Híradó

„Nekem szombaton reggel 6-kor megállt az idő” – írta az Árpád hídon halálra gázolt kerékpáros édesanyja

Serdült SzilviaSerdült SzilviaMolnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2023. július 5. 18:11

A legális gyorsulási versenyek rendszeres résztvevője volt az a férfi, aki szombaton az Árpád hídon halálra gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost. A RACE 001-es rendszámú kocsi tulajdonosa a Magyar Gyorsulási Szövetség elnökhelyettese szerint gyakorlott sofőrnek számított. Szombat éjszaka is száguldozhatott. Az elgázolt fiatal biciklis édesanyja szerint az a baj, hogy a jelenlegi szabályok nem tartják vissza a száguldozókat. Pintér Sándor belügyminiszter a Híradónak azt mondta: a rendőrök tavasz óta szigorúan ellenőrzik az utakat.

Az Árpád hídi baleset egyik résztvevője – a RACE 001-es, vagyis „verseny” rendszámú Mercédeszével – rendszeresen vett részt gyorsulási versenyeken. Erről az RTL Reggeliben beszélt a Magyar Gyorsulási Szövetség elnökhelyettese.

„Ő nem volt egy gyakorlatlan sofőr. Itt valami más történhetett. Az, hogy tragédia is megtörtént, ez borzasztó, és biztos, hogy meg fogja kapni érte a megfelelő büntetést, de azt tegyük hozzá, hogy nem ismerhetjük azokat a körülményeket, ami miatt létrejött.”


A 713 lóerőssé tuningolt Mercédesz ámokfutása során szombaton elgázolt egy biciklist az Árpád hídon, és egy másik autónak is nekiment. Mindkét sofőr megsérült, a kerékpáros belehalt az ütközésbe. Hogy a két kocsi versenyzett-e, azt a rendőrség még vizsgálja.

A tulajdos egy 34 éves férfi, a cégnyilvántartás szerint autókereskedéssel foglalkozik. Nem messze lakik az Árpád hídtól. A szomszédok nem akartak nyilatkozni, de annyit elmondtak, rendszeresen látták és hallották a nagy hangú tuningolt Mercédeszt megérkezni a házhoz. 

Az udvarban általában parkol egy SLOW – vagyis lassú – 111 rendszámú, szintén nagyon erős motorral felszerelt autó is. A szomszédok szerint ezzel a kocsival a férfi felesége szokott járni. Egy kisgyermekük is van, délután azonban senki nem volt otthon. Az utcában lakók azt mesélték, meglepte őket, ami történt, kedvelik a családot.

A főpolgármester közösségi oldalán közzétett fotóhoz több, mint 1200 komment érkezett. A legtöbb felháborodott. Az elgázolt 26 éves kerékpáros édesanyja is többször hozzászólt. „Nekem szombaton reggel 6-kor megállt az idő” – írta. Később hozzátette, szerinte az a baj, hogy nincs olyan büntetőkategória Magyarországon, ami visszatartaná a száguldozókat.

A Házon Kívülnek korábban nyilatkozó szakértők szerint a szabálytalankodókat sokkal szigorúbban kellene büntetni. A büntetések összegei ugyanis 15 éve változatlanok.


A Belügyminiszter úgy látja, idén tavasztól nagyon szigorúak a rendőri ellenőrzések az utakon.

„Ezeknek a rendőri ellenőrzéseknek az eredményeként azt várom, hogy még kevesebb baleset legyen Magyarországon, mint ami eddig volt” – fogalmazott Pintér Sándor. Arra a kérdésünkre azonban nem válaszolt, hogy terveznek-e további szigorításokat.

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#árpád híd#gázolás#bicikli#gyorshajtás#top hírek

Címlapról ajánljuk