Tartalmak

1:43
HíradóKopottak voltak a gumik és közlekedésre alkalmatlan volt a kocsi, ami miatt meghalt egy 47 éves nő Budapesten
2023. május 17. 18:44

Kopottak voltak a gumik és közlekedésre alkalmatlan volt a kocsi, ami miatt meghalt egy 47 éves nő Budapesten

Kopott nyári gumik voltak az amúgy közlekedésre alkalmatlan állapotú kocsin. A most elkészült vádirat szerint így okozott balesetet egy férfi 2021-ben karácsonykor. Budapesten a Soroksári úton 95 km/h-val hajtott a nedves úton, megcsúszott és egy szembe jövő autónak ütközött, aminek a sofőrje, egy 47 éves nő, meghalt. A baleset okozója legfeljebb öt évre kerülhet börtönbe.
1:50
HíradóNyolcan meghaltak és többen eltűntek, még a hétvégi Forma-1-es versenyt is törölni kellett a heves esőzések miatt Olaszországban
2023. május 17. 18:40

Nyolcan meghaltak és többen eltűntek, még a hétvégi Forma-1-es versenyt is törölni kellett a heves esőzések miatt Olaszországban

A természeti katasztrófa Olaszország északi részén, Emilia-Romagna tartományában történt. Több mint 20 folyó áradt meg és öntött el 37 települést, köztük olyan nagyobb városokat is, mint Bologna. A természeti csapás miatt már 10 ezer embert kellett kitelepíteni, és törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es versenyt is. 
2:46
HíradóNyílt törései, bordatörései és arccsonttörése van a szlovákiai buszbaleset legsúlyosabb magyar sérültjének
2023. május 17. 18:39

Nyílt törései, bordatörései és arccsonttörése van a szlovákiai buszbaleset legsúlyosabb magyar sérültjének

Még mindig kritikus az állapota annak a 75 éves asszonynak, aki a sofőr mögött ült, amikor a magyar turistabusz egy kamionba csapódott hétfőn Szlovákiában. Az asszony lánya az RTL Híradónak elmondta, hogy anyját a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A sérültek egy részét hazaszállították, tizenhárman Miskolcra kerültek, voltak, akiket műteni kellett.
2:10
HíradóA zöldulladékból felszálló gáz miatt rosszul lett, majd beesett a szennyvízgödörbe és meghalt egy 31 éves férfi
2023. május 17. 18:37

A zöldulladékból felszálló gáz miatt rosszul lett, majd beesett a szennyvízgödörbe és meghalt egy 31 éves férfi

A férfivel kedden késő délután Mezőladányban történt a baleset. Úgy tudni, egy családi ház udvarában kerti munkát végzett egyik ismerősével. Hogy miért emelték fel a betonfedéllel elzárt egykori szennyvízaknát, ami zöldhulladékkal volt tele, nem tudni, de a felszálló gázoktól mindketten rosszul lettek. Az áldozat édesanyja összetört fia elvesztése miatt.
2:05
HíradóTúl szigorúnak találták a korábbi ítéletet Novozánszki Fanni ügyében
2023. május 17. 18:35

Túl szigorúnak találták a korábbi ítéletet Novozánszki Fanni ügyében

Jogerős ítélet az egykori valóságshow szereplő Novozánszki Fanni ügyében. Enyhítettek a megölésével vádolt férfi büntetésén. 25 év helyett, 20-at kell fegyházban töltenie. Ráadásul jó magaviselet esetén akár hamarabb is szabadulhat. A prostituáltként dolgozó nő 2017 novemberében tűnt el. A holtteste azóta sem került elő. A megöléséért most jogerősen elítélt férfi végig tagadta bűnösségét.
2:25
HíradóAz Európai Bizottság szerint manipulálhatták a magyar uniós pályázatokat
2023. május 16. 19:03

Az Európai Bizottság szerint manipulálhatták a magyar uniós pályázatokat

Erről a Budapesten vizsgálódó Európai Parlamenti delegáció néppárti vezetője beszélt. Monika Hohlmeier szerint azt ellenőrzik, egyforma eséllyel fér-e hozzá mindenki az uniós támogatásokhoz Magyarországon. Karácsony Gergely főpolgármester szerint pont ezen a területen vannak hiányosságok, az ellenzéki települések ugyanis szerinte kevesebb uniós támogatáshoz férnek hozzá. A gazdasági bizottság fideszes elnöke is egyeztetett a delegációval, utána azt mondta, számos félreértést tisztáztak. 
2:26
HíradóÚjabb akkumulátorgyártó cég érkezik Debrecenbe, amiről a helyiek nem biztos, hogy elmondhatják a véleményüket
2023. május 16. 18:57

Újabb akkumulátorgyártó cég érkezik Debrecenbe, amiről a helyiek nem biztos, hogy elmondhatják a véleményüket

Megvette az újabb debreceni akkumulátorgyár kínai beruházója azt a 45 hektáros területet, ahol felépül majd az üzem, amely a BMW-gyár beszállítója lesz a jövőben. Közben hétfőn Szijjártó Péter külügyminiszter Pekingben bejelentette, hogy hárommilliárd euró, átszámítva több mint ezer milliárd forint értékben jöhetnek újabb kínai autóipari beruházások Magyarországra. A külügyminiszter öt céggel, köztük négy autóipari vállalattal egyeztetett. Még nem tudni, mikor tartanak az újabb akkugyár ügyében közmeghallgatást, de lehet, hogy a korábbiakhoz hasonló esemény nem lesz. 
1:59
HíradóAnnak a cégnek a busza szenvedett balesetet Szlovákiában, amelyiknek egy másik járműve több autót letarolt a Széll Kálmán téren
2023. május 16. 18:56

Annak a cégnek a busza szenvedett balesetet Szlovákiában, amelyiknek egy másik járműve több autót letarolt a Széll Kálmán téren

Főként miskolciak és budapestiek utaztak a Szlovákiában balesetet szenvedett buszon. A Híradó úgy tudja, Csehországba tartottak egy ötnapos kirándulásra, a sérültek közül több mint tízen egy miskolci, martinkertvárosi nyugdíjasklub tagjai. A buszt egy ceglédi cég üzemelteti. Úgy tudjuk, ugyanennek a cégnek a busza tarolt le szinte mindent, és tört össze öt autót pénteken a budapesti Széll Kálmán téren – ott a buszsofőr lett rosszul.
2:40
HíradóCsupán a hajózás szeretete köti őket össze – mondta Völner Pálról a bíróságon Schadl György
2023. május 16. 18:45

Csupán a hajózás szeretete köti őket össze – mondta Völner Pálról a bíróságon Schadl György

Letartóztatásban marad Schadl György, a Végrehajtói Kar nemrég lemondott, hivatali vesztegetéssel vádolt korábbi elnöke. A korrupciós büntetőügy első tárgyalását kedden reggel tartották a Fővárosi Törvényszéken. Schadl György ezen azt mondta: nem befolyásolta a végrehajtók kinevezését, az ügy másodrendű vádlottjával, Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral csak magánügyben találkozott, és csupán a hajózás szeretete köti őket össze. 
1:47
HíradóA tűzoltók szivattyúi is csődöt mondanak Horvátországban, akkora áradások pusztítanak a dalmáciai partvidéken
2023. május 16. 18:30

A tűzoltók szivattyúi is csődöt mondanak Horvátországban, akkora áradások pusztítanak a dalmáciai partvidéken

Súlyos áradások pusztítanak Horvátország dalmáciai partvidékén, ahol az utóbbi napok heves esőzései miatt több folyó is kilépett medréből. A víz több várost is elöntött Zára térségében, a bajba került helyiek mentésére a hadsereget is bevetették. A leginkább sújtott területeken rendkívüli állapotot hirdettek, az előrejelzések szerint ráadásul további esőzések várhatók. 
1:39
HíradóÜtötte, rúgta és meg is taposta áldozatát – újabb megrázó részletek derültek ki a Kőbányai úti gyilkosságról
2023. május 16. 18:30

Ütötte, rúgta és meg is taposta áldozatát – újabb megrázó részletek derültek ki a Kőbányai úti gyilkosságról

Az eset még tavaly februárban történt. A hajléktalan támadó a gyanú szerint kegyetlenül végzett 67 éves ismerősével, akivel együtt ittak, de összevesztek. Társa ellen – aki végignézte a gyilkosságot – szintén most zárták le a nyomozást. Az is kiderült, hogy a támadó az áldozat lakótársát meg akarta erőszakolni. 
1:48
Híradó„Esélye sem volt a védekezésre” – hasba szúrt egy ápolónőt egy beteg a szekszárdi kórházban
2023. május 16. 18:29

„Esélye sem volt a védekezésre” – hasba szúrt egy ápolónőt egy beteg a szekszárdi kórházban

Az eset vasárnap éjjel történt. Az áldozat életveszélyesen megsérült, de még be tudott menekülni az ügyeletes szobába. Végül a kórház dolgozói fékezték meg a 75 éves támadót, aki eközben még egy embert megsebesített. A férfit jelenleg a pszichiátrián kezelik, eljárás indult ellene. A megtámadott ápolónőt megoperálták, állapota stabil.
2:32
HíradóSzegeden 4, Budapesten 9 perc alatt ér ki a mentő életveszély esetén – nem a hívástól, hanem a mentőautó indulásától számítva
2023. május 16. 17:54

Szegeden 4, Budapesten 9 perc alatt ér ki a mentő életveszély esetén – nem a hívástól, hanem a mentőautó indulásától számítva

A szakszervezet szerint ezzel próbálják elfedni a rendszer hibáit, ám a mentőszolgálatnál úgy látják: a hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő nem lehet alapja a mentési sebesség megítélésének, mert a kocsi küldése előtt számos dolgot fel kell mérni. Gálvölgyi János családja 40 percig várt hiába mentőre, az egészségügyi szakértő szerint órák is eltelhetnek a bejelentéstől a feladat kiadásáig. Sürgős esetekben ugyanakkor azonnal indítják a mentőt – állítja a mentőszolgálat.
1:49
HíradóAz egyik utas szerint a busz rohant bele a kamionba a szlovákiai balesetnél
2023. május 15. 21:01

Az egyik utas szerint a busz rohant bele a kamionba a szlovákiai balesetnél

Hirtelen egy nagy kék lett előttem, az volt a háta az előttünk lévőnek, aminek nekimentünk. Onnantól már én is repültem – ezt nyilatkozta a szlovákiai buszbaleset egyik könnyű sérültje az RTL-nek. Az utasok fele a buszban rekedt, harminc tűzoltó szabadította ki őket a roncsból. Mentőhelikopter is érkezett a sérültekhez, nyolcan kritikus állapotban vannak, harmincheten könnyebben sérültek, őket hat szlovákiai kórházba vitték. A közeli tűzoltóállomáson vizsgálták a többi utast, közülük is voltak, akiket kórházba irányítottak. 
1:20
Híradó„Ennyi vért csak filmen láttunk eddig” – megszólaltak a szlovákiai buszbaleset magyar sérültjei
2023. május 15. 19:59

„Ennyi vért csak filmen láttunk eddig” – megszólaltak a szlovákiai buszbaleset magyar sérültjei

Az RTL-nek nyilatkozó könnyű sérültek azt mondták, hogy közeli barátai is szenvedtek súlyos sérüléseket, viszont semmit nem tudnak az állapotukról. Azt mondták, amit láttak, az alapján hosszú lesz a felépülés. Szlovákiában hétfőn szenvedett balesetet egy magyar turistabusz. Egy ember meghalt, 58-an pedig megsérültek, többen súlyosan. 
1:59
HíradóSzinte biztos, hogy második fordulót kell tartani a török elnökválasztáson
2023. május 15. 18:55

Szinte biztos, hogy második fordulót kell tartani a török elnökválasztáson

Egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges abszolút többséget a török elnökválasztáson, így szinte biztos, hogy két hét múlva második fordulót kell tartani. A szavazatok több mint kilencvenkilenc százalékos feldolgozottsága mellett a jelenlegi államfő, Recep Tayyip Erdogan végzett az élen a voksok 49,4 tized százalékával. Ellenzéki kihívója közel 45 százalékkal lett második.
2:15
HíradóNehezen illeszkednek vissza a társadalomba a mentális problémákkal küzdő ukrán veteránok
2023. május 15. 18:51

Nehezen illeszkednek vissza a társadalomba a mentális problémákkal küzdő ukrán veteránok

Szorongás, dühkitörés, alvászavarok, állandó bűntudat – ezek a leggyakoribb tünetei az ukrán veteránoknak, akik nehezen találják az utat vissza a társadalomba – mondta a legnagyobb ukrán veteránokat segítő civil szervezet alapítója. Arra számítanak, hogy több millió ember szorul majd segítségre. A szervezet munkáját egy európai unió által támogatott kijevi tanulmányút keretében ismerhette meg kollégánk Radnóti Anna. 
2:18
HíradóNovák Katalin sem tudta enyhíteni a lengyelek magyarok iránt érzett haragját
2023. május 15. 18:50

Novák Katalin sem tudta enyhíteni a lengyelek magyarok iránt érzett haragját

Egy ürülékkel teli dobozt küldött valaki a varsói magyar nagykövetségre tavaly tavasszal, hogy így mondjon véleményt a magyar kormány oroszbarát politikájáról. A Direkt36 oknyomozó cikke szerint ez csak az egyik szélsőséges példája a magyar kormány ellen irányuló lengyel haragnak. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint a kapcsolat romlása a magyar félnek nagyobb veszteség. A köztársasági elnök hivatala szerint a cikk csak azt bizonyítja, hogy sokan éket szeretnének verni a lengyelek és a magyarok közé.
2:08
HíradóVisszavennék a néhány hete kirúgott katonák egy részét
2023. május 15. 18:49

Visszavennék a néhány hete kirúgott katonák egy részét

Visszafoglalkoztatná a honvédség azoknak az elbocsátott tiszteknek egy részét, akiket az elmúlt hetekben egy kormányrendelet alapján szereltek le – erről Vadai Ágnes DK-s politikus beszélt az RTL Híradónak a birtokába jutott honvédségi levelek alapján. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy igényfelmérést végeznek a leszereltek között az esetleges későbbi, nem katonai foglalkoztatásukra. A DK szerint minden tisztet azonnal vissza kellene venni.
2:05
HíradóTöbb mentésirányító is érintett lehet Gálvölgyi János ügyében
2023. május 15. 18:44

Több mentésirányító is érintett lehet Gálvölgyi János ügyében

Túl van az életveszélyen Gálvölgyi János, levették a lélegeztetőgépről. Erről két lánya számolt be a közösségi oldalukon. Elmondták azt is, milyen problémáik voltak, amikor mentőt kellett hívniuk. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségénél úgy tudják, hogy négy mentésirányításon dolgozó kollégájuk is érintett lehet az ügyben. Az Országos Mentőszolgálat nem válaszolt az RTL Híradónak az üggyel kapcsolatos kérdéseire. Egy közleményben viszont azt írták, hogy továbbra is lelkiismeretesen fogják végezni a munkájukat.
3:04
HíradóSzlovákiai buszbaleset: nem vette észre a magyar buszt a kamion sofőrje, a magyar busz vezetője pedig elaludhatott a szlovák sajtó szerint
2023. május 15. 18:43

Szlovákiai buszbaleset: nem vette észre a magyar buszt a kamion sofőrje, a magyar busz vezetője pedig elaludhatott a szlovák sajtó szerint

Az ütközés miatt az utasok fele a buszban rekedt, őket a tűzoltók segítségével mentették ki az összeroncsolódott járműből. Mentőautó és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a sérülteket több pozsonyi kórházba szállították, úgy tudjuk 8 ember állapota kritikus. A magyar busz egy kamionnal ütközött, mindkét sofőrt megszondáztatták, egyikük sem fogyasztott alkoholt. Úgy tudjuk, hogy budapesti és miskolci nyugdíjasok utaztak a buszon. A helyi mentőszolgálat a baleset után arról tájékoztatott, a kamion sofőrje nem vette észre a buszt, amikor kikanyarodott a pihenőről és nekiütközött, a helyi sajtó szerint viszont a busz sofőrje valószínűleg elaludt, néhány perce állt már a leállósávban. 
1:58
HíradóKét gyerek megégett a házilag barkácsolt gokartban, nem történt bűncselekmény
2023. május 15. 18:39

Két gyerek megégett a házilag barkácsolt gokartban, nem történt bűncselekmény

Bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a rendőrség a két évvel ezelőtt, Sajólászlófalván történt gokarttűz ügyében. Gyerekek játszottak a házilag barkácsolt szerkezettel, amikor az kigyulladt. Egy kisfiú életveszélyesen, egy másik súlyosan megsérült. Az egyikük néhány napja esett át a negyedik műtéten. Bence azt mondta, a sebei még sokszor fájnak, de a legrosszabb, hogy a hegek miatt csúfolják a többiek. 
1:49
Híradó26 ember meghalt és többen megsérültek a brutális balesetben, a sofőr simán elhajtott a helyszínről
2023. május 15. 18:35

26 ember meghalt és többen megsérültek a brutális balesetben, a sofőr simán elhajtott a helyszínről

Egy kamion ütközött össze egy kisbusszal Mexikó északi részén. A busz és a teherautó utánfutója kigyulladt az ütközéstől, a kamion sofőrje pedig az égő pótkocsit lekapcsolva elhajtott a helyszínről. Azóta is szökésben van, a rendőrség nagy erőkkel keresi. Az áldozatok többsége egy nagycsalád tagjai, akik kiránduláson vettek részt.
1:38
HíradóAkkor is megverhette a gyerekeket az óvónő, ha nem ették meg a főzeléket
2023. május 15. 18:30

Akkor is megverhette a gyerekeket az óvónő, ha nem ették meg a főzeléket

Verte a rá bízott gyerekeket, ezzel vádol az ügyészség egy óvónőt, aki szerintük rendszeresen bántalmazta az óvodásokat egy Csongrád-Csanád megyei településen. Akkor is megütötte őket, ha nem ették meg a főzeléket vagy épp a ballagási próbán nem jól táncoltak. A bántalmazással és kiskorú veszélyeztetésével vádolt óvónő bár nyilatkozni nem akart, tagadta, hogy ilyet tett volna. 
0:57
HíradóVideón a halálos HÉV-balesetben darabokra tört autó mentése
2023. május 15. 15:57

Videón a halálos HÉV-balesetben darabokra tört autó mentése

Kitört szélvédő, kidöntött közlekedési táblák és helyszínelő rendőrök – halálos baleset történt vasárnap este a XIV. kerületben a Szentmihályi út és Kerepesi út kereszteződésében. Egy autó eddig tisztázatlan körülmények között hajtott a HÉV elé, a rendőség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit. A balesetben az autó egyik utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A tűzoltóság kiemelte az összetört járművet, a forgalom egy ideig egy vágányon, felváltva haladt. 
2:30
HíradóTörökország két arca a szavazóurnák előtt: ma eldőlhet, hogy merre haladjanak tovább
2023. május 14. 19:11

Törökország két arca a szavazóurnák előtt: ma eldőlhet, hogy merre haladjanak tovább

Kimagasló részvétellel zajlott a parlamenti és elnökválasztás Törökországban. Az előzetes felmérések szoros eredményt jósoltak a hivatalban lévő Erdogan államfő és ellenzéki kihívója között. A választás kimenetele alapvetően meghatározhatja a stratégiailag fontos ország szerepét a világpolitikában. Az első, nem hivatalos eredmények estére várhatók, amelyekből kiderül, hogy szükség lesz-e második fordulóra.
2:32
HíradóZelenszkij ukrán elnök felvetette, hogy felrobbanthatnák a Barátság kőolajvezetéket
2023. május 14. 19:08

Zelenszkij ukrán elnök felvetette, hogy felrobbanthatnák a Barátság kőolajvezetéket

Amerikai hírszerzési jelentések szerint a Barátság kőolajvezeték felrobbantásáról és a magyar ipar romba döntéséről beszélt Zelenszkij ukrán elnök még februárban. Erről a Washington Post írt a birtokába jutott katonai iratok alapján. Az információkat az amerikai védelmi minisztérium nem cáfolta. Rácz András Oroszország-szakértő úgy reagált: ez az eset is bizonyítja, hogy Ukrajnát nagyon zavarja a magyar kormány Kreml barátsága.
2:03
HíradóMetróállomáson rendeztek bokszbajnokságot a Harkivot védő katonák tiszteletére
2023. május 14. 19:06

Metróállomáson rendeztek bokszbajnokságot a Harkivot védő katonák tiszteletére

A háború okozta kijárási tilalom miatt egy harkivi metróállomáson rendeztek bokszbajnokságot az ukrán olimpiai csapat és helyi ökölvívók között. Oroszország ukrajnai inváziója óta ez volt az első tömeges sportesemény a városban. A föld alatti tornát végül semmi sem zavarta meg, a liverpooli Eurovíziós Dalfesztivál ukrán résztvevőinek szülővárosát viszont rakétatámadás érte közvetlenül a fellépésük előtt.
1:49
HíradóGulyás Gergely szerint helyes döntés, hogy nem akarnak a magyar adófizetők pénzén fogva tartani majdnem ezer embercsempészt, ezért szabadon engedik őket
2023. május 14. 19:04

Gulyás Gergely szerint helyes döntés, hogy nem akarnak a magyar adófizetők pénzén fogva tartani majdnem ezer embercsempészt, ezért szabadon engedik őket

Szabadon enged majdnem ezer külföldi embercsempészt a kormány május végén egy friss rendelet szerint. Gulyás Gergely miniszter az RTL Híradónak azt mondta: túl drága a fogvatartásuk és egyébként is túlzsúfoltak a börtönök. A külföldi embercsempészeknek 72 órájuk lesz elhagyni az országot, és a miniszter szerint Pintér Sándor garantálja, hogy ezt megteszik. A DK úgy reagált: ez lehetetlen vállalás, és így a kormány majdnem ezer bűnözőt szabadít az országra és az Európai Unióra.
1:48
HíradóNémet helyett kínai mozdonyokat vásárolhat a magyar kormány
2023. május 14. 19:03

Német helyett kínai mozdonyokat vásárolhat a magyar kormány

Német helyett kínai mozdonyokat vásárolhat a magyar kormány – erre utalhat Lázár János megjegyzése az RTL Híradónak nyilatkozó közlekedési szakértő szerint. A miniszter azt mondta, mi nem barátkozunk a Siemens-szel. Mint mondta, a korábbi keretszerződés ellenére nem tervezik, hogy a német cégtől vásárolnának mozdonyokat, miközben a vasút átalakításának költségét is dollárban adta meg.
3:06
HíradóRendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, akikhez Novák Katalin odament a Sándor-palotánál
2023. május 14. 19:01

Rendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, akikhez Novák Katalin odament a Sándor-palotánál

Váratlanul odament Novák Katalin azokhoz a tanárokhoz és diákokhoz, akik a Sándor-palota nyílt napján szerették volna felhívni a figyelmet az oktatás helyzetére. A köztársasági elnök azt mondta, egyetért azzal, hogy a tanároknak uniós forrásoktól függetlenül is magasabb fizetést kellene kapniuk. Azt azonban nem ígérte meg, hogy nem írja alá a státusztörvényt. Nem sokkal később rendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, mert szórólapokat osztogattak, és egy molinót is kifeszítettek.
2:08
HíradóNegyedéves orvostanhallgató volt az a tajvani lány, akit a barátja ölhetett meg Szegeden
2023. május 14. 18:52

Negyedéves orvostanhallgató volt az a tajvani lány, akit a barátja ölhetett meg Szegeden

Barátja ölhetett meg egy tajvani lányt, ezután a férfi magával is végzett. Holttestüket szombat reggel rendőrök találták meg. Úgy tudjuk, az informatikával foglalkozó férfi az apja vadászpuskájával lőtte le a lányt, és azzal végzett magával is. Információink szerint nem hagyott búcsúlevelet, így még mindig nem tudni, miért történt a tragédia.