RTL

2:19
Híradó
2023. július 1. 19:16

Lehet, hogy a Budapest bérletet a jövőben nem fogadják el a MÁV, a Volán és a HÉV járatain

Lehet, hogy nem lesznek érvényesek a Budapest bérletek a MÁV, a Volán és a HÉV járatain a város határán belül, ha a kormány lehetetlen helyzetbe hozza a fővárost – ezt Karácsony Gergely főpolgármester mondta az RTL Híradónak. Egy fideszes módosító javaslat szerint ugyanis meg lehetne vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat, annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány így állna bosszút a Pénzügyminisztérium ellen indított perért, amit a szolidaritási adó miatt indított a főváros.
2:17
Híradó
2023. július 1. 19:04

Minszkben már nagyon készülnek a Wagner-zsoldosok fogadására, de még nem érkeztek meg

A Wagner-zsoldosokkal képeztetné ki katonáit a fehérorosz elnök. Aljakszandr Lukasenka erről országa függetlenség napi rendezvényén beszélt. Azt mondta, még nincsenek országában a Moszkva ellen egy napig lázadó magánsereg katonái, de szívesen látja őket. Műholdas felvételek alapján úgy tűnik, hogy egy Minszk melletti katonai táborban már javában készülnek a Wagner-katonák fogadására.
2:35
Híradó
2023. július 1. 19:02

Még az ellenőrzést végző kormányhivatalnokok is rosszul lettek a bátonyterenyei üzemben, tüntettek az akkumulátorfeldolgozó bővítése ellen

A bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó bővítése ellen tüntettek pénteken. A dél-koreai cég azt tervezi: megduplázza az eddigi gyártókapacitását. Ez az az üzem, amelyben a közelmúltban robbanás és tűz is volt, és azért is megbírságolták már a céget, mert rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a munkásait, sőt még az ellenőrzést végző kormányhivatalnokok is rosszul lettek. A külügyminiszter szerint nagyon szigorúak a magyar környezetvédelmi előírások.
2:30
Híradó
2023. július 1. 18:58

„Óriási veszélyt rejt, ha százezer forintok vannak a kasszában” – sok kisboltos nem tud annyi készpénzt tartani, hogy pénzfelvételt vállaljon az üzletében

Sok kisboltos nem akar, és nem is tud annyi készpénzt tartani, hogy pénzfelvételt vállaljon az üzletében. Mától már erre is van lehetőség, havonta kétszer, legfeljebb 40 ezer forintot lehet felvenni boltban. Ez azokban a falvakban lehetne segítség, ahol se bank, se posta, se ATM nincs. Vannak boltosok, akik csak bizonyos összegű vásárlás felett engednék a készpénzfelvételt, de a pontos feltételek még mindig nem ismertek.
1:55
Híradó
2023. július 1. 18:40

Még mindig áll a diósgyőri vár felújítása, a kétmilliárd forintos plusz költségre Miskolc a kormánytól várna támogatást

Még mindig áll a diósgyőri vár felújítása. Februárban függesztették fel az építkezést, miután kiderült, kétmilliárd forinttal többe kerülhet a rekonstrukció, mint eredetileg tervezték. A város ellenzéki vezetése a kormánytól várna támogatást, a helyi Fidesz-frakció szerint viszont a városvezetés hibája miatt nincs pénze Miskolcnak a pluszmunkákra.
1:41
Híradó
2023. július 1. 18:36

Embercsempész hálózat fejét fogták el Romániában

Embercsempész hálózat vezetőjét fogták el a Fővárosi Főügyészség elfogatóparancsa alapján Romániában. A gyanú szerint ő irányította azokat az embercsempészeket is, akik tavaly augusztusban Budapesten, a Ferenc körúton kidobtak egy menekültet egy furgonból, mert rosszul lett a levegőtlen kocsiban. A 30 év körüli férfi meghalt. Az ügynek eddig 10 gyanúsítottja van. Őket már korábban elfogták.
2:19
Híradó
2023. július 1. 18:27

130-150 kilométer per órával száguldozhatott az autós, aki halálra gázolt egy biciklist az Árpád hídon

Letarolta a szalagkorlátot, és halálra gázolt egy épp ott tekerő biciklist egy autós éjszaka Budapesten, az Árpád hídon. Ezután visszapattant az útra, ahol egy másik kocsinak is nekicsapódott. A 26 éves kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Az RTL Híradónak nyilatkozó igazságügyi szakértő szerint 130-150 kilométer per órával száguldozhatott az autós, mielőtt átszakította a szalagkorlátot.
4:18
Reggeli
2023. június 30. 13:21

Hatalmas botrány lett belőle, Mohamed Fatima mégis élete koncertjének tartja a Fekete vonat arénás fellépését

Bár hatalmas botrány lett a Fekete vonat arénás koncertjéből, Fatima mégis azt mondja, ő csak a szépre emlékszik. Hatalmas élmény volt számára 25 év után a közönséggel együtt énekelni a legendás dalokat. Azt mondja, sosem volt egy konfliktuskereső ember, és amíg a média a botránytól volt hangős, ő a zenére fókuszált.
4:31
Reggeli
2023. június 30. 9:37

Zacher Gábor elárulta, hogyan vehetjük észre magunkon a kiégés jeleit

Dübörög a fesztiválszezon, ami a zenészek és a bulizók számára egyaránt megterhelő. Zacher Gábor toxikológus szerint a folyamatos partizás, a kialvatlanság és a hidratálás mellőzése könnyen ahhoz vezethet, hogy az ember felborul. A fellépőket pedig a sok zsinórban lenyomott buli állítja kihívások elé. A kiégés jeleit azonban a szakember szerint nem könnyű felfedezni magunkon, intő jel lehet az indokolatlan dühkitörés, a pikírt megjegyzések vagy az antiszociális viselkedés.
8:22
Reggeli
2023. június 30. 8:57

„Kudarcként éltem meg a visszatérésemet” – Fehér Balázs nem gondol magára zenészként

„Azt tud kiégni, aki komolyan beleássa magát valamibe” – mondta Fehér Balázs a Reggeliben, aki megélte a Carbonfoolsszal a legnagyobb sikereket, majd jött a hosszú szünet. Szóló előadóként tért vissza, de nem jöttek úgy a sikerek, mint régen, most ebbe fáradt bele. Nem gondol magára zenészként, de bevallja, nehéz egy ilyen erős identitástól elszakadnia. Azt tanácsolja mindenkinek, hogy ismerje meg a kiégést és a depressziót, ha „szembejön vele”, mert nem lehet egy életen át menekülni valami elől. 
2:47
Fókusz
2023. június 29. 20:23

Az RTL nemcsak a képernyőkre visz színt, hanem a falakra is, ezúttal Pécsen

Óriásplakátok és digitális reklámok helyett lakóházak falai keltek életre. Az RTL már 25 éve, hogy beköltözött a magyar emberek nappalijába. Most ezt az érzést szerették volna átadni és ismét életre kelteni a Színes Város együttműködésével. Több mint kétszáz liter festék és öt ember folyamatos munkájának köszönhetően megszületett a végeredmény.
7:05
Gyertek át! – A Sztárvetélkedő
2023. június 28. 16:34

Fegyverrel támadtak az RTL sztárjára, Sváby Andrásnál pedig halálos betegséget diagnosztizáltak gyerekkorában

Újabb titkaikról rántották le a leplet a hazai sztárvilág képviselői. Sváby Andrásnak például fogalma sem volt arról, hogy min mennek keresztül szülei, amikor kezükbe vették véreredményét. Hajdu Steve elformálódott testrészéről vallott, miközben kiderült, hogy lányok tucatjai voltak kíváncsiak Frohner Fecó legféltettebb testrészére.