VALLOMÁS

4:53
Videó
2024. május 19. 9:10

Molnár Anikó elárulta, pénzért kényeztetett egy herceget

Molnár Anikó 2009-ben ezen a napon a Fókusznak fedte fel élete egyik legnagyobb titkát. Elárulta, hogy 22 éves korában egy hetet töltött egy hercegségben, ahová azért érkezett, hogy pénzért cserébe szórakoztassa a házigazdákat. Egy 18 éves herceg és annak kilenc barátja tartott igényt arra, hogy a csinos európai lányok kényeztessék őket, ami a legtöbb esetben szexuális együttlétet is jelentett. Bár Anikó azt állította, hogy rá végül nem került sor, azt is elmondta, hogy tudta, ez nem az ő útja, és többször nem vállalt ilyet. A történteket nem szégyellte, a 15 évvel ezelőtti interjúban azt mondta, szerinte fiatal lányként ennyi pénzért ez egyszer belefért. Egymillió forintot ajánlottak neki, de a végösszeg végül kétmillió lett.
1:24
Videó
2024. április 21. 10:36

Scherer Péter fájdalmas vallomást tett autóbalesetben elveszített bátyjáról

Scherer Péter édesanyjával elevenítette fel gyerekkori emlékeit három éve ezen a napon a Nagy szám című műsor forgatásán. Zsuzsi néni azt is felidézte, milyen rosszcsontok voltak gyerekként fiai. Scherer Péternek bátyja kapcsán fájdalmas emlékei vannak, amióta a férfi kilenc éve elhunyt autóbalesetben. A fenti videóból kiderül, mi az, amit a színész megértett magáról testvére halála kapcsán, és mit csinálna másképp. 
1:41
Házasodna a gazda
2024. április 14. 21:35

Súlyos balesetéről mesélt Zsófia gazda

„Az utolsó párkapcsolatom nem sikerült túl jól” – mesélte Zsófia gazda, aki a szakítás után teljes mértékben a munkába menekült, és reggeltől estig a lovardában dolgozott. Annyira elszánttá vált, hogy élete legfontosabb versenyére is elment, és az sem tartotta vissza, hogy éppen lebetegedett. A megmérettetésen azonban mégsem tudott elindulni, hiszen egy rossz mozdulat következtében megsérült, így még aznap kórházba szállították.
3:48
Az álommeló
2024. április 1. 21:30

Balogh Levente döbbenten hallgatta végig Fruzsi vallomását, majd hazaküldte a jelöltet

Balogh Levente érdeklődve kérdezte Fruzsit és csapatát, hogy miért nem sikerült több megrendelést teljesíteniük. A többség szerint a kommunikáción úszott el minden, aminek a legfőbb oka maga a vezetőjük, Fruzsi volt, aki elárulta, milyen súlyos hibát vétett, aminek ez lett az eredménye. „Atyaúristen, mi jön még” – mondta az elnök úr.
1:39
Bulvár
2024. március 28. 14:15

„Bevérzett a torkom” – Balsai Móni még mindig nem gyógyult meg teljesen

Balsai Mónit az RTL A renitens című sorozatában láthatja a közönség. A színésznő kifejezetten örül a sorozat sikerének, ráadásul kollégáival, Gáspár Katával és Makranczi Zalánnal is imádott együtt dolgozni. A Centrál Színház nemrég lemondta a darabját a betegsége miatt. A színésznő arról mesélt az rtl.hu-nak, hogy van most, és hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a családi életével.
5:46
Videó
2024. február 21. 16:51

A nagy vallomás: Istenes Bence és Csobot Adél 11 éve jelentették be, hogy egy párt alkotnak

Istenes Bence éppen táncolni tanult Südi Iringóval, amikor Csobot Adél megjelent a táncteremben és egy kicsit felváltotta a profi táncost. Adél bevallotta, úgy gondolta, Bence „focista alkata és görbe kis lábai” nem lesznek képesek így táncolni, de meglepődött, amikor kiderült, hogy mégis. A riportban pedig elhangzott az eddig hivatalosan meg nem erősített, de mindenkinek nyilvánvaló tény: Bence és Adél szíve egy ritmusra ver. A pár akkor úgy fogalmazott, korábban azért nem akartak a témában nyilatkozni, mert nem szerették volna, ha az „egész sajtó ezen csámcsog”. 
2:06
Híradó
2024. január 31. 18:41

„Amikor kitisztultam, már túl késő volt” – elismerte a nyírkátai férfi, hogy megölte terhes barátnőjét

Elismerte, hogy megfojtotta a gyermekével terhes élettársát, de azt tagadta, hogy erőszakkal rángatta el az erdőbe. 15 év börtönt kér az ügyészség a nyírkátai kismamagyilkossággal vádolt férfire. Szerintük a gyilkosság előtt rendszeresen verte párját. Az előkészítő ülésen a vádlott ezt is tagadta. Azt mondta, gyógyszert vett be, ezért nem emlékszik mindenre. Vallomása közben többször elsírta magát.
2:37
Éden Hotel
2024. január 19. 23:05

Adri végül úgy döntött, mindenkinek beszámol a csókról

„Adri, mi történt Arni és közted a jakuzziban?” – szólt a kérdés a lánynak, aki bár korábban nem vallott színt, most mégis kitálalt a teljes igazságról. Szani egyből nekiesett Arninak, Adri pedig alig tudta palástolni a mosolyát, hiszen úgy érzi, a páros között kirobbanó balhé miatt akár az is lehetséges lesz, hogy Arnival álljon párba a következő Párválasztó ceremónián. Később Szani is bevallotta, hogy már tudott a csókjukról, ezért nem szerette volna megmutatni Arninak a kérdőívét. A srác teljesen magába roskadt, mert hatalmasat csalódott a barátaiban.
2:28
Éden Hotel
2024. január 18. 23:05

„Úgy néznek rám, mint a véres rongyra” – Adri úgy érzi, a csók miatt közellenséggé vált a luxushotelben

Arni szinte az egész estét Adrival töltötte a jakuzziban, másnap reggel pedig be is számolt Norbinak az élményeiről, majd megnyugtatta a lányt, hogy senki sem tud a csókjukról. Arni később Kendyt is beavatta, akinek azt is elmondta, hogy szívesen lecserélné már Szanit: „Esküszöm zavar, hogy szájra puszit kell neki adjak, én ezt nem akarom.”
8:34
Videó
2024. január 12. 13:18

„A cigányság, a másság, én ezt igyekeztem elrejteni” – így döntögetett tabukat Oláh Ibolya majdnem 10 éve

2015-ben adott exkluzív interjút Oláh Ibolya a Fókusznak. Az énekesnő a tabukat akkor sem kerülte: úgy érezte, saját maga előtt felvállalni a másságát nem volt nehéz, a csalódások ellenére is hitt abban, hogy az számít, amit csinál. Azt is hozzátette, a hétköznapokban nem mindig könnyű melegként, hiszen sokan nem nézik ezt jó szemmel. Roma származása miatt is rendszeresen kapott rasszista megjegyzéseket az utcán. A videóban nemcsak az énekesnő, hanem egykori mentora, Presser Gábor is megszólalt. 
2:19
Éden Hotel
2024. január 8. 23:11

Jázmin odavan Arniért: Nem viccből mondom, hogy milyen finom vagy, rettentően bejössz

Jázmin félrehívta Arnit az esti buliban, mert szerette volna tisztázni az érzéseit. A lány a rá jellemző kreativitással fejezte ki gondolatait, de a srác ennek ellenére biztos benne, hogy a való életben nem tetszene a 19 éves Jázminnak, ugyanis szerinte túl nagy az az 5 év korkülönbség közöttük. Jázmin elismerte, hogy valóban nem venné észre egy buliban, de az Éden Hotelben meglátta őt, és szerinte csak ez számít. Majd az is kiderült, hogy a lány abban reménykedik, hogy valami kialakulhat közöttük, ami a luxushotel falain kívül is folytatódhat majd.
3:49
A Város Királynői
2023. december 13. 21:20

„Hiányolom a romantikát a kapcsolatunkból” – Móni egy közös főzés közben vallott párjáról Paulinának

Móni tudja magáról, hogy nem egy konyhatündér, ám Paulina igen, ezért is kereste fel barátnőjét, mikor romantikus vacsorát akart készíteni párjának. A tapasztalt szakács egy görög ínyencséget, tenger gyümölcseivel tarkított spagetti marinarát javasolt neki, amihez sebtében hozzá is láttak. Paulina meglepődött, hogy Móni egyáltalán nem ismeri ki magát a konyhában.
2:36
Éden Hotel
2023. december 6. 23:30

Szani megforgatta a kést Viktor szívében

Viktor egyenes választ szeretett volna kapni, hogy mi van pontosan Szani és Arni között, ezért kérdőre vonta a lányt. „Próbáltam mélyen elnyomni az érzéseimet” – vallotta Szani, aki a szinglik éjszakáján egyszerűen képtelen volt kontrollálni magát, és rádöbbent, hogy a luxushotelben neki – minden kétséget kizáróan – Arnira van szüksége. Arni némán hallgatta a páros beszélgetését, és bár szívesen beleállt volna a vitába, úgy érzi, nem az ő feladata lefutni ezeket a köröket Szani és Viktor között.
1:56
Éden Hotel
2023. december 6. 23:30

„Undorító!” – Zsófi kiborult, miután Szani hátba támadta

Amikor Szani elmondta Zsófinak, hogy a következő párválasztásnál Arni mögé állna be, Zsófinál azonnal elpattant a cérna. „Meg sem várta, hogy egy nyugodt éjszakám legyen Arnival” – dühöngött Zsófi, aki úgy érzi, a barátságuk ellenére Szani kegyetlenül hátba támadta, ráadásul úgy, hogy a korábbi ceremónián kiállt a lány mellett. „Sejtettem, hogy ez lesz, nem is vártam megértést, teljesen megértem a reakcióját” – mondta Szani.
2:58
Híradó
2023. november 23. 15:08

„Azon a napon én is meghaltam velük együtt” – az Aszódon meggyilkolt lányok édesanyjának megrázó beszéde a tárgyaláson

Aszódon támadt tavaly májusban 14 és 16 éves gyerekeire egy férfi, álmukban egy baltával ütötte őket. Mindkét gyerek életét vesztette. „Azóta erősebb lettem, mint valaha álmodni mertem volna, mert élnek bennem, élnek velem, élnek általam is. Júlia bátorsága, ereje, Timike kreativitása, és mind kettő óriási szeretete és képessége a megbocsátásra” – mondta a tárgyaláson Lipták Zsuzsanna, a gyerekek édesanyja. Szerinte ahhoz, hogy a szörnyű eset megtörténhessen, a férje mellett sok másik ember is asszisztált. Az RTL Híradója ott volt a mai tárgyaláson, most megmutatjuk az édesanya teljes bírósági felszólalását, vágatlanul. Az eset részleteit, az ítéletet és az édesapa bírósági beszédét pedig megnézhetik az esti Híradóban.