RTL

3:00
Éjjel-Nappal BudapestLili Daninak: „Miért nem hagytad, hogy túllépjek rajtad?”
2018. január 17. 21:40

Lili Daninak: „Miért nem hagytad, hogy túllépjek rajtad?”

Lili próbálta derekasan viselni Dani visszatérését Bécsből, és határozottan elzárkózott a fiú békülési kísérletei elől. Amikor azonban azt mondta neki Dani, hogy ő tényleg komolyan gondolta a kapcsolatukat, újra feltámadt benne a remény. Bori tanácsára fittyet hányva Lili megpróbálta rábeszélni Danit, hogy próbálják meg újra, de a fiú határozottan lepattintotta. Dani eközben a klubban véletlenül belebotlott Evelinbe, aki megragadva az alkalmat szerette volna tisztázni vele a dolgokat, amit azonban a megbántott Dani makacsul visszautasított. Mikor Dani tudomást szerzett arról, hogy Lili újra inni kezdett, egyből hozzá sietett, hogy mellette állhasson.
2:17
Éjjel-Nappal BudapestJoe Lalinak: „Képes voltál megint kamuzni nekem?”
2018. január 17. 21:40

Joe Lalinak: „Képes voltál megint kamuzni nekem?”

Lali Nikivel és Tamarával megérkezett Nyírparasznyára, majd később megjött Joe is, aki feszült lett, amiért Tamarát is ott találta. Míg a lányok főztek, a fiúk fát vágtak, és tanúi voltak egy a szomszédban zajló veszekedésnek. Vilmát ünnepelte az egész vendégsereg, amikor a szomszéd lány – Lali egykori szerelme -, hozzájuk menekült. Az esti buli hevében végül Joe megkockáztatott egy csókot Tamarával, de a lány visszautasította őt.
3:00
Éjjel-Nappal BudapestMargó Karesznak: „Ne gyere el az esküvőre, mert még mindig nem engedted el Sárit…”
2018. január 17. 21:40

Margó Karesznak: „Ne gyere el az esküvőre, mert még mindig nem engedted el Sárit…”

Kareszék nyáridéző bulival készültek Sári esküvőjére, amikor Zsófika és Margó megjelentek a lakóhajón. Amikor később Karesz összeveszett Sári anyjával, Margó azt követelte a fiútól, hogy ne jöjjön el Sáriék esküvőjére. Karesz idővel belátta, hogy Budapesten kellene maradnia, mivel az esküvő kikészíti őt idegileg és esetleg még hülyeséget csinálna, ha elmenne. Milán csatlakozott barátjához, és úgy döntött itthon marad vele.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-01-17
2018. január 17. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-17

Lali Nikivel és Tamarával megérkezik Nyírparasznyára. Vilma nem érti, hogy a tűzifa felvágásához miért csak lányokat hozott a fia. Később megérkezik Joe, aki feszült lesz a helyzet miatt, hogy itt találja Tamarát, később kérdőre vonja Lalit. Lali esküdözik, hogy csak a vészhelyzetet akarta megoldani és az anyját méltó módon felköszönteni. Tamara is ki van akadva, hogy hülye ötlet volt Lalitól ez az utazás. Míg a lányok főznek, a fiúk fát vágnak, és tanúi lesznek egy a szomszédban zajló veszekedésnek. Vilmát ünnepli az egész vendégsereg, amikor a szomszéd lány – Lali egykori szerelme -, hozzájuk menekül és elbújtatják. hatalmas táncos buli kerekedik, ahol a nagybácsik nagyon megtáncoltatják Tamarát, aki Joe-hoz menekül lassúzni.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-01-16
2018. január 16. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-16

Teó tegnapi csókja Tamarát teljesen összezavarja. Elbizonytalanodik, és megpróbál kitérni Teó útjából. De a férfi feltétlenül beszélni akar vele. Végül sikerül Tamarát rábeszélnie, hogy vacsorázzanak együtt az albiban. Amikor egy pohár bor és romantikus gyertyafény mellett Teó megvallja, hogy el tudna képzelni kettőjük között egy szorosabb kapcsolatot, Tamara a hangulattól megrészegülten hagyja magát ismét megcsókolni. De aztán gyorsan kijózanodik, és gondolkodási időt kér.
2:10
IdőjárásIdőjárás 2018-01-16
2018. január 16. 17:00

Időjárás 2018-01-16

A keddi melegfront után szerdán már hidegfront érkezik, délelőtt még felhős, borús lesz az égbolt, és délen, a Dunántúlon is még további csapadékkal számoljanak. De késő délután északnyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet, feltámad ott az északnyugati szél is, a hőmérséklet pedig 2 és 7 fok közé emelkedik. Csütörtök délután ismét felhősödni fog és csütörtökön már újabb, de kisebb csapadék valószínű. Pénteken kezd ismét felhősödni, és péntektől vasárnapig elég sok csapadék várható. Mivel szombaton lehülés, a hétvégén ismét hó jön.
2:02
Éjjel-Nappal BudapestLalit befenyítették Orsi osztálytársai
2018. január 15. 21:40

Lalit befenyítették Orsi osztálytársai

Lali teljesen bepörgött, amikor reggel megtudta, hogy Orsinak egy írót, és egy könyvet kell bemutatnia az iskolába. A lány beleegyezése nélkül megjelent, és sikerült őt leégetnie. Amikor Orsi egy osztálytársa provokálni kezdte, Lali azon volt, hogy kínos helyzetbe hozza a srácot. A végén azonban minden fordítva sül el, és Orsi kiosztotta Lalit, amiért megjelent az iskolában. Laliról ráadásul kikerült egy felvétel a netre, amitől ő teljesen kikészült.