RTL+

1:53
Éden Hotel„Egy perc nyugalom nem lesz, miután mi megérkeztünk” – a Dinamit Duo berobbant az Éden Hotel villájába
2023. november 20. 23:50

„Egy perc nyugalom nem lesz, miután mi megérkeztünk” – a Dinamit Duo berobbant az Éden Hotel villájába

Kyra és Miri 5 éve barátnők, azóta annyira elválaszthatatlanok egymástól, mint a borsó meg a héja, ezért most is együtt vágnak bele a pasizásba az RTL vadonatúj reality műsorában. Állításuk szerint az ismerkedéssel egyáltalán nincs problémájuk, hiszen bármelyik srácot egy csettintésre leveszik a lábáról. „Nyomjuk ezerrel!” – ígérték a lányok.
2:29
Éden HotelKezdődjön hát a nagy kaland, induljon az Éden Hotel!
2023. november 20. 9:00

Kezdődjön hát a nagy kaland, induljon az Éden Hotel!

Van a világon egy hely, ahol mindig süt a nap, mindig kék az ég, az italok hűsítőek, a hangulat pedig forró – ez az Éden Hotel. Ebben a mexikói paradicsomban töltött el 36 napot egy csapat szerencsés szingli. Mind egy céllal érkeztek, hogy párra találjanak és elvigyék a mesés 20 millió forintos főnyereményt. Az biztos, hogy ezt a küzdelmet soha nem fogják elfelejteni. A következő hetekben tanúi lehetünk majd mindennek, ugyanis minden idők egyik legfordulatosabb játéka vár azokra, akik nyomon követik az Éden Hotel eseményeit.
1:28
Éden HotelÉmi kedves és intelligens férfire vágyik
2023. november 16. 14:00

Émi kedves és intelligens férfire vágyik

Émi számára a kiskutyája fog a legjobban hiányozni az anyukája mellett az Éden Hotelben töltött idő alatt, de a telefonja nélkül szerinte jól ellesz majd az időeltolódás miatt. Mindig költséges az, ha randira készül, mert nemcsak a körmeit, a sminkjét és a frizuráját csinálja meg, de a ruhatárát is bővíti. És hogy milyen számára az igazi? „Kedves, hűséges, vicces, szeresse az állatokat, és ne legyen focista!” – árulta el a 24 éves lány.
1:33
Éden HotelKendy így készül egy randira: Szépen felöltözöm, megmosakszom, leszolizok
2023. november 16. 14:00

Kendy így készül egy randira: Szépen felöltözöm, megmosakszom, leszolizok

Kendynek édesapja hiányzik majd a legjobban az Éden Hotelben töltött idő alatt. Ugyanakkor kiderült, hogy a telefonjáról könnyen le tud mondani, ha jó társaságban van – és szerinte így lesz ez a paradicsomban is, ahol egyáltalán nem fog unatkozni. A 21 éves srác zsánere a barna bőr, hosszú haj, barna szem, és ami nem hiányozhat számára az igaziból, az az őszinteség, becsület és a szeretet.
8:30
ReggeliBrasch Bence ugyanúgy izgult a Galaxis tehetségkutató színpadán, mint annak idején a Csillag születikben
2023. november 15. 10:38

Brasch Bence ugyanúgy izgult a Galaxis tehetségkutató színpadán, mint annak idején a Csillag születikben

Trill Beatrix és Brasch Bence a Valami Amerika sorozat színészei. A történet középpontjában egy új testvértrió áll, közülük az egyik Beatrix karaktere. Bence énekest alakít, aki a sorozatbéli tehetségkutatón, a Galaxisban lép fel. Az élet furcsa játéka, hogy a sorozatban is és a valóságban is, mikor a Csillag születikben énekelt, Orszlán Szonja zsűrizte, aki ráadásul ugyanott ült mindkét alkalommal. Beatrix pedig megkapta az ismerőseitől, hogy a sorozatban alig mosolyog, miközben a hétköznapokban egy nagyon vidám lány.
Éden HotelBemutatkoznak az Éden Hotel macsói
2023. november 14. 9:00

Bemutatkoznak az Éden Hotel macsói

November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel: Arni, Csabi, Kendy, Viktor és Tomi pedig hamarosan megkezdik a hódítást az RTL+-on és az RTL-en. A fiúk feladata, hogy mielőbb párt találjanak maguknak, mert aki egyedül marad, kiesik a versengésből. Ehhez azonban a lányoknak is lesz egy-két szavuk, hiszen a párválasztás kihívásokkal teli, így az Éden Hotelben senki sem érezheti magát biztonságban. Az adások során újabb és újabb vendégek érkeznek majd, akik szintén párra szeretnének lelni, és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy játékban maradhassanak a 20 millió forintos fődíjért zajló versengésben. 
6:10
FókuszBemutatkoztak az Éden Hotel lányai – egyetemista, modell és aktmodell is van közöttük
2023. november 13. 20:05

Bemutatkoztak az Éden Hotel lányai – egyetemista, modell és aktmodell is van közöttük

Mexikóban, édeni környezetben szexi nők és csábításra kész férfiak szerepelnek az RTL legújabb produkciójában. A műsor lényege, hogy a lányok és a fiúk végig párban játszanak. A helyzet viszont azért is csavaros, mert mindig érkezik egy újabb csábító. Ezért a kísértés folyamatos a párok számára. A párválasztó ceremóniákon el kell dönteniük, kivel szeretnének párba állni: akit nem választanak, az kiesik a játékból. Bemutatjuk, ki az az öt titokzatos lány, akik az Éden Hotel első pillanatától részesei lesznek a műsornak.
1:43
Éden HotelÉmi: Szeretném megváltoztatni a szilikonos lányokkal kapcsolatos sztereotípiákat
2023. november 13. 10:00

Émi: Szeretném megváltoztatni a szilikonos lányokkal kapcsolatos sztereotípiákat

A 24 éves Émi hosszú ideje szingli, amin most változtatni szeretne. Reméli, hogy nemcsak a főnyereményt, de egy pasit is haza tud vinni az Éden Hotelből. Konkrét elképzelése is van: víz vagy föld jegyű párt keres magának. Legszívesebben az egész világot beborítaná vattacukorral – imádja az édességet, ezért reméli, hogy nem szed fel plusz kilókat az Éden Hotelben. 
2:10
Éden HotelSzani: Csak az agresszión keresztül tudtam érzéseket kifejezni
2023. november 13. 10:00

Szani: Csak az agresszión keresztül tudtam érzéseket kifejezni

A 26 éves Szani – saját bevallása szerint – régen nagyon agresszív és hangos volt, rengeteget bulizott és szeretett a középpontban lenni. Egy ideje változtatott az életmódján és fontos lett számára a spiritualitás. Az a célja, hogy megnyerje a játékot, de közben nyugodt tudjon maradni. Az Éden Hotelben való szereplés számára egy fejlődési lehetőség és önismereti út is egyben. 
9:05
ReggeliÉletében először szerepel filmben Soltész Rezső, a Valami Amerika sorozatban zsűritagot alakít
2023. november 6. 13:32

Életében először szerepel filmben Soltész Rezső, a Valami Amerika sorozatban zsűritagot alakít

Életében először vállalt színészi szerepet Soltész Rezső, az RTL+-on látható Valami Amerika sorozatban alakítja a Galaxis nevű tehetségkutató egyik zsűritagját. Soltész Rezsőt még szülei beszélték le a színészi pályáról. A sorozatban együtt dolgozott Azahriah-val, aki szerinte a könnyűzenei élet egyik csodája. Hogy a sorozatban el fog-e hangozni a híres, Szóljon hangosan az ének című dal, kiderül a videóból.