Riportjaink

3:46
Fókusz
2015. november 2. 17:45

Faludy Fanni megtörte a csendet

A Fókusz kamerája előtt házasodtak össze, a nemzetközi hírű költő, író, műfordító és nála 65 évvel fiatalabb kedvese nem titkolta boldogságát. Faludy György halála után jó ideig követtük az özvegy sorsát, aztán Fanni teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Most rendhagyó interjút adott, életbevágóan fontos ugyanis, amit tudatni szeretne nem csak férje rajongóival és a művészetpártolókkal.
3:40
Fókusz
2015. október 29. 17:25

Így dobott le cirka 70 kilót Győzike

„Addig vagy híres, kisfiam, amíg támadnak.” Győzike azt mondja, ő betartja nagyapja tanítását, és nem bánja, ha mindenki őrá céloz az újságok címlapján, vagy épp az interneten. Nemrég még luxuséletmódja miatt, aztán azért került be a Fókuszba, mert kibékült egykori énekesnőivel. Bár új videoklipjei is szürreálisra sikerültek, most mégis hetven kilós fogyása lesz a téma, illetve az új teste, és amire készül vele.
Fókusz
2015. október 29. 17:01

Csoda: kétszer is elgázolták, de túlélte

Először a HÉV sodorta el, akkor megúszta két hét kómával, és 26 csonttöréssel, ebből még teljesen felépült. Négy évvel később azonban már egy kamion ment rajta keresztül, ezt viszont már nem fogja elfelejteni: két műlába örökre emlékeztetni fogja a figyelmetlenségére. Ehhez képest Tamás viszonylagos derűvel éli az életét, interjút is kifejezetten vidám hangulatban adott. Persze tudja, hogy nem lesz harmadik esélye.
Fókusz
2015. október 29. 17:00

Győzike testépítő vb-re gyúr

„Addig vagy híres, kisfiam, amíg támadnak.” Győzike azt mondja, ő betartja nagyapja tanítását, és nem bánja, ha mindenki őrá céloz az újságok címlapján, vagy épp az interneten. Nemrég még luxuséletmódja miatt, aztán azért került be a Fókuszba, mert kibékült egykori énekesnőivel. Bár új videoklipjei is szürreálisra sikerültek, most mégis hetven kilós fogyása lesz a téma, illetve az új teste, és amire készül vele.
4:14
Fókusz
2015. október 27. 17:30

Rákkeltő a szalonna? Kiderítettük, mi az igazság vörös hús-ügyben!

Ugyanolyan rákkeltő lenne a kolbász, a szalonna, vagy a jó, füstölt, húsvéti sonka, mint mondjuk a cigaretta, vagy az azbeszt? Az Egészségügyi Világszervezet hétfői jelentése nagy vihart kavart, amelyre a magyar sertéstanács azonnal reagált is és tudománytalannak nevezte a WHO vizsgálati módszereit. Mi pedig körülnéztünk a piacon egy nappal azután, hogy így lehúzták legkedvencebb magyar ételeinket. Most már egy jó mustáros virsli miatt is meg kell küzdenünk a lelkiismeretünkkel?
8:59
Fókusz
2015. október 24. 20:00

Életeket mentő hősök, akik neve majdnem a feledésé lett

Sok ezer ember életét megmentő elfelejtett hősökről már korábban is láthattak nálunk riportokat. Ocskay László századosról például, aki a történelem egyik legkülönösebb embermentési akcióját vezette le. Mégis majdnem a feledés homályába veszett, pedig nevének ott a helye Raoul Wallenberg, Giorgio Perlasca vagy Oskar Schindler mellett. Ahogy Ángel Sanz Briz spanyol diplomatáé is. Akinek nevét eztán utca viseli Budapesten.