Egész életünkben rosszul mostunk fogat? Ezt rontják el sokan

rtl.hu

2026. szeptember 4. 11:00

Fogkefe, fogkrém, két perc sikálás, aztán jöhet az öblítés – sokunknak gyerekkora óta ez a megszokott sorrend. Csakhogy éppen az utolsó lépéssel csökkenthetjük a fogkrém egyik fontos összetevőjének hatását. Mutatjuk, min érdemes változtatni a napi rutinban.

Van, aki rögtön reggeli után, más inkább indulás előtt mos fogat, egyvalami azonban szinte mindannyiunknál ugyanaz, a fogmosás végén alaposan kiöblítjük a szánkat vízzel. Frissnek és tisztának érezzük tőle a szánkat, ráadásul logikusnak is tűnik, hogy megszabaduljunk a maradék fogkrémtől.

Fogászati ajánlások alapján azonban éppen ezt a mozdulatot lehet érdemes kihagyni. A fluoridos fogkrém használata után elég lehet alaposan kiköpni a felesleget, hiszen az öblítés negatív hatással lehet a szájápolásunkra.

A vízzel együtt a fluoridot is lemossuk

A magyarázat a legtöbb fogkrém egyik fontos összetevőjében, a fluoridban rejlik. A fluorid segít ellenállóbbá tenni a fogzománcot és szerepe van a fogszuvasodás megelőzésében.

Ehhez azonban nem árt, ha a fogmosás befejezése után is marad belőle valamennyi a fogak felszínén. Ha rögtön nagy adag vízzel kiöblítjük a szánkat, a fogkrémmel együtt a fluorid jelentős részét is eltávolítjuk.

Több hibát is elkövethetünk fogmosás közben, kattints a képre, és meg tudod mik ezek:

Évek óta rosszul csináljuk? Kiderült a döbbenetes igazság egy mindennapi szokásunkról
Évek óta rosszul csináljuk? Kiderült a döbbenetes igazság egy mindennapi szokásunkról

A szájvíz is ráér később

Ha a víz helyett automatikusan a szájvízért nyúlnánk, az sem feltétlenül oldja meg a problémát. Közvetlenül fogmosás után a szájvíz is lemoshatja a fogakon maradt, koncentráltabb fluoridot.

A szájvizet ezért célszerű a fogmosástól eltérő időpontban, például napközben használni. A használata után pedig mindig az adott termék útmutatóját érdemes követni.

De nem baj, ha fogkrém marad a szánkban?

Az öblítés elhagyása természetesen nem azt jelenti, hogy le kell nyelni a fogkrémet. A felesleget fogmosás után továbbra is ki kell köpni.

Felnőtteknél a rendeltetésszerűen használt, kis mennyiségű fogkrém miatt általában nem kell aggódni. Nagyobb mennyiségű fluoridos fogkrémet viszont nem szabad lenyelni, ezért különösen figyeljünk oda a gyerekekre.

Hogyan mossuk meg helyesen a gyerek fogát? Videónkból megtudhatod:

Egy apró változtatás is sokat számíthat

Ha furcsának tűnik öblítés nélkül kisétálni a fürdőszobából, az nem meglepő. A mentolos fogkrém ízét sokan éppen egy nagy korty vízzel szeretnék eltüntetni.

Néhány alkalom után azonban könnyen megszokható az új rutin. Mossunk fogat fluoridos fogkrémmel, köpjük ki a felesleget, de ne öblítsük ki rögtön a szánkat. Arra is érdemes figyelni, hogy közvetlenül utána ne együnk vagy igyunk, így a fluorid tovább maradhat a fogakon.

Borítókép forrása: Magnific
Forrásunk volt.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!