4:20
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanAz Árulók – Gyilkosság a kastélyban
„Hatalmas hibát követtem el, hogy nem rá szavaztam” – a gyilkosok legújabb áldozata rájött az igazságra
2023. november 28. 21:05
Szalay Bence és Törőcsik Dani hosszas gondolkodás után meghozták döntésüket, és a konklávén kiválasztották áldozatukat. Miután a levél címzettje elolvasta halálos ítéletét, rögtön összeállt előtte a kép, hogy ki az áruló: „Nem akartam rá szavazni, de most már tudom, hogy tényleg Bence volt a gyilkos”.
Ez történt eddig Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban előző részeiben:
- Nyári Luca kiesett – az első játékon olyan döntést hozott, ami a hirtelen halálát okozta
- Árpa Attila a kerekasztalnál ülő játékosok között kiválasztotta a gyilkosokat: Nagy Zsolt, Görög Zita és Krajnyák Luca vállát érintette meg
- A gyilkosok megölték első áldozatukat, Sváby Andrást
- A játékosok megtartották az első kerekasztal-ceremóniát, ahol szavazás útján száműzték Krajnyák Lucát – a játékosok boldogok voltak, mert első próbálkozásukkal sikert arattak, és elkaptak egy gyilkost
- Krajnyák Luca kiesése után Nagy Zsolt és Görög Zita dönthettek, hogy behívnak egy harmadik gyilkost vagy gyilkolnak, végül megölték Schumacher Vandát
- Egy próbatétel során kiderült, hogy a hóhérnak öltözött titokzatos alak nem más, mint Nyáry Luca, aki visszatért a játékba
- A második kerekasztal-ceremónián a játékosok az ártatlan Tóth Szabit küldték haza, annak ellenére, hogy Nádai Anikó mindenki előtt levezette, hogy miért Nagy Zsolt és Görög Zita a gyilkosok
- Görög Zita ezek után összeomlott, és úgy döntött, feladja a játékot
- Nagy Zsolt egyedül maradt gyilkos, ez viszont a szabályok szerint nem lehetséges, ezért meg kellett zsarolnia valakit, hogy új társa lehessen
- Nagy Zsolt Dobos Evelint választotta, aki nem vállalta a feladatot, így azonnal meghalt
- Nagy Zsolt második jelöltje, Szalay Bence viszont vállalta, és együtt megölték Görgényi Fruzsinát
- A harmadik kerekasztal-ceremónián Szalay Bence szembement gyilkostársával, és megvádolta, így végül Nagy Zsoltot is száműzték
- Szalay Bencének meg kellett zsarolnia valakit, hogy újra legyen egy árulótársa: Törőcsik Danit választotta, aki igent mondott neki
- Az átalakult gyilkoscsapat Henry Kettnert tette el láb alól
- Árpa Attila bejelentette, hogy a próbatételekkel a legjobbak jogot nyerhetnek arra, hogy belépjenek a fegyvertárba, ahol egy titokzatos pajzs vár a megtalálójára – az értékes tárgy megvédi a tulajdonosát: őt azon az éjszakán nem ölhetik meg az árulók
- Az első pajzsot a gyilkos Szalay Bence szerezte meg
- A következő kerekasztal-ceremónián Visváder Tamás és Horváth Éva vitája került fókuszba, aminek végén az ártatlan Visvádert Tamást száműzték
- Árpa Attila elárulta a gyilkosoknak, hogy életbe lép a játékban a halálsor: Szalay Bencének és Törőcsik Daninak három nevet – köztük akár saját magukat is – fel kellett írniuk a halállistára, akik közül egy valakit megölnek
- A halállistára Nádai Anikó, Tapasztó Orsi és Vásáry André neve került fel
- Nádai Anikó elkezdett Szalay Bencére gyanakodni, akinek szerinte megváltozott a viselkedése, ezzel ráadásul a fiatal színészt is szembesítette a szavazás előtt
- A kerekasztal ceremónián Nádai Anikó és Szalay Bence neve is felmerült, Törőcsik Dani viszont Anikót védve, gyilkostársára szavazott
- Végül Horváth Évát száműzték a játékból
- Törőcsik Dani és Szalay Bence egymásnak feszült: először a többiek előtt kezdtek el veszekedni, majd a konklávén folytatódott a vitájuk
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem