Híradó

A kamatstopos diákhitelnek már nagyobb a kamata, mint az ugyanilyen lakáshiteleké

Velti LászlóVelti LászlóBlaschek KárolyBlaschek Károly

2023. június 27. 17:55

Tizenöt százalékkal, havi 55 ezer forintra nő egy átlagos szabad felhasználású diákhitel törlesztője júliustól a Bank360.hu szerint. Vagy tolódik a futamidő, ha nem tud többet fizetni a pályakezdő. Múlt héten jelentette be a kormány, hogy az eddigi több mint másfélszeresére, nagyjából 8 százalékra emelik a kamatot az év második felében. A diákhitel így majdnem a lakáshitelek szintjére drágul mindenkinek, aki jelenleg törleszti. 

A pécsi tudományegyetem mérnök informatikus hallgatójának pénztárcáját is megviseli az EU legnagyobb élelmiszerdrágulása Magyarországon. Még nincs önálló jövedelme, a kötelező szakmai gyakorlatát tölti szereléssel.  

Szükségem lenne a diákhitelre, mert az utóbbi egy évben nagyon fölment az albérletnek, illetve a rezsinek, ezen felül az élelmiszereknek is az ára. De mivel most hallottam, hogy körülbelül másfélszeresére emelkedett a diákhitelnek a kamatja, így valószínűleg nem fogom felvenni

– mondta Könyves Gergely az RTL Híradónak.

Az Ingatlan.com szerint Budapesten már egy szobáért havi 70-80 ezer forint bérleti díjat kénytelenek fizetni azok a hallgatók, akik kiszorultak a kollégiumból.    

Azok a fiatalok, akiknek nincs otthonról érkező anyagi támogatása, nagy mértékben támaszkodhatnak a diákhitelre, mint finanszírozási eszközként, és ezeket a szabad felhasználású hiteleket természetesen az albérleti díjakra is tudják költeni

– mondta Balogh László, a portál vezető elemzője.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium múlt csütörtökön közölte, hogy

14 százalékra kellene emelkednie

a kamatnak, de azt írták, a kormány továbbra is fenntartja a jelentős mértékű kamattámogatást.

Alig öt százalékról, majdnem 8 százalékra emelik a szabad felhasználású diákhitel kamatát július elsejével. Ezzel arányosan ugrik meg az új kölcsönök, illetve a meglévők, 100 ezer egyetemi hallgató és öregdiák korábbi hitelének havi törlesztője.

10-15%-os növekedés van ettől a kamatmódosítástól, tehát ennyivel többet kell neki havi törlesztőben fizetni

– mondta Tóth Levente, a Bank360.hu kommunikációs vezetője.

A Bank360-hu szerint az az adós, aki összesen 4 és fél millió forintot vett fel, mire diplomát szerzett, havi 7 ezer forinttal többet, 55 ezret törleszthet júliustól, ha 10 év alatt rendezné a tartozását. Aki nem tud többet fizetni, akár 2 évvel hosszabb futamidőre számíthat, ha a majdnem 8 százalékos kamatszintből a jövőben sem engedne a kormány.  

A diákhiteles kamatstopban valójában már magasabb a kamat, mint a másik kamatstopban, a jelzáloghitel kamatstopban. A különbség az az, hogy a jelzáloghitel kamatstopnak a költségeit a bankok állják, ennek a költségeit pedig az állam

– mondta Tóth Levente.

A kormány az RTL Híradó megkeresésére azt írta, ha majd 10 százalék alá esik az infláció, újra csökkenthetik a szabad felhasználású diákhitel kamatát.

#Híradó#Videó#Belföld#Gazdaság#top hírek#diákhitel#törlesztő

Címlapról ajánljuk