Életmód

Skót tudósok állítják: feltalálták az egészségesebb és környezetbarátabb pálmazsírt

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 18. 15:19

Kevesebb benne a telített zsírsav, és még a Földnek is jó.

Egy skót kutatócsoport úgy véli, hogy sikerülhetett előállítaniuk a pálmaolaj „szent grálnak” tekintett alternatíváját – írja a BBC. Az edinburgh-i Queen Margaret Egyetem (QMU) élelmiszeripari szakértői szerint az általuk kifejlesztett 

új, 100 százalékban növényi alapú összetevő 70 százalékkal jobb a környezet számára, mint a hagyományos pálmaolaj. 

Ráadásul az új alternatívát, a PALM-ALT-ot jelentősebb egészségesebb megoldásnak is tartják, mint régi társát, ugyanis 80 százalékkal kevesebb telített zsírsav és 30 százalékkal kevesebb kalória van benne. 

Catriona Liddle, a QMU csapatának egyik vezető fejlesztője arról beszélt, hogy azt tekintik „szent grálnak”, amikor úgy tudnak helyettesíteni valamit, hogy a végeredmény pontosan ugyanolyan, mint az eredeti, ízben és textúrában is – nekik pedig ez sikerült. 

Különleges érzékszervi teszteknek vetettük alá, hogy lássuk, egy bizottság meg tudja-e különböztetni a termékünket a hagyományos pálmazsírtól, és nem tudták

– tette hozzá Liddle. 

Az új PALM-ALT-nak „majonézszerű az állaga”, de pálma- és kókuszmentes, és nem tartalmaz hozzáadott aromákat, cukrot, édesítőszert, tartósítószert vagy színezéket. A lenmagipar melléktermékéből, valamint természetes rostokból és repceolajból készül.

Az afrikai olajpálma terméséből származó pálmaolajat főzőolajként, valamint feldolgozott élelmiszerek és más termékek összetevőjeként használják – emlékeztet a BBC. Amellett, hogy olcsón állítják elő, sok más oka is van annak, hogy bizonyos élelmiszerekben ezt használják alternatív olajok helyett. 

Az a mód viszont, ahogyan egyes pálmaolajokat előállítanak, komoly károkat okoz a környezetnek. 

A pálmaolaj-termelés állítólag a világ erdőirtásának mintegy nyolc százalékáért lehetett felelős 1990 és 2008 között. Ennek oka, hogy az erdőket felégetik, hogy olyan területeket szabadítsanak fel, ahol az emberek olajpálmát termeszthetnek – még akkor is, ha ez illegális.

Az olaj számos, hétköznapi termékben is megtalálható, a tisztálkodási szerektől kezdve a samponokon és szappanokon át a gabonafélékig és a kekszekig. 

Nyitókép: Pixabay

#Életmód#pálmaolaj#pálmazsír#alternatíva#skócia#tudósok#környezetvédelem#erdő#pálma#pálmaerdő#zsírsav#kalória#gasztronómia

Címlapról ajánljuk