RTL

5:08
Fókusz
2024. február 13. 20:03

„A semmiért nem lehet valakit elítélni” – először szólalt meg Gyárfás Tamás az elsőfokú ítélet után

A semmiért nem lehet valakit elítélni – mondta Gyárfás Tamás azután, hogy első fokon bűnsegédként 7 év fegyházra ítélték Fenyő János meggyilkolása ügyében. Az egykori médiavállalkozó és az Úszó Szövetség volt elnöke az ATV reggeli műsorában reagált először a nyilvánosság előtt az ítéletre. Azt is mondta, biztos benne, hogy másodfokon felmentik majd.
6:45
Fókusz
2024. február 13. 19:39

Megszólalt az izraeli anya, aki egy fényképen szembesült fia gyilkosával

Nem tudja honnan volt rá ereje, de ellökte a rá vigyázó terroristát és az életéért futott – ezt meséli az a férfi, akire rágyújtották a saját házát. A lángok elől kénytelen volt a házat körül álló terroristák elé ugrani. A Fókusz riportjában elmesélte, hogyan élte túl október hetedikén a brutális támadást. És egy minden tragédia ellenére is optimista anya is megszólal, ő egy fényképen szembesült fia gyilkosával. Felkavaró riportot.
5:07
Fókusz
2024. február 13. 19:32

A brit fenegyerek, aki a pályája csúcsán a kockázatos szólókarriert választotta és neki lett igaza – 50 éves lett Robbie Williams

A brit fenegyerek, aki kenterbe verte George Michaelt és Elton Johnt, és a valaha volt legsikeresebb brit szóló előadóvá nőtte ki magát. Robert Peter Williams 1974. február 13-án született Stoke-On-Trent városában, és még alig volt 16 éves, mikor – egy újsághirdetésen keresztül – beválogatták a Take That nevű brit fiúcsapatba. Az angol együttes letarolta az Egyesült Királyságot – és Amerika kivételével szinte az egész világot. Robbie azonban nehezen viselte a fiúcsapattal járó kötöttségeket, a csapat karrierje csúcsán, 1995-ben otthagyta a Take That-et és szólókarrierbe kezdett. Kockázatos lépés volt, de az idő bebizonyította, hogy neki lett igaza.
4:28
Fókusz
2024. február 13. 19:28

A Konyhafőnök egykori győztese Az ugrásban tér vissza

Kilenc év telt el azóta, hogy Orbán Ági megnyerte a Konyhafőnök harmadik évadát. A háromgyerekes, grafikusként dolgozó édesanya 10 millió forintot kapott. Ági ma este visszatér az RTL-re, hogy közel egy évtized után ismét szerencsét próbáljon egy egészen más műfajban. Vajon ugyanolyan sikeres lesz Gundel Takács Gábor vadonatúj kvízműsorában, Az ugrásban is? Ági azt mesélte, míg a Konyhafőnökre tudatosan készült, a kvízjátékra nem tudott.
2:57
Időjárás
2024. február 13. 18:21

Erősen fúj a szél, de van egy nagy előnye is

Nagyon sokan küzdenek most meghűléssel, megfázással, de ennek az időjáráshoz, a hideghez kevés köze van, legfeljebb csak annyiban, hogy ilyenkor sokkal aktívabbak a vírusok. A vírusok 0-20 fok közötti hőmérsékletben terjednek elsősorban, de a másik időjárási tényező is hatással van a terjedésükre: nemcsak a hőmérséklet, a páratartalom, az eső, a szél, illetve a napsütés is. 
0:22
Reggeli
2024. február 13. 15:28

Mutatjuk a Szívből jövőnk eheti nyereményét

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Azok, akik kitöltik a tesztet azok Xiaomi Airfryert nyerhetnek.
9:03
Reggeli
2024. február 13. 11:43

Norina mellkisebbítő műtéten esett át, Béci pedig „jól berúgott” második házassági évfordulójukon

Nemrég ünnepelte második házassági évfordulóját a Nyerő Párosból is ismert Young G, avagy Béci és Norina. Béci arról beszélt a Reggeliben, hogy mostanában nehezen tudnak elszakadni a gyerekektől, ezért csak pár szabad órájuk volt Norinával egy vacsora erejéig. A pár nemrég Törökországban járt, ahol Norina mellkisebbítő műtéten esett át, Bécinek pedig megcsináltatták a fogait, ám a fájdalomtól egyikük sem tudta annyira élvezni az all inclusive ellátást.
14:23
Reggeli
2024. február 13. 10:54

„Nagy lecke, hogy fogunk az energiája nélkül tovább létezni” – így emlékezik Xantus Barbara elhunyt exférjére, Szurdi Miklósra

„Csodálatos művészember, erős, szenvedélyes”  – így emlékezett a Reggeliben gyerekei apjára Xantus Barbara. Szurdi Miklós vasárnap hunyt el, 73 éves volt. A  rendező-forgatókönyvíró hat gyereket és hat unokát hagyott maga után. A családot váratlanul érte a haláleset éppen ezért a színésznő egykori férje munkásságól adott csak interjút.
27:40
Reggeli
2024. február 13. 9:40

A kegyelmi botrány

Novák Katalin a közmédia kamerái előtt beszélt arról, hogy hibázott a bicskei gyerekotthonban történt pedofil bűncselekményekhez kötődő kegyelem jóváhagyásakor, bocsánatot kért az áldozatoktól, majd lemondott a tisztségéről. A Reggeliben beszélt a történtekről a bicskei gyermekotthon egykori nevelője, Bárnai Árpád, az áldozatokat annak idején szóra bíró, a bicskei pedofil-ügyet a nyilvánosság elé táró riporter, Moskovics Judit és a mostani kegyelmi botrányt kirobbantó újságíró, Kaufmann Balázs.
1:20
Híradó
2024. február 12. 20:06

A maratonfutás legnagyobb új csillaga volt – a 24 éves Kelvin Kiptum halála sokkolta a sportvilágot

Sokkolta sportvilágot, hogy autóbalesetben meghalt a maratonfutás 24 éves világcsúcstartója. A kenyai Kelvin Kiptum tavaly mindössze harmadik maraton versenyén futotta a világ legjobb idejét. Tervei szerint áprilisban megkísérelte volna két órán belül teljesíteni a 42 kilométeres távot. Ez hivatalos versenyen még senkinek sem sikerült.
3:01
Híradó
2024. február 12. 19:50

Balog Zoltán politikai nyomulása állhat a kegyelmi botrány hátterében

Balog Zoltán református püspököt sejtik a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügyének hátterében – erről írt a Direkt36 és a Telex. A portálok belső információkra hivatkozva azt írják: a volt miniszter bejáratos volt Novák Katalinhoz a Sándor-palotába, és – mint fogalmaznak – az ő politikai nyomulása van a kegyelem mögött. A korábbi igazságügyi miniszter volt férje a Partizánban arról beszélt, Varga Judit nem akarta ellenjegyezni a Novák Katalin által aláírt kegyelmi döntést.
2:27
Híradó
2024. február 12. 19:36

Magyar Péter szerint nem normális, hogy az ország fele néhány család kezében van

Meggyőződéses jobboldali, konzervatív emberként is megengedhetetlennek tartja, hogy ahogy fogalmazott, néhány család kezében van a fél ország. Erről is beszélt a Partizánnak Magyar Péter, Varga Judit volt férje. Tiborcz Istvánt, Orbán Viktor miniszterelnök vejét többször is említette. Az üggyel kapcsolatban küldtünk kérdéseket Tiborcz Istvánnak és a miniszterelnök sajtófőnökének is, de nem válaszoltak.
3:46
Híradó
2024. február 12. 19:34

Magyar Péter: Berendeltek a miniszterelnöki hivatalba, és megfenyegettek

Rogán Antalnak mennie kell – ezt mondta a korábbi igazságügyi miniszter volt férje a Partizánnak adott interjújában. Magyar Péter azt állította, a miniszter kezében óriási hatalom összpontosul, miközben érdemben nem elszámoltatható. Szerinte amikor Varga Judittal válságba került a kapcsolatuk, berendelték a miniszterelnöki hivatalba, és megfenyegették. Fenyegették akkor is, amikor a Diákhitel Központ vezetőjeként nem volt hajlandó aláírni sokszorosan túlárazott kommunikációs szerződéseket. Rogán Antalt hiába kerestük, nem reagált az interjúban elhangzott vádakra.
2:20
Híradó
2024. február 12. 19:09

Senkinek sem kellenek: már 13 ezer forintos darabáron próbálják eladni a járvány alatt vett lélegeztetőgépeket

Már 13 ezer forintos darabáron próbálják eladni a koronavírus járvány idején vásárolt lélegeztetőgépeket, miután újra és újra meghiúsult az elárverezésük, erről a 444.hu írt. A külügyminisztérium még a pandémia alatt vásárolt több mint 16 ezer gépet 300 milliárd forintért. Az egyik közvetítőcég azonban a minisztérium szerint nem szállította le a megrendelt mennyiséget, ezért most megpróbálják visszaszerezni a nekik kifizetett 4 milliárdos előleget. Csakhogy a lélegeztetőgépek senkinek sem kellenek.
1:28
Híradó
2024. február 12. 18:58

„El fogom vágni a torkát a bírónak” – három és fél év fegyházat kapott az apa, aki a láthatás miatt kezdett el fenyegetőzni

Terrorcselekmény miatt ítéltek 3 és fél évre egy győri családapát első fokon. A vád szerint azzal fenyegetőzött, hogy megöl egy bírót, valamint szakértőket és egy ügyvédet is, miután a bíróság úgy döntött, hogy csak kéthetente láthatja a fiát. Ügyvédje szerint a férfi csak kétségbe volt esve. Az ítélet nem jogerős. Figyelem, a következő történet egyeseket érzékenyen érinthet.
1:59
Híradó
2024. február 12. 18:57

Megölhették bűntársukat egy ingatlanos banda tagjai – egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá az asszonyra

Megölhették saját bűntársukat egy banda tagjai – egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá az asszonyra a rendőrök. Azt gyanítják, hogy az áldozat társai Budapesten és a Balaton környékén lakatlannak tűnő, elhagyatott házakat szemeltek ki, majd hamis papírokkal eladták azokat. Az asszony volt az egyik stróman, azonban összeveszhettek a pénzen, ezért kellett meghalnia.
2:27
Híradó
2024. február 12. 18:51

Súlyosabb ítéletre számított Orosz Bernadett, a brutálisan összevert hatgyerekes anya

Megrázó ügyben született ítélet: egy év tíz hónap börtönt kapott Orosz Bernadett bántalmazója első fokon. A vád szerint a hatgyerekes asszonyt volt párja 2019-ben brutálisan megverte. Orosz Bernadett ezután a közösségi oldalán tette közzé az összevert arcáról készült fotókat. A volt katonatiszt végig tagadott, most enyhítésért fellebbezett. Áldozata az ítélethirdetés után azt mondta, támadója soha nem kért bocsánatot.
2:50
Híradó
2024. február 12. 18:43

Volt bicskei dolgozók: A gyerekvédelmi rendszer nem alkalmas arra, hogy megvédje a gyerekeket

A bicskei gyerekotthon korábbi dolgozója szerint K. Endre kegyelmi ügyét nem lenne szabad lezárni Novák Katalin lemondásával. Az intézmény korábbi igazgatóhelyettesét el kellene tiltani attól, hogy gyerekekkel foglalkozhasson – mondta volt kollégáival együtt. Az Országos Közös Akarat nevű civil szervezet pedig azt követeli a kormánytól, hogy vizsgálják felül a rendszer működését és finanszírozását. A Belügyminisztérium szerint a gyermekvédelmi rendszer megerősítésére számos intézkedés történt.
5:04
Reggeli
2024. február 12. 14:09

Szabados Ági elutazik: „Ez nem az a szakma, ahol ha hónapokat kihagy az ember, megvárják”

Peller Mariann bár úgy érzete, jól indult a reggel, hirtelen fájdalmas fordulatot vett: a Reggeli műsorvezetőjének ugyanis beállt a háta. Bár azt nem sikerült megfejteni, ennek mi lehet az oka, Szabados Ági azt tanácsolta neki, próbáljon meg lassítani és többet pihenni. Ági maga is így tesz majd: bár a pörgés nem állhat meg, egy különleges utazásra készül, egy különleges lakáscserével és egy izgalmas nyelvtanfolyammal. Mindenről beszámolt a mai adásban. 
0:28
Reggeli
2024. február 12. 13:48

Csak pár kérdésre kell válaszolni, hogy bezsebelhesse az értékes nyereményeket

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. A játék részletei és a nyeremények a Reggeli social felületein és a Szívből Jövőnk oldalán.
6:53
Reggeli
2024. február 12. 12:48

Napi 12 órás rosszullét a terhesség miatt hosszú heteken keresztül? Ilyen is van

Dr. Bíró-Panyik Anita, a Survivor egykori versenyzője a Reggeliben mesélte el, hogy gyermeket vár, azonban a terhességének eddigi 21 hete nem volt zökkenőmentes. Most már jobban van, de korábban napi 12 órán keresztül volt rosszul. Úgy gondolja, nem mindig hangzik el a terhesség kapcsán, hogy van, aki így vészeli át a kezdeti időszakot, vagy akár 21 hétből 18-at is.
7:16
Reggeli
2024. február 12. 12:10

Bíró Ica túl van az elmúlt évek nehézségein: Kimondom, csalás történt

Bíró Ica énekesnő, fitness lady a Reggeliben mondta el: kezdi felszívni magát és visszatérni a régi önmagához. Kiemelte, már nincsenek adósságai, de a rendőrség még nyomoz a kilakoltatásának ügyében. Jelenleg Budakeszin lakik, semmilye sincsen, azonban a kilakoltatását végrehajtó cég neve egy másik ügyben is felmerült. Nem volt könnyű az utóbbi időben az élete, de elmesélte, hogyan vészelte át az időszakot.
6:23
Reggeli
2024. február 12. 8:53

Taylor Swift ellen fordult az internet – jogosan háborodtak fel az énekesnő lépésén?

A Grammy-gála egyik legnagyobb meglepetése Céline Dion felbukkanása volt, azonban a közösségi médiában felbukkant a hír, hogy Taylor Swift a színpadon ignorálta a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő legendás énekesnőt. Forgács Mariann social média szakértő szerint ez egy végtelenül szerencsétlen helyzet volt, amit utána próbáltak egy közös képpel ellensúlyozni. Vajon egy precízen összerakott képbe hogyan fér bele egy ilyen baki?
4:19
Reggeli
2024. február 12. 8:44

Taylor Swiftnek is volt szerepe abban, hogy a Chiefs megnyerte a Super Bowlt

Cselleng Ádámot, a Magyar Amerikai Futball Szövetség sajtófőnökét meglepte a Kansas City Chiefs győzelme. Úgy gondolja, az irányító Patrick Mahomes mellett kellett mindehhez Tavis Kelce és valahol Taylor Swift is. Kelce, a Chiefs egyik sztárja és Taylor Swift ugyanis egy párt alkotnak. De hogyan járulhatott hozzá a Taylor-jelenség a győzelemhez? A szakértő elemezte az énekesnő szurkolását és természetesen a játékot is.
6:10
Reggeli
2024. február 12. 8:29

Milliárdokba kerül: Magyarországon is van olyan magángép, amivel Taylor Swift repül

Falcon 900-as egy középkategóriás business jet – mondta Szüle Zsolt pilóta Taylor Swift utóbbi időben sokat emlegetett magánrepülőjéről. Az énekesnőt sokan kritizálták azért, mert sokat repül magángéppel, ez pedig a rajongók és a kritikusok szerint sem környezettudatos magatartás. A kényelem mellett sok mindent meg kell fizetni egy ilyen gép üzemeltetésénél – mennyit kell az énekesnek egy útért fizetnie, mennyibe kerül maga a gép? Illetve hol van Taylor Swift gépe a szaúdi uralkodó magánflottájához képest?
6:46
Reggeli
2024. február 12. 8:13

A rajongók, az eredetiség vagy a korán indult karrier – miben rejlik Taylor Swift sikere?

Taylor Swift önazonos és tudatos. A dalait saját maga írja, és a zenei alapjai is nagyon biztosak – mondták a Reggeliben a Stadiumx alapítói, Milichovszki Zsolt és Nagy Dávid, az énekesnő hatalmas sikereit elemezve. Taylor Swift nemrég történelmet írt, negyedszer nyerte meg a legjobb albumnak járó díjat, amivel rekorder lett, megelőzve olyan legendákat, mint Stevie Wonder és Frank Sinatra. De mit szólnak a dj-producerek a pletykákról és Taylor Swiftet övező mítoszokról? Elmondják a videóban.
3:02
Időjárás
2024. február 11. 18:56

Vasárnap is megdőlt a melegrekord: volt, ahol csaknem 21 fokot mértek

A rekordok hete: számtalanszor megdőlt itthon a legmagasabb minimum-, maximum-hőmérsékleti rekord, továbbá napi szélrekordot is avathattunk. A hét első felében fővárosi rekordok születtek, országos rekordot nem avattunk, de kétszer is megdőlt a legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord. Ezek az új értékek, amiket itt láthatunk nem csupán néhány tized fokkal haladták meg a korábbiakat, hanem két-három fokkal mérhettünk magasabb értékeket a korábbi rekordoknál. Negyedikén, ötödikén, valamint hetedikén pedig legmagasabb maximum-hőmérsékleti rekordok születtek, ezek néhány tized fokkal szárnyalták túl a korábbi rekordokat. Nyolcadikán nem született új rekord, a következő napokban azonban már országos rekordokat is avathattunk. Ezek közül érdemes kiemelni a tegnapi kiskunmajsai legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekordot, ugyanis ez az új rekord - a 12,8 tized fokos reggel mínusz öt fokkal haladta meg a korábbi értéket. Az utolsó sorban pedig már egy vadiúj, friss és ropogós, mai napra vonatkozó országos rekordot láthatunk. Előzetes adatok alapján megdőlt a ma reggeli legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord, illetve a délután folyamán 20,9 fokig emelkedett a hőmérséklet, amivel szintén túlszárnyaltuk 0,8 fokkal a korábbi maximum-hőmérsékleti rekordot. 
6:43
Fókusz
2024. február 10. 19:51

„A több fizetésért többet is kell letenni az asztalra” – milliós álomfizetést kapnak az osztrák síparadicsomban dolgozó magyarok?

Gyönyörű, hófödte hegyek, mesebeli táj és teli pénztárca? Tényleg álomfizetést kapnak a síparadicsomban dolgozók? Akár 3000 eurót, átszámítva majdnem 1,2 millió forintot is kereshetnek az Obertauernben munkát vállaló magyarok havonta úgy, hogy teljes ellátást is kapnak. Király Attila 20 éve dolgozik ott egy szállodában szakácsként, azt mondja, heti hat napot dolgozik, és nem ritka az sem, hogy az emberek 10-12 óráznak. Az egyik kint dolgozó magyar azt mondta, hiába keresett itthoni mércével jól Magyarországon is, azt az életszínvonalat, amit eltervezett, otthon nem tudta volna megteremteni.