RTL

0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2017-03-21
2017. március 21. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2017-03-21

Lali továbbra is meg van győződve arról, hogy Botond titkol valamit. Mikor reggel eltűnik Barbi nyaklánca, Lali azonnal Botondot gyanúsítja. Még az sem tudja meggyőzni Lalit, mikor fény derül a nyaklánc eltűnésének okára. Botond rajtakapja Lalit, hogy a hátizsákjában kutat, amitől rendkívül ideges lesz. Lali úgy érzi, jó úton halad. Végül számtalan nehézség leküzdése után valóban sikerül hozzáférnie a fiú hátizsákjához.
3:29
FókuszKeresem a családom: megrázó történettel zárul a harmadik évad
2017. március 21. 19:20

Keresem a családom: megrázó történettel zárul a harmadik évad

A harmadik évad utolsó adásában Izabell történetét ismerhetik meg. A lány Egerben született egy roma családban, három éves koráig Editnek hívták. Kiskorában fogadta örökbe egy amerikai házaspár, most New York-ban él, három nyelven beszél. A kislány amerikai tévéműsorokban szerepelt, a Broadway színpadán táncolt, és szüleivel körbeutazta a világot. Magyar gyökereit keresi. Lilu szerint ez lesz a Keresem a családom egyik legmegrázóbb és leginkább elgondolkodtató története.      
5:19
FókuszElképesztő: így élnek a Karib-tenger magyarjai
2017. március 21. 19:10

Elképesztő: így élnek a Karib-tenger magyarjai

Mindannyiunk titkos vágyát váltotta valóra Balázs, amikor megkérte barátnője kezét a karib-tengeri naplementében. St. Martin egy a Karib-tenger gyöngyszemei közül, ahol naponta öt-hat luxus óceánjáró köt ki. Itt dolgozik a Miskolcról származó Marcell, meg a világpolgár Szabina is. És itt készülnek azok a lélegzetelállító felvételek, amikor a strandolók szintjét elérik az éppen landoló repülőgépek.
2:30
Híradó„Az oroszok bármit megtehetnek”
2017. március 21. 18:47

„Az oroszok bármit megtehetnek”

Az oroszok azt érezhetik, hogy Magyarországon bármit megtehetnek - ezt állítja a titkosszolgálat egykori kémelhárító tisztje. Az Indexnek adott interjúban arról beszélt: a politika beavatkozik az elhárításba, a letelepedési kötvényekkel pedig illegális ügynökök is bejuthattak. A kormányfő úgy reagált: nem újdonság, hogy külföldi titkosszolgálatok próbálnak befolyást szerezni Magyarországon. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke pedig azt mondta: jövő héten foglalkoznak az üggyel.
1:39
Híradó10 kukásautót kellett bevetni
2017. március 21. 18:30

10 kukásautót kellett bevetni

Nem találkoztak még egy helyre szórva, ekkora mennyiségű illegális szeméttel – mondják a Fővárosi Közterület-fenntartónál. Ma mintegy 10 kukás autóval, 300 köbméter hulladékot kellett összeszedni a III. kerületből. Az illegális szemetet a házaktól pár méterre, közvetlenül egy forgalmas főút mellé szórták néhány napja. A fővárosban évente több tízmillió forintba kerül az illegális hulladék elszállítása.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2017-03-20
2017. március 20. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2017-03-20

Gábor ideges, amiért Lali egy gyanús telefonbeszélgetés miatt kétszínű fickónak tartja a fiatal Botondot. Gábor félreteszi a figyelmeztetéseket, és helyette eltölt egy szuper napot Botonddal. A két erdélyi együtt dolgozik a műhelyben, és egy dupla randi során az ujjaik köré csavarnak két lányt. Lali mindazonáltal a féltékenységtől vezérelve elrontja a randit, és továbbra is erősködik, hogy Botond sántikál valamiben, és azonnal el kell tűnnie innen.
2:14
HíradóNem is hallott róla, de aláírta
2017. március 20. 18:35

Nem is hallott róla, de aláírta

Nem hallott a Heineken és az igazi Csíki Sör gyártójának jogvitájáról Vas Imre fideszes képviselő. Ő az egyik előterjesztője annak a törvényjavaslatnak, amely kétéves börtönbüntetéssel fenyegeti a holland sör forgalmazóját, ha a megszokott vörös csillagot nyomtatják a palackok címkéjére. Hétfőn került a parlament elé a jogszabály, amely a baloldali ellenzék szerint nem más, mint a kormány kicsinyes bosszúja.
2:11
HíradóOlcsóbb lehet a trappista sajt
2017. március 20. 18:25

Olcsóbb lehet a trappista sajt

A trappista sajt és a felvágottak ÁFÁ-ja is öt százalékra csökkenhet - ezt a földművelésügyi miniszter közölte Híradónkkal, miután a hal és a vad adójának általa kezdeményezett mérsékléséről kérdeztük. Ugyanakkor Fazekas Sándor azt mondta, a tartós tejek kedvezményes ÁFÁ-ját nem támogatja a kormány. Pedig azokat vásárolja az ország nyolcvan százaléka a terméktanács szerint. A szocialisták azt mondják, a miniszter bejelentései bohózatba illenek.
2:02
IdőjárásIdőjárás 2017-03-19
2017. március 19. 17:00

Időjárás 2017-03-19

Idén sem Sándor, sem József nem hozott igazán meleget, de máris az új hét jelentős melegedéssel kezdődik és még Benedek is hoz 1-2 fokos melegedés. Az az összetett frontrendszer, ami eddig Európa északi részén húzódott, ugye dél felé vonult, és ennek meleg frontja éri el most jelenleg térségünket és emiatt véget ér egyenlőre térségünkben a változékony időjárás. Szép, csendes, kellemes időre van kilátás az előttünk álló héten. Most éjszaka a Tiszántúl fölött még kissé felhősödik, kisebb csapadék is lehetséges, a Dunántúl fölött azonban már jelentősen csökken a felhőzet. A Kisalföldön élénk ezúttal az északnyugati szél. 4, 9 fok között lesznek a minimumok hajnalban.