A túlsúly növeli az elbutulás kockázatát
2011. május 7. 6:57
Aki élete derekán elhízott, annak nagyobb az esélye, hogy később demencia (elbutulás) alakul ki nála.
„Aki középkorúként túlsúlyos, annak több mint 70 százalékkal növekszik az esélye az elbutulásra” – mondta el a tanulmány vezetője, Dr. Weili Xu, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója. Az elhízottak kockázata pedig már csaknem négyszeres, derül ki a Neurology című folyóirat cikkéből.
„Habár a túlsúly hatása az agyi funkciókra nem annyira jelentős, mint az elhízásé, a közegészségügyet igen nagy mértékben érinti” – mondta Xu, és megjegyezte, hogy világszerte 1,6 milliárdra rúg a túlsúlyos és elhízott felnőttek száma. Az Egyesült Államokban és Európában a lakosság fele ebbe a kategóriába sorolható.
Xu a tanulmányához a Svéd Ikeradatbázis adatait elemezte. Ebben szerepelt 8 534 ikerpár adata a 65 év feletti korosztályból. Közülük 350 főt diagnosztizáltak demenciával, további 114-nél meg gyanították az állapot meglétét. Harminc évvel korábban a résztvevők megadták a testsúlyukat és magasságukat. Xu a BMI-index szerint csoportosította őket. Közel 30 százalékuk tartozott a túlsúlyosak vagy elhízottak közé.

További elemzések azt is kimutatták, hogy aki középkorúként túlsúlyos vagy elhízott, minden mástól függetlenül esélyesebb az Alzheimer-kórra vagy a vaszkuláris demenciára. A normális mentális funkciót mutatók közül 26 százalék volt elhízott korábban. A betegség lehetséges jeleit mutatók közt ez az arány 36 százalék lett, míg a diagnosztizált demensek között 39 százalék.
Mikor Xu megnézte azoknak az ikreknek az anyagát, akik közül az egyik később megbetegedett, a másik meg nem, felfedezte, hogy a súllyal való összefüggés már nem jelentős, ami arra utal, hogy a demenciában a környezeti hatások és a genetika is szerepet játszhatnak.
Mi lehet a testsúly – elbutulás kapcsolata?
Mi lehet a testsúly – elbutulás kapcsolata?
Xu szerint ezt több folyamat is magyarázhatja. A magasabb BMI-index összefügg a cukorbetegséggel és keringési zavarral, melyek szintén kapcsolatba hozhatók a demenciával. Aki az élete középső szakaszában túlsúlyt cipel, valószínűleg hosszabb ideig tette ki szervezetét a gyulladásos folyamatoknak, melyek szintén a kognitív funkciók csökkenéséhez vezetnek.
Xu és munkatársai hozzátették azt is, hogy tanulmányuk bizonyos korlátokkal bír, például a BMI-index nem minden esetben tökéletes a test zsírhányadának megállapításához. A mentális funkciók megőrzéséhez pedig sosem túl késő elkezdeni a fogyást. A Montefiore Egészségügyi Központ geriátriai pszichiátria osztályának igazgatója, Dr. Gary Kennedy szerint a kutatás erősségei közé tartozik viszont az, hogy nagyszámú embert vizsgált. Bár kapcsolatot találtak a túlsúly és a demencia kockázata között, az igazgató szerint nem bizonyítható az ok-okozati viszony. Igaz, azt már igazolták, hogy a zsírszövetek gyulladásos citokinokat és más vegyületeket bocsátanak ki. Ez viszont közvetlen hatással lehet az agyra, mivel károsítja az idegsejteket.
Forrás: Független Hírügynökség / Medipress
A kép illusztráció!
A kép illusztráció!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem