VIDEÓ

1:26
HíradóÜtötte-rúgta egymást három unokatestvér és egyikük apja egy vasvári kereszteződésben, szerelmi ügy miatt történt a késelés
2023. szeptember 27. 18:43

Ütötte-rúgta egymást három unokatestvér és egyikük apja egy vasvári kereszteződésben, szerelmi ügy miatt történt a késelés

Évekre rács mögé kerülhet a vasvári férfi, aki a vád szerint tavaly nyáron hasba szúrta unokaöccsét, aki életveszélyesen megsérült. A szurkáló szerdán azt mondta az RTL Híradónak, hogy szerelmi ügy miatt verekedtek össze. A 63 éves férfi szerint mindenkinél volt kés, arra viszont nem emlékszik, hogy bárkit megszúrt volna.
1:36
HíradóAz út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában, az önkormányzat megmagyarázta
2023. szeptember 27. 18:25

Az út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában, az önkormányzat megmagyarázta

A frissen leaszfaltozott út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában. Az ott lakókat ez nem zavarja, azt mondják, ez akkor is így volt, amikor aszfaltút helyett még földúton kellett közlekedniük. Az önkormányzat szerint nagyon sokba került volna, hogy az út szélére tegyék a villanyoszlopokat.
2:22
HíradóHónapokra megbetegedtek az állapotfelmérést végző szakemberek – exkluzív felvételeken a Rác fürdő
2023. szeptember 27. 18:23

Hónapokra megbetegedtek az állapotfelmérést végző szakemberek – exkluzív felvételeken a Rác fürdő

20 év után újra megnyithat a Rác fürdő – miután a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadta a fürdő felújításának megkezdéséhez szükséges gazdasági és műszaki tanulmányt. A közbeszerzési eljárást októberben kiírják, a kivitelezési munkák februárban akár meg is kezdődhetnek. A döntés után egyedüliként az RTL Híradó nézhette meg, mennyire leromlott állapotban van jelenleg a Rác fürdő.  
2:03
Híradó„Azt látták, hogy egy sikoly, és hogy zuhan” – megszólalt az RTL Híradónak a Jordániában elhunyt magyar fitneszedző fia
2023. szeptember 27. 18:21

„Azt látták, hogy egy sikoly, és hogy zuhan” – megszólalt az RTL Híradónak a Jordániában elhunyt magyar fitneszedző fia

Kozma Zsuzsáról az terjedt el a közösségi médiában, hogy szelfizés közben érte a tragédia, ezt azonban cáfolta az RTL Híradónak az elhunyt fia. Ő úgy tudja, hogy édesanyja a tájat fotózta, amikor lezuhant egy szikláról a Közel-Keleti országban. Családját, kollégáit és követőit sokkolta halálhíre.
2:59
IdőjárásÁgnes továbbra is pusztít az Egyesült Királyságban
2023. szeptember 27. 17:47

Ágnes továbbra is pusztít az Egyesült Királyságban

Szerda délelőtt komoly viharok fordultak elő az Egyesült Királyság  északnyugati részén, Skóciában, illetve Észak-Írországban. A Meteorológiai Szolgálat Ágnesre keresztelte a pusztító vihart. Egészen csütörtök reggel hét óráig sárga figyelmeztetés van érvényben. A szél ereje átlagosan száz kilométer per óra, de vannak olyan partszakaszok,  ahol elérheti a 120-130 kilométer per órás széllökéseket is.
2:25
VideóHat éve hunyt el az örök playboy, Hugh Hefner
2023. szeptember 27. 16:51

Hat éve hunyt el az örök playboy, Hugh Hefner

Az élet túl rövid ahhoz, hogy más álmait éld – 2017-ben ezen a napon kedvenc idézetével búcsúzott a nyuszis magazin alapítójától, Hugh Hefnertől, aki 91 évesen szerettei körében hunyt el legendás Los Angeles-i villájában. Hefner 1953-ban alapította a Playboyt, ami a tömegkultúra részévé tette a meztelen női test ábrázolását. Kívánsága szerint Marilyn Monroe mellé temették, aki a lap első címlaplánya volt. 
5:07
Nyerő Páros„Lepisiltem egy pókot!” – Boráros Gábor a kamerák előtt hozta zavarba kedvesét
2023. szeptember 27. 15:46

„Lepisiltem egy pókot!” – Boráros Gábor a kamerák előtt hozta zavarba kedvesét

„A szívem mélyén mindig bíztam abban, hogy egyszer mi is itt leszünk majd a játékban” – mondta Jákli Mónika, aki nagyon bízik benne, hogy kedvesét „szétszívatják” majd Balázsék. Boráros Gábor pedig abban reménykedik, hogy elkerülik őket a matematikai feladatok, viszont az ügyességi játékok biztosan nem fognak majd ki rajtuk. A profi MMA-harcos retteg a bezárt helyektől, kedvesének pedig az a legnagyobb félelme, hogy vizes vagy éppen koszos lesz a frizurája. Gábor egy vicces sztorit is elmesélt kedveséről: a sportoló éppen az ágyban feküdt, amikor Mónika a fürdőszobából büszkén kikiabálta neki, hogyan ártalmatlanított egy nyolclábút.
11:35
Házon kívülA jó levegő miatt költöztek a Balatonhoz, migrénes fejfájást kaptak helyette – egyre több a kérdés a rejtélyesen izzó szemétgödör körül
2023. szeptember 27. 14:57

A jó levegő miatt költöztek a Balatonhoz, migrénes fejfájást kaptak helyette – egyre több a kérdés a rejtélyesen izzó szemétgödör körül

Balatonvilágos az utóbbi hónapokban nem a strandja miatt került a hírekbe: a település határában többször is kigyulladt és szúrós szagú füstöt árasztott magából egy gödör. Hogy ki és mit hordott a bánya gödrébe, még mindig nem tisztázott, ahogy az sem, pontosan mi kapott lángra a föld alatt. A helyzet elviselhetetlen, így a helyiek nyomozásba kezdtek, amiben úgy tűnik, a hatóságokra kevéssé számíthatnak. 
6:06
ReggeliA Tankcsapda mindenkit megnyugtatott: nem marad az öltöny-nyakkendő
2023. szeptember 27. 14:21

A Tankcsapda mindenkit megnyugtatott: nem marad az öltöny-nyakkendő

A Tankcsapda új videóklipje az „Isten” Magyarország legmagasabb épületében, a Mol-toronyban forgott. De nemcsak a helyszín és a látvány miatt volt érdekes a klip, hanem azért is, mert a banda tagjai tőlük szokatlan módon öltönyt húztak. De senkinek nem kell megijednie, marad a régi imidzs, az öltönyt és nyakkendőt továbbra is nélkülözni fogják fellépéseiken.
6:49
Reggeli„Kaptam már intim fotókat közelről, távolról” – Bódi Csabinak nincs olyan testrésze, amit ne fogdostak volna már össze a rajongók
2023. szeptember 27. 13:34

„Kaptam már intim fotókat közelről, távolról” – Bódi Csabinak nincs olyan testrésze, amit ne fogdostak volna már össze a rajongók

Az Aranyeső először 30 éve jelent meg, akkor cigány nyelven. A Bódi családnak eszébe sem jutott, hogy ebből egyszer sláger lehet, ez volt az album utolsó dala, a magyar szöveg is az utolsó pillanatban készült el rá. Innen indult Bódi Gusztiék azóta is tartó népszerűsége. Bódi Csabi szerint az egyik titkuk a közvetlenség, és hogy nem felejtették el, hogy honnan jöttek. 
7:24
ReggeliÚtkeresésről, kudarcokról és kislánya örökbefogadásáról is őszintén vall Grecsó Krisztián
2023. szeptember 27. 13:16

Útkeresésről, kudarcokról és kislánya örökbefogadásáról is őszintén vall Grecsó Krisztián

„A közösségi médiában azt látjuk, hogy mindenütt mindenkinek remekül megy” – Grecsó Krisztiánnak viszont nem szokása mellébeszélni, életrajzi standup műsorában kíméletlenül őszintén számot vet majd a saját életével, kudarcaival és útkereséseivel is. Azt mondja, ebben az előadásban helye van minden érzelemnek: a meghatódottságnak és az emelkedettségnek is. Kendőzetlenül beszél majd arról a hullámvasútról is, amikor két év alatt nemcsak meggyógyult rákbetegségéből, hanem szülővé is válhatott. 
6:50
Reggeli„Egy stunduposnak nyilván tetszeni fog a hülyeség” – Janklovics Péter rögtön igent mondott a New Level Empire videóklipjére
2023. szeptember 27. 12:33

„Egy stunduposnak nyilván tetszeni fog a hülyeség” – Janklovics Péter rögtön igent mondott a New Level Empire videóklipjére

Rendhagyó klipet forgatott a New Level Empire. A banda bénázik, mint 10 éve minden nap, Janklovics Péter pedig művészeti vezetőként igyekszik kikupálni a zenekart – így foglalta össze Zola a klip történetét a Reggeliben. Azt mondják, Janklovicsot nem kellett sokáig győzködni, azonnal kapható volt a hülyéskedésre. 
4:55
ReggeliA budapesti állatkert majmai a kilencvenes évek közepéig még vörösbort is kaptak
2023. szeptember 27. 12:10

A budapesti állatkert majmai a kilencvenes évek közepéig még vörösbort is kaptak

Letiltották a majmokat a mértéktelen banánfogyasztásról a budapesti állatkertben. Mindenkinek a fejében az él, hogy a majmok banánt esznek, ezek a gyümölcsök azonban már nem olyanok, mint a vadonban, az évek alatt olyan édesre nemesítettük, hogy túl cukros az állatoknak, és akár fogszuvasodást és cukorbetegséget is okozhat náluk – mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. Hangsúlyozta, hogy nem vonták meg tőlük teljesen az édességet, csak a napi takarmányukban sokkal nagyobb teret kapnak a zöld növények. Egészen a kilencvenes évek közepéig bevett gyakorlat volt az állatkertben, hogy a majmok teába kevert vörösbort kaptak. Hogy miért, kiderült a videóból.
8:40
ReggeliŐ volt a világ legjobb hamisítója, aki még a nácikat is átverte
2023. szeptember 27. 11:56

Ő volt a világ legjobb hamisítója, aki még a nácikat is átverte

Éveken át egy müncheni múzeum raktárából lopott festményeket egy ott dolgozó. Később úgy bukott le, hogy feltűnően nagy lábon kezdett élni, például Rolls Royce-t vásárolt magának. Polgár Árpád műkincskereskedő szerint ügyesen csinálta, mert nem a kiállításról lopta el a festményeket, hanem a raktárból, amit csak pár évente lapoznak át, így sokáig nem tűnt fel senkinek, hogy valami hiányzik. Polgár Árpád elmondta: hasonló eset Magyarországon is történt, évtizedekkel ezelőtt az Iparművészetiből loptak a dolgozók. Becslések szerint a múzeumok műkincseinek 15-20 százaléka hamisítvány, árulta el Polgár Árpád, aki bevallotta, őt is többször verték már át, de elmesélte azt is, hogy ki volt a világ legjobb hamisítója, aki még a nácikat is megvezette.
4:51
Reggeli„Ha én így néznék ki, megöltem volna magam” – a közösségi média látlelet az ország mentális állapotáról
2023. szeptember 27. 10:39

„Ha én így néznék ki, megöltem volna magam” – a közösségi média látlelet az ország mentális állapotáról

A social média platformokon, így a TikTokon is ömlik az indulat a kommentelőkből, ráadásul a pszichológus szerint arctalan, névtelen profilokról sokkal gátlástalanabbak az emberek. Hasan Suleiman a negatív hozzászólásokból él, azokra vicces videókkal reagál, de nem mindenki tudja ilyen lazán venni. Yvonne Dederick például nem bírja szó nélkül hagyni, ha a lányát bántják. A közösségimédia-szakértő szerint a kommentekből általános körképet kaphatunk az ország mentális állapotáról, ráadásul sokszor a legdurvább hozzászólásokat nagymamák és többgyerekes családanyák írják. 
3:53
ReggeliSuleiman a TikTokon lett ismert, ma már ezt visszafordítaná
2023. szeptember 27. 10:37

Suleiman a TikTokon lett ismert, ma már ezt visszafordítaná

Hasan Suleiman, a Gym Suleiman TikTok-csatorna sztárja kezdetben csak szakmai dolgokról posztolt, ez azonban szerinte senkit sem érdekelt. Ahogy elkezdtek hülyéskedni, ugrásszerűen nőtt meg a követőik száma. Volt olyan nap, amikor 11 ezren követték be őket. Sokszor megállítják, hogy szelfit kérjenek tőle, de volt olyan rajongója is, aki megrángatta a kezét egy plázában. Azt mondja, kezdetben élvezte az ismertséget, és még híresebb akart lenni, ma már ezt visszafordítaná. 
2:06
Reggeli„Nagyon gyorsan jönnek a lájkok, fél év alatt leszel celeb” – a TikTok-sztár Hasan Suleiman szerint a tartalomgyártóknak is vigyázni kell a függőséggel
2023. szeptember 27. 10:35

„Nagyon gyorsan jönnek a lájkok, fél év alatt leszel celeb” – a TikTok-sztár Hasan Suleiman szerint a tartalomgyártóknak is vigyázni kell a függőséggel

A TikTok tarol, szinte mindenkinél ez a közösségi alkalmazás viszi el a képernyőidő nagy részét. A fiatalok naponta akár 8-10 órát is tiktokozással tölthetnek. A függőség azonban nemcsak a felhasználók oldalán jelentkezhet, a tartalomgyártóknál is kialakulhat. Hasan Suleiman a TikTokon futtatta fel edzőtermét. Másfél év alatt majdnem félmillióan követték be, igazi TikTok-sztárrá vált, a városban is lépten-nyomon megállítják, hogy szelfit kérjenek tőle. Elismeri, hogy tartalomgyártóként neki is nagyon oda kellett figyelnie, hogy ne folyton a lájkokat figyelje, azt mondja, neki az a szerencséje, hogy az edzést eggyel jobban szereti, mint a többi függőségét. 
2:41
VideóFejenként 4 millió forint uniós pénz ömlött a zsákfaluba, ahol rendőrt hívtak az RTL munkatársaira 2017-ben
2023. szeptember 27. 10:27

Fejenként 4 millió forint uniós pénz ömlött a zsákfaluba, ahol rendőrt hívtak az RTL munkatársaira 2017-ben

2017-ben a Házon Kívül stábja megpróbálta nyomon követni a 300 lelkes dél-békési zsákfaluba, Pusztaottlakára ömlő uniós pénzek útját: a helyiek rendőrt hívtak, és munkatársainkat egy fideszes önkormányzati képviselő, Puju János is követte és fotózta. A településre hat éve fejenként négymillió forint uniós támogatás érkezett. Pusztaottlakára korábban is ömlött az uniós pénz: 100 milliót költöttek például a könyvtárra, ami hetente csak három nap tartott nyitva. 
1:38
SurvivorÉhezés, fájdalom és szenvedés: az egyik játékos elájul a Survivor új évadában
2023. szeptember 27. 10:00

Éhezés, fájdalom és szenvedés: az egyik játékos elájul a Survivor új évadában

A Survivor játékosai 39 napon át egy lakatlan szigeten élnek majd, de ebben játékban csak az lehet sikeres, aki felül tud emelkedni mindenen és a lehető legtudatosabban megy végig, egészen a győzelemig. Az idei évad ráadásul még kiszámíthatatlanabb lesz, ugyanis a Törzsek Háborújában kettő helyett három törzs küzd majd meg egymással. Október 2-án indul a Survivor – Generációk harca az RTL-en!
12:05
Házon kívül„Amit találok, azt eszek, szedtem már tyúkhúrt is” – mindössze 48 kiló volt a havi 25 ezer forintból élő László
2023. szeptember 27. 6:33

„Amit találok, azt eszek, szedtem már tyúkhúrt is” – mindössze 48 kiló volt a havi 25 ezer forintból élő László

Mátészalka és környéke az ország legszegényebb régiói között van. Sokan szorulnak ott támogatásra, de vannak, akik az államtól és az önkormányzattól sem számíthatnak segítségre. Néhány önkéntes, például a Mátészalkaleaks nevű csoport helyettük is segít. A Házon kívül stábja néhány hete forgatott velük és azokkal, akiket segítenek. Köztük Lászlóval, egy súlyos beteg férfival, aki havi 25 ezer forintból élt. László a forgatás óta meghalt.
2:03
VideóIlyen volt a 15 éves Tóth Andi – és lehengerlő első fellépése a kamerák előtt
2023. szeptember 27. 6:26

Ilyen volt a 15 éves Tóth Andi – és lehengerlő első fellépése a kamerák előtt

2014. szeptember 27-én láthatták először az X-Faktorban Tóth Andit, akit énektanára beszélt rá, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba. Magával ragadó, energikus előadása után tátva maradt a mentorok szája. A debütálás után a Fókusz forgatott Andival: az akkor 15 éves, nagyváradi lány arról mesélt, hogy ő szeretné majd megtervezni saját fellépőruháit, és a ruhatervezés legalább annyira érdekli, mint az éneklés. Akkoriban a színészkedés is foglalkoztatta. 
11:04
Fókusz„A Bibliában van erőszak, vérfertőzés, azt mégsem kell fóliázni” – Yuval Noah Hararit elkeseríti, hogy gyerekeknek írt történelem könyveit csak befóliázva lehet árulni
2023. szeptember 26. 20:45

„A Bibliában van erőszak, vérfertőzés, azt mégsem kell fóliázni” – Yuval Noah Hararit elkeseríti, hogy gyerekeknek írt történelem könyveit csak befóliázva lehet árulni

Exkluzív interjút adott a Fókusznak a világ egyik legismertebb történész-filozófusa, Yuval Noah Harari, akiért többek között Barack Obama és Mark Zuckerberg is rajong. Amikor a történész megtudta, hogy legújabb, gyerekeknek írt történelemkönyveit csak befóliázva lehet árulni a magyar könyvesboltokban, úgy döntött, interjút szeretne adni az RTL-nek.  A történész elkeseredett a rendelkezés miatt, és a Fókuszon keresztül mondta el, mit gondol a fóliázásról.
5:29
FókuszVan, akinek bakancslistás álma volt a Survivor, más bizonyítani akar – ismerd meg Vivit, Wendyt és Emmát
2023. szeptember 26. 20:36

Van, akinek bakancslistás álma volt a Survivor, más bizonyítani akar – ismerd meg Vivit, Wendyt és Emmát

Három mindenre elszánt nő, akik arra vállalkoztak, hogy megmutatják szívósságukat és kitartásukat a Survivorben. A kubai modell, Wendy Perez egyelőre még nem tudja, hogyan bírja majd ki parfüm nélkül, Makra Vivien influenszer viszont azt szeretné megmutatni, hogy sokkal több rejlik benne, mint amit a szexi képek alapján gondolnak róla. Fabó Emma pedig óriási Survivor rajongó. Már régóta úgy intézte az életét, ha lehetősége adódik rá, kipróbálhassa magát a túlélőshow-ban. 
5:02
FókuszTöbb százezret érő cipőgyűjtemény, rajongói ajándékok és egy különleges cica – Manuel megmutatta a Fókusznak az otthonát
2023. szeptember 26. 20:08

Több százezret érő cipőgyűjtemény, rajongói ajándékok és egy különleges cica – Manuel megmutatta a Fókusznak az otthonát

Manuel nagyon óvja a magánéletét, de most a Fókusszal kivételt tett, és megmutatta az otthonát, ahol rengeteg személyes emléket és egy menő cipőgyűjteményt is láthatnak. Mindezt egy igazi kis tigris őrzi, Jungle, Manuel bengáli cicája. Az is kiderül, hogy hogy ismerte meg Marics Petit és hogy került hozzá az énekes bankkártyája. A Voice coacha már gőzerővel készül csütörtöki Budapest Parkos nagykoncertjére, ahová a Fókuszt is meghívta,  így nálunk láthatják majd a buli sztárfellépőit és kulisszatitkait.
7:10
Fókusz„Nagy kihívás volt, először visszamondtam” – Azahriah írta a főcímdalt a Valami Amerika sorozathoz, elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat
2023. szeptember 26. 19:16

„Nagy kihívás volt, először visszamondtam” – Azahriah írta a főcímdalt a Valami Amerika sorozathoz, elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat

Pénz, hírnév, csillogás – meg a kék majom, azaz újjáéled a Valami Amerika világa. A népszerű moziból az RTL+-ra készül új sorozat, amelynek a főcímdalát napjaink legmenőbb énekese Azahriah szerezte. Az énekes-dalszerző elárulta, hogy először akkora kihívásnak tartotta a feladatot, hogy nem akarta elvállalni, filmzenét ugyanis szerinte egészen máshogyan kell írni. Aztán mégis belement, a zenét és a szöveget is ő szerezte, a Fókusznak pedig elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat. Megmutatjuk azt is, hogyan készült a klip, amiben most először láthatnak több részletet az új sorozatból.
0:30
HíradóKínos: egy kanadai politikus háborús hősnek nevezett egy korábban a nácik oldalán harcoló ukrán  veteránt a parlamentben
2023. szeptember 26. 19:04

Kínos: egy kanadai politikus háborús hősnek nevezett egy korábban a nácik oldalán harcoló ukrán veteránt a parlamentben

Kínos, ami történt – mondta Kanada miniszterelnöke arról, hogy egy kanadai politikus háborús hősnek nevezett egy korábban a nácik oldalán harcoló ukrán veteránt a parlamentben. Anthony Rota arról emlékezett meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kanadai látogatása közben, hogy a 98 éves ukrán származású férfi annak idején az oroszok ellen harcolt. Állva tapsolták meg. A házelnök később azt mondta: most, hogy többet tud a veteránról, megbánta, amit mondott, és elnézést kért a zsidó közösségektől.
2:10
HíradóHúszan meghaltak, több százan megsebesültek, amikor felrobbant egy üzemanyagraktár Hegyi-Karabahban
2023. szeptember 26. 19:02

Húszan meghaltak, több százan megsebesültek, amikor felrobbant egy üzemanyagraktár Hegyi-Karabahban

Húszan meghaltak, 290-en pedig megsérültek, amikor felrobbant egy üzemanyagraktár Hegyi-Karabahban. A tragédia idején rengetegen álltak sorban benzinért. Sokan azért, hogy el tudjanak menekülni a területről, amelyet három évtizednyi örmény uralom után a múlt héten villámháborúval foglalt vissza Azerbajdzsán. Azóta több mint 19 ezer örmény menekült el.
2:19
HíradóHadházy Ákos szerint használhatatlanok a korábban megvett lélegeztetőgépek, ezért venne most újakat a honvédség
2023. szeptember 26. 19:02

Hadházy Ákos szerint használhatatlanok a korábban megvett lélegeztetőgépek, ezért venne most újakat a honvédség

Lélegeztetőgépeket vásárolna a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja. A szándékot Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő vette észre az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben. A politikus szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy a koronavírus-járvány alatt 300 milliárd forintért vásárolt csaknem 17 ezer készülék használhatatlan. A kormány azt közölte, hogy ezúttal NATO-szabványnak megfelelő eszközöket tervez beszerezni a magyar katonaegészségügy. 
2:44
HíradóVálaszolt a kormány:  egy számjegyű jegybanki irányadó kamat kell a lassan két éve lépett életbe kamatstop kivezetéséhez
2023. szeptember 26. 18:53

Válaszolt a kormány: egy számjegyű jegybanki irányadó kamat kell a lassan két éve lépett életbe kamatstop kivezetéséhez

Csak akkor vezetik ki a kamatstopot, ha egy számjegyűre csökken a jegybanki irányadó kamat – válaszolta a kormány az RTL Híradónak, miután Orbán Viktor hétfőn a parlamentben azt mondta, ennek még nem jött el az ideje. A jegybank keddi előrejelzése szerint csak jövőre csökkenhet tíz százalék alá az alapkamat. A kormány eközben a hitelezés felpörgetését várja el a bankoktól.