Tudomány-Tech

Virtuális nemi erőszak miatt nyomoz a brit rendőrség

rtl.hurtl.hu

2024. január 3. 10:40

A videójátékban elkövetett virtuális csoportos nemi erőszak miatt indított nyomozást a brit rendőrség. Az áldozat egy kislány. 

Egy gyerek ellen elkövetett, virtuális valóságban történt csoportos nemi erőszak miatt indított nyomozást a brit rendőrség. Az esetről először a Daily Mail számolt be. A lap cikke szerint ez az első alkalom, hogy ilyen ügyben kezdtek hivatalos rendőrségi nyomozásba.

Az áldozat a lap értesülései szerint egy 16 évesnél fiatalabb lány volt, akinek avatarát, azaz virtuális karakterét, egy játékon belül erőszakolta meg egy csoport felnőtt férfi.

A headsetet viselő lány nem szenvedett fizikai sérüléseket, de egy, az esetet ismerő magas rangú rendőrtiszt elmondása szerint „a gyerek olyan pszichológiai traumán esett át, ami hasonló ahhoz, mintha a fizikai valóságban erőszakolták volna meg”. Ezek a sérülések ráadásul lassabban gyógyulnak, mint a testi sérülések – tette hozzá a meg nem nevezett rendőrtiszt.

Az eset – aminek részleteit titokban tartják az érintett gyereket védve – egy sor jogi kérdést vet fel – írta a Mail. A nemi erőszakhoz például a jelenlegi brit jogszabályok szerint feltétel a testi kapcsolat, és az sem tiszta, melyik hatóság járhat el egy olyan ügyben, ahol az áldozat és az elkövetők más-más országban élnek.

A Mail nem közölte, hogy az eset milyen játékban történt, de cikkükben megemlítik, hogy a Facebookot is üzemelő Meta Horizon Worlds nevű VR-játékában már több szexuális zaklatásos eset is történt. A BBC az esetről szóló cikkében jelezte, hogy egyelőre nem tudták megerősíteni, hogy a virtuális nemi erőszak melyik platformon történt.

Mindennapi életünk részévé a kiterjesztett valóság

A kiterjesztett valóság egyre inkább az életünk részévé válik. Keleti Arthur jövőkutató 2022 januárjában a Reggeliben elmondta, a virtuális valóságot sokan úgy képzelik, hogy otthon ülnek az emberek óriási sisakban, pedig ez szerinte egyáltalán nem így fog kinézni.


Nyitókép: Illusztráció. Fotó: GettyImages

#Tudomány-Tech#vr#virtuális valóság#nemi erőszak#rendőrség#nyomozás

Címlapról ajánljuk