SPORT

29:32
Magyarul Balóval
2016. február 2. 0:30

Élsport: Botrány után botrány

Tudják, hogy a futballtól 8 évre eltiltott Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség lemondott, de máig nem távozott elnöke továbbra is kapja évi több millió dolláros fizetését? És fizetést kap Michel Platini, az európai szövetség ugyancsak eltiltott elnöke is. Tudják, hogy még mindig nem lehet tudni, hogy orosz atléták egyáltalán részt vehetnek-e a nyári riói olimpián, mert Oroszországot állami szinten támogatott doppingolással vádolják. Mi történik az egész világot szórakoztató élsporttal?
1:54
Híradó
2015. november 20. 18:30

Bezárták a környék egyetlen uszodáját

Tehetséges sportolók pályafutását féltik a szülők – bezárt a városi uszoda Csurgón. Ezzel a környék általános iskolásainak úszásoktatása is veszélybe került, pedig a kormányszlogen szerint minden gyereknek meg kellene tanulnia úszni. Csurgó környékén azonban nincs másik uszoda. A fenntartó szerint azért kellett bezárni, mert életveszélyes. A szülők viszont azt mondják, egyszerűen elfogyott a pénz a működtetésre, és a fenntartó hónapok óta próbál indokot találni a bezárásra.
2:30
Híradó
2015. október 4. 18:45

800 milliót ad sportra a kormány

800 millió forintot költ sporttámogatásra tartalékaiból a kormány. A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az Magyar Labdarúgó Szövetségre és sportági fejlesztésekre fordítják a pénzt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt állítja, hogy az egészet a kézilabda támogatására költik majd. A kormány évek óta eredményesebb labdarúgást és több szurkolót remél az elköltött milliárdoktól, de a céljaik egyelőre nem teljesültek. A DK szerint megdöbbentő, hogy a rendkívüli tartalékokból is sportra költenek.
1:37
Híradó
2015. augusztus 22. 19:05

Dugót okoztak a vasemberek Budapesten

Negyedik helyen végzett Hankó Dávid a budapesti Ironman triatlonsorozaton, amit egy új-zélandi versenyző nyert meg. Az indulók lefutottak egy félmaratont, 2 kilométert úsztak és 90 kilométert tekertek. A versenyt Budapest legszebb helyszíneire szervezték, így a budai és a pesti alsó rakpartot és számos teret, utcát le kellett zárni. Emiatt napközben komoly közlekedési dugók alakultak ki a belvárosban.
2:23
Híradó
2015. július 12. 19:00

Olasz sztárcsapatot győztek le a gyirmótiak

Vannak még csodák! Világszenzáció! Ilyen és hasonló szalagcímekkel vannak tele a sportoldalak, miután a magyar másodosztályban szereplő Gyirmót FC Győr focicsapata legyőzte az olasz bajnokság ezüstérmesét, az AS Romát. A szombati felkészülési mérkőzésen 2-1 arányban diadalmaskodtak a magyarok. A Gyirmót szakmai igazgatója szerint jól játszottak, de nem szabad elbízniuk magukat a sikertől.
Fókusz
2015. május 22. 17:05

Teszteltük: tuti tippek úszógumi ellen

Sajnos a legtöbb ember problémája és súlyfeleslege has tájékán jelentkezik és innen a legnehezebb eltüntetni a zsírpárnákat. Vajon hullahopp karikázással, csikizéssel, futással vagy felüléssel meg lehet semmisíteni az úszógumit vagy ez mind badarság? A ValóVilág 6 győztese, Aurelio és egykori játékostársa, Alexa tesztelik a leghatékonyabb úszógumi-eltüntető gyakorlatokat. Hollósi Szandra riportja.