„Az volt a mélypont, amikor kézen fogva levittek a menzára, hogy ételt kérjenek nekem” – tanárok a végső lecsúszás szélén

Elsőként Szőcs Szimonetta zenetanárral beszélgettünk. Öt éve tanít, most egy budapesti zenei általános iskolában, és esélye nincs, hogy bővítse hangszerkészletét. Csak a furulyái, amelyek az ő esetében munkaeszközöknek számítanak, összesen félmillió forintba kerülnek. 

Az óraszámai alapján csak háromnegyed állásban tudják alkalmazni, ezért 156 ezer forint fizetést kap. Ez pedig elmegy a lakására, ahol alszik és fürdik, pedig alig van otthon.

Munka után 5-6 órát gyakorol, dalokat ír, és két zenekarban is énekel – de ez egyelőre csak viszi a pénzt, tartozásai vannak. Amit nem tud kifizetni, mások meghitelezik neki, és havonta törleszt, vagy ahogy éppen tud.

„Egy házi felvételkészítéshez kéne egy hangkártya, ami 40 ezer forintnál indul. Ezt például nem tudom megvenni.” A zenekarral kapcsolatos költségek – például klipforgatás vagy fotózás esetén – megoszlanak a tagok között, és Szimonetta sem vonhatja ki magát: „nem mondhatom azt, hogy én akkor kilépek a zenekarból, mert nem tudom finanszírozni. Ezek a szakmámhoz tartozó kiadások.”

Másodállásban is dolgozik egy irodában, ahol óradíjra fizetik, tehát annyit keres, amennyit az idejéből rá tud szánni. Ha este időben végez a felkészüléssel a másnapi órákra, végez a gyakorlással, és koncertje sincs, akkor reggel korán tud ott kezdeni. De decemberben például csak kevés ideje maradt a pluszmunkára, 40 órát sikerült dolgoznia a 80 helyett.

Már a hónap közepén elfogyott a pénzem, eddig sosem voltam ilyen helyzetben

– osztotta meg.

Ez szóba került a tanáriban is. Felidézte, mekkora arculcsapásként érte, amikor egyik kollégája kézen fogta, és levitte az iskolai menzára, és megkérdezte a konyhás nénit, hogy „tudnának-e adni egy kis ebédet a kislánynak, mert szegény nagyon éhes”.

Akkor úgy éreztem magam 28 évesen, mint egy kis elesett tízéves. 

Ez egy kudarcélmény, szégyennel töltött el, tudod, amikor azt hiszed, hogy mindjárt elsüllyedsz, hogy idáig jutottál, hogy az iskolában, ahol egyébként legalább a menza vagy az étkeztetés lehetne ingyen egyfajta támogatásként, kuncsorognod kell azért, hogy enni tudjál” – mondta.

Van egy minimális tartaléka, amit a nyári iskolai szünetben gyűjtött össze egy vendéglátós munkával. Nagyon sokszor előfordul, hogy ehhez hozzá kell nyúlnia, ezt pedig folyamatos vívódásként éli meg. 

Tényleg minden nap felteszem a kérdést, hogy miért teszem ezt magammal

– fogalmazott a fiatal zenetanár.

Burkolónak ment, nem akar többet tanítani

Bence Zsolt biológia-kémia szakos tanár volt, de két év után elhagyta a pályát, és az építőiparban helyezkedett el egy kivitelező cégnél, burkolóként. 

Olyan munkát végzek, amihez nem kell képesítés, és számottevően jobban keresek, mint egy kezdő tanár

– mondta.

Pedig már gyermekkorában arról álmodott, hogy tanár lesz, és majd másként fog tanítani, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. De hamar rá kellett jönnie, hogy ez sajnos nem tőle függ.

„A tanári terhek meg a rendszer adta lehetőségek nem teszik lehetővé, hogy a szokványostól eltérően tanítsunk. Nem biztosítottak azok a feltételek, amelyekkel egy olyan tanulási folyamatban tudom segíteni a gyerekeket, ahol megtanulnak együttműködni, gondolkodni, és különböző soft skilleket (az életben és a munkahelyen való boldogulást elősegítő emberi készségeket) elsajátítani. 

Csak bementem, ledaráltam az anyagot, és kijöttem. Ez számomra rettenetesen kiüresítő volt.

Úgy látja, túl sok az óra, túl nagyok az osztálycsoportok, és nincsenek eszközök a szemléltetéshez, még egyszerű kémcsövek vagy lombikok sem. Ráadásul mint mondta, már az egyetemen felkészítették őket arra, hogy ez vár majd rájuk az iskolákban, és sokan már akkor kiégtek, amikor szembesültek ezzel a kilátástalansággal, pedig még nem is léptek a pályára.

Elismerte, jelenleg hiányzik neki az intellektuális kihívás, de reméli, hogy ha meglesz a saját építőipari vállalkozása, akkor ez is meglesz. Tanítani már biztosan nem akar visszamenni, mert jelenleg sokkal kevesebb stressz éri. 

Én most elég stresszmentesen élek: munkaidő után letettem a szerszámot, utána tudok a családommal, a barátaimmal időt tölteni

– magyarázta Bence Zsolt.

„A megemelt bruttó bérem közelíti meg a férjem nettó bérét”

Idrisz Ágnes 16 éve tanít spanyolt. Bár megfordult már a fejében, még nem szeretne felmondani az iskolájában. „Azt azért hallottuk jó pár iskolából, hogy jóval több helyről álltak fel év közben is kollégák. Ha így marad minden, akkor azt gondolom, hogy ez rá fogja nyomni a bélyegét a következő tanévkezdésre” – mutatott rá.

Úgy látja, azért „engedheti meg magának”, hogy tanítson, mert van egy férje, aki normálisan keres.

„Az én megemelt bruttó bérem közelíti meg az ő mostani nettó bérét. A férjemmel ugyanannyi idősek vagyunk, mindketten egyetemi végzettséggel rendelkezünk, és mindketten nagyjából egy időben kezdtünk el dolgozni, ugyanannyi munkatapasztalat van mögöttünk” – vázolta fel.

De még így is van egy másodállása. „Azt látom a legnagyobb problémának, hogy az alulfizetettség miatt nagyon sok mindenkinek van másodállása, szinte valamennyi kolléga vállal magántanítványt vagy másképp keres pénzt. És minél többet kell egy embernek dolgoznia, annál inkább elfárad, ami rányomja a bélyegét arra is, ahogy a főállását tudja végezni” – magyarázta Idrisz Ágnes.

Felnőtt lánya is beszáll a rezsibe

Csigás Andrea is vállal magánórákat, de már egyre kevesebbet. 50 éves elmúlt, 33 éve tanít gyerekeket írni, olvasni, számolni. Osztályfőnöki és egyéb pótlékokkal együtt most nettó 245 ezer forintot keres.

Az ember folyamatosan lemond dolgokról. Lemondtam a túróról, nagyon ritkán veszek sajtot, pedig ezek szerintem alapélelmiszerek kellene hogy legyenek. Nem megyek annyiszor fodrászhoz, mint kellene, és nem járok már színházba sem

– osztotta meg a pedagógus.

Felnőtt lánya is vele él, és fizeti a rezsi felét. Csak annak szurkolnak, hogy a házban ne romoljon el semmi, mert akkor újabb költségekkel kell szembenézniük. A nyáron például beáztak, és egyelőre nem tudták kifesteni a szobát, majd a nyári szünetben „egy-két YouTube-videóval felkészülünk”.

Úgy látja, nemcsak az ő életszínvonala épül le fokozatosan, hanem az egész oktatási rendszer is leépülőben van. Felidézte, hogy ha valami tönkre megy, nincs pénzük megjavítani, pótolni, inkább a szülőket kérik meg, hogy ha valami hiányzik, vegyék meg. Régebben még tollakat is kaptak, mert egy pedagógusnak nagyon sok írószere kell hogy legyen a javításhoz, készüléshez, de most már azt is maguknak kell megvenniük.

A 10 százalékos bérpótlékemelés Csigás Andrea szerint jó, ha egy tollkészletre elég. 

Nem tudom, meddig lehet még lejjebb és hátra lépni, az igényekből leadni. Vagy pedig tényleg fogja magát az ember, és elhagyja a pályát, mint ahogy azt sokan teszik 

– nyugtázta.

Ahogy Andrea, úgy Ágnes és Szimonetta is nehezen hozná meg ezt a döntést, mert szeretnek tanítani, és mindig találnak valami indokot, ami miatt maradnak. Például azt, hogy végzős osztályt tanítanak, akiktől nem szívesen válnak meg, illetve azt is mérlegelik, hogy ha felmondanak, akkor mikor találnak a helyükre egy másik teljes állású tanárt. 

Szőcs Szimonetta szerint „mindenkiben van egy folyamatos reménykedés. Olyan ez, mint amikor benne vagyunk egy nem annyira működő kapcsolatban, de nagyon szeretnénk, hogy olyan legyen, mint amit elképzeltünk, vagy amire vágyunk. Mindig reménykedünk, hogy ha majd az a feltétel teljesül, akkor biztos jobb lesz.”