TABU

Szülés utáni depresszió: Seherezádé őszintén mesélt a nehéz időszakról

Szülés utáni depresszió: Seherezádé őszintén mesélt a nehéz időszakról

9:31
ReggeliÁbel Anita: „Jól vagyok, de tudom, hogy ezt nem szokás kimondani”
2025. május 19. 12:21

Ábel Anita: „Jól vagyok, de tudom, hogy ezt nem szokás kimondani”

Ábel Anita, az „Egy ritmusban” podcast műsorvezetője most országjáró roadshow-val lép ki a képernyő mögül, hogy élőben beszélgessen tabuk nélkül. Az öt állomáson a közönség dönti el, miről legyen szó, Anita pedig sztárvendégekkel érkezik. Emellett jógaoktatóként is új utakat jár, megtanulta elfogadni önmagát, és 50 évesen soha nem volt ennyire kiegyensúlyozott – testben és lélekben is.
10:42
ReggeliMolnár Áron: Iszonyú jó érzés egy picit háttérbe vonulni
2024. június 26. 13:40

Molnár Áron: Iszonyú jó érzés egy picit háttérbe vonulni

Minden várakozást felülmúló évadot zárt a Loupe Színházi Társulás, aminek Molnár Áron is tagja. Az alapítók között van még Lovas Rozi és Lengyel Tamás is. A Loupe súlyos tabukat érintő témákat dolgoz fel, a következő évad terveiről többet is megtudhat a videóból. Molnár Áron elmondta azt is, milyen érzés visszalépni a közéleti szerepvállalástól és hogyan tudta a noáros tapasztalait beépíteni a színészi munkájába. A videóból az is kiderül, miért tartja cikinek, hogy azt mondják, függetlenül kell dolgozniuk az államtól.
7:51
ReggeliJakupcsek Gabriella: Negyven felett elengedjük a boldogságot, pedig mindenki szeretni akar, és azt akarja, hogy szeressék
2024. június 24. 12:10

Jakupcsek Gabriella: Negyven felett elengedjük a boldogságot, pedig mindenki szeretni akar, és azt akarja, hogy szeressék

Negyven felett a nők elfelejtenek a saját boldogságunkra koncentrálni Jakupcsek Gabriella szerint – rohannak a gyerekért, küzdenek a láthatatlanság ellen a munkahelyünkön, a magánéleti boldogságot pedig elengedik, holott mindenki szeretni akar, és azt akarja, hogy szeressék. Elkeserítően magányosak az emberek, ez ellen küzd, indít mozgalmat Jakupcsek Gabriella, és ezt a témát járja körül új könyvében, a Csakazértis szerelemben. A műsorvezető közben a Napos B oldal turnéjával járja az országot, ősszel pedig nekikezd új könyvének is.
4:33
FókuszAkit Hollywood is imád: Tom Hardy az RTL+-on futó Tabu sorozatban bizonyítja be ismét, hogy zseniális színész
2024. április 9. 21:53

Akit Hollywood is imád: Tom Hardy az RTL+-on futó Tabu sorozatban bizonyítja be ismét, hogy zseniális színész

Volt már főgonosz Batman filmben és Leonardo DiCaprio ellenfele az Oscar-díjas „Visszatérő”-ben. Christopher Nolan rendező egyik kedvenc színésze és sokan emlékeznek rá a Mad Maxben nyújtott alakításáért. Tom Hardy a legkeresettebb hollywoodi színészek között van és most az RTL+ streaming felületén látható Tabu sorozat főszereplője. 
RTL+Tom Hardy imádja manipulálni az embereket, de Leonardo DiCaprio a bőre alá bújt
2024. március 21. 9:11

Tom Hardy imádja manipulálni az embereket, de Leonardo DiCaprio a bőre alá bújt

Az Oscar-jelölt Tom Hardyt megannyi sikerfilmben láthatták már a nézők, ráadásul nemcsak a mozivásznon szeret szerepelni, hanem sorozatokban is – így például az RTL+ kínálatában elérhető Tabuban. Karrierje során összebarátkozott Leonardo DiCaprióval, akinek még a nevét is magára kellett tetováltatnia egy elveszített fogadás miatt. Pizzán és csokoládén élt egy szerepért, hogy utána beköltözzön az edzőterembe egy másik film kedvéért, sőt még esti meséket is olvasott gyerekeknek. Íme 5 érdekesség Tom Hardyról.
7:07
Reggeli„Olyan dolgot kértek tőlem, amit álmomban sem gondoltam volna!” – Czutor Zoli lelombozó szexuális kérésekről beszélt a Reggeliben
2023. szeptember 11. 16:02

„Olyan dolgot kértek tőlem, amit álmomban sem gondoltam volna!” – Czutor Zoli lelombozó szexuális kérésekről beszélt a Reggeliben

Czutor Zoli szerint fontos a nyílt kommunikáció a szexualitásban is. Az énekes szereti megélni férfi dominanciáját az ágyban, de csak olyan helyzetben, ami még nem „bűnügyi kategória”. Czutor ma már hat gyerek édesapja, ám a házas élet előtt került meglepő szituációkba, például ledöbbent azon, hogy mennyi nő viszi be az erőszakot a hálószobába – az énekes azt is elmondta a Reggeliben, hogy miért blokkol le az erőszaktól.
4:08
ReggeliEgerben több mint 10 éve működik gyerekmentes szálloda, mára az indulatok is lecsillapodtak
2023. július 21. 9:48

Egerben több mint 10 éve működik gyerekmentes szálloda, mára az indulatok is lecsillapodtak

Somogyi-Lovasi Gabriella, szállodavezető elmondta a Reggeliben, hogy eleinte nagyon sok üzenetet kaptak, amiért kitiltják a kisgyerekes családokat egy szállodából, aztán szép lassan csökkentek az ilyen üzenetek és megnyugodtak az emberek. A szállodavezető szerint sokan még mindig nem merik bevallani, de csak ilyen szállodákban tudják kipihenni magukat.
Életmód„Minden reggel borotválkoztam, délután kettőre már borosta nőtt az arcomon” – szakállas nők elképesztő történetei
2023. július 13. 14:24

„Minden reggel borotválkoztam, délután kettőre már borosta nőtt az arcomon” – szakállas nők elképesztő történetei

A szakállas nőket mindig is misztikum övezte, de a modern gyógyászatnak köszönhetően ma már tudható, hogy mi áll a jelenség hátterében. Vannak modern nők, akik szakállal is boldogan tudnak élni: Coral, Dacota és Harnaam történetüket azért tárták a nyilvánosság elé, hogy bebizonyítsák, nincs nagyobb szépség az önazonosságnál, és egy szakállas nő is lehet nőies.
7:42
Fókusz„Úgy értem hozzá, ahogy hozzád is szoktam érni” – bevallotta terhes párjának, hogy molesztálta 9 éves lányát
2023. január 29. 8:07

„Úgy értem hozzá, ahogy hozzád is szoktam érni” – bevallotta terhes párjának, hogy molesztálta 9 éves lányát

Andrea kislányát, Pirkót a nevelőapja molesztálta egy romániai faluban. A szörnyű traumán túl Andreáéknak az áldozathibáztató közösséggel is meg kellett küzdeniük, mivel a bűnös férfi a köztiszteletnek örvendő református pap fia volt. A Túl közel című dokumentumfilm, amely anya és lánya kálváriáját mutatja be, díjat nyert a romániai Astra Filmfesztiválon – abban az országban, ahol óriási probléma a gyermekek szexuális bántalmazása. 
8:13
FókuszMeztelenkedés a gyerek előtt - kínos, tabu, felháborító?
2021. december 14. 19:50

Meztelenkedés a gyerek előtt - kínos, tabu, felháborító?

A gyerekek előtti meztelenkedés sok családban tabunak számít. Ahogyan már maga a téma is. Számos kisgyermekes hírességet kerestünk meg, mire megtaláltuk azokat, akik hajlandók mesélni arról, hogy mit láttak szüleiktől, és hogy mennyire állnak lazán, vagy épp pironkodva a kérdéshez most. Rába Timi elképzelni sem tudja az egymás előtti meztelenkedést, Dudás Mikiék szerint ez a téma még családon belül is megosztó. Czutor Zoliék viszont még együtt is fürdenek gyerekeikkel. Mi van, ha a gyerek szemérmesebb a szüleinél?
7:11
FókuszPapok, akik megmutatták, hogy a kocsmában sem tabu a hitről beszélni
2021. május 22. 20:00

Papok, akik megmutatták, hogy a kocsmában sem tabu a hitről beszélni

Arcpirító kérdések, tabu témák és olyan beszélgetések, amelyeket már nehezen bírnának el a templom falai. Pontosan ezért választottak egy kocsmát helyszínnek a vallás tanítói, hogy felszabadultan diskuráljanak az emberekkel. Mivel a hit és a vallás megközelítése is változik a modern világgal, így fontos, hogy a papok is lépést tartsanak vele. Legyen ez egy kocsmai beszélgetés vagy akár gyóntatás egy fesztiválon.
23:55
XXI. századA nők tragédiája a frontvonalban
2021. január 12. 0:00

A nők tragédiája a frontvonalban

Nem kímél se költőfeleséget, se parasztlányt. Nem ismer könyörületet. Beszélni tilos róla. Lehet háborús fegyver, a hadviselés része, bosszú és a férfiasság félreértett fokmérője is. De mi történik a lányokkal a fronton? Mi történt az asszonyokkal, amikor bevonult a Vörös Hadsereg? Háború és tömeges erőszak, avagy elhallgatás és legnagyobb tabu - Veress Krisztina filmje a XXI. században.
2:31
HíradóPataki Zita azt tervezi a jövőben meddő pároknak segít!
2019. március 11. 18:54

Pataki Zita azt tervezi a jövőben meddő pároknak segít!

Tabu téma Magyarországon a lombik, ezért volt ekkora sikere a videó sorozatuknak. Erről beszélt híradónknak ma Pataki Zita műsorvezető. 9 héten keresztül kendőzetlen őszinteséggel mutatták meg férjével együtt egy videó blogban, hogyan zajlik egy mesterséges megtermékenyítés és a beültetés. A pár kilencedjére próbálta meg az eljárást, nem sikerült nekik. A teljes interjú ITT nézhető vissza!
5:05
FókuszTabudöntögetés: Cinthya Dictator őszintén beszélt depressziójáról
2019. február 4. 19:20

Tabudöntögetés: Cinthya Dictator őszintén beszélt depressziójáról

Félt kimenni az utcára, az állandó szorongás szinte megbénította, Cinthya Dictator azt mondja elhatalmasodott rajta a depresszió, a pszichiátrián kötött ki. Ott tanára tanácsára szelfifilmet forgatott magáról, hozzátartozói és orvosai segítségével újra önmagára talált. A külsejét kaméleonként változtató lány szerint rengeteg fiatal szenved hasonló tünetektől, viszont tapasztalata szerint a szorongást és a depressziót senki sem veszi komolyan, a családtagok nem érzik súlyát, nem tudják, hogyan segíthetnének. Az interjút hosszabban is megtalálod: ITT.
3:55
FókuszMiért tabu a halál?
2016. május 19. 17:40

Miért tabu a halál?

Halandók vagyunk, mindannyian jól tudjuk, de mintha nem akarnánk erről tudomást venni. Mi magyarok különösképpen tabuként kezeljük a halált. Mintha igazolva látnánk, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is, legalábbis velünk, a mi családunkkal soha nem történhet meg. Pedig mindenki temet egyszer. Magyarországon, ma már a temetések több mint felénél van urna koporsó helyett, Budapesten és a nagyobb városokban már 80-90 százalékban hamvasztják a halottakat.