Gazdaság

Rezsi: kiderült, mi lesz a feltöltőkártyásokkal

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 4. 13:59

A feltöltőkártyások augusztus elseje óta vagy csak lakossági piaci áron tudtak áramot vásárolni az MVM-nél, vagy (augusztus 3-tól) nagyrészt piaci áron fizethették ki előre az áramot, erről a 24.hu írt cikket, majd befutott hozzájuk a minisztérium magyarázata arról, hogy ez miért alakult így.

„Augusztus 1-jétől előre fizetős villamos energia esetén két vásárlás között eltelt napok alapján érvényesül a kedvezmény. Vagyis az éves kedvezményt elosztva, minden napra jut egy bizonyos mennyiségű kedvezményes áram, amelyet fel kell szorozni a két vásárlás között eltelt napok számával. Az így kapott kedvezményes mennyiséget meghaladó fogyasztás felett a többi fogyasztási formához hasonlóan lakossági piaci árat kell fizetni az adott időszakban” – írta a Technológiai és Ipari Minisztérium a lapnak. 

Tehát míg az átlagfogyasztó leghamarabb az első számlája kézbesítése után kell, hogy piaci árat fizessen, addig a jellemzően nehéz körülmények között élő feltöltőkártyásoknál már rögtön az első vásárláskor, augusztus elején befigyelhet a piaci ár, magyarázza a lap.

Így a legszegényebbek fizethetnek legelőször lakossági piaci árat: áramot jellemzően nem naponta vesznek az emberek, hanem egy hónapra előre. De ha ez most történik, mert szükséges, akkor a nagyobbik részéért piaci árat kell hogy fizessenek, írják.

Hozzáteszik: a továbbiakban valószínűleg már nem fog ez gondot okozni, csak fejben kell tartani, hogy hány nap telt el az utolsó vásárlás óta és ez alapján kiszámolni, hogy legközelebb hány forintért érdemes áramot venni.

Az MVM honlapján megjelent tájékoztatás alapján a lap arról ír, hogy az MVM úgy tudja, amikor valaki a feltöltős órájába áramot vásárol, akkor azt kell megadnia, hány kWh-t szeretne feltölteni. Csakhogy olvasóik szerint nem kWh-t, hanem forintot lehet megadni. Így csak akkor tudja meg a vásárló, hány kWh-t kap, amikor mondjuk online megadja, hogy 5 ezer forintért szeretne áramot venni. Erre a rendszer azt fogja neki augusztus 4-én kiadni (ha először vásárol) az eddigi nagyjából 133 kWh helyett, hogy 85 kWh (kb.). Ebből pedig nem fogja tudni az illető, hogy mennyi áramot kaphat rezsicsökkentetten, és mennyit lakossági piaci áron. A lap szerint a megfejtés, 4 nap*6,9kWh = 27,6 kWh a rezsicsökkentett áron (ha augusztus 4-én vásárolt először, mióta csökkentették a rezsicsökkentés), a maradékot pedig, mintegy 57,4 kWh-t lakossági piaci áron kapja csak meg.

Ahhoz, hogy a szokásos hó eleji 5 ezer forintos feltöltését (ami egyébként egy hónapra 133 kWh volt eddig, azaz átlag alatti fogyasztásnak felel meg, hiszen kevesebb, mint 210 kWh) teljes egészében rezsicsökkentett áron kapja meg, augusztus 20-áig kell várnia. Akkorra telik el ugyanis annyi nap, hogy beleférjen az 5000 forintnak megfelelő rezsicsökkentett mennyiséggel (kb. 133 kWh) a napi legfeljebb 7 kWh-s rezsicsökkentett limitbe.

Nyitókép: Kovács Tamás / MTI

#Gazdaság#rezsi#rezsicsökkentés#villanyóra#áram#mvm

Címlapról ajánljuk