SZAKEMBER

Sport„Az élsportban nem lehet csak a csodára várni” – Milák Kristófnak és Szoboszlai Dominiknak a sikert is fel kell tudni dolgozni
2024. január 12. 5:03

„Az élsportban nem lehet csak a csodára várni” – Milák Kristófnak és Szoboszlai Dominiknak a sikert is fel kell tudni dolgozni

Milák Kristóf körül az elmúlt pár hónapban forrtak az indulatok, aztán amikor már úgy tűnt, nyugvópontra került az ügye, közös képet posztolt vele a sportért felelős államtitkár. Azóta csak arról hallani, hogy elkezdett-e már készülni az olimpiára, és ha igen, akkor hogyan gyakorol, vagy éppen nem gyakorol? A sporthírek másik magyar arca, Szoboszlai Dominik pedig két meccses sérülést szedett össze a Newcastle elleni összecsapáson az év első napján. De mi történhet a színfalak mögött? Nagy Sándor sportpszichológust kérdeztük a két nemzeti ikon karrierjéről, a siker feldolgozásáért folytatott küzdelemről, a közösségi média káros hatásáról és azokról a kevésbé szerencsés sportolókról, akiknek ugyan a tehetségük megvolt, valami miatt kiestek a pikszisből.
50:07
ValóVilágZ-GENERÁCIÓ: exkluzív műsor a ValóVilág11 nemzedékéről
2022. december 22. 6:54

Z-GENERÁCIÓ: exkluzív műsor a ValóVilág11 nemzedékéről

A ValóVilág játékosainak korosztálya – a Z-Generáció – igencsak nehezített terepen mozog, ami a konfliktuskezelést, az érzelmek megfelelő kinyilvánítását vagy épp a mindennapi kapcsolatok működtetését illeti. A műsorban Puskás-Dallos Peti szakemberekkel beszélget, egyebek közt arról, hogy mi minden van hatással a fiatalokra, hogyan lehet ezeket kezelni, és miként fejleszthetik a kommunikációt, valamint a társas kapcsolatokat egymás között. Figyelem Szülők! Önök is hasznos tudásra tehetnek szert a műsor révén. Szakértőink: Gaál Viktor pszichológus, Dr. Guld Ádám médiakutató és Dr. Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója.