RENDŐRSÉG

BelföldAkár 750 ezer forintot is kaphattak a katonák decemberben, a rendőröknek semmi sem jutott
2024. január 8. 6:00

Akár 750 ezer forintot is kaphattak a katonák decemberben, a rendőröknek semmi sem jutott

Kategóriától függően 400 ezer vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak tavaly év végén a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – derült ki a Honvédelmi Minisztérium közérdekű adatigénylésre adott válaszából. A rendvédelmi dolgozóknak ugyanakkor a szakszervezetek szerint nem jutott semmilyen év végi pluszpénz, a januári néhány tízezer forintos fizetésemelést pedig elvitte az infláció. A bérrendezési programból ráadásul több mint 13 ezren kimaradnak.
1:49
HíradóCsontsovány, magukra hagyott kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban, a bűz elviselhetetlen volt
2023. december 13. 18:43

Csontsovány, magukra hagyott kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban, a bűz elviselhetetlen volt

Lesoványodott, kiszáradt kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban Budapesten kedden. Legalább két hete hagyhatták magukra az állatokat. A nyolcadik emeleti lakásban elviselhetetlen volt a bűz, minden helyiség tele volt ürülékkel. Az állatvédők szerint a két kutya napokon belül elpusztult volna, ha nem találják meg őket. Végrehajtók nyitották ki a lakást – állítólag a külföldi férfi tartozása miatt –, ők bukkantak rá az elhagyatott állatokra. Az ötvenes éveiben járó lakót két-három hete nem látták a szomszédok. Azt mondták évek óta ott él, de sohasem látták még kutyát sétáltatni, bűz pedig már máskor is érezhető volt a lakás közelében. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz.
0:19
A KirályNyomozni kezd a rendőrség Zámbó Jimmy gyanús balesete miatt
2023. november 27. 9:30

Nyomozni kezd a rendőrség Zámbó Jimmy gyanús balesete miatt

A rendszerváltás idején Jimmy főnök a Casanovában, de már belefásult a vendéglátózásba. Megismerkedik a menedzser Joóssal, aki látna Jimmyben fantáziát – amennyiben az hajlandó lenne lemondani a rocker imidzsről. Egy korábban ismeretlen társaság jelenik meg a Casanovában, hogy felajánlják védelmi szolgálataikat. A főnökasszony elküldi őket, de nem sokkal később huligánok támadnak rájuk. Ez egy hadüzenet, de Prodan megnyugtatja Jimmyéket: le fog számolni az ellenséges bandával.
KülföldSzintet lépett a putyini diktatúra, már feljelentésekkel terrorizálják egymást az oroszok
2023. november 24. 10:45

Szintet lépett a putyini diktatúra, már feljelentésekkel terrorizálják egymást az oroszok

A sztálini időkre emlékeztet, hogy ismét előtérbe kerültek azok az emberek Oroszországban, akik feljelentésekkel élik ki magukat, és akarnak tönkretenni akár ismeretleneket, akár a haragosaikat. Eddig mintegy nyolcezer eljárás indult a hadsereg lejáratása miatt. 1400 feljelentés ugyanahhoz a személyhez köthető, akinek már a nagyapja is besúgó volt, és az unoka viszi tovább a hagyományt.