Magyarul Balóval

Találd ki – Add el – Csináld meg

rtl.hurtl.hu

2017. március 20. 23:45

Már majdnem tíz éve, hogy a gazdasági- és pénzügyi válság miatt nehezen lehetett pénzhez jutni a piacon és Amerikából ekkor indult el az úgynevezett közösségi finanszírozás: van egy ötlet, amihez kell egy jó kampány s utána jön a megvalósítás – mintha pofonegyszerű lenne. Később kiderül, hogy nem is olyan könnyű mások pénzét megszerezni a saját ötletemhez.

 

Nagy és tanulságos kaland ez. Két sikertörténet és két szakértő. Bihari Viktória sztárblogger, akinek a bejegyzéseit több mint hatvan ezren követik és a mozikban most futó Tékasztorik című filmjéhez egy közösségi finanszírozó oldalon gyűjtött pénzt.

Pásztor Lénárd külföldi weboldalon gyűjtött pénzt egy ötletéhez, hatvanezer font volt a cél, összejött jó harmadával több, nyolcvannyolc ezer font, úgy harmincöt millió forint, ma már egy Londonban bejegyzett sikeres vállalkozás vezetője.

A Magyarul Balóval vendége még Turcsán Tamás szakértő, aki elsők között indított magyar közösségi finanszírozó oldalt, pénzgyűjtéshez ad tanácsokat induló vállalkozásoknak.

Mándó Milán pedig azzal foglalkozik, hogy, ha ő maga kivitelezhetőnek talál egy ötletet, kinek-kinek tanácsokat ad egy teljes üzleti modell összerakására.

#Magyarul Balóval#ötlet#közösségi finanszírozás#Bihari Viktória#rtl#Gazdaság

Címlapról ajánljuk