RTL

8:56
HíradóVÍGH GYÖRGY: „Hónapokon keresztül úgy aludtam el, hogy mindenkit megmentettem”
2018. január 20. 9:00

VÍGH GYÖRGY: „Hónapokon keresztül úgy aludtam el, hogy mindenkit megmentettem”

Egy éve történt a tragikus veronai buszbaleset. A budapesti Színyei Merse Pál Gimnázium diákjai, tanárai és néhány szülő utaztak hazafelé azon a buszon, ami az autópályán szalagkorlátnak ütközött, majd kigyulladt. 17-en vesztették életüket a tragédiában. Vígh György, a hős testnevelő tanár több diák életét is megmentette, saját gyerekein azonban már nem tudott segíteni. Fia és lánya is meghalt.
2:24
Éjjel-Nappal BudapestTamara Joe-nak: „Végre elfelejtettelek, jobb, ha ez így is marad…”
2018. január 19. 21:40

Tamara Joe-nak: „Végre elfelejtettelek, jobb, ha ez így is marad…”

Lali már alig várta, hogy Hajnalkával visszautazzanak Budapestre, amikor felbukkant a kétségbeesett Jocó, és még egy esélyt kért a lánytól. Eközben Joe úgy döntött, hogy beszél Tamarával, és arra kéri, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat. Mindkét férfinak csalódnia kellett, mert Tamara és Hajnalka visszautasították őket, így Joe és Lali csalódottan a mihamarabbi hazautazás mellett döntöttek.
2:48
Éjjel-Nappal BudapestTamás önmagából kikelve rombolt Teó szobájában
2018. január 19. 21:40

Tamás önmagából kikelve rombolt Teó szobájában

Tamás szerzett egy pianínót, amin egyből elkezdett gyakorolni egy darabot. Teó számára ez csak egy újabb bizonyíték volt Tomi puhányságára, ráadásul Szofi is hamar megunta vőlegénye zenei kalandozását. Amikor azonban este hirtelen elromlott a hangszer, Tamás biztos volt benne, hogy Teó hangolta el a hangszert, és bosszúból szándékosan tönkretette a férfi imádott amszterdami emléktárgyát. Később, Szofi bevallotta neki, hogy ő hangolta el a pianínót.
Barátok köztBarátok közt: Ez történt a 3. héten
2018. január 19. 20:25

Barátok közt: Ez történt a 3. héten

Tóbiás kénytelen döntést hozni magával és Kristóffal kapcsolatban. Luca és Milán iszonyatosan megdöbbennek, amikor meglátják, Vilmos és Bözsi mit rendelt nagytételben. Hanna és Péter belevágnak a Hedvig-átalakítós filmjükbe, Gigi hathatós segítségével. Amikor Júlia már végre megbékélne Miklós tervével, újabb váratlan dolog történik. Zsolt és Nóra végül döntést hoznak azzal kapcsolatban, ami Zsolttal a börtönben történt. Úgy tűnik, Emília esetleg messzire költözik Natasától. Lehet, hogy Aliz és Krisztián újra összejönnek?
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-01-19
2018. január 19. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-19

Lali alig várja már, hogy Hajnalkával visszautazzanak Budapestre, és ott új életet kezdjenek. Felbukkan a kétségbeesett Jocó, és még egy esélyt kér Hajnalkától, majd Hajnalka anyja is arra kéri a lányát, hogy még egyszer gondolja át a döntését. Eközben Joe – Vilma biztatására – úgy dönt, hogy beszél Tamarával, és arra kéri, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat. Végül mind Joe, mind Lali csalódni kényszerül: Tamara kijelenti, hogy ő már nem akar semmit Joe-tól, mert úgy látja, hogy Joe túl gyakran változtatta már meg az álláspontját, Hajnalka pedig az utolsó pillanatban mégiscsak a maradás mellett dönt.
11:01
FókuszÁlomvakáció helyett Venezuela egyik legkeményebb börtönében találta magát
2018. január 19. 19:00

Álomvakáció helyett Venezuela egyik legkeményebb börtönében találta magát

Merkovics Éva története akár egy hollywoodi kasszasiker is lehetne. De ez bizony a kőkemény valóság. Kálváriája egyetlen rossz döntéssel, egy venezuelai vakációval kezdődött, 2013-ban. Az utazásért azonban nagy árat fizetett – a szabadsága lett a tét. Az egyhetes nyaralása négy évre nyúlt, csak a légkondicionált hotelszoba helyett Venezuela egyik legkeményebb női börtönében találta magát.
2:21
Éjjel-Nappal BudapestTamara és Joe hibát követtek el?
2018. január 18. 21:40

Tamara és Joe hibát követtek el?

Lali meglépett a tüzép telepről Joe kocsijával azért, hogy Hajnalkával lehessen. Míg Lali randija jól sikerült, addig Joe és Tamara egymás vérét szívták, amíg hazagyalogoltak. Tami ráadásul megsérült, ezért Joey cipelte őt egészen a faluig, ahol aztán beültek kocsmázni, és összemelegedtek. Otthon már nem tudtak parancsolni a vágyaiknak és lefeküdtek egymással, amit Tamara egyből megbánt.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-01-18
2018. január 18. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-18

Tamara még mindig nagyon mérges Joe-ra, amiért tegnap megcsókolta. Kerüli Joe-t, Vilma viszont elküldi Lalival és Joe-val a szomszédos faluba, hogy szerezzen neki tojást, miután a fiúk a tüzépen beszerzik az ól felújításához szükséges dolgokat. Lali a tüzépen azonban meglép Joe kocsijával, mivel Hajnalkával szeretne lenni. Lali randija jól sikerül, miközben Tamara és Joe egymás vérét szívják a hazafelé gyaloglás közben. Tamara egy picit megsérül, Joe kénytelen az ölében elvinni a faluig. Ott a kocsmában felengednek, és összemelegednek, de Lali testvére megzavarja a közeledésüket.
2:02
IdőjárásIdőjárás 2018-01-18
2018. január 18. 17:00

Időjárás 2018-01-18

Inkább több felé északon alakulhat ki eső, elsősorban, néhol havas eső is lehet, illetve itt az észak-keleti határnál kisebb hó is előfordulhat. Napközben majd változik a helyzet, mert hogy közben a dél-nyugati szél megélénkül, megerősödik, dél-nyugaton a felhőzet nem is zár össze, ott majd napközben változik a helyzet. A csapadék súlypontja átmegy a déli megyék fölé, és a legtöbb eső majd a dél-nyugati megyékben valószínű. A hőmérséklet 3 és 8 fok között tetőzik még mindig, és továbbra is mérsékelt lesz a délnyugati légmozgás.