Belföld

Öten is feljelentették a netflixes rajzfilm leszbikus csókjelenetét, a hatóság megteszi a lépéseket

Rédli BalázsRédli Balázs

2022. augusztus 24. 8:02

Többen bepanaszolták Magyarországon a Netflixen elérhető Jurassic World: Krétaköri Tábor című rajzfilmsorozatot, mert két tizenéves lány egymásba szeret benne, és csókot is váltanak. Az NMHH szerint még tart a kifogásolt jelenet hatósági ellenőrzése, a cenzúrázásáról vagy pénzbüntetés kiszabásáról azonban a hollandok dönthetnek, a Netflix ugyanis oda van bejegyezve. A holland médiahatóság az rtl.hu megkeresésére azt közölte: ők nem szólhatnak bele a szerkesztői döntésekbe. A Háttér Társaság szerint a hasonló láthatóság védelmet jelent a saját nemükhöz vonzódó gyerekeknek és fiataloknak. 

„Csak sikerült” – rogynak le megkönnyebbülten a földre a Jurassic World: Krétaköri Tábor című animációs sorozat szereplői az ötödik évad kilencedik részében. A Netflixen futó rajzfilm olyan tinédzserekről szól, akik egy dinoszauruszokkal teli szigeten táboroznak, majd miután – ahogy az lenni szokott – az őslények elszabadultak, összefogva küzdenek a túlélésért. „A mag” című epizódban három fiatal épp megmenekül egy harcias Nothosaurus elől, amikor az egyik lány, Sammy, emlékezteti a másikat, Yazt, hogy az valamit mondani akart neki.

„Azt mondtad, hogy nem várhat tovább” – noszogatja társát, miközben a velük lévő srác jelentőségteljesen vigyorogva és lájk jeleket mutogatva eltűnik egy bokor mögött. Yaz némi hezitálás után kiböki:

Az az igazság, hogy beléd zúgtam.
 

Ő habozik, Sammy azonban egyáltalán nincs meglepve. „Tudom. Már akkor leesett. Csak annyira szerettem volna még egyszer hallani” – mondja, majd odalép Yazhez, és megcsókolja. A két lány egymásra találását a tisztás szélén várakozó többiek üdvrivalgással fogadják, és később is teljesen normálisan kezelik a helyzetet. A korábbi részek alapján már az összes társuknak egyértelmű volt, mi is történik a két karakter között.

A médiahatóság lépéseket tesz

A nagyjából három másodperces csók lényegében az egész világon visszhangtalan maradt, Magyarországon azonban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálatot indított miatta. 

Ezt azután közölték, hogy a Mandiner megkérdezte őket: tesznek-e valamit a leszbikus csók ellen. A kormányközeli lap érdeklődésére a médiahatóság azt írta: amennyiben a „magyar médiaigazgatási szabályok” alapján jogsértés merül fel, értesítik a holland társszervüket 

a további szükséges intézkedések megtétele céljából.
 

A Netflix ugyanis Hollandiában van bejegyezve. Korábban több helyen is tévesen az jelent meg, hogy az NMHH már meg is kereste a holland társhatóságot, ez azonban még nem történt meg.

Magyarországon tavaly júniusban fogadták el az úgynevezett pedofiltörvényt, amelybe a bírálói szerint több olyan rendelkezés is került, amik összemossák a homoszexualitást és a pedofíliát, és hátrányosan érintik az LMBTQ közösség tagjait. A kormánypárti politikusok és a kormányközeli sajtó által csak „gyermekvédelmi törvényként” emlegetett jogszabály értelmében 18 éven aluliak számára tilos „népszerűsíteni” és „megjeleníteni” a homoszexualitást, az azonban azóta sem derült ki, hogy mit jelent a népszerűsítés, a „megjelenítés” esetében pedig pontosan mit kell szankcionálni.

A Netflix rajzfilmsorozatát a hétévesnél idősebb korosztálynak ajánlják. 

Az NMHH a Mandinernek arról írt: a médiatörvény alapján a Netflixhez hasonló streamingszolgáltatóknak „hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmazniuk” azért, hogy a kiskorúak ne férjenek hozzá a 18 éven aluliaknak nem ajánlott műsorokhoz. Az nem derült ki, hogy a netflixes sorozat kifogásolt jelenete szempontjából ez mit jelentene, ha a magyar jogszabály értelmében törvénysértőnek találják. El kellene távolítani? Ki kellene kockázni? Esetleg a teljes epizódot korhatárossá kellene tenni, netán törölni, ahogy van?

Többen feljelentették a rajzfilmet

Az rtl.hu megkereste az NMHH-t. Mint kiderült: a sorozatot többen is bepanaszolták. A hatóságtól azt írták: 

az adott műsorszámmal kapcsolatban összesen öt bejelentés érkezett.
 

Szerintük az összes beérkező bejelentést meg kell vizsgálniuk, a „hatósági ellenőrzés jelenleg folyamatban van”. A válaszukból az is kiderült: a Netflix majd „a Hollandiában érvényes jogszabályok alapján vizsgálja, hogy jogsértő-e az érintett műsorszám”, és arról is az ottani szabályok alapján döntenek, hogy indítanak-e eljárást a streamingcég ellen.

Megkerestük a holland médiahatóságot, a Comissariaat voor de Mediát is. Ők azt közölték, hogy a konkrét ügyről nem adhatnak felvilágosítást, de részletesen összefoglalták, hogyan járnak el a kiskorúak védelmében. Ugyanakkor azt is kiemelték: 

a holland médiatörvény értelmében a hatóságunknak nincs felügyeleti joga a szolgáltatások tartalmával kapcsolatos szerkesztőségi döntések felett. Ezek a tartalomszolgáltató felelősségéhez tartoznak.

Láthatóság a zaklatás ellen

A legnagyobb és legrégebbi hazai LMBTQ szervezetnél, a Háttér Társaságnál abszurdnak tartják az NMHH vizsgálódását. A hasonló eljárások ugyanakkor szerintük sokakban megerősítik azt az érzést, hogy az identitásuk miatt bélyegzik meg és ítélik el őket. „A szexuális irányultság mindannyiunk természetes tulajdonsága. Ezzel a boszorkányüldözéssel az állami szervek megint azt érzékeltetik az LMBTQI emberekkel, hogy ők másodrendű állampolgárok” – fogalmazott a szervezet az rtl.hu megkeresésére.

Szerintük a sorozatban látottak senkit sem érintenek károsan, viszont nagyon sok fiatalnak jelenthetnek segítséget. 

Az, hogy bárkibe szerelmesek lehetünk, olyan üzenet, ami minden gyereknek fontos lehet. Ettől nem lesz senki meleg vagy leszbikus, az LMBTQI emberek sok generációja nőtt fel úgy, hogy csak heteró párokat látott csókolózni a tévében, mégsem lettek heteroszexuálisok

– írták. Szerintük a láthatóság védelmet jelent azoknak a fiataloknak, akik a saját nemükhöz vonzódnak. 

A reprezentáció az esetleges iskolai szekálást, zaklatást is csökkentheti, hiszen emberközelivé, mindennapossá teszi a társadalmi kisebbségek, köztük a szexuális és nemi kisebbségek létezését
 

– tették hozzá. A Háttér Társaság azt is megjegyezte, hogy korábban már a Netflix Ridley Jones című sorozatát is feljelentették egy non-bináris karakter miatt, a holland hatóságok azonban abban az esetben sem foglalkoztak a magyar hatóságok panaszaival.

Hetekig vizsgálták a Pumuklit és az Oroszlánkirályt

A pedofiltörvényként ismertté vált törvénymódosítás elfogadása óta egyébként megugrott a feljelentési kedv: a jogszabály hatályba lépését követő fél évben összesen több mint 130 panaszt kapott a Médiahatóság a homoszexualitás megjelenítésére vagy a kiskorúak védelmére hivatkozva. Az adatokat az rtl.hu kérte ki. Összehasonlításul: a megelőző év hasonló időszakában csak 32 bejelentést kaptak.

A meleg karaktereket megjelenítő kiadványok és mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni. Vas megyében például tavaly valaki azért tett bejelentést, mert szerinte a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal két hétig vizsgálta, hogy valóban így van-e. Végül azt állapították meg, hogy a beadvány nem volt elég alapos.

Nyitókép: rtl.hu

 

#Belföld#ma#lmbtq#netflix#homofóbia#leszbikus#csók#rajzfilm#leszbikus csók#feljelentés#médiahatóság