Belénk rögzült átkok – mérgező mondatok, amiket soha ne mondj a gyerekednek

A gyerekkor életünk legszenzitívebb időszaka, ekkor szerzett benyomásaink egy része felnőtt életünkben is meghatározó lehet. Nemcsak személyiségünk formálódik, de ebben az időszakban alakulnak ki alapvető sémáink és kötődési mintázataink is.

Az egészséges személyiség (sőt test és elme is) kötődő emberi kapcsolatokban fejlődik: az elsődleges gondozóhoz fűződő szoros kapcsolat serkenti kommunikációra és mozgásra a csecsemőt, az óvodás gyerek önképét alapjaiban formálja a szüleitől érkező pozitív visszajelzés, és még kamaszkorban is hatalmas súlya van egy-egy szülői értékítéletnek.

Toxikus kijelentések

A gyerekek énképét azok a szüleiktől érkező toxikus kijelentések is alakítják, amik ha fizikai fájdalmat nem is okoznak, életre szóló nyomot hagyhatnak. Melyek a leggyakoribb káros mondatok, hogyan lehet megpróbálni túllépni rajtuk felnőttként, és mit tehetünk, ha azon kapjuk magunkat, mi is használjuk ezeket, amikor gyerekeinkkel kommunikálunk?

1. Bántó megjegyzések a gyerek külsejére

„Csúnya vagy”, „kövér vagy”, vagy éppen hogy „csontváz”, illetve „milyen alacsony vagy”. Az ehhez hasonló megjegyzések felnőttként is nehezen ignorálhatók, gyerekként pedig – pláne szüleinktől hallva – kifejezetten romboló hatásúak. Nemcsak aláássák az önbizalmat, de a megjelenéssel kapcsolatos állandó kételyeket is eredményezhetnek, és részük lehet a különböző étkezési és testképzavarok kialakulásában is.

2. Mártírszerep

„Annyira kifárasztasz”, „én mindent feláldoztam érted”, „egyre többe kerülsz”. A szülőség fárasztó, lemondásokkal jár, és költséges is, az ehhez kapcsolódó felelősséget viszont nagyon káros áthárítani a gyerekre. Azok, akiknek rendszeresen a fejükre olvasták, mekkora tehertétel a nevelésük, hosszú távon igényeik és szükségleteik elrejtésével reagálnak, illetve egyes kutatások szerint nagyobb eséllyel vonódnak be különböző normaszegő, esetleg abuzív cselekményekbe is.

3. Provokatív, minősítő kérdések

„Miért vagy ilyen fura?”, „Mégis miért mész ilyen hangosan?”,  „Miért rágsz, ülsz, állsz így?”  A gúnyosan ellenséges hangnem kevés szeretetkapcsolatnak tesz jót, szülő-gyerek viszonyban pedig az egyik legkárosabb lehet. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések elhitetik a gyerekekkel, hogy valami nincs rendben velük, ez pedig meggátolja őket abban, hogy bátran vállalják és kifejezzék önmagukat. Az ilyen légkörben felnövő gyerekek sokszor felnőttként is bizonytalanok saját értékeiket illetően, félnek a megszégyenítéstől és a kirekesztéstől.

4. Egészségtelen összehasonlítás

„Miért nem tudsz olyan lenni, mint a testvéred?”, „Más gyerekek miért ennyivel nyugisabbak?”.  Az ilyen összehasonlítás nemcsak felesleges és igazságtalan, de nagyon káros is, mert rombolja a gyerekek önértékelését, és azt az érzést erősíti bennük, hogy sosem lesznek elég jók szüleiknek. Ráadásul az összehasonlított gyerekek, például testvérek, unokatestvérek közti kapcsolatot is erodálják, hiszen féltékenységet és dühöt szülnek.

5. Megsemmisítő mondatok

„Inkább meg se születtél volna”, „veled is csak a baj van”. Ezek a mondatok hatalmas rombolást tudnak véghez vinni, hiszen a gyerek egész identitását kérdőjelezik meg, közvetve pedig önnbántalmazáshoz vagy depresszióhoz vezethetnek.

6. Elhagyással fenyegetés

„Itt hagylak”, „Elmegyek, és soha nem találsz meg”, „Egyszer majd itt hagyok mindent, és akkor nézhetsz”. Bár a bántóan minősítő mondatokhoz képest ezek a kijelentések kevésbé tűnnek kegyetlennek, az elhagyással való fenyegetés nagyon is szorongató a gyerekek számára, akikben bizonytalanságot, kötődési zavart okozhat, ráadásul az önbecsülésüket is alapvetően rontja.

7. Üres ígéretek

„Megcsináljuk majd ezt”, „megveszem majd azt”, „elmegyünk ide vagy oda” – majd nem történik semmi? Az üres ígéretek módszeresen rengetik meg azt a bizalmat, ami a harmonikus szülő-gyerek viszony alapja lenne.

Mit tehetünk?

Úgy emlékszik, gyerekkorában rendszeresen átélte, hogy ilyen mondatokat kapott? Esetleg szülőként a saját szájából hallott ilyesmit? Szalay Ágnes pszichológus és coach szerint a kör megtörhető.

„Ezek a bántó szülői megnyilvánulások valóban életre szóló érzelmi lenyomatot okoznak – mondja. – Negatív hatással vannak önbecsülésünkre, kapcsolatainkra. 

Továbbélnek bennünk úgy is, hogy egyfajta belső monológként ismételgetjük, szidjuk magunkat, és sajnos tovább is örökítjük őket a gyerekeinknek. 

Még ha az eszünkkel tudjuk is, hogy nem igazak, hogy anyánk csak a saját szenvedését vezette le rajtunk, amikor például azt mondta, hogy »bárcsak meg se születtél volna«, mégis érzelmileg elhisszük, és szenvedünk attól, hogy úgy tekintünk magunkra, mint akinek nincs joga az élethez, a boldogsághoz. Az ilyen belénk rögzült átkok oda vezethetnek, hogy bár erősen vágyunk valamire, a cél kapujában mi magunk rontjuk el mégis a dolgot.”

A jó hír viszont az, hogy ezek a negatív viszonyulások és viselkedésminták nem genetikailag öröklődnek, hanem mélyen rögzült, de felvett mintákról van szó, amelyek átírhatók.

A szakértő szerint akkor is tehetünk ellene, ha mi magunk szenvedünk attól, hogy hiába igyekszünk, nem szabadulunk a hatásaiktól, és akkor is, ha szülőként vesszük észre, hogy ösztönösen úgy reagálunk a gyerekünk minket zavaró megnyilvánulásaira, ahogy a legkevésbé sem szeretnénk. 

Már önmagában az is segíthet, ha tudatosítjuk, hogy mik ezek a »lemezek«, tipikus mondatok, amiket ismételgetünk, és megkeressük, honnan hozzuk magunkkal.

Talán legközelebb, amikor a szánkra jönne, már meg tudjuk akadályozni, át tudjuk formálni egy másik mondattá” – mondja Szalay Ágnes. 

Szerinte ebben az önismereti munkánkban nagyon megéri támogatást keresni, szakemberhez fordulni, hiszen terápiás módszerekkel ezek a mintázatok hatékonyan átformálhatók. „Mi pedig, akik már elég ideig hallgattuk gyerekkorunkban ezeket a romboló mondatokat, megérdemeljük, hogy megszabaduljunk tőlük.”

Nyitókép: 1954-es jelenet az Üdvhadsereg amerikai otthonából, ahol azokat az anyákat tanították meg gondoskodni a családjukról, akik a vádak szerint elhanyagolták gyermekeiket. Fotó: Picture Post/Hulton Archive/Getty Images