CinemaKlub

Van, akivel nem lehet betelni!

rtl.hurtl.hu

2016. július 28. 13:30

James McAvoy legújabb filmje a Split című thriller, amelyben nem egy, hanem rögtön 23 személyiséget is meg kell formálnia! Az X-Men filmek sztárja pedig ezúttal sem okoz csalódást. Lássuk az előzetest!

A történet szerint Kevin (James McAvoy) a 23 személyiségével együtt (melyek között akad gyermek és nő is, valamint mindegyikben közös, hogy teljesen instabilak érzelmileg) elrabol és fogva tart három tinédzser lányt az alagsorában. A lány csapat vezetőjét Anya Taylor-Joy játssza, a másik két kamaszt pedig, Jessica Sula és Haley Lu Richardson alakítja.

 


Egyébként, McAvoy szerepét eredetileg Joaquin Phoenix-nek szánták. Az előzetesből pedig kiderül, hogy milyen jó döntés volt a színész, Phoenix helyett!

A Split című alkotást M. Night Shyamalan rendezte, aki olyan műveket alkotott ezidáig, mint amilyen a Jelek, A falu, Lány a vízben, valamint Az utolsó léghajlító filmek, de a Stuart Little kisegér-t is neki köszönhetjük.

A beharangozó szerint, a férfi először nem akarja bántani a lányokat, de valami furcsa okból kifolyólag mégis fogva tartja őket. A többszöri szökési kísérletek után, Kevin elméje egyre inkább elborul és csak egy bizonyos dolgot képes emlegetni, az pedig nem más, mint egy szörny létezése!

Nézd meg a Split előzetesét, hogy te is megtudd milyen hátborzongató James McAvoy alakítása!

A film 2017 januárjában kerül a mozikba!

Forrás: indiwire.com
Képek:tumblr.com

#CinemaKlub#james mcavoy#split#thriller#joaquin phoenix

Címlapról ajánljuk