„Természetes dolog számukra, hogy egy állatot felboncolnak” – ahol a halál a gyerekek számára sem tabutéma
2023. február 4. 20:03
Nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor 2014-ben a koppenhágai állatkert alig 2 éves zsiráfját, Mariust megölték, és a látogatók előtt, akik közt sok gyerek is volt, feldarabolták, majd a húsát odaadták az állatoknak. A Hiányzol, Marius című dokumentumfilm ezt a botrányt kavaró esetet járta körül.
Becz Péter filmjét nemrég a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm fesztiválon mutatták be. Becz a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterszakán végzett, Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában.
A rendező évekig élt Dániában, akkoriban őt is felkavarta az eset. Ám a filmből kiderül, hogy az állatok nyilvános boncolása legkevésbé sem tabu Dániában. A koppenhágai Természetrajzi Múzeum, amely a koppenhágai és más állatkertekkel is együttműködik, rendszeresen szervez ilyen programot kifejezetten gyerekek számára.