SPORT

12:09
Videó
2023. szeptember 23. 11:30

A család már hozzászokott, hogy Szoboszlai Dominik 16 éves korától egyedül él – exkluzív interjú Szoboszlai Dominik édesapjával, Szoboszlai Zsolttal

Szoboszlai Dominik édesapját, Szoboszlai Zsoltot Székesfehérváron látogatta meg a Fókusz stábja. Arról mesélt, milyen a család élete, mióta a magyar klasszis a Liverpool játékosa, és elárulta, mihez kellett hozzászoknia Angliában a magyar játékosnak. Édesapja úgy érzi, fiát befogadta a csapata, és a nézőknek sem lehet panasza a játékára, hiszen öt forduló után fel sem tűnik, hogy egy újonc, aki nem évek óta az angol ligában játszik. Szoboszlai Zsolt azt is elárulta, kivel van a legjobb viszonyban a fia Liverpoolban, és hogy jönnek ki Mohamed Salah-val. 
3:22
Sport
2023. szeptember 22. 9:36

Videó: Sallai Roland góljával nyitott a Freiburg az Olimpiakosz ellen

3-2-re győzött idegenben a Freiburg az Olimpiakosz Pireusz ellen az UEFA Európa Liga csoportkörének nyitófordulójában. A mérkőzés alaphangulatát Sallai Roland magyar válogatott labdarúgó már nagyon korán, a 9. percben megadta, amikor megszerezte csapatának a vezetést. És bár a görögök El Kaabi találataival kétszer is kiegyenlítettek, Grifo tizenegyesével és Philipp hajrában szerzett góljával a Freiburgé lett a három pont.
6:27
Sport
2023. szeptember 21. 21:40

Nehéz kezdés után magabiztos Liverpool-győzelem Szoboszlaival – Nézze meg a meccs legjobb jeleneteit!

Szoboszlai Dominik 1-1-es állásnál, a 60. percben lépett pályára a mérkőzésen, amelyen mindössze hét perc alatt fordított a Liverpool az osztrák LASK ellen az UEFA Európa Liga csoportkörének első fordulójában. A linziek már korán megszerezték a vezetést, ám az angol együttes az 56. percben büntetőből kiegyenlített, majd a 63.-ban Diaz meglőtte a vendégek második gólját. A hajrában aztán Salah is betalált, kialakítva az 1-3-as végeredményt.
3:18
Sport
2023. szeptember 21. 21:34

Vesztésre állt, végül két góllal nyert a Ferencváros a Čukarički ellen – Itt a meccs összefoglalója!

3-1-re győzött hazai pályán a Ferencváros a szerb Čukarički ellen az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének első játéknapján. A vezetést ugyan a vendégegyüttes szerezte meg a 26. percben, ám a Fradi tizenegyesből kiegyenlített, sőt még az első félidőben az állást is megfordította; majd a 79. percben Pesic révén kétgólosra növelte az előnyét – ez az előny pedig kitartott a találkozó végéig.
3:36
Cápák között
2023. szeptember 21. 10:37

Oczella Krisztina: Nagyon nehéz különválasztani a magánéletet az üzleti dolgoktól

Oczella Krisztina és nővére 2016 nyarán alapították a KEO Fitness női sportruházati márkát. A vállalkozás kezdetben gyorsan növekedett, ám egy bizonyos szint után lelassult a bővülés, ezért a nővérek úgy gondolták, a Cápák elé viszik ötletüket. Oczella Krisztina a Cápák közöttben szerzett élményeiről, a gazdasági helyzet okozta nehézségekről és a nővérével való kapcsolatáról is beszélt az rtl.hu-nak.
Sport
2023. szeptember 20. 10:33

Miért törnek ki hangos nevetésben a focikedvelők, ha azt mondod: Harry Maguire?

A Manchester United védőjét korábban a posztja egyik legjobbjaként emlegették, súlyos pénzeket fizettek érte és neki, mára azonban két lábon járó mém lett. Kritikusai szerint az angol válogatott védő ma már inkább hátrányára válik a csapatának, hibát hibára halmoz, és olyan sokan támadják, hogy nemrég az anyukájának kellett megvédenie őt. Hogyan lett Harry Maguire-ből a gyűlölt „Lord Maguire”, és mi köze ehhez Cristiano Ronaldónak?
13:37
Fókusz
2023. szeptember 19. 20:47

Minden idők második legrosszabb olimpiai szereplése vár a magyarokra Párizsban?

A Magyar Olimpiai Bizottság nagyon optimista az aranyérmek számát illetően, néhány napja Gyulay Zsolt elnök azt nyilatkozta, hogy ő 10 aranyéremre számít Párizsban. A világ egyik nagy adatelemzője, a Nielsen’s Gracenote viszont úgy véli, Magyarország mindössze 2 aranyérmet nyer a jövő évi olimpiai játékokon, ami 100 éve a legrosszabb eredmény lenne.
2:06
Híradó
2023. szeptember 18. 20:15

Megsemmisítették a Normafára tervezett sí- és szánkópálya engedélyeinek egy részét

Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék a Normafára épített sífutó- és szánkópálya engedélyeinek egy részét. A Hegyvidék fideszes önkormányzata a Normafa rehabilitációjának részeként akarta újraéleszteni az egykor pezsgő síélet. A Védegylet nevű civilszervezet ugyanakkor perre ment a beruházás környezetkárosító hatása miatt. Az önkormányzat szerint a pályák továbbra is működhetnek.
1:15
Híradó
2023. szeptember 16. 19:56

Különös rekord: öltönyben mászta meg Afrika legmagasabb hegyét egy belga férfi

„Sikerült, én vagyok az első a világon, aki öltönyben mászta meg a Kilimandzsárót” – mondta kackiás bajuszával, makulátlan öltönyében Tommaso Bordoni a hegy csúcsán. A belga férfi nevét nem sokan ismerik hegymászó körökben, a divatvilágban már inkább. Mindig öltönyben jár és úgy döntött, a több napos hegyi túrán sem változtat szokásain. 
1:59
Híradó
2023. szeptember 16. 19:55

A játékosok nem érzik biztonságban magukat: nem tudott keretet hirdetni a spanyol női fociválogatott új szövetségi kapitánya

Nem tudott keretet hirdetni a világbajnok spanyol női labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, mert a játékosok továbbra sem hajlandók pályára lépni. Korábban azért hirdettek bojkottot, mert az egyiküket megcsókoló labdarúgó szövetségi elnök nem mondott le. Bár Luis Rubiales ezt azóta megtettette, a játékosok legújabb közleményükben azt írják: továbbra sem érzik biztonságban magukat.
6:35
Reggeli
2023. szeptember 14. 13:57

Valerio-Bodon Vincent: Szeretnék minél jobban hozzászokni az amerikai kosárlabdához

Valerio-Bodon Vincent kosárlabdázó most 22 éves és a Los Angeles Lakers edzőtáborában vesz részt. Ezt követően a South Bay Lakersnél folytatja a felkészülést és a szezon további részében is ott lesz. A nyarát amerikában töltötte, ahol több NBA-s csapat edzésén is részt vett. Kiharcolt magának egy lehetőséget a Boston Celtics-nél, ahol pályára is léphetett.
6:25
Reggeli
2023. szeptember 14. 13:47

Súlyzós edzés, súlyzók nélkül – Kiss Virág nem hagyja ellustulni a bicepszeket

Vállból nyomás, előre emelés – ezek a gyakorlatok is az otthoni edzés részei. Kiss Virág fitnesz világbajnok egy olyan gyakorlatsorral készült, amihez nem kell súlyzókat vásárolni annak ellenére, hogy a tricepsz és bicepsz izmokat veszi igénybe. A bemutatott feladatokat 12-es ismétléssel hajtsuk végre, 3 vagy 4 kört érdemes csinálni belőle, heti kétszer vagy háromszor. 
7:51
Reggeli
2023. szeptember 14. 13:26

19 évesen kezdett életmódváltásba Nagy Adri, szenvedélye lett a futás

Nagy Adri énekes egy filmpremieren készült fotó alapján döntött úgy, hogy változtatni szeretne életén: nem érezte magát komfortosan. Kipróbálta a futást – elsőként egy fél szigetkört sem tudott lefutni, ehhez képest ma 5-8-10 kilométereket, de van, hogy a félmaratont is lefutja, attól függ, mennyi ideje van. A videóból kiderül, hogy a vízben élő állatoktól és a mélységtől való félelemnek van már neve is, ettől retteg Adri is.
5:10
Reggeli
2023. szeptember 14. 12:51

111 sportból válaszhatnak azok, aki kilátogatnak a Nagy Sportágválasztóra

Cseh Laci olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Varró Barbara, a Nagy Sportágválasztó ügyvezetője voltak a Reggeli vendégei. 300 fős családi rendezvénynek indult, most péntekre és szombatra 10-10 ezer látogatót várnak. Pénteken nyitja meg kapuit a budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó a Merkapt Sportközpontban. Óvodásokat, iskolásokat, kis– és nagygyermekes családokat egyaránt várnak Kőbányára.
3:42
Reggeli
2023. szeptember 14. 12:35

Vannak ifjúsági világbajnokok, akik a Nagy Sportágválasztón döntötték el, mit fognak sportolni

Olyan sportot is kipróbálhatnak a gyerekek, amiről lehet, hogy még nem is hallottak – ez az egyik nagy előnye a Nagy Sportágválasztónak. Az idei májusi rendezvényen Szeman Róbert, a Nagy Sportágválasztó megalapítója és Dr. Kiss Gergely volt vízilabdázó is meséltek a sporthoz fűződő viszonyukról. Szász Kovács Emese, párbajtőrvívó arról mesélt, hogy a sport megtanította arra, hogy a kudarcokból is fel kell tudni állni.
5:38
Reggeli
2023. szeptember 14. 11:11

Ha szeret táncolni és görkorizni, akkor ezt a sportot önnek találták ki

Séra Lívia, Andresin Etus és Fábián Lili, a skate dance képviselői voltak a Reggeli vendégei. A táncolva görkorizás egy olyan sport, amit nem lehet erőltetni, szívből kell jönnie. A Covid ideje alatt hozták létre közösségüket, az ötlet a közösségi médiából jött – az Egyesült Államokban ennek a sportnak nagy hagyományai vannak, a neten sok videó van róla. A gurulás szerelmeseinek jó hír, hogy már Budapesten is lehet tanfolyamon tanulni a skate dance-t.
8:53
Reggeli
2023. szeptember 14. 10:41

„Sosem fogja egy szülő felismerni, ha saját magát akarja megvalósítani a gyerekében”

A pszichológus terápiát tart, a coach soha – magyarázza Mérai Kata a két szakma különbözőségét. Kata, aki korábban a Barátok közt színésznője is volt, most ifjúsági- és sport coachként dolgozik. Arról mesélt, sokszor nemcsak a gyereket, a szülőket is érdemes coacholni, mert van, hogy a szülők elvárják, hogy a pénzükért egy edző úgy dolgozzon, ahogy a szülő szeretné.
6:23
Reggeli
2023. szeptember 14. 10:16

Koncentráció, jó társaság – ezt adja a sport Bátyai Éva színésznő szerint

Bátyai Éva sportos családból származik. A színésznő szülei testnevelő tanárok és kézilabda edzők, nehezen menekült volna meg a sport elől. Azt mondja, a kézilabda pálya mellett nőtt fel, mindig ment a szüleivel edzésekre. Már nem űzi ezt a sportot, a futás szerelmese lett. Nagyobbik fia is ismerkedik már a sporttal, teniszezik. Edzője a férje lett, aki direkt ezért tette le a tenisz edzői vizsgát, hogy fiával együtt készülhessenek.
6:40
Reggeli
2023. szeptember 14. 10:09

Nem minden gyereknek való a versenysport, ezt a szülőknek is be kell látni

Ahhoz, hogy a gyerekek elkezdjenek mozogni, az első lépés lenne megszerettetni velük a sportot. Ezt követően kellene kiválasztani a gyerek számára megfelelő mozgásformát, amit szeret is csinálni. Kovács Kristóf sportpszichológiai szakpszichológus azt mondta: a hobbisportnak sajnos nincs elég tere itthon, mert minden gyereket inkább a versenysport felé tolnak. Így működnek itthon az egyesületek. Az edző az, aki leginkább erőlteti, hogy a gyerekek versenysportoljanak. Pedig nemcsak versenyezni lehet, hanem a mozgás öröme miatt is lehet sportolni. Ez a mentális és fizikai egyensúlyunk miatt is fontos lenne.
6:09
Fókusz
2023. szeptember 13. 20:35

Egy magyar csapat, ahol egymásnak passzol az egyiptomi mérnök és a jemeni informatikus

Ikrényben a Győri Cápák csapata rúgja a bőrt, köztük egyiptomi, marokkói, laoszi, ghánai, vietnámi és szaúdi játékossal, mindezt az amatőr együttesek legalacsonyabb osztályában. A csapatot korábban a megszűnés fenyegette a kevés bevethető játékos miatt, ekkor jött az ötlet, hogy az egyetemen toborozzanak labdarúgókat. Meg is érkezett az erősítés, igaz nem feltétlenül úgy, ahogy azt gondolták. Végül légiósok hadát igazolta le a klub, amely ezzel egyértelműen a legmultinacionálisabb csapat lett a magyar megyei futballban.
2:33
Híradó
2023. szeptember 11. 20:00

Belebukott a csókbotrányba a spanyol labdarúgószövetség elnöke

Belebukott a csókbotrányba a spanyol labdarúgószövetség elnöke. Luis Rubiales a három hete véget ért női világbajnokság után, a győztes spanyol válogatott játékosát az ünneplés hevében megcsókolta. A sportoló panaszt tett és rengetegen követelték a sportvezető távozását. Bár a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség felfüggesztette, Rubiales eddig hajthatatlan volt.
1:49
Reggeli
2023. szeptember 11. 14:19

Két hónapja még nem gondolta volna, de már le tud futni 6 kilométert Szabados Ági

Szabados Ági híradósként mindig beszámolt a futóversenyek miatti forgalomkorlátozásokról, most hétvégén viszont résztvevője volt a 38. Wizz Air félmaraton futóversenynek. A távot váltóban teljesítették, így 6 kilométer jutott Áginak a hőségben. Edzenie kell, hiszen szeretne formába jönni a Sztárbox miatt. A Reggeli műsorvezetője június óta fut.
5:39
XXI. század
2023. szeptember 10. 15:58

„A Skóra ütötte a falat véresre a kezével” – 1984-ben az egész világ megismerte a Videoton nevét

A Videoton az egyetlen csapat, amely mindig nyert Madridban – 1984-ben a vidéki magyar kiscsapat játszotta az UEFA-döntőt a világhírű Reál Madrid ellen. A XXI. Század három egykori játékossal – Szabó Józseffel, az UEFA akkori gólkirályával, Csongrádi Ferenccel, a Paris Saint-Germain elleni gólszerzővel, valamint Disztl Péterrel, a korszak legjobb magyar kapusával – idézi fel a felejthetetlen kupameccseket.