Gazdaság

Hetente drágul a közétkeztetés, miközben a hatóság azt ellenőrzi, hogy elég változatos-e az étrend

rtl.hurtl.hu

2022. július 12. 6:48

A konyháknak az inflációval is meg kell küzdeniük, de beszerzési gondjaik is vannak.

Az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint „szinte lehetetlen követni az élelmiszerárak emelkedését”, írja a Népszava. Pénzes Andrea azt mondta a lapnak, hogy a hatósági áras alapanyagokat még a saját konyhával rendelkező iskolák sem tudják elérhető áron megvenni.

Beszállítási problémák is akadnak: már egy héttel előre kell csirkecombot rendelni például, mert a beszállítók sokszor csak több helyről tudják azt beszerezni. Korábban egy-két napos rendeléseket is könnyedén tudtak teljesíteni.

Az is kiderült, hogy hamarosan népegészségügyi hatósági vizsgálatok jöhetnek a közétkeztetésben arról, hogy mennyire változatos az étrend, milyen alapanyagokat milyen gyakorisággal használnak. Ez pedig aggodalomra ad okot, mert közben nem tudni, hogy megérkezik-e azon az áron az élelmiszer, amin megrendelték.

A díjemelési tilalom az elmúlt másfél év megszorításaival együtt nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat

– mondta a lapnak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke Schmidt Jenő, aki szerint nem csak az iskolákban okoz problémákat az, hogy a közétkeztetés gyakorlatilag hetente drágul.

Nyitókép: Balázs Attila / MTI

#Gazdaság#közétkeztetés#menza#polgármester#ellátás#infláció#beszállító#ellenőrzés

Címlapról ajánljuk