RTL

Cápák között
2024. február 7. 14:28

Dr. Varga Eszter: Sikeres nőként úgy érzem, mindenképp szükséges egy támogató férj jelenléte

Dr. Varga Eszter a Cápák között befektetője elsősorban mindig saját magának akart megfelelni. A bankárból lett vállalkozó és coach az rtl.hu-nak adott interjújában többek között arról beszélt, miért tartja fontosnak a női nézőpontok érvényesülését a vezetői döntésekben, de szóba került az is, hogyan ismerkedett meg a férjével, és egy stabil, támogató párkapcsolat hiánya hogyan gátolhatja egy nő karrierjét.
10:56
Reggeli
2024. február 7. 11:41

Korda Györgyhöz és Balázs Klárihoz hasonló karrierutat járna be feleségével Szabó Ádám

Négy hónap után kérte meg szerelme, Jennifer kezét Szabó Ádám. 2023 szeptember 23-án pedig már a lagzit is megtartották. Ráadásul Ádám szerelme szintén zenész, így a páros már közösen jár fellépni. Legnagyobb álmuk pedig az, hogy egyszer Korda György és Balázs Klári nyomdokaiba lépjenek. Február 16-án második közös daluk, a Kismadárka fog megjelenni, ami a verbális bántalmazás súlyosságáról szól. A pár így szeretne segíteni azokon a fiatalokon, akiket külsejük miatt bántanak. Jennifer arról beszélt a Reggeliben ő is sokszor kap kéretlen kritikát külseje miatt, pedig nincs megműtve, mégis sokan plasztikázottnak nézik, sokan azt sem nézik jó szemmel, hogy elvált nőként ment hozzá Szabó Ádámhoz.
7:01
Reggeli
2024. február 7. 10:35

Így birkózzunk meg vele, ha kisállatunk felszedett némi felesleget

„A macskáknál egy kiló súlyfelesleg olyan, mint egy embernek 16 kiló” – figyelmeztetett a Reggeliben Dr. Sótonyi Kata, állatorvos. Ráadásul a kisállatokat sokkal nehezebb fogyókúrára fogni, mint az embert, de semmi sem lehetetlen. Bár esztétikailag még cukibbak tűnhetnek egy kis súlyfelesleggel házi kedvenceink, ne feledkezzünk meg arról, hogy akár cukorbetegség, ízületi problémák, légúti- és szívbetegség is kialakulhat a felszedett plusz  kilók miatt. A videóból az is kiderül, miért fogynak lassabban a macskák, mint a kutyák, miért jelenthet életveszélyt a kisállatokra az édesítőszer, valamint az állatorvos azt is elárulja, naponta hányszor érdemes levinni a kutyát sétálni, ha azt szeretnénk, hogy megőrizze mentális egészségét. 
6:16
Reggeli
2024. február 7. 9:30

Ilyen lesz a Bajnokok Ligája közvetítése az RTL-en

A 2024/25-ös szezontól az RTL-re költözik a Bajnokok Ligája. Hogy pontosan milyen csapatok indulnak majd abban a kiírásban, még nem tudni. Idén viszont akár két magyarnak is szurkolhatunk, már ha pályára lépnek. A Red Bull Leipzig csapatát erősíti Gulácsi Péter és Willi Orbán, akik jövő hét kedden a Real Madriddal néznek farkaszemet Lipcsében. Két szerencsés reggelis néző ezt a meccset élőben nézheti meg Lipcsében. Hogy mire számíthatunk a mérkőzéseken arról, Haraszti Ádámot, a Sport TV riporterét, Európa Liga kommentátort kérdeztük.
4:44
Reggeli
2024. február 7. 9:25

„Normális, hogy annyira nem becsülnek meg minket” – így látja a helyzetüket a női focista

„Mindig megvolt, hogy a nőket presszionálják ebbe a sportban, de én azért csináltam a focit, mert szeretem” – árulta el a Reggeliben Ujvári Izabella, labdarugó. A sportoló először atletizált, fiatal felnőttként pedig már az osztrák női focisták között találta magát az első osztályban. Izabella később sérülései miatt tért át a Footgolf felé, de a mai napig nagy foci-rajongó, szerinte a nőknek igenis megvan a helye ebben a sportágban is. 
2:57
Videó
2024. február 7. 5:57

Simicska 9 éve: Ku..ára nem volt benne ebben a szövetségben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát

Kilenc éve vált nyílttá a konfliktus a Fidesz és Simicska Lajos között. Simicska a hírhedtté vált G-nap után politikai bírálatot fogalmazott meg: 2015-ben arról beszélt, szerinte Orbán Viktor diktatúrát épít, és rossz tanácsadókkal veszi körbe magát. A milliárdos vállalkozó, aki évtizedeken át volt Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese a Magyar Narancsnak beszélt erről. Február 6-án egyszerre mondtak fel az érdekeltségébe tartozó médiumok vezetői, miután totális médiaháborút helyezett kilátásba. Simicska másnap külföldre utazott szabadságra. A Népszavának onnan azt mondta: még csak azt sem kérte, hogy munkatársai Orbán Viktor személyét kritizálják, neki a miniszterelnök politikájával van baja.
9:35
Reggeli
2024. február 6. 13:59

Endrei Judit: Nem voltak kétségbeesett időszakaim

Különleges utazásra készül Endrei Judit: kéthetes útján Azerbajdzsánba, Grúziába és Örményországba fog látogatni. Azt mondta, a természeti szépség mellett a történelem, a gasztronómia, de az ottani emberek is vonzzák. Közben online beszélgetéssorozatot készít, ahova örömmel mennek a meghívottak, akiket felkeres. Endrei Judit a Reggeliben mesélt arról is, hogyan áll fel a nehézségekből, és fiatalkori képekkel idéztük fel a legendás műsorvezető televíziós éveit.
5:23
Reggeli
2024. február 6. 13:17

Marjai Judit szerint ma már túlzott óvatoskodás van a nők és férfiak között

„Kicsit bátrabban a férfiakkal” – üzente nőtársainak Marjai Judit író, fotóművész, a nyolcvanas évek ismert modellje. Úgy fogalmazott, régebben még lehetett szexisek lenni, de ma már „nagyon óvatosan kell azzal bánni, hogy az ember menyire szexi”. Szerinte a MeToo hatása, hogy nem lehet egy nő után fütyülni az utcán, és nem pártolja a túlzott óvatoskodást nők és férfiak között. Marjai Judit a Reggeliben fejtette ki véleményét.
7:19
Reggeli
2024. február 6. 12:25

Felméri Péter: Hét éve nem aludtam végig egy éjszakát

Az év premierelőadása díjjal jutalmazta a Dumaszínház Felméri Péter B-terv című estjét. A humorista azóta új előadással járja az országot, amelynek címe: Most a jövő sem a régi. A Reggeliben Felméri Péterrel arról is beszélgettünk, hogyan képzelte el gyerekként a jövőjét, élvezi-e az apaságot, és mit szólnak otthon, ha saját életükből dolgoz fel történeteket az estjeihez.
6:10
Reggeli
2024. február 6. 11:58

Papp Gergő Kiara Lordnak: A te hangodra aludtam el

Már több mint kétmillióan nézték meg Lakatos Levente és Kiara Lord beszélgetését az interneten. Közös könyvük is van, amelyben a modell „élete rejtegetett titkairól” mesél, azaz felnőttfilmes tapasztalatairól. Levente szerint „a sztereotípiákkal ellentétben ő egy nagyon értelmes nő”, és „lehet vele miről beszélgetni”. Miért gondolja Kiara Lord sorsszerűnek a találkozásukat, és mit mondott Papp Gergő a podcastjükről? Kiderül a videóból.
7:13
Reggeli
2024. február 6. 11:03

„Mi mindannyian felelősök vagyunk” – gyermekpszichológus a bicskei pedofilügyről

A bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofília áldozatait felzaklathatja, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a volt igazgatónak falazó bűntársnak, és a traumafeldolgozásukat is befolyásolhatja – mondta a Reggeliben Stahly Kata gyermekpszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának vezetője. A szakember szerint a gyermekbántalmazás nem egy magányos dolog, közvetett tanú általában még akkor is van, ha a visszaélés a négy fal között történik. Mit lehet tenni azért, hogy a gyerekek környezetéből eltűnjenek a rájuk veszélyes felnőttek? Hogyan kellene változtatni a gyermekvédelmi rendszeren? A videóból ez is kiderül. 
5:07
Fókusz
2024. február 6. 10:40

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt

Megrázó és felkavaró interjú a szülőkkel, akik tüdőgyulladás miatt néhány nap alatt elvesztették egyetlen lányukat. Érthető módon könnyek nélkül képtelenek beszélni a történtekről, szerintük 13 éves lányuk több orvos hibája miatt halt meg. Ferenc és Melinda jogi útra szeretné terelni kislányuk ügyét, azt akarják megtudni, hogy a háziorvos miért nem rendelte vissza őket, amikor jelezték: nincs jobban Nikolett, és miért küldték őket haza az ügyeletről. Megrázó történet. 
7:02
Reggeli
2024. február 6. 9:52

„A gyermekvédelem nem az, hogy a gendertől és a bevándorlástól megvédjük a gyerekeinket”

Közleményben tiltakozott a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete amiatt, hogy Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának falazó férfit. Mihály Bulcsú, az egyesület elnökségi tagja a Reggeliben azt mondta, mélységesen elítélik a köztársasági elnök döntését, és nem a gendertől és a bevándorlástól kell megvédeni a gyerekeket, hanem a gyermekvédelem azt jelenti, hogy „egy morálisan vállalható szociális szolgáltatást nyújtunk a legkiszolgáltatottabbaknak”. Mi a céljuk a kiállással? Szerintük le kell-e mondania Novák Katalinnak? A videóban erről is szó esik. 
6:09
Reggeli
2024. február 6. 9:18

Megszólalnának a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok a kegyelem ügyében

A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese évtizeden át tudott az intézményben zajló bántalmazásokról, a sértettek már 2011-ben is megpróbálták jelezni a gyámhatóságnak és a rendőrségnek, hogy mi történik – mondta Gál András, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a gyermekotthon korábbi igazgatójának perében. Az ügyvéd a Reggeliben arra is kitért, a pedofilügy áldozatai maguk fejtenék ki véleményüket arról, hogy az igazgatót fedező bűntárs elnöki kegyelmet kapott. 
2:46
Videó
2024. február 6. 6:33

„Bemegyek, mindenkit kib*szok” – a híres G-nap, amivel kezdetét vette az Orbán-Simicska háború kilenc éve

Kilenc éve ezen a napon hangzottak el Simicska Lajos szájából a hírhedt trágár szavak. Ekkor vált nyílttá a konfliktus közte és Orbán Viktor, valamint a Fidesz között. A korábban évekig nem nyilatkozó milliárdos nagyvállalkozó megtörte a csendet, és káromkodva beszélt Orbán Viktorról és fideszes vezető politikusokról. Mindezt azután, hogy kiderült, a kormány egykulcsossá tenné a reklámadót, ami jelentős plusz terhet jelentett volna médiabirodalmának. Simicska totális médiaháborúról beszélt, az érdekeltségébe tartozó médiumok vezetői ezután lelkiismereti okokra hivatkozva felmondtak. Simicska erre úgy reagált: „Bemegyek, mindenkit kib*szok, és mindenkit leváltok.
2:03
Fókusz
2024. február 5. 20:18

„Feszült lett a helyzet az idei Budapest-Bamakón” – 400 magyar autózik Szenegál felé, ahol súlyos zavargások törtek ki

Veszélyben a Budapest-Bamakó mezőnye? A világ legnagyobb amatőr ralijának résztvevői kedden érnének Szenegálba, de az országban zavargások törtek ki. Több száz magyar kerülhet bajba? A rali szervezője, Szabó Gál András, vagyis Villám Géza a Fókuszban azt mondta: mindenképpen meg kell változtatniuk a rali útvonalát.
9:16
Fókusz
2024. február 5. 19:37

Kiko cicájának dedikálta arénás koncertjét ByeAlex, akinek egy sokkal érzelmesebb oldalát ismerhettük meg

A világűrből egy hibernálókapszulában ereszkedett le a Sportaréna színpadára, majd egy óriási, látványos show-t tolt le ByeAlex szombat este. A csúcson hagyta abba az X-Faktort, miután négyszer is megnyerte mentorként a tehetségkutatót, most pedig megmutatta 13 ezer rajongónak és a jövő énekeseinek, hogyan is kell ezt csinálni. A Fókusz végigkövette az énekest élete első arénás koncertjén és bár azt gondoltuk, már minden oldalát megmutatta nekünk, egy egészen új ByeAlexet ismerhettük meg. 
2:56
Időjárás
2024. február 5. 17:47

Ez az oka a februári tavasznak

Egészen a Brit-szigetektől a Balkán-félszigetig egy nagyon hosszan elnyúló frontrendszer található, ezért az Ibériai-félszigettől egészen a Kárpát-medencéig az ilyenkor szokásostól jóval melegebb van, gyakorlatilag februári tavaszt élvezhetünk. Az Ibériai-félszigeten már 20 Celsius-fok fölötti csúcsérték is sokfelé előfordul, hazánkban is tíz fok fölött mérik a maximumokat, de éjjel is nagyon-nagyon magasak a minimumok, négy és tizenegy fok között lesz. Az ország nagy részén mégis nyolc-tíz fok közötti értékekre ébredhetünk. 
4:57
Reggeli
2024. február 5. 13:13

Visszaéltek Tihanyi Peti személyazonosságával, pénzt akartak kicsalni emberektől

Megdöbbentő e-mailt kapott Tihanyi Peti az egyik rajongójától: a Reggeli műsorvezetőjének arra hívták fel a figyelmét, hogy egy Facebook-profilon az ő személyazonosságával élnek vissza úgy, hogy emberekből szeretnének pénzt kicsalni. A műsorvezető azonnal intézkedett és jelentették a profilt, azonban nem volt egyszerű, hiszen Tihanyi Petit kitiltották az oldalról. A Facebook visszajelzése alapján azonban nem történt ilyen visszaélés, sőt a műsorvezető esetről készült videóját is letiltották.
6:19
Reggeli
2024. február 5. 12:37

„Nem is vettem észre ezt az ötven évet” – Oszvald Marika a mai napig imádja az Operett Színházat

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes már több mint 50 éve tagja az Operett Színház társulatának. A Reggeliben most elmesélte, hogyan élte meg azt a félévszázadot, ami egyébként a színház idén 100 éves történetének. A színésznő ennyi idő után is nagyon lelkes, elmesélte milyen darabokban vesz most rész és mikre készülnek a társulattal. 
6:05
Reggeli
2024. február 5. 11:59

Volt egy rossz szokásom, hogy bámultam az arcokat – Joshi Bharat mindent megérez

Joshi Bharat műsorvezető volt a Reggeli főzővendége, ahol azonban a gasztronómia mellett más is előkerült: a férfi és női kapcsolatok. Joshi Bharat a Rádió Bézsben Egy férfi és egy nő címmel vezet műsort, ahol a női szempont van a középpontban. Azt is elárulta, milyen utazásra készül Toscanába és azt is, mi lett a régi szokásával, hogy nagyon megfigyelte az embereket.
7:38
Reggeli
2024. február 5. 10:59

Volt két hét, amikor kétségbe estek – Pál Dénes kétszeres lányos apuka lett

Pál Dénes a Reggeliben mesélte el, milyen az élet két – egy hatéves és egy három hónapos – kislánnyal. Az énekes és párja próbálták nemcsak magukat, hanem nagyobbik lányukat is felkészíteni a kisbaba érzekésére, azonban nem minden pillanat volt zökkenőmentes. Hogyan tudják megszervezni az életüket most, hogy már négyen vannak? Kiderül a videóból.
5:40
Reggeli
2024. február 5. 10:47

Idén az influencereket is díjazzák majd a Szóvivő Bálon

Szlávik János infektológus és Bácskai Vanda, a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnökségi tagja, egyben a Szóvivő Bál egyik főszervezője a Reggeliben meséltek arról, hogy pontosan mikor és hogyan jött létre az esemény. Arról is beszéltek, milyen díjakat hoztak létre a szakma részvevőinek elismerésére, és azt is elárulták, mire fordítják majd a jótékonysági esemény bevételeit. 
5:57
Reggeli
2024. február 5. 10:30

Aki szereti a Ferrarit, az nem biztos, hogy szereti Lewis Hamiltont – milyen lesz a 2025-ös idény?

Szujó Zoltán sportriporter, műsorvezető a Reggeliben elemezte a hivatalos bejelentést, miszerint Lewis Hamilton a Mercedes után a Ferrari pilótája lesz 2025-től. A szakértő szerint Hamilton érzelmi alapon döntött, ez hiányzott még a „Forma1-es bakancslistájáról”. De vajon ki telefonált: a csapat kereste meg a pilótát vagy Hamilton kereste meg az olasz istállót, miért érdekes a bejelentést időpontja? 
6:35
Reggeli
2024. február 5. 10:11

„Mint az Ecseri piacon, van itt minden” – így értékelte a hetedik évadot a Cápák között befektetője

Dr. Varga Eszter a Cápák között befektetője, a Pannonhitel Zrt. társtulajdonosa volt a Reggeli egyik vendége. A tapasztalt szakember elmondta, a műsorban természetesen megjelennek a különbségek a cápák között, de ez teljesen természetes, hiszen nem mindenkinek hasonlóak az elvárásai egy-egy befektetéssel kapcsolatban. Persze nem csak az esetleges konfliktusokról mesélt, arról is, hogyan dönt egy-egy befektetéssel kapcsolatban.