Egyre nőnek a bérkülönbségek a főváros és a vidék között, és ez nem segít a társadalmi megosztottságon

Négyszázezer forint fölé ért a budapesti átlagkereset: a fővárosiak átlagosan havi nettó 413 ezer forintért dolgoznak, ezzel messze a legmagasabb összeg az országban, ahogy az korábbi cikkünkből is kiderül. Budapesten kívül csak Győr-Moson-Sopron megyében haladják meg a fizetések az országos átlagot, ami nettó 334 920 forint volt a tavalyi év első három negyedévében.

Több keleti megyében viszont látványosan alacsonyabbak a fizetések az átlagnál, de főleg a budapestinél. A fővárostól alig 50-60 kilométerre található Nógrád megyében már csak 261 875 forintos az átlagbér, Borsod-Abaúj-Zemplénben 264 834 forintos, Békésben 249 939 forintos, az országos lista alján pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye áll: itt mindössze 238 420 forint az átlagkereset, ami majdnem fele a budapestinek.

A változás maga nem túl jelentős a tavalyi évhez képest: ekkor is Budapest vezetett 350 852 forintos átlagbérrel, míg szintén Szabolcs-Szatmár-Beregben volt a legalacsonyabb az átlagfizetés: 197 728 forintos. Míg itt 40 692 forinttal nőtt egy év alatt az átlagbér, Budapesten 62 499 forinttal.

Ahogy a Bank360.hu friss elemzésében kimutatta, a jövedelmi különbségek miatt a fővárosban élők jóval nagyobb összegű hitelt is tudnak felmenni, gyakran kedvezőbb feltételekkel.

Lejtő Budapest és a vidék között

Mennyiben erősítheti a társadalmi megosztottságot és a főváros-vidék ellentétet a nagy fizetéskülönbségek? Erről Kovách Imre szociológust (Társadalomtudományi Kutatóközpont) egyetemi tanárt (Debreceni Egyetem) kérdeztük, aki arról beszélt: nem lepődött meg azon, hogy ekkora bérkülönbségeket mértek, hiszen ez illik az évtizedek óta tartó hazai mintába.

„A szakmában van egy használatos fogalom, ami a települési lejtő: ez Budapesttől a legkisebb faluig tart. Az emberi lét szinte minden dimenziójában hátrányokat szenved el, aki kistelepüléseken él a városban élőkkel szemben” – mondta. Arról beszélt, hogy a bér és a jövedelem is beletartozik ezen dimenziók közé és „fontos és esszenciális” mutatói a lejtőnek.

Azt mondta: „ez mindenképp hozzáad a város és a vidék közti megosztottsághoz és különbségekhez”. Szerinte egyelőre nincsenek a város és a vidék között demonstratív jellegű szembenállások, habár ebből képes lehetne a politika tőkét kovácsolni. „Az, hogy a vidékiek magasabb arányban szavaznak a kormányra, összefügg ezzel a helyzettel, de szerintem a városellenesség semmiféleképpen nem domináns elem egyelőre”.

Arról is beszélt, hogy bérkülönbség mindig volt a vidék és a főváros között.

Valószínűleg néhány jellegzetes dimenzióban nem csökkentek, hanem inkább növekedtek a különbségek. A bér az egyik ilyen, a másik az, hogy látványos különbségek vannak az ingatlanok értékének különbségében.

Felidézte: amikor 1990 után „hullámszerű” kiáramlás történt a városokból a falvak irányába, főként azok hagyták ott a nagytelepüléseket, akik nem találtak állást az ottani munkaerőpiacokon, tehát ez a jelenség tovább növelte azoknak a számát a falvakban és kisvárosokban, akiknek nem jutott állás, és akik később a leginkább közmunkával jutottak jövedelemhez.

Könnyítő és nehezítő tényezők vidéken

Akadnak-e szempontok, amik mérséklik a bérkülönbségeket? Kovách arról beszélt, hogy vannak ilyenek, de olyanok is, amik fokozzák az egyenlőtlenséget. Enyhítő szempont, hogy minél messzebbre megyünk Budapesttől, általánosságban annyival csökken a lakhatás költsége, ugyanakkor az is igaz, hogy lakóingatlanok értéke is sokkal kisebb a távoli falvakban. Ahogy korábbi cikkünkből kiderül, akadnak olyan vidéki vályogházak, amiket kevesebb mint félmillió forintért is meg lehet vásárolni, Budapesten pedig az is megeshet, hogy egy másfél szobás lakás 120 millió forintért kel el. Ezek extrém példák, de jól mutatják, milyen szélsőségekbe lehet beleszaladni a vidéki és a fővárosi ingatlanpiacon.

A másik körülmény, ami enyhítheti az alacsonyabb átlagbérű vidékiek életét az, hogy Szabolcs-Szatmárban és más hasonló adottságú megyékben még viszonylag elterjedt az élelmiszer-termelés kisüzemi keretek között. Ebben fontos szerepe van a saját fogyasztásra termelt élelmiszer-termesztésnek, ami vagy közvetlen költségmegtakarítás származik, illetve az így termelt javakat el is lehet adni. Kovách szerint azonban ez csak „ici-pici kiegyenlő hatás, de nem tudom megmondani, hogy ez azért alakult-e ki, mert sokkal kisebbek a bérek, és ezért vállalkoznak az emberek itt nagyobb arányban élelmiszertermelésre”.

A bérezés viszont vagy semennyire, vagy részint számol csak azzal, hogy mennyibe kerül a megélhetés. Egy munkaadó az nem feltétlenül szociális intézmény, hogy ilyen szempontokat is érvényesítsen a bérezésnél

– mondta. „Csak azt nézik, mennyi bérért lehet olyan munkaerőt felvenni, ami elvégzi rendesen a munkát. És az alkalmazással járó munkavégzésre vidéken sokkal kevesebb lehetőség van, mint a városokban”.

Viszont olyan körülmények is akadnak, amelyke súlyosbítják a különbségeket. „Budapesten például sokkal könnyebben és olcsóbban el lehet jutni kórházakba, vagy más fontos intézményekbe. De ugyanez az utazási költség egy távoli kis faluból sokkal magasabb, ez pedig tovább terheli a vidékiek jövedelmét, és a háztartásban rendelkezésre álló erőforrásokat”.

„A vidékieknek kisebb arra is a lehetősége, hogy elérhető távolságban alkalmazást kapjanak” – mondta. „Éppen azért az is egy speciális költség, hogy többet kell költeniük a munkába utazásra is”.

A megélhetési nehézségekről és a drágulásról nemrég a Fókusz is készített riportot:

Nyitókép: Getty Images