VIDEÓ

2:06
HíradóMegműtötték a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színészeit
2023. november 12. 18:30

Megműtötték a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színészeit

A színászek állapota stabil, információink szerint Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót jelenleg is a Semmelweis Egyetem traumatológiáján ápolják. A Nemzeti Színház belső vizsgálatot indított a pénteki baleset körülményeinek kivizsgálására, hétfőn pedig társulati ülés is lesz. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint, ha a teátrum hibázott, kártérítést kell fizetniük.
2:25
HíradóLázár János szerint jót tehet a dugódíj, Karácsony Gergely szerint még hiányoznak a feltételei a bevezetésnek
2023. november 12. 17:14

Lázár János szerint jót tehet a dugódíj, Karácsony Gergely szerint még hiányoznak a feltételei a bevezetésnek

Javítana a főváros helyzetén a dugódíj bevezetése Lázár János szerint. A főpolgármester az RTL Híradónak erre úgy reagált, akkor lehet szó a dugódíjról, ha ennek meglesznek a feltételei. Az egyik közlekedési egyesület vezetője úgy látja, először egy olyan közlekedési koncepcióra lenne szükség, amit a kormány és a főváros közösen dolgoznak ki.
4:31
VideóCsendes volt és szerény – nyolc éve hunyt el Fülöp Márton, 24-szeres válogatott kapus
2023. november 12. 16:06

Csendes volt és szerény – nyolc éve hunyt el Fülöp Márton, 24-szeres válogatott kapus

2015. november 12-én 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton futballista, 24-szeres válogatott kapus. Bár egyetlen élvonalbeli meccset sem játszott Magyarországon, 20 évesen meglátták benne a lehetőséget, ekkor került Angliába. Súlyos rákbetegségét 2013-ban fedezték fel nála, hősiesen küzdött a gyógyulásért, egyszer már úgy tűnt, le is tudta győzni azt. Halála nemcsak a sportvilágot, hanem az egész országot megrázta. Bár családja tudta, hogy a betegsége súlyos, megdöbbentette őket a focista halálának híre.
7:52
Videó„Feketeség, lázálomszerű képek, foszlányok” – így emlékezett vissza a többhetes kómára Boros Lajos
2023. november 12. 13:11

„Feketeség, lázálomszerű képek, foszlányok” – így emlékezett vissza a többhetes kómára Boros Lajos

Öt éve – egy műtéti altatás után – öt hétig feküdt kómában a legendás rádiós műsorvezető Boros Lajos. Családja hetekig aggódott érte, végül arra ébredt, hogy felesége az ágya mellett áll. Ébredése után újra meg kellett tanulnia többek között járni is. 2018-ban ezen a napon a Fókusznak mesélte el, mire emlékszik a kómából. Az ébredése után már egy kicsit másként látta a világot: úgy érezte, annyi szeretetet kapott, hogy meg kell szolgálnia azt. Sőt, azt is elmondta, édesapja 71 évesen halt meg, unalmas lenne, ha nem húzna rá erre egy ötöst vagy tízest, fogalmazott. A műsorvezető idén töltötte a 76-ot.
2:26
VideóVérbeli „jól van az úgy”: a megállónak háttal kerültek fel az új digitális menetrendek Kecskeméten négy éve
2023. november 12. 9:09

Vérbeli „jól van az úgy”: a megállónak háttal kerültek fel az új digitális menetrendek Kecskeméten négy éve

„Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a menetrenddel a tábla másik oldalán tájékoztatjuk kedves utasainkat” – került be a köztudatba 2019-ben ezen a napon a kecskeméti felirat. Nem volt mindegy ugyanis, honnan nézték a megállókban elhelyezett – 1,5 milliós beruházásból megvalósított – táblákat Kecskeméten. Volt, ahol a megállónak háttal kerültek fel az új digitális információstáblák. Az utasok felé néző hátoldalára a fenti feliratot írták – az egyértelműség kedvéért. A helyi önkormányzat akkor azt mondta, megfelelő a kijelzők elhelyezése. A Google Utcaképe szerint az egyik érintett megállóban még 2022-ben is fordítva volt a menetrend.
4:21
Fókusz„Nem lehetett magunkhoz ölelni, ellökött magától” – nehéz helyzetű családok mellé áll Rácz Jenő
2023. november 12. 8:02

„Nem lehetett magunkhoz ölelni, ellökött magától” – nehéz helyzetű családok mellé áll Rácz Jenő

Miközben Rácz Jenő a Sztárboxra készül, a legnagyobb küzdők mellé állt. Úgy érzi, neki mindene megvan, és kislányával csak még kerekebb lett az élete. A Michelin-csillagos séf ezért döntött úgy, hogy segít azoknak, akik nem tudnak egyről a kettőre jutni. Annak az alapítványnak lett a nagykövete, amelynek tagjai egy évig segítenek egy-egy nagy teherrel, gonddal küzdő családot.
6:04
The VoiceKovács Aliz a délutáni sírdogálás után leénekelte az övet Miklósa Erikáról
2023. november 11. 23:12

Kovács Aliz a délutáni sírdogálás után leénekelte az övet Miklósa Erikáról

Manuelt nagyon meglepte a dalválasztással Kovács Aliz és a coacha, Miklósa Erika, mert az ő egyik slágerét, a YOGA-t énekelte el a versenyző, alaposan átdolgozva. Manuel szerint finom és ízléses volt a feldolgozás, Trokán Nórit pedig megdöbbentette, hogy Aliz egyszerre volt menő srác és iszonyú szexi nő a színpadon. Curtis megkozkáztatta, hogy Aliz fogja megnyerni a Voice-t, noha Miklósa Erika elárulta: a nap egy pontján azt hitte, hogy nem lesz az egészből semmi, de most iszonyú büszke a versenyzőjére.
5:47
The VoiceKovács Harmat először kapott valódi kritikát a coachoktól
2023. november 11. 22:49

Kovács Harmat először kapott valódi kritikát a coachoktól

Nagy vállalás volt Kovács Harmat második dala – Ohnodytól a Hideg – az elődöntő második körében, amihez Manuel szerint nagyon ott kell lenni fejben, hogy a hozzá illő pillanatot meg tudja teremteni. Trokán Nóri szerint ez a dal volt Harmat számára a legnehezebb technikailag, Curtisnek pedig elvitte a figyelmét a tánckar, pedig korábban soha nem tudott másra figyelni, miközben Harmat énekelt. Görgess lejjebb és nézd meg a produkciót!
4:04
The VoiceTrokán Nóri kimozdította a komfortzónájából Galambos Pétert
2023. november 11. 22:42

Trokán Nóri kimozdította a komfortzónájából Galambos Pétert

Miklósa Erika szerint Galambos Péter a második körben szabadult fel igazán, amikor elénekelte a Bagossy Brothers Company Visszajövök című dalát. Manuelnek tetszett a produkció és kiemelte, már nem veheti el tőle senki, hogy Peti lett a The Voice legjobb férfi előadója. Trokán Nóri szerint szüksége van a világnak olyan előadókra, mint Galambos Péter, aki csupa szív és pozitív energia. Ráadásul olyan kitartott, magas hangokat tartalmazott a dala, ami számára komfortzónán kívül van. Görgess lejjebb és nézd meg a produkciót!
4:19
The VoiceMiklósa Erika Fóris Szonjának: A szemünk láttára bátorodsz fel egyre jobban
2023. november 11. 22:23

Miklósa Erika Fóris Szonjának: A szemünk láttára bátorodsz fel egyre jobban

Trokán Nóri célja az volt Fóris Szonjával, hogy a nézők ne csak a cuki kislányt lássák benne, versenyzője pedig ennek eleget is tett és egy érettebb produkciót mutatott az Eufória betétdalával, az All For Us-szal. Curtisnek tetszett, hogy újra látott koreográfiát, szerinte Szonja már valóban olyan volt, mint egy igazi előadó. Manuel nem hallott nagy hibát Fóris Szonja éneklésében, Miklósa Erika viszont úgy érezte, a produkció vége erőtlenebb lett, mint az eleje, de fejlődést lát Szonja előadásaiban. Görgess lejjebb és nézd meg a produkciót.
5:09
The VoiceTrokán Nóri Szakács Erikának: Kevés ilyen stílusú női előadó van
2023. november 11. 22:07

Trokán Nóri Szakács Erikának: Kevés ilyen stílusú női előadó van

Miklósa Erika szerint Szakács Erika filozófus alkat és a második produkciójában, a Carson Coma dalában sok olyan gondolat volt, amit a versenyzője magáévá tudott tenni. Talán ez az oka annak, hogy Manuel úgy látta, Erika most érezte magát legjobban a színpadon, és kiválóan felépítette a dalt. Curtis szerint is ez volt a legjobb produkciója Erikának, pedig a többi nagyobb ívű éneklést igényelt. Görgess lejjebb és nézd meg a produkciót!
4:17
The Voice„Néztem magam mellett ezt a jegesmedvét, nem nagyon szokott így ugrálni” – Miklósa Erika szerint elképesztő volt Kovács Harmat produkciója
2023. november 11. 21:57

„Néztem magam mellett ezt a jegesmedvét, nem nagyon szokott így ugrálni” – Miklósa Erika szerint elképesztő volt Kovács Harmat produkciója

A coachok szerint a Kovács Harmat és Manuel közötti összhang a harmadik show alatt is érződött. Curtis elmondta: Manuel kíválóan rátapint, hogy milyen dalok állnak jól Harmatnak, ezúttal Olivia Rodrigo Vampire című slágere. Trokán Nóri viszont nagyon kíváncsi rá, milyen lenne, ha az énekesnő végigtáncolná a produkcióját. Miklósa Erika megjegyezte: Manuel nem szokott úgy ugrálni, mint versenyzője produkciója alatt, inkább csak nyugodtan üldögél. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót!
6:00
The VoiceManuel: Ez volt a ma este leghatásosabb és legprofibb produkciója
2023. november 11. 21:21

Manuel: Ez volt a ma este leghatásosabb és legprofibb produkciója

Trokán Nóri szerint Kovács Aliz produkciója olyan volt, mintha egy angyal szállt volna le, és olyan hangok jöttek ki a torkán, ami nagyon profi technikai tudást igényel. Curtis szerint fel kell kötni mindenkinek a gatyát, mert „Eri anyu” csapatában nagyon erős énekesek vannak. Manuel szerint zseniális volt Kovács Aliz, bár Miklósa Erika saját bevallása szerint több infarktust is kihordott lábon ezen a héten, mert nem látta Aliz tekintetében a próbák alatt azt az átélést, ami az élő show-ban megjelent a színpadon. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót!
5:29
The VoiceCurtis Galambos Petinek: Lentről indultunk nagyon, de aztán megérkezett az egész rendezvény
2023. november 11. 21:09

Curtis Galambos Petinek: Lentről indultunk nagyon, de aztán megérkezett az egész rendezvény

Ha egy szál gitárral áll fenn valaki a színpadon, az Curtisnek vándortábort és tábortüzet jelent, ennek ellenére úgy gondolja, jól építkezett a dal és gratulált Galambos Petinek  a saját szerzeményhez. Manuel nem tudott belekötni az Ott marad című dalba, mert szerinte önazonos volt és szép. Miklósa Erika félelmet látott a versenyző szemében, erre azonban szerinte semmi oka nincs, mert olyan sokat tud adni az embereknek, hogy cseppet sem kell aggódnia. Görgess lejjebb és nézd meg a produkciót!
2:05
The VoiceTrokán Nóri: Galambos Peti sokszor szorong és nem bízik magában
2023. november 11. 20:58

Trokán Nóri: Galambos Peti sokszor szorong és nem bízik magában

Galambos Péternek sok időbe telt, mire elhitte, hogy sikerült a továbbjutás. Mivel egyre nő a tét, a második élő show után úgy érezte: vissza kell térnie olyan helyszínekre, amik fontos állomások voltak a zenei karrierje alakulásában. Trokán Nóri szerint Peti sokszor szorong és nem bízik magában, de kezdi elhinni, hogy helye van a The Voice-ban, úgyhogy már csak be kell rúgniuk az ajtót ahhoz, hogy a Fináléjában állhasson. 
6:05
The Voice„Megcsináltad, anyukám, egy egész ország szeme láttára” – mondta Trókán Nóri Fóris Szonjának
2023. november 11. 20:52

„Megcsináltad, anyukám, egy egész ország szeme láttára” – mondta Trókán Nóri Fóris Szonjának

Manuel szerint Fóris Szonja nem volt ott teljesen fejben a produkciója alatt. Trokán Nóri most izgult a legjobban Szonjáért, de rettentően büszke rá, hogy életének legbizonytalanabb szakaszában, a tinédzser éveiben ilyen teljesítményre képes, és újat is tudott mutatni Gáspár Laci Sosem vagy egyedül című dalában. Görgess lejjebbm és nézd meg a produkciót!
2:51
The VoiceDöbbenetes dolog derült ki Virág Timóteusról a felkészülés alatt
2023. november 11. 20:12

Döbbenetes dolog derült ki Virág Timóteusról a felkészülés alatt

A második élő show előtt fél órával elkezdett kaparni a torka Virág Timóteusnak, amitől nagyon megijedt ő is, Curtis is és az énektanára is, de ebből végül a produkció alatt semmi nem látszott. Curtis a harmadik élő show előtt elvitte az Újpest-stadionba Timóteust, hogy legyen egy lazább programjuk, ahol tudnak beszélgetni és ekkor tudta meg, hogy Timó nem hall a bal fülére. 
4:34
FókuszÍgy készülnek a bizonytalan jövőre az Egyesült Arab Emírségekben, ahol már mesterséges intelligencia minisztérium is létezik
2023. november 11. 19:21

Így készülnek a bizonytalan jövőre az Egyesült Arab Emírségekben, ahol már mesterséges intelligencia minisztérium is létezik

Mesterséges intelligencia irányítja a növénytermesztést Dubajban, a világ legnagyobb vertikális farmján, ahol évente egymillió kilogramm salátafélét termesztenek vegyszerek nélkül. A Fókusz riportere, Gosztonyi Zsolt is ott volt Sardzsában azon a fórumon, ahol a mesterséges intelligencia volt az egyik főszereplő. 
4:22
FókuszIlyen egy börtönőr kutya élete Magyarországon: Darco megakadályozza, hogy elfajuljanak a konfliktusok
2023. november 11. 19:09

Ilyen egy börtönőr kutya élete Magyarországon: Darco megakadályozza, hogy elfajuljanak a konfliktusok

Puszta megjelenésével is tekintélyt parancsol Darco, a járőrkutya. A különleges képességű belga juhász nevében munkatársa, Katyi Laura beszélt arról, hogy elég, ha Darco megjelenik, és a fogvatartottak között kialakulóban lévő konfliktus már el is tűnt. Darco nem úgy él, mint egy átlagos házi kedvenc: a büntetés-végrehajtás kutyatelepén lakik többi társával együtt, napközben dolgozik. Néhány év múlva, ha leszerel, nyugdíjas éveit tölti majd Lauránál.
2:42
HíradóTASZ: a Fidesz megpróbálja elrettentetni a kormányétól eltérő állásponton lévő szervezeteket
2023. november 11. 18:41

TASZ: a Fidesz megpróbálja elrettentetni a kormányétól eltérő állásponton lévő szervezeteket

A Fidesz megpróbálja elrettentetni a kormányétól eltérő állásponton lévő szervezeteket – ezt mondta a Társaság a Szabadságjogokért az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagról. A javaslatot kedden nyújtják be a Parlamentnek. Eddig csak annyit árultak el, hogy a külföldről támogatott civil és politikai szervezeteket és újságírókat is célba veszik. Bűncselekmény lesz, ha egy választáson induló szervezet külföldről kap támogatást. 
2:58
Híradó„A betegek életét meghosszabbítjuk, de ehhez nem adunk életminőséget” – hiába mondja ezt a kormány, az élet vége nem mindig méltóságteljes
2023. november 11. 18:28

„A betegek életét meghosszabbítjuk, de ehhez nem adunk életminőséget” – hiába mondja ezt a kormány, az élet vége nem mindig méltóságteljes

Örül, hogy társadalmi párbeszéd indult az eutanáziáról, mert ezzel a kérdéssel a kormány nem foglalkozott korábban – erről beszélt szombaton Karsai Dániel alkotmányjogász az orvosi kamara konferenciáján. A Hospice ellátásokat felügyelő főorvos szerint a betegek életét ugyan sokszor sikerül meghosszabbítani a kezelésekkel, de ha az életminőségén nem tudnak javítani, akkor csak a szenvedését hosszabbítják meg. A szakemberek többsége azt mondta: új szabályokra lenne szükség az életvégi döntésekhez.