Híradó

Zuhan a reálkereset Magyarországon, már minden harmadik dolgozó kénytelen másodállást vállalni

Velti LászlóVelti László

2023. május 1. 19:00

A magyar munkavállalók harmadát másodállásra kényszeríti a magas infláció a Randstad piacvezető munkaerő-toborzó nemzetközi kutatása szerint. Magyarországon kilencedik hónapja csökken a fizetések vásárlóértéke. A KSH adatai szerint februárban már majdnem 8 százalékkal ért kevesebbet ért az átlagfizetés, mint egy évvel korábban.    

Ma a lábukat lógatták a majálison, holnap viszont minden korábbinál többet dolgozhatnak a magyar munkavállalók. A magyar dolgozók 34 százalékát ugyanis másodállásra kényszerítik a növekvő megélhetési költségek – derül ki a piacvezető munkaerő-toborzó, a Randstad felméréséből. A Magyarországon mért érték 9 százalékponttal magasabb, mint a kutatásban vizsgált 34 ország átlaga.

Azért, hogy ne kelljen minden egyes dologra fillérezgetni, hogy jobban ki tudjunk jönni. A szolgáltatások, minden többe kerül, úgyhogy nekem is plusz munkát kell vállalnom

– mondta egy majálisozó nő a Híradónak.

„A szakszervezeteknek mindig az a céljuk, hogy az emberek olyan bért kapjanak, amihez már nem kell plusz túlórákat, plusz műszakokat vállalni, hanem kijöjjenek az alapbérükből. De sajnos most az infláció nagyon megkavarta ezt a helyzetet” – mondta Bábel Balázs, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Híradónak. 

Van, ahol kevesebben kényszerülnek kiegészítő munkahelyre, mint Magyarországon: Ausztriában a munkavállalók 11, a cseheknél 26, a lengyeleknél pedig 31 százaléka szorul másodállásra a kutatás szerint. 

Nógrádi József, a Trenkwalder Magyarország kereskedelmi igazgatója azt mondja, a magyarok főleg a vendéglátóiparban és a mezőgazdaságban találnak maguknak plusz munkát. „Ilyenek például az idénymunkák. Erre most a tavasz beálltával van lehetőség. 

Felmérésünk szerint a fizikai munkavállalók 45 százaléka idén még nem feltétlen kapott plusz béremelést. Ami azt jelenti, hogy ők abszolút ki vannak szolgáltatva, és keresik a kitörési pontokat.  

– tette hozzá.

A KSH legutolsó adatai szerint februárban már majdnem 8 százalékkal kevesebbet ért az átlagfizetés a boltokban, mint egy évvel korábban. A reálkereset tavaly szeptember óta csökken Magyarországon. Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője elmondta, a 20 százalék fölötti inflációval nem tudtak lépést tartani a keresetek, hónapról hónapra folyamatosan romlik a dolgozók életszínvonala Magyarországon.

A Randstad kutatása szerint a magyar dolgozók 40 százaléka úgy számol, csak 65 és 69 éves kora között mehet nyugdíjba a romló gazdasági kilátások miatt.  

#Híradó#Videó#infláció#Gazdaság#válság#másodállás#munkaerőpiac#munkavállalók#életszínvonal#felmérés#reálbér

Címlapról ajánljuk