RTL

1:58
Fókusz
2024. február 16. 20:12

„Innen már nincs visszaút, nekünk felelősségünk van” – több tízezres tömeg gyűlt össze az influenszerek tüntetésén

Odakint most szörnyek járnak. Ezzel a címmel hirdették meg online véleményvezérek a kegyelmi botrány miatt szervezett tüntetést, ami ezekben a percekben is zajlik Budapesten. Az esemény felhívásához rengeteg hazai híresség csatlakozott, többek között Azahriah is, aki videóüzenetben hosszan beszélt a több tízezres tömeghez.  
6:42
Fókusz
2024. február 16. 20:09

„Nagyon sokat készülök egy adásra, és néha szoktam játszani, hogy tudnám-e a választ” – Gundel Takács Gábor vezetett körbe minket Az ugrás kulisszái mögött

A Fókusz riportere, Hubai Antal egészen Hollandiáig repült, hogy élőben is megcsodálja Az ugrás stúdióját. Amszterdamban a vetélkedő házigazdája, Gundel Takács Gábor vezette körbe a kulisszák mögött. Két hét alatt közel 270 játékost utaztattak ki és vissza Budapestről Hollandiába. A tempó feszített volt, a műsorvezetőnek négynaponta volt ideje egy kis pihenésre. A műsorvezető azonban a hosszú forgatási napok után is ránézett a focieredményekre.  A játék nem csak látványos, de nehéz is. Hiszen eddig mindössze egyvalakinek sikerült elvinni az ötmillió forintos főnyereményt. 
2:56
Időjárás
2024. február 16. 17:43

Ezért enyhébb idén a február a megszokotthoz képest

Meglehetősen pénztárcabarát időket élünk jelenleg, már ami a fűtést illeti. Olyan időjárási frontok alakították eddig időjárásunkat, amelyek nyugat felől, az óceán irányából enyhébb levegőt szállítottak fölénk, vagy éppenséggel tőlünk délre helyezkedett el egy anticiklon, melynek áramlási rendszerében jóval enyhébb levegő érkezett fölénk. A hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg egyelőre nem indult el dél felé. A HungaroMet mérései alapján 2024 február első két hetének középhőmérséklete országos átlagban 8,1 fok, ami 7,6 fokkal múlja felül az 1991-2020-as átlagot, és 3 fokkal az eddigi legenyhébb 2016-os február 1-14-e közötti időszakot.
2:25
Videó
2024. február 16. 16:19

„Ön volt Habony Árpád esküvői tanúja?” – 300 milliós kölcsönadott festmények miatt magyarázkodott Baán László

A Városliget beépítéséről szóló vitára érkezett még ma nyolc évvel ezelőtt Baán László, a legizzasztóbb kérdéseket mégsem erről kapta a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A rendezvény után az újságírók arról faggatták, miért adott kölcsön a múzeum értékes festményeket egy Habony Árpádhoz köthető cégnek. A 444 tudta meg, hogy Baán volt Habony Árpád esküvői tanúja, a Híradó úgy tudja, hogy a lagzit is a Szépművészeti Múzeumban tartották.
10:20
Reggeli
2024. február 16. 15:48

Mucsi Zoltán: Még mindig csak törekszem arra, hogy színész legyek

Egy életem címmel készített standupsorozatot Lévai Balázs rendező-producer. Mucsi Zoltán is mesél az életéről, a Reggeliben a közös munkáról beszéltek. Miért rizikós egy színésznek magáról beszélnie? Hogyan fogadták a nézők a formátumot? A beszélgetésből ez is kiderül, ahogy az is, hogy miért gondolja Mucsi Zoltán úgy, hogy ő még mindig csak törekszik arra, hogy színész legyen.
7:51
Reggeli
2024. február 16. 15:22

„Ne áldozzak fel mindent a család, gyerekek oltárán” – Rezes Judit így változtatna az életén

Rezes Judit egy új projektbe vágott bele: színésznők és tervezők segítségével kitalálta, hogyan lehetne újrahasznosítani a megunt ruhadarabokat. A Reggeliben a színésznő azt is megosztotta, idén változtatna az életén. 2024-es céljai közé sorolta, hogy vissza szeretné nyerni egy kicsit önmagát, többet foglalkozna magával. Részletek a videóban. 
7:15
Reggeli
2024. február 16. 14:00

Lil Frakk: Reform, ami történik a magyar könnyűzenében

Alternatív tehetségkutatót indít Lil Frakk és a Sávlekötő csapata. Áprilistól hétről hétre érkezni fognak a videók az alkotótáborból, ahová olyan feltörekvő előadókat várnak, akik maguk írják a dalaikat. Lil Frakk a Reggeliben arról beszélt, a magyar könnyűzenében reform történik: rengeteg a tehetséges fiatal előadó, akik arénákat töltenek meg és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A rapper a videóban azt is elárulja, mikor jelenik meg az új lemeze.
4:55
Reggeli
2024. február 16. 9:34

Pál Márton: Egyre nehezebben bírom, nagyon félek, hogy mi fog történni a következő hetekben

Egyre nehezebben bírja a harcot, amit a szivárványcsaládokért és az azokban felnőtt gyerekekért vívnak, hiszen a hatalom részéről olyan cinizmussal néznek szembe, ami teljesen kikészíti az embert – megrázó vallomást tett Pál Márton családjogi aktivista a Reggeliben. Felrótta a kormánynak, hogy valódi gyermekvédelem helyett az elmúlt években könyvek lefóliázásával, valamint a pedofília és a homoszexualitás összemosásával foglalkozott. Pál Márton attól tart, hogy a következő hetekben is célkeresztbe kerülhetnek az LMBTQ-emberek.
1:57
Időjárás
2024. február 15. 20:30

Időjárás 2024-02-15

Most egy meleg front felhőzete van felettünk, ez nagyon lassan szakadozik, vékonyodik, és maradnak is felhősebb tájak egyébként északon, illetve a középső megyékben, máshol ki is derülhet, viszont pára-, illetve ködfoltok képződnek, hiszen nagyon gyenge a légmozgás. A keleti megyékben számoljanak mínuszokkal, nulla, mínusz három fok közötti minimummal, máshol inkább három-négy fokra ébredhetnek, és napközben 12-15 fok közé melegszik majd a levegő, és sok-sok napsütést élvezhetünk, némi fátyol felhő majd lesz felettünk és a dél keleti szél legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg olykor.  
2:54
Időjárás
2024. február 15. 17:52

Ezért látszik vörösnek a lemenő nap fénye

Pataki Zita elmagyarázza, miért látunk vörös fényt naplemenetekor illetve napkeltekor: amikor kel, illetve lemegy a nap, kis szögben érkezik a napsugárzás a légkörbe és nagyon hosszú utat kell megtenni a szemünkig, viszont a kék fény rövid hullámhosszú, az szétszóródik, elnyelődik menet közben, és a hosszú hullámhossz, a vörös jut el a szemünkig. A térképen a vörös viszont azt mutatja, hol van jóval melegebb az ilyenkor szokásosnál. Most szinte egész Európa vörösbe borult.
5:19
Reggeli
2024. február 15. 13:38

Bogdányi Titanilla 100 kilós súlyokat mozgat meg az edzőteremben, a Valentin-napot is ott „ünnepelte”

Bogdányi Titanilla mostanában rengeteget posztol az edzőteremből, visszatért a motivációja és bár nem készül semmilyen versenyre, az utóbbi időben kacérkodik a gondolattal, hogy elindul egy erőemelő versenyen. Bár kap néha olyan kommenteket, hogy tönkreteszi a derekát és figyeljen oda magára, a színésznő úgy érzi, tudja, mit csinál és nem egyik napról a másikra kezdett 100 kilós súlyokkal dolgozni. 
5:42
Reggeli
2024. február 15. 13:35

Schumacher Vandának autóbalesete volt, ki kellett venni a chipjét

Schumacher Vanda először a Reggeliben mesélt augusztusi balesetéről. Az ütközés az ő figyelmetlensége miatt történt, ami sok mindenre ráébresztette a műsorvezetőt. A koccanásban a kezében lévő chip is megsérült, így azt ki kell cseréltetnie. Schumacher Vanda arról is beszélt, hogy korábbi párkapcsolatában az exe évekig nem engedte vezetni, így teljesen elvesztette az önbizalmát. 
6:24
Reggeli
2024. február 15. 12:52

Lakásbiztosítás: ezt mindenképpen tudnia kell, mielőtt dönt!

A legnagyobb kockázat, ha nincs lakásbiztosításunk, vagy ha alul biztosítottuk az ingatlant – erről beszélt Németh Péter szakértő a Reggeliben. Ha ugyanis leég a lakásunk, egy élet munkája veszhet oda. Az idei évtől kezdve minden márciusban szabadon és ingyenesen lecserélhetjük a lakásbiztosításunkat a szakértő szerint érdemes legalább 3 évente átnézni a szerződésünket, aktualizálni az adatokat és ha kell, akár kedvezőbb árúra is cserélhetjük, de arra figyelmeztetett, hogy ne az olcsóság legyen a vezérelv.
6:07
Reggeli
2024. február 15. 10:45

Szlávik János: A Távol-Keletről érkezhet az újabb, világméretű járvány

Tihanyi Péter kislánya négy hónapja nem tud kikeveredni a köhögésből, rengeteg gyerek beteg. Szlávik János szerint ez a téli időszakban egyáltalán nem meglepő, tombolnak a légúti fertőzések és az influenza, első sorban a gyerekek körében. Az infektológus arról beszélt, hogy ha a fertőzés után a gyerek fájlalja a fülét vagy a hasát, érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis jó eséllyel bakteriális szövődmény alakult ki nála. Szlávik János szerint bár most még nem kell rettegni a vírusoktól, mindenki számít egy bizonyos x-faktorra, ami a jövőben egy újabb világméretű járványt robbanthat ki. 
6:06
Reggeli
2024. február 15. 10:31

Egy kisebb lakás árát elkérték a legdrágább Super Bowl-jegyekért

Mélyen a zsebébe kellett nyúlnia annak, aki élőben szerette volna látni Amerika legnézettebb sporteseményét, a Super Bowl döntőjét. A legolcsóbb jegyek 5600 dollárba fájtak, ami átszámítva több mint kétmillió forint, a legdrágább jegyekért pedig 75 ezer dollárt kellett kicsengetni, amiért itthon már egy kisebb lakást is vehetnénk. Horti Gábor sportújságíró azt is elárulta, számára melyek voltak a legemlékezetesebb sportesemények, és hogy miért szeret jobban tévében meccset nézni, mint élőben.
5:56
Reggeli
2024. február 15. 9:02

Irgalmatlan drága, de Amerika újra embert küldhet a Holdra

Bár az első holdra szállás nézettségi rekordját eddig semmi sem tudta megdönteni, az utána következő küldetések már jóval kisebb érdeklődésre tartottak számot. Amikor véget ért az űrverseny a Szovjetunióval, az adófizetőknek egyre kevésbé lehetett megmagyarázni ezt a költséges hobbit. Szabó Norton csillagász elárulta, mikor küldhet újra embert a holdra az Egyesült Államok. 
2:25
Videó
2024. február 15. 6:08

Mészáros Lőrinc iskolapadba ült: tételt húzott és vizsgázott, mint minden más diák

Tételt húzott és vizsgázott, mint minden más diák – így lett aranykalászos gazda Mészáros Lőrinc 2014-ben. Az oktatást szervező cég vezetője azt mondta a Híradónak: a miniszterelnök jó barátja is tisztességesen elvégezte a gazdaképző tanfolyamot, ezért kaphatta meg az OKJ-s papírt, amivel földet vásárolhatott. Mészáros Lőrinc és családja eddig 1400 hektár földet nyert el az állami földárverésen, majdnem 2 milliárd forintért. Az Együtt viszont azt állította 2016-ban, hogy az aranykalászos gazdaképző egyszerű kamu, ezért Mészáros Lőrinc földszerzése jogtalan.
2:59
Időjárás
2024. február 14. 18:04

Ismét fagyott, Zabarban -7 Celsius-fokra ébredtek

Hosszú idő után ismételten nagy területen fagyott a reggeli órákban. A leghidegebb Zabarban volt, ott -7 fokot mértek a reggeli órákban. Az elmúlt két hétben egyébként igazi hullámvasúton érezhettük magunkat. Például Kecskeméten a hónap elején még télies mínuszokat mérhettünk, majd utána felszálló ágra került a hőmérséklet, és jócskán a sokéves átlag felett mérhettük a minimumokat. Hogy milyen időnk lesz a következő időszakban, kiderül az RTL időjárás-jelentéséből. 
3:09
Reggeli
2024. február 14. 15:47

Függöny, blackout – mit csinál a műsorvezető, ha elfelejti a kérdését?

Február 14-én Bányai Viktor, az RTL Híradó bűnügyi riportere volt Peller Mariann műsorvezetőtársa a Reggeliben. Viktornak sem újdonság az élő adás, korábban vezetett már híradót. De hiába a rutin, a felkészültség, mi történik akkor, ha „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”, vagyis elfelejti a műsorvezető a kérdését? A videóban kiderül.
7:20
Reggeli
2024. február 14. 14:26

Jordán Adél a színházban is elkezdett jógát tartani

Jordán Adél a budapesti Katona József Színház színésze 5 éve kezdett jógát oktatni, azóta már egy jógás közösség jött létre körülötte. Mindkét hivatása teljes embert kíván, ezért sok a logisztika, hogy mindkettőben helyt álljon. A reggeli jógaórái például úgy érnek véget, hogy odaérhessen a színházi próbákra. Most eseményeket szervez, ezeket tudja menedzselni a színház mellett – igaz, egyre több a felkérése. Azt tapasztalja, hogy nagy az igény az emberekben a mentális épülésre. Az első jógaórán 20 évesen vett részt Amerikában, egy szálloda fitnesztermében. Azóta már a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában is tartott órát. A fővároshoz is pályázott, hogy széles körben elterjeszthesse a jógát. Hogy mit jelent a Vinyasa Flow, az is kiderül a videóból.
10:32
Reggeli
2024. február 14. 14:18

Varga Miklós Joe hülyeségnek tartja, hogy nőket hívnak a legénybúcsúra

Valentin-nap van, ezért a Reggeliben egy szerelmespár – Hrovatin D. Csenge és Varga Miklós Joe – készített el egy pénztárcabarát fogást. Csenge sokszor eszik keveset, sósat és édeset váltogatva. Joe viszont csokifüggő, ami nem tett jót, egy keveset felszedett az elmúlt időben. Idén augusztusban lesz Joe és Csenge esküvője, az előkészületekkel már nagyon jól állnak. Joe azt mondta, mindenfajta mennyasszonyi ruha jól állt Csengének, amikor az esküvői fotózáson voltak.
4:40
Reggeli
2024. február 14. 13:49

Megmutatta koronáját Magyarország kerekesszékes szépségkirálynője

Boldizsár Dalma lett a Miss Spinner International első helyezettje, vagyis ő lett Magyarország új kerekesszékes szépségkirálynője. Már korábban hallott a versenyről, és nagyon érdekesnek tartotta, ezért is jelentkezett. Már a felkészítőtábor is nagyon izgalmas volt, barátságokat is szerzett. A Miss Spinner International tulajdonosa, főszervezője, Kazány Tibor is mesélt a szépségversenyről. A lányok kisfilmjeit előre felvették, hogy élőben ne érezzék magukat kellemetlenül. A zsűriben többek között Peller Anna, Gubik Petra, Gianni és Kucsera Zsolt ültek.
5:05
Reggeli
2024. február 14. 13:24

Dér Marus a pornósztár karakteréről: Olyat játszani öröm, amit az életben biztosan nem csinálsz

Dér Marus és Ficzere Béla sosem találkoztak még az RTL-en futó …a szomszéd tehene forgatása előtt. A legelső forgatási napjukon viszont egyből egy szaftos, csókolózós jelenettel kellett indítaniuk. A színészek az akadályt könnyen vették. Olyan sokszor láthatjuk őket szerelmes helyezetekben a képernyőn, hogy volt, hogy Ficzere Béla véletlenül szerepben maradt, amikor elköszönt a stábtól, és majdnem megcsókolta sorozatbéli párját.
4:04
Reggeli
2024. február 14. 11:29

Mosolyogva ugrott végzetébe Orbán Ágnes, A Konyhafőnök korábbi nyertese

Orbán Ágnest, aki 2015-ben megnyerte A Konyhafőnököt, kedd este Az ugrásban is láthatták a nézők. Teljesen magabiztosan ugrott a rossz válaszra, ezért a fejben már elköltött nyereményt más forrásból kell előteremteni. Ági így is nagyon boldog, hogy részt vehetett a játékban, és azt is elárulta, lakóautóra kellett volna a pénz. Szerencsére van még egy dobásuk, mert férjét is sikerült elcsalnia a játékba.
5:56
Reggeli
2024. február 14. 9:59

Új trend a TikTokon: pasi egy estére – tényleg ennyire fontos a nőknek a látszat?

Hetekkel Valentin-nap előtt a média már tele van szingliknek szánt túlélőkalauzokkal. Új trend is hódít a TikTokon, pasit rendelhetsz magadnak egy estére. Ez a szolgáltatás nem szexuális jellegű, csak a társaságért fizetnek a hölgyek. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus arról beszélt, miért ennyire fontos a nőknek, hogy úgy tűnjön, nincsenek egyedül. Lehet ez a barátoknak szóló üzenet, vagy egy módszer arra, hogy féltékennyé tegyék volt párjukat. Leginkább azonban a társaság iránti igényről szól Hevesi Kriszta szerint. A Valentin-napi konfliktuskezeléshez Hevesi Kriszta ad tippeket a videóban.
1:04
Reggeli
2024. február 14. 9:43

Papp Gergő halálosan szerelmes a szerelembe

Papp Gergő, a Reggeli műsorvezetője a Fény utcai piacon fejtette ki gondolatait a szerelemről. Imádja ezt az érzést, és szerinte mindenbe lehet szerelmesnek lenni, éldául az időjárásba, egy városba, utazásba, tevékenységbe. Persze ezt elkülöníti az emberek iránt érzett szerelemtől, amit Gergő ugyancsak imád, és szerinte csak ezért érdemes élni. Ha szerelem van, minden van – ez Gergő mottója.
7:14
Reggeli
2024. február 14. 8:45

Valentin-napi tudomány: a magány és az egyedüllét nem ugyanaz!

Betegségnek nyilvánította a magányt a WHO. A Reggeliben Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus magyarázta el a magány és egyedüllét közti különbséget. Az emberek közti kapcsolódásnak sok módja van, ha valaki tudatosan egyedül van, az nem jelenti azt, hogy magányos is. A magány egy betegség, amit depresszió, szorongás és önértékelési problémák is kísérhetnek. Magányról akkor beszélünk, ha valaki szeretne kapcsolódni, de nem tud. Az illető leértékeli magát, és azt fogalmazza meg, hogy nem kell senkinek. Makai Gábor a videóban elmondja, hogyan viszonyul a társadalom az egyedülálló férfiakhoz és nőkhöz.