Gazdaság

MNB: az árstop nem segítette az infláció letörését

rtl.hurtl.hu

2024. február 24. 22:00

A Magyar Nemzeti Bank arra jutott, hogy a kormány által bevezetett árstop nem segítette az élelmiszer-infláció visszafogását.

„Az ársapkák nem segítették az élelmiszerinfláció visszafogását” – állapította meg „A hazai élelmiszerinfláció mögött meghúzódó tényezők” című, szerdán publikált tanulmányában a Magyar Nemzeti Bank (MNB), számolt be róla a Telex.

Matolcsyék elemzésükben arra jutottak, hogy az árstop ideje alatt valójában az ársapkák „piactorzító hatásai kerültek előtérbe”, ezáltal nőtt a hazai és a régiós élelmiszer-infláció különbsége. Az árfigyelő rendszer bevezetését azonban sikeresebbnek ítélte az MNB, amely erősítette a vállalatok közötti versenyt, érdemben segítve az élelmiszer-infláció letörését.

A jegybank szerint azért fulladt kudarcba az árstop, mert a hatósági áras élelmiszereken elszenvedett veszteségeiket a vállalatok más termékek megdrágításával kompenzálták.

Az MNB tanulmánya szerint inflációgerjesztő hatása volt még a kiskereskedelemre kivetett különadónak is, de szintén gerjesztette a pénzromlást a forintárfolyam esése, mert annak hatását a koronavírus-járványt követő keresletnövekedés időszakában „könnyebben tudták érvényesíteni” a vállalatok. Megjegyezték, 

az áremelkedések miatt visszaesett a fogyasztás, ami végső soron csökkentette az inflációt.

17,6 százalékkal emelkedtek az árak tavaly, legutóbb 1997-ben volt ennél magasabb az éves infláció Magyarországon. Az élelmiszerek ráadásul jóval az átlag felett, csaknem 26 százalékkel drágultak, a Híradónknak nyilatkozó elemző szerint éppen ezért az alacsonyabb keresetűeket jobban sújtotta az áremelkedés. Januárban azonban valamelyest fellélegezhettek azok, akik bevásárolni indultak, a múlt hónapan már 3,8 százalékra csökkent az infláció a KSH adatai szerint.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

 

#Gazdaság#mnb#jegybank#magyar nemzeti bank#infláció#árstop#élelmiszer-árstop#élelmiszer-infláció