RTL

5:34
Fókusz
2024. február 10. 19:49

Létezik egy másik Afrika is – a világ élelmiszerbankja lehet a jövőben a kontinens

Afrika egészen más arcát látja Domonyai András. Belezúgott a mezőgazdaságba, és egy kenyai árvaházban kezdett először kertészkedni. Most Marokkóban kísérletezget, új fajtákat szeretne bevonni a termesztésbe. Bejárta már emiatt Ruandát, Tanzániát, Etiópiát, és mikrofarmot alapított Kongóban, valamint Kenyában is. Kukoricával, tökkel, paradicsommal és répával kísérletezett, ez utóbbi okozott már neki meglepetést. András úgy véli, a jövőben élelmiszerbank lehet Afrikából, ami a saját fogyasztásán kívül az európai piacot is el tudja látni.
7:27
Fókusz
2024. február 10. 19:48

Kicsoda Elon Musk? – az RTL+ dokumentumsorozata megmutatja a milliárdos igazi arcát

Azt mondják, hogy Elon Musk az, aki megváltoztatja a világot. Veszélyes, vagy kiszámíthatatlan? Rettegni kell tőle, avagy hősként ünnepelni? Az RTL+ háromrészes dokumentumfilm-sorozatában exfeleségek, édesanyja, édesapja, barátok, munkatársak és ellenségek rántják le a leplet róla, és mesélnek el olyan részleteket az életéből, amiket eddig csak a hozzá közel állók tudhattak.
12:14
Fókusz
2024. február 10. 18:58

Nyílt koponyatöréssel, gerinctöréssel és csonttörésekkel feküdt félretolva az indiai közkórházban Botond, amikor rátaláltak, ma már járni tanul

Egyik pillanatról a másikra csöppent rémálomba egy magyar család, amikor édesapja hiába várta haza fiát a repülőtéren. Nem sokkal korábban még beszéltek egymással, a fiú azonban mégsem érkezett meg Indiából, kiderült, fel sem szállt a gépre. Botondról sokáig azt sem tudták, hogy él-e még egyáltalán. Végül egy indiai közkórházban találták meg, borzalmas állapotban, miután súlyos balesetet szenvedett. Szinte csoda, hogy segédeszközökkel ugyan, de ma már lábra tud állni. 
2:02
Időjárás
2024. február 9. 17:43

Időjárás 2024-02-09

Ma már országszerte borongós és szeles időben lehetett részünk és ebben változást most éjszaka sem tapasztalhatunk. A felhőzet lesz túlsúlyban felettünk és marad a szeles idő. Főként az északkeleti harmadban csepereghet majd az eső, illetve néhol nyugaton előfordulhat gyenge eső. Viszont kifejezetten enyhe lesz a hajnal a szélnek, illetve a felhőborítottságnak köszönhetően mindössze 8 és 12 közé süllyed a hőmérséklet. Aztán szombaton napközben tovább folytatódik a tavaszias időjárás, országszerte 15 fok feletti maximumokkal és a kezdetben felhősebb tájakon is kisüt majd a nap, viszont a szél továbbra is a vendégünk marad.
23:05
Videó
2024. február 9. 16:55

„Ha ebben nincs egyetértés társadalmi szinten, akkor kétségbeejtő, hogy miben van” – Donáth Anna a kegyelmi botrányról

Donáth Anna, a Momentum elnöke Novák Katalin tanácsadóit is megkérdezte a kegyelmi üggyel kapcsolatban, de nem azt a választ kapta, amire várt. Sokan közülük csendben maradtak, ez fájt a leginkább neki – mondta el az RTL-nek adott interjúban. Novák Katalinról azt mondta: nem méltó arra, hogy a helyén maradjon. De felvetette Varga Judit felelősségét is, akinek szerinte lehetősége lett volna korrigálni, de nem lepődik meg Varga döntésén, „mert bármit aláírt, amit elé toltak”. Beszélt a Momentum terveiről is, elmondta, megrekedt-e a pártja, van-e főváros-vidék megosztottság, kapott-e ébresztőórát Kunhalmi Ágnestől és ki a Momentum egyértelmű főpolgármester-jelöltje.
2:22
Reggeli
2024. február 9. 14:43

Papp Gergő: „Van, akinek nem ártana lemondania Novák Katalin tanácsadó testületéből”

Papp Gergő csak kapkodja a fejét, annyi mindent történt a napokban a közéletben. Egy hete robbant a botrány, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon jogerősen elítélt igazgatóhelyettesének, aki segített eltussolni a pedofil bűncselekményeket. Azóta sorra mondanak le a tanácsadói, de a Reggeli műsorvezetője szerint nem ártana ezen még valakinek elgondolkodnia. 
0:36
Reggeli
2024. február 9. 13:38

Most egy airfryert nyerhet a Szívből jövőnk kvízzel!

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag-kibocsátást. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy Xiaomi airfryert nyerhetnek.
9:28
Reggeli
2024. február 9. 12:49

Balla Eszterék családostul lementek a térképről

Balla Eszter nem unatkozik mostanában, ebben a hónapban ötször annyi előadásban játszik, mint az előző években. Játszik a Centrál Színházban, a Belvárosi Színházban, de az Erzsébetligeti Színházban is, ahol péntek este zenés darabbal várja a nézőket Szabó Kimmel Tamással együtt. Eszter nemrég óriási kalandba ugrott fejest, fogták a három gyereket és a kutyát, és elindultak vadkempingezni a terepjárójukkal. Négy nap volt a maximum, amit a civilizációtól, áramtól és bolttól távol el tudtak tölteni. A gyerekeknek annyira bejött a nomád nyaralás, hogy idén nyárra is ilyet terveznek. 
9:01
Reggeli
2024. február 9. 12:24

Kabát Peti ilyen eredményt jósol a Red Bull Leipzig-Real Madrid meccsre

Kabát Peti nézőként is nagyon sok focimeccset látott, tavaly például volt szerencséje négy mérkőzést is végignézni élőben, Manchesterben. A Red Bull Leipzig-Real Madrid BL-nyolcaddöntőről azt mondta, bár a Realt sokan titulálták már kiöregedett csapatnak, szerinte azért még tudnak a fiúk, nem véletlenül vezetik most is a spanyol bajnokságot. A beszélgetés közben Peti indíthatta el a játékot, a szerencsés betelefonáló két jegyet nyert a Lipcse-Real Madrid BL-meccsre szállással és utazással együtt.
8:14
Reggeli
2024. február 9. 12:17

„Itthon olaszországi szinten van a pizzakultúra” – a pizza világnapja alkalmából séfek lepték el a Reggeli konyháját

A pizza világnapja alkalmából Kovács Lázár séf és csapata, a pizzaválogatott valóságos olasz éttermet rendezett be a Reggeli stúdiójában. A csapat azt akarja bizonyítani, hogy Magyarországon is készülnek jó pizzák, vannak jó pékek és kreatív séfek, akik nemcsak a tészta minőségére fektetnek hangsúlyt, hanem a díszítésre is. A tésztához a búzát frissen őrölik, benne marad a csíra is, ami teljesen más állagot és ízt kölcsönöz az ételnek. Damu László pizzamestert az a megtiszteltetés érte, hogy a februári Pizza Világbajnokságon, Riminiben képviselheti Magyarországot.
4:19
Reggeli
2024. február 9. 11:30

Mi lenne, ha egy nap csak 140 szót mondhatnánk ki? – Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert most a színpadon is egy párt játszik

Lemons, lemons, lemons, lemons, lemons – erre a címre biztosan mindenki felkapja a fejét. A kortárs darab egyenesen Londonból, a Westendről érkezett a Karinthy Színház színpadára. Az utópisztikus darabnak az a lényege, hogy egy nap csak 140 szót mondhatnak ki. Hogy hogyan hat a próbafolyamatra, hogy Estilla és Norbert a darabban és a magánéletben is egy párt alkotnak, kiderül a videóból.
4:55
Reggeli
2024. február 9. 11:20

„Vicces történet, amiben a néző is magára ismerhet” – Trokán Anna ugrik be a Vidor-díjas Loft darab egyik főszerepére

Február 16-án mutatják be a Thália Színházban a Loft című darabot, amely Trokán Anna szerint egy fantasztikus, mindenkit érintő történet, de emellett vicces is, és mivel nőkről szól, nem nélkülözi a drámát sem. A darabot ugyan már korábban is játszották, de az egyik főszereplő, Sárközi Nagy Ilona időközben bejelentette, hogy babát vár, így a helyére új szereplőt kellett keresni, akit Trokán Anna személyében találtak meg.
7:04
Reggeli
2024. február 9. 10:45

Mit jelent Szoboszlai Dominik új tetoválása? Először szólalt meg a készítő, Törőcsik Dani

Törőcsik Dani már korábban ismerte Szoboszlai Dominikot, ezért nem is gondolta volna, hogy ekkora ügy lesz abból, hogy ő csinálta a Liverpool csodacsatárának tetoválását. A hírt még az angol sajtó is felkapta, a leköszönő vezetőedző, Jürgen Klopp is posztolt róla. Dani elárulta, a tetoválás balról jobbra haladva meséli el Dominik történetét és eddig bejárt útját, középpontban természetesen a focival.
5:49
Reggeli
2024. február 9. 10:28

Fenyő-gyilkosság: „Az is benne van a pakliban, hogy elölről kell kezdeni az ügyet”

Gerő Tamás ügyvédet meglepte az ítélet, miszerint Gyárfás Tamást hét év fegyházra ítélte a bíróság. Ráadásul a vádtól eltérő ítélet született: Gyárfás Tamást első fokon bűnsegédként ítélték el, pedig a vádban még felbujtóként szerepelt. Az ügyvéd szerint a másodfok vizsgálni fogja, hogy mennyiben lehetett szándékerősítő Gyárfás Tamás szerepe Fenyő János meggyilkolásában. Hogy mi várható másodfokon, meddig húzódhat még az ügy, és Portik Tamás miért cserélgette gyakran az ügyvédeit, kiderül a videóból.
5:19
Reggeli
2024. február 9. 9:43

Leszámolások, utcai kivégzések – brutális bűnügyek borzolták a kedélyeket Magyarországon a 90-es években

Magyarországon a '90-es évek végén nem számítottak ritkának a Fenyő-gyilkossághoz hasonló leszámolások. 1998-ban történt az Aranykéz utcai robbantás, de több olyan vállalkozó is volt, akit agyonlőttek akkoriban. Hogy mi köze volt mindehhez a rendszerváltásnak, és hogyan ért véget a magyar kriminalisztika egyik legsötétebb korszaka, arról Németh Zsolt kriminológust kérdeztük a Reggeliben.
7:53
Reggeli
2024. február 9. 9:00

Gyárfás bűnös: még az ügyvédeknek is meglepő volt az ítélet

26 év után csütörtökön első fokon pont került a kilencvenes évek egyik legsúlyosabb gyilkossági ügyének végére. Bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Gyárfás Tamást és Portik Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében. A tárgyaláson ott volt Hujder Zoltán, az RTL Híradó bűnügyi riportere, aki elmondta, hogy példátlan biztonsági intézkedések között engedték be a stábokat a tárgyalóterembe, de beszélt arról is, hogy milyen volt a hangulat, és hogyan fogadta Gyárfás Tamás az ítéletet.
2:38
Híradó
2024. február 8. 19:43

„Rámegy az egészségünk, a családunk, az életünk” – a vidéki mentésirányítók átvezénylése miatt sokan a felmondásukat fontolgatják

Vidéki mentésirányítókat vezényelnek a fővárosba, hogy hétvégén fogadják az ügyeleti hívásokat – tudta meg az RTL Híradó. Az egyik érintett szerint ezen sokan felháborodtak és többen a felmondásukat tervezik. Néhány napja számoltunk be arról, hogy múlt hétvégén többen hiába hívták a 1830-as orvosi ügyeleti számot Pest megyében. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségénél azt mondják, a munkaerőhiányt nem átvezényléssel kellene megoldani. A mentőszolgálat szerint az intézkedés egyszeri, és csak 9 vidéki munkatársat érint. 
2:28
Híradó
2024. február 8. 19:24

Orbán Viktor most arra hivatkozott, hogy azért nem tudják megszavazni a svédek NATO-csatlakozását, mert a parlamentnek épp nincs ülésszaka

Nem fog fenyegetőzni, de a türelmük véges – ezt mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a NATO főtitkárával történt megbeszélése után arról, hogy Magyarország egyedüliként még mindig nem ratifikálta Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, telefonon beszélt az ügyről Orbán Viktorral, aki szerinte azzal érvelt, hogy a parlamentnek épp nincs ülésszaka.
1:49
Híradó
2024. február 8. 19:23

Vilmos herceg először szólalt meg nyilvánosan apja rákbetegségével kapcsolatban

Nagyon sokat jelentenek neki a támogató üzenetek – ezt mondta Vilmos herceg, aki egy szerdai jótékonysági eseményen nyilatkozott először apja rákbetegségével kapcsolatban. III. Károly király fia az elmúlt heteket felesége és gyerekei mellett töltötte, mivel Katalin hercegnének is egészségügyi problémái vannak. Az adománygyűjtő estélyen egy meglepetés világsztár is részt vett.
1:56
Híradó
2024. február 8. 19:16

A korábban ötperces ügyintézés most egy óráig tart – sokaknak hónapokat késik a csed vagy a táppénz

Volt, aki másfél hónapot várt a csecsemőgondozási díjra, más egy hónapot a táppénzre – erről panaszkodnak bérszámfejtők. Azt mondják, a Magyar Államkincstár új informatikai felületének bevezetése óta tapasztalják a problémát. A Minősített Könyvelők Egyesülete szerint az új rendszer hatalmas adminisztrációs terhet ró a könyvelőkre és bérszámfejtőkre. Az Államkincstár megkeresésünkre azt írta: a rendszer megbízhatóan működik.
1:42
Híradó
2024. február 8. 19:15

Mobilozott és nem nézett szét: fogházba küldenék a teherautósofőrt, aki apát és kislányát gázolta halálra Kispesten

Fogházba küldené az ügyészség azt a teherautósofőrt, aki 2022 őszén gázolt halálra egy apát és 7 éves kislányát Kispesten. A zebrán akartak átmenni, de ott állt a dugó miatt a konténerszállító. Elölről akarták kikerülni a járművet, de közben megindult a forgalom. A vádirat szerint a sofőr mobilozott és nem nézett szét, mielőtt elindult, ezért gázolta el őket.
2:05
Híradó
2024. február 8. 19:10

Nem ölte meg nevelt lányait, csak eltemette őket – ezt vallotta a diósjenői testvérpár megölésével vádolt férfi

Nem ő ölte meg nevelt lányait, csak eltemette őket. Ezt állította a bíróságon a diósjenői férfi, aki a vád szerint 15 éve brutálisan végzett a 14 és 19 éves lányokkal – az utóbbi ráadásul gyermeket várt. A nevelőapa ma zavaros vallomásokat tett. Végül azt állította: kényszerből ásta el a holttesteket, mert többen halálosan megfenyegették. Az áldozatok bűnpártolással vádolt anyja tagadta, hogy segített elásni lányait.
2:54
Híradó
2024. február 8. 19:06

Gyárfás Tamás és Portik Tamás is bűnös Fenyő János megölésében

Gyárfás Tamást és Portik Tamást is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfás egykori médiavállalkozót és az Úszószövetség volt elnökét 7 év fegyházra, Portikot életfogytig tartó fegyházra ítélte huszonhat évvel a gyilkosság után az elsőfokú bíróság. Az ítélethozatalt példátlan biztonsági intézkedések kisérték, a bíróra testőrök vigyáztak, Portik Tamást állig felfegyverzett terrorelhárítók vették körbe. Mindkét vádlott enyhítésért fellebbezett. Gyárfás Tamás azt mondta, hogy nem követte el a bűncselekményt.
3:03
Híradó
2024. február 8. 18:32

Újabb vulkánkitörés Izlandon: videón, ahogy a tűzforró láva áthömpölyög az úton

Újra kitört egy vulkán Izlandon, 2021 óta immáron a hatodik alkalommal. A tűzhányó legutóbb január 14-én tört ki és két napon át volt aktív, ami miatt egy közeli halászfalu négyezer lakóját ki kellett telepíteni. Azóta már hazatérhettek, most azonban elképzelhető, hogy újra el kell hagyniuk otthonukat. A hatóságok gátakkal próbálják elterelni a lávát a településtől – a képek alapján egyelőre nem sok sikerrel.
10:05
Reggeli
2024. február 8. 12:20

Bereczki Zoltán: Élvezem a férfias apaságot

Irgalmatlan sok félinformációt hoztam – Bereczki Zoltán sok részletet még nem árulhatott el idei terveiről. De azt megtudtuk, hogy ősszel egy közös procukcióra készül egy híres énekessel és egy erdélyi turnét is tervez. A muka mellett vagy inkább előtt, fő foglalkozása, hogy édesapa. Azt mesélte ezt egy-másfél évig tartott elrendeznie magában, hogy a munka hátrébb sorolódjon. Feleségével, Bata Évával újra felfedezték a diavetítést, ezzel kislányukat Flórát szórakoztatják, akinek mindenféle hangszínnel olvassák fel a már sokszor hallott történeteket.
5:58
Reggeli
2024. február 8. 11:27

Fejős Éva úgy érzi, szakmailag új kezdetben van

Fejős Éva író nemrég barátnőjével utazott Bariba egy hosszú hétvégére. Éva azt mesélte, minden utazásából tud ötletet meríteni a könyveihez. Általában olyan történetet ír, ami bárkivel megeshet, de most elrugaszkodott a valóságtól, és történetének középpontjába egy magyar sztárnyomozót állított, aki lenézi a nőket, ám egyszercsak egy thai lány testében találja magát. A regény másik szereplője egy nagymama, aki még sosem hagyta el Debrecent. Az ő karaktere a bari vonaton jutott Éva eszébe.
7:17
Reggeli
2024. február 8. 11:10

Regán Lili a világ 13. legjobb klubjában járt

A világ 13. legjobb klubjában járt Regán Lili dj, akit másodjára választottak az év dj-ének ittthon. A szakmában senkit nem tart konkurenciának, senkire nem néz rossz szemmel. Azt mesélte, mindenkivel jóban van a dj-k közül. Most töltötte be a 25-öt, amit Mauritiuson ünnepelt, sok inspirációt gyűjtött. Párja, akivel 7 éve vannak együtt, nem szakmabeli. A külföldi nyaralásról és előtte álló munkáiról és kapcsolatáról is mesélt a Reggeliben.
5:33
Reggeli
2024. február 8. 10:57

„Be lehet menni az emberbe és körül lehet nézni élőben” – így működik a mágneses kapszula endoszkópia

Ifj. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum operatív igazgatója volt a Reggeli vendége, aki a mágneses kpaszula endoszkóp vizsgálatokról mesélt. Az eszközt csak le kell nyelni és nincs tovább vele teendő. A kapszula tartalmazza a nanokamerát és a mágnest, amivel vezérelni lehet. Ezt már egy szakorvos végzi. A gyomorfal feltérképezése a technológiával nagyjából 20 percet vesz igénybe, de az eszköz alkalmas az egész bélrendszer, így a vastag- és vékonybélpolipok rákos elváltozásainak kimutatására is. A 3-4 órás folyamathoz már nem kell a betegnek a rendelőben lennie, a rögzített képek közül csak az MI által figyelemre méltónak talált elváltozásokat kell a szakorvosnak megnéznie. Madácsy László édesapja, Prof. Dr. Madácsy László azt mondta, az mesterséges intelligencia 98-99 százalékos pontossággal választja ki a kóros képeket. A vizsgálat teljes folyamatáról többet is megtudhat a videóban.
6:18
Reggeli
2024. február 8. 9:45

A mesterséges intelligencia is segíti a rákbetegségek kimutatását

Az elmúlt 10 évben félre csökkent a gyomorrák előfordulása Magyarországon. Semmiképp nem mondhatnánk, hogy népbetegség, szemben a vastagbélrákkal – tette hozzá Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum ügyvezető igazgatója. A gyomor- és hasnyálmirigyrák túlélési esélyei nem javultak az elmúlt években, ennek oka, hogy későn fedezzük fel, mondja a szakember. Ha a gyomorráknak tünetei vannak, akkor már baj van, ezek lehetnek: fogyás, hasifájdalom, vérszegénység, nyelészavar. Hogy hogyan segít az AI a rákbetegség kimutatásában, kiderül a viedóból.
7:11
Reggeli
2024. február 8. 8:59

Ha időben észlelik, a prosztatarák gyógyítható

A prosztata vagy dülmirigy a húgyhólyag alatt helyezkedik el, az abból kiinduló húgycsövet körülvéve. Ha ez megnagyobbodik, panaszokat okozhat, ilyen a gyakori vizelési inger és a nehéz vizelés. A prosztatarák és a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tünetei ugyanazok, mondja Dr. Albert István andrológus, urológus, ezért is fontos, hogy a férfiak járjanak szűrésre. 45 éves kor felett ajánlott, de azok, akiknek családjában már felbukkant a betegség, előbb keressenek fel szakembert, mert a prosztatarákhajlam öröklődhet. A beavatkozás intim, ezért sokan szeretik halogatni, hogy orvoshoz forduljanak. Rendszeres testmozgással, zsírszegény diétával, a felesleges kilók leadásával és tökmagolajjal tehetnek a férfiak prosztatájuk egészségéért.
8:23
Reggeli
2024. február 8. 8:02

III. Károly betegsége: ha tudják a diagnózist, miért nem árulják el?

III. Károly brit uralkodó daganatos betegséggel küzd. Először január közepén érkeztek hírek a király állapotáról, akkor prosztatamegnagyobbodással került kórházba, és kiderült, hogy műtétre van szükség. Beavatkozás közben fedezték fel a rákos elváltozást, amit még korai stádiumban sikerült elkapni. De ennél többet nem tudni Károly állapotáról, azt sem, milyen rákkal küzd. Korábban az uralkodó méltóságát védték azzal, hogy nem hozták nyilvánosságra az egészségügyi adatait – erről beszélt a Reggeliben Shenouda Nóra, a brit királyi család szakértője, akit arról is kérdeztek, gyógyulása érdekében lemondhat-e a trónról III. Károly.