„Másfél órát kell kényszertartásban dolgoznunk úgy, hogy a beteg sziszeg, folyik a nyála” – igaz-e, hogy sok fogorvos utálja a munkáját, és ha igen, miért?

Mint általában a legtöbb orvos, szeretek segíteni az embereken. A másik része pedig az érzelmi kötődés, hogy fantasztikus kapcsolatokat lehet építeni

– mondta egy budapesti fogszabályozó fogorvos, amikor arról kérdeztük, mit szeret leginkább a hivatásában. A szakember, akit a cikkben Gergelynek fogunk nevezni (megszólalóink azt kérték, hogy ne legyenek azonosíthatók), hozzátette, a fogszabályozás általában hosszabb kezelést jelent, amikor kifejezetten családias, illetve baráti kapcsolatok alakulhatnak ki a páciensekkel. Szerinte az emberekhez való kapcsolódás és a segítségnyújtás a két legfontosabb része a munkájának.

Alapvetően szeretek az embereken segíteni. Ha valakinek van egy fájdalma, esztétikai vagy funkciós zavara, ami nyomasztja a mindennapokban, akkor jó érzéssel és sikerélménnyel tölt el, ha meg tudom oldani a problémáját

– fogalmazott Gyula, szintén budapesti fogszakorvos és egyetemi oktató. Sándor, Nógrád megyei fogorvos ugyancsak arról beszélt, hogy örömöt okoz neki, ha segíteni tud az embereken. Számára is ez a legfontosabb a szakmában, sikerélménnyel tölti el. 

Szakmai kudarcok, kiégés és sztereotípiák

A nemzetközi hírforrások inkább a fogorvos hivatás árnyoldalait hangsúlyozzák: ezt a munkát a legnehezebbek között tartják számon, és rendszeresen szerepel azokon a listákon, amelyek a leggyűlöltebb szakmákat összesítik. Bár arról a közhiedelemről nincsenek igazán hitelt érdemlő statisztikai adatok, hogy a fogászok körében fokozottabb az öngyilkosságra való hajlam, az biztos, hogy mentálisan kifejezetten leterhelő munkát végeznek.

De mit mondanak erről az rtl.hu-nak nyilatkozó magyar fogorvosok? Szerintük jól érzékelhetően belefásulhatnak munkájukba azok, akik hosszú ideig vannak a szakmában. Gergely csak nemrégiben fogalmazta meg magában, hogy az orvosok kiégését szerinte leginkább a monotónia okozza, vagyis ha valaki „hétfőtől péntekig ugyanazt a munkát végzi”. Régen ő is így tett, és visszagondolva számára ez volt, amit a leginkább nem szeretett, és úgy gondolja, jót tett volna neki, ha néha változatosabb munkát vállal mellette.

A monotónia vezet a kiégéshez, ha valaki a hét minden napján, sok-sok éven keresztül egy dolgot csinál 

– fogalmazott.

Szerinte a foggyógyítás úgy maradhat meg élvezetes hivatásnak, ha vannak „ellenpontok”, és ebből a szempontból szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek máshonnan is van bevételük. Állítja, orvoslást leginkább csak „hobbiból” szabadna végezni, anyagi nyomás nélkül, ez lenne a legideálisabb. Mint mondta,

nagy szükség lenne arra, hogy a fogorvosok pénzügyi nyomás nélkül, mosollyal az arcukon menjenek be a rendelőbe.

Hozzátette, nemcsak a monotónia vezethet kiégéshez az orvosok körében, hanem egyebek mellett a válságos kórházi körülmények, illetve a munkahelyi környezet, amiket a szakember nem képes befolyásolni. Szerencsésnek érzi magát, hogy a magánegészségügyben dolgozhat, és saját maga válogathatja meg a munkatársait.

1 négyzetcentiméteren gyakran másfél órát kell kényszertartásban dolgoznunk úgy, hogy a beteg sziszeg, folyik a nyála, és esetleg vérzik is, miközben a következő páciens már ott ül a váróban. A fizikai és pszichés nyomás hosszú távon visszaüt, ha az ember nem tud kikapcsolódni és pihenni

– ezt már Gyula mondta, aki arról is beszélt, hogy zavarják a fogorvosokkal kapcsolatos sztereotípiák. 

„Mi mindig fájdalmat okozunk, rosszak vagyunk, mi vagyunk a legkellemetlenebbek” – fogalmazott. Úgy véli, az emberekben van egy zsigeri elutasítás és félelem a fogorvosokkal szemben, holott ők csak jót akarnak a betegeknek. 

De még nagyobb örömet okoz, ha meg lehet nyerni ezeket a pácienseket, akik utána már boldogan jönnek a rendelőbe. Sok ilyen esettel találkoztam pályafutásom során

– mesélte el Gyula.

Hozzátette, nagyon szeret oktatni és kutatni is, ami szerinte közelebb áll az általános orvosláshoz, speciális betegállománnyal foglalkoznak. Magánpraxisban csak heti kétszer dolgozik, ezért még nem tapasztalja a kiégés azon jeleit, amelyeket azoknál a kollégáinál lát, akik több mint tíz éve „fúrnak-faragnak”.

A kudarcot nem szeretem, ha nem sikerül segítenem a betegen. Mert az megviseli az embert

– mondta el Sándor, aki egy kistelepülésen állami ellátásban és magánpraxisban is dolgozik. 

Ő eleinte nehezen tudta megmondani, hogy mi az, amit gyűlöl a hivatásában, még igazán nem is gondolkozott el ezen sohasem. Végül arra jutott, hogy leginkább azt utálja, amikor úgyszólván vereséget szenved fogorvosként: kudarcként éli meg, ha véletlenül nem sikerül egy gyökérkezelés, vagy ha úgy érzi, bár odatette magát, és elégedett az átadott fogművel, mégsem boldog a beteg. 

Sándor húsz éve kezdte el a fogorvosi pályát, és tapasztalta már a fáradtság jeleit. „Bármilyen munkát végez az ember, egy idő után rutinná válik, és az problémát tud okozni. Az unalom miatt tulajdonképpen, mert már nincs benne sikerélmény. A kiégés mindenhol ott van, ebben a szakmában is” – fogalmazott. 

Az időseknek vagy a fiataloknak rosszabbak a fogaik? 

Arról is kérdeztük a fogorvosokat, hogy a fiatalabb vagy az idősebb páciensek fogai vannak-e rosszabb állapotban, és kíváncsiak voltunk arra is, mely korosztályból érkezik a legtöbb beteg. A Budapesten dolgozó Gergely arról beszélt, hogy ugyanolyan arányban érkeznek hozzájuk óvodások, kisiskolások, serdülők és felnőttek, legalábbis ők ezt tapasztalják.

Ám mint fogalmazott, egy felnőtt fogazatában sokkal több „hagyaték” van – tömések, foghiány, pótlások és implantátumok –, ami rágási nehézségekhez vezet, és szerinte még a stressz jelei is látszanak a fogazatok állapotán. Ugyanakkor állítja,

a fogkopások, állkapocsproblémák és alvási zavarok egyre inkább érintik fiatalokat is, amikért nagyon sok esetben a stressz a felelős.

Sándor is úgy látja, hogy még mindig az idősebbek fogai vannak rosszabb állapotban, de már „a fiatalok is elindultak az öregek útján”. Azok a problémák, amik korábban az ötvenes korosztályban fordultak elő, mostanra jóval korábban ütik fel a fejüket – mondta a Nógrád megyében dolgozó szakember.

Gyula szerint pedig az a legnagyobb probléma, hogy kevesen járnak fogorvoshoz. Mindössze a betegek fele rendszeres látogató, a többi páciens pánikszerűen keresi fel a rendelőket, és csak minden tizedik alkoholfogyasztó vagy dohányos ember megy évi többször kezelésre. Többször megesik, hogy egy beteg több százezer forintot fizet azért, hogy egy év alatt rendbe hozzák a fogait, majd csak 3-4 év múlva tér vissza, amikor megint beütött a baj. Holott legalább évente, de inkább hathavonta kellene kontrollvizsgálatra menni.

Van olyan 90 éves betegem, akinek 1 foga hiányzik összesen, de van egy másik, 18 éves páciensem is, akinek jóformán az összes fogát kezelni kellett, sokat ki is kellett húzni, mert annyira elhanyagolta

– hozott példát Károly.

Hangsúlyozta, hogy elsősorban a prevenció elhanyagolása határozza meg, kinek lesznek rosszak a fogai. A megfelelő szájhigiénia a másik, ami rettentően fontos, hiszen nem számít, ha valaki félévente jár kezelésre, ha közben nem ápolja a fogait.

Hozzászólna? 

Nyitókép (illusztráció): fogorvos 1935-ben – Fotó: Jóna Dávid/Fortepan