emelést, alig néhány százalékkal nőtt az egészségügyi szakdolgozók fizetése
2024. március 3. 18:53

Hiába ígértek 20 százalékos emelést, alig néhány százalékkal nőtt az egészségügyi szakdolgozók fizetése

Az ígért átlag 20 százalékos emeléshez képest sok egészségügyi szakdolgozónak alig néhány százalékkal nőtt a fizetése márciustól – több érintett is erre panaszkodik. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, több kórházban a különböző pótlékok csökkentésével trükköznek, így az ápolók egy része a béremelés ellenére alig vagy semmivel nem visz haza több pénzt. 
1:45
HíradóTombol az influenzajárvány: ezek lehetnek a leggyakoribb szövődmények
2024. február 27. 19:48

Tombol az influenzajárvány: ezek lehetnek a leggyakoribb szövődmények

Nem enyhül az influenzajárvány Magyarországon, most is közepes intenzitással tombol – mondják a tisztifőorvosi hivatalnál. A Híradónak nyilatkozó háziorvosoknál is sok a felső légúti panaszokkal érkező beteg. Ráadásul azt tapasztalják, hogy gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt jellemző most, hogy egyik betegségből a másikba esnek, ezért a szövődmények is gyakoribbak. Gyerekeknél például nem ritka a tüdőgyulladás. 
2:14
Híradó33 ezren kaptak ideiglenes védelmet Magyarországon az orosz-ukrán háború kitörése óta
2024. február 25. 19:23

33 ezren kaptak ideiglenes védelmet Magyarországon az orosz-ukrán háború kitörése óta

Mintegy 500 Ukrajnából elmenkült családnak segít beilleszkedni Magyarországon a Máltai Szeretszolgálat. Lakást és munkahelyet is igyekeznek keresni nekik, de azt mondják: utóbbi sokszor nem könnyű, mert a diplomák és végzettségek honosítása hosszú folyamat. A háború két évvel ezelőtti kitörése óta nagyjából 33 ezren kaptak ideiglenes védelmet Magyarországon.
3:05
HíradóLázár János idén elment Orbán Viktor évértékelő beszédére
2024. február 18. 17:52

Lázár János idén elment Orbán Viktor évértékelő beszédére

Volt, amikor inkább kézilabda-meccsre ment helyette, idén azonban Lázár János is meghallgatta Orbán Viktor évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. A miniszterek a második sorban ültek, Mészáros Lőrincnek kicsit távolabb jutott hely. A kormányközeli Megafon arcai, akik egyetlen hét alatt több mint harmincmillió forintot költöttek a Facebookon a baloldal elleni üzenetek hirdetésére, ott lehetek az évértékelőn, a sajtó egy részének regisztrációs kérelmét viszont elutasították a szervezők.
2:46
HíradóEgyre több az eltitkolt terhesség, aminek tragédia lesz a vége – rendszerszintű probléma van a háttérben
2024. február 18. 17:26

Egyre több az eltitkolt terhesség, aminek tragédia lesz a vége – rendszerszintű probléma van a háttérben

A Híradó által megkérdezett szakértő szerint nem véletlen, hogy egyre több az eltitkolt, nem egyszer tragédiával végződő terhesség Magyarországon. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője úgy látja, a szociális rendszer nem az okokat kezeli, hanem a következményeket bünteti. A családsegítők és a pedagógusok nagyon túlterheltek. A Híradónak nyilatkozó szexuális oktatással foglalkozó szakember azt mondta, a felvilágosítás hiánya nem csak a hátrányos helyzetben élők problémája. Tőle rendszeresen kérnek segítséget közösségi oldalán olyanok is, akik rendezett körülmények között élnek.