RANDI

2:37
Éden Hotel„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította
2023. november 22. 23:35

„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította

Arni egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Zsófi randira hívta őt, hiszen tudta jól, hogy nem közömbös a lány iránta. „Külsőre te vagy a zsánerem” – mondta Zsófi, aki úgy érzi, hogy egyáltalán nem taktikai szempontok miatt, sokkal inkább a köztük lévő szikra miatt közeledik Arni felé. A srác azonban kosarat adott neki, mert egyelőre képtelen volt hátba szúrni Csengét. „Nem akartam több feszültséget” – érvelt Arni.
5:16
Éden HotelZsófi nem vesztegeti az idejét: három lány pasiját is randira hívta
2023. november 21. 23:30

Zsófi nem vesztegeti az idejét: három lány pasiját is randira hívta

„Mivel te vagy az Éden Hotel szingli lakója, lehetőséged van arra, hogy kiválassz három fiút, akivel egyesével részt vehetsz egy romantikus randin a tetőteraszon” – szólt a levél, majd Zsófi választása Arnira, Tomira és Csabira esett. A srácok párjaik természetesen rögtön bepánikoltak, hiszen benne van a pakliban, hogy a randi után egyedül maradnak, ezzel pedig a kiesés szélére kerülnek. 
Házasodna a gazdaAnna gazda már a műsor elején megszerezte József gazda számát, de aztán nagyon meglepődött
2023. november 18. 8:04

Anna gazda már a műsor elején megszerezte József gazda számát, de aztán nagyon meglepődött

Anna gazda a műsor eleje óta jóban van József gazdával, amint meglátta a férfi bemutatkozó videóit, azonnal telefonált, hogy megszerezze a számát. Anna egy igazi felsőlajosi tanulmányi kiránduláson sajátíthatta el az eprezés csínját-bínját. A gazda nemcsak Józsival, hanem volt kérőivel és a stáb tagjaival is jó kapcsolatot ápol: Viktorral önkénteskedtek, és Dani gyerekeit is megismerte a műsor után. 
Házasodna a gazdaJózsef gazda: Szégyelltem magam amiatt a kicsúszott szó miatt
2023. november 17. 21:31

József gazda: Szégyelltem magam amiatt a kicsúszott szó miatt

József gazda teljesen kikészült, amikor vágyai frivol megfogalmazása miatt mindkét feleségjelöltje faképnél hagyta, de aztán magába szállt, imádkozott, és megnyugodott a szíve. A tévében visszanézve a történteket ismét nagyon elszomorodott, az emberek reakciója azonban erőt adott neki. Összeomlott attól, hogy Krisztina szemétdombnak nevezte a második otthonát, a legjobban pedig az írországi álomrandit élvezte Böbével, akivel viszont azóta szétváltak az útjai. Az rtl.hu-nak adott interjúban József gazda arról is beszélt, hogy mit csinálna másképp, ha elölről kezdhetné.
4:09
FókuszJózsef gazda: Az ember szeretne mindent meg nem történtté nyilvánítani
2023. november 16. 20:24

József gazda: Az ember szeretne mindent meg nem történtté nyilvánítani

Egy rosszul megválasztott kifejezés, rosszkor elhangzott szó, félreérthető megfogalmazás mindent tönkretehet. József gazdánál súlyos következménye lett annak, amikor vágyairól próbált őszintén beszélni. A kimondott szavakból komoly sértődés lett, nem véletlenül. A Házasodna a gazda évtizedes történetében példátlan volt ez az eset. Olyan már történt, hogy egy gazda a rapid randiról az összes lányt hazaküldte, de ilyen, hogy egy lány se maradjon, még sohasem fordult elő.
1:28
Éden HotelÉmi kedves és intelligens férfire vágyik
2023. november 16. 14:00

Émi kedves és intelligens férfire vágyik

Émi számára a kiskutyája fog a legjobban hiányozni az anyukája mellett az Éden Hotelben töltött idő alatt, de a telefonja nélkül szerinte jól ellesz majd az időeltolódás miatt. Mindig költséges az, ha randira készül, mert nemcsak a körmeit, a sminkjét és a frizuráját csinálja meg, de a ruhatárát is bővíti. És hogy milyen számára az igazi? „Kedves, hűséges, vicces, szeresse az állatokat, és ne legyen focista!” – árulta el a 24 éves lány.
1:33
Éden HotelKendy így készül egy randira: Szépen felöltözöm, megmosakszom, leszolizok
2023. november 16. 14:00

Kendy így készül egy randira: Szépen felöltözöm, megmosakszom, leszolizok

Kendynek édesapja hiányzik majd a legjobban az Éden Hotelben töltött idő alatt. Ugyanakkor kiderült, hogy a telefonjáról könnyen le tud mondani, ha jó társaságban van – és szerinte így lesz ez a paradicsomban is, ahol egyáltalán nem fog unatkozni. A 21 éves srác zsánere a barna bőr, hosszú haj, barna szem, és ami nem hiányozhat számára az igaziból, az az őszinteség, becsület és a szeretet.
Házasodna a gazdaJózsef gazdát Timi és Kriszti is elhagyta, Szandi pedig csalódott Gergő gazda és Kíra elmélyített kapcsolatában
2023. november 14. 21:25

József gazdát Timi és Kriszti is elhagyta, Szandi pedig csalódott Gergő gazda és Kíra elmélyített kapcsolatában

József gazda műhelyébe vitte Krisztit, akinek olyat mondott, amit arajelöltje nem tudott tolerálni. Ezek után a gazda Timivel akarta közölni az örömhírt, miszerint vele megy álomrandira, ám nem pont abban a fogadtatásban részesült, amire számított. Mindeközben Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatára, Kevin gazda pedig extrém randira vitte Zsuzsit.
4:59
Házasodna a gazda„Ez volt életem legszebb éjszakája” – szintet lépett Gergő gazda és Kíra kapcsolata
2023. november 14. 21:25

„Ez volt életem legszebb éjszakája” – szintet lépett Gergő gazda és Kíra kapcsolata

Gergő gazda és Kíra csókkal kezdték a reggelt az első együtt töltött éjszakájuk után. A tóparti randijuk másnapján kézen fogva érkeztek vissza a lányok szállására, ahol az egyedül hagyott Szandi várta őket. Bár csak virágnyelven árulták el a lánynak, hogy mi történt köztük éjszaka, az biztosan kiderült, hogy Kíra remek horgász, ha egy férfi szívét kell kifognia, ugyanis a gazda őt választotta.
Házasodna a gazdaGergő gazda és Kíra együtt töltötték az estét, Kevin gazdának pedig már csak Zsuzsin jár az esze
2023. november 13. 21:25

Gergő gazda és Kíra együtt töltötték az estét, Kevin gazdának pedig már csak Zsuzsin jár az esze

Gergő gazda először Szandit vitte romantikus randevúra Nagyváradra, ám hazatérve azonnal randira hívta Kírát is, akivel nemcsak a délutánt, de az egész estét is együtt töltötte. József gazda meglepetéssel készült Timinek, azonban legnagyobb meglepetésére az asszony nem úgy fogadta gesztusát, ahogyan szerette volna. Mindeközben Anna gazda rájött Dani titkára, ennek ellenére mégsem tőle, hanem Viktortól búcsúzott. Kevin gazda pedig hiába vitte Lucát vacsorázni, csak Zsuzsi csókja és zongorajátéka járt a fejében.
4:40
Házasodna a gazdaGergő gazda a tó partján aludt Kírával: Ez az éjszaka sok mindent el fog dönteni
2023. november 13. 21:25

Gergő gazda a tó partján aludt Kírával: Ez az éjszaka sok mindent el fog dönteni

Vízparti kis házikó, aranyló naplemente és békés nyugalom – ennél több nem is kell a horgászathoz vagy egy romantikus estéhez. Kíra eleinte ódzkodott az ötlettől, de amint Gergő átkarolta és bedobták a csalit, máris élvezni kezdte a dolgot, főleg azután, hogy megtudta, az estét is kettesben töltik a tóparton, és azt csinálhatnak, amit csak akarnak.
2:33
Házasodna a gazdaKíra igazságtalannak tartja Gergő gazda döntését
2023. november 13. 21:25

Kíra igazságtalannak tartja Gergő gazda döntését

Szandival madarat lehetett volna fogatni a nagyváradi randijuk után. Mikor visszaértek a lányok szállására, gyorsan Kíra tudtára is adta, mennyire jól érezték magukat Gergő gazdával egymás társaságában. Az elegáns ruhák, a városnézés és az azt megkoronázó csók túl nagy kontrasztban állt a gazda következő randiötletével. Kíra csalódott volt, ugyanis Gergő gazda őt horgászni hívta a városi program helyett.
4:57
Házasodna a gazdaKevin gazda Lucát vitte randizni, de végig más lány csókjáról ábrándozott
2023. november 13. 21:25

Kevin gazda Lucát vitte randizni, de végig más lány csókjáról ábrándozott

A festői táj, a csinos feleségjelölt, a finom falatok, és az édes bor idilli randikörnyezet lehetett volna, viszont most nem Kevin gazda számára. Luca próbálta felkelteni a gazda érdeklődését, de Kevin nem igazán tudott figyelni, a vacsora végére már azt sem tudta igazán felidézni, mit mondott neki a lány pár másodperccel korábban – csak Zsuzsi csókja és zongorajátéka járt a fejében.
6:22
Házasodna a gazda„Furcsa az a lány, ez borzasztó!” – József gazda és Timi randiját beárnyékolják Kriszti érzelmei
2023. november 13. 21:25

„Furcsa az a lány, ez borzasztó!” – József gazda és Timi randiját beárnyékolják Kriszti érzelmei

Timi nagy meglepetésére, nem kettesben mentek randira József gazdával – csatlakozott hozzájuk a gazda két kislány is. Bár az arajelölt feszélyezve érezte magát a család társaságában, megkönnyezték a pillanatot, amikor kiderült, hogy Timi lánya egy napon született az egyikükkel. Bár József nagy reményeket fűzött a találkozóhoz, végül elbizonytalanodott Timi elhivatottságában, aki könnyek között vallotta be a gazdának, mit tudott meg Krisztiről.
4:30
Házasodna a gazdaGergő gazda beindította Szandi fantáziáját
2023. november 13. 21:25

Gergő gazda beindította Szandi fantáziáját

Szandi vágyakozva mérte végig Gergő gazda idomait a feszülős nadrágban és ingben, mikor betoppant az udvarra. Szerencséjére pont hozzá érkezett, hogy elvigye egy randevúra. Nagyvárad utcái a romantikus Velencébe repítették Szandit gondolatban, így nem is csoda, hogy a város felett csókok kíséretében fonódtak egymás karjába a fiatalok. „Szeretném azt, hogy egy életen át mellettem legyen” – vallotta be a lány.
4:55
Házasodna a gazdaKevin gazda számára megszűnt a világ abban a pillanatban, amikor megcsókolta Zsuzsit
2023. november 10. 21:25

Kevin gazda számára megszűnt a világ abban a pillanatban, amikor megcsókolta Zsuzsit

Kevin gazda egy tóparti randival lepte meg Zsuzsit, ahol lámpák fénye borította aranyba a teraszt és az odakészített zongorát. A vacsora alatt kiderült, mennyi közös van bennük, majd Zsuzsi eljátszotta Kevinnek a rapid randin ajándékozott kottát. Az este végén táncra is perdültek a sötétben, ahol csókkal koronázták meg az intim pillanatot.
Házasodna a gazdaAnna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést
2023. november 9. 21:25

Anna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést

Anna gazda képtelen volt rászánni magát, hogy elküldjön valaki a birtokáról, ezért abban bízott, hogy ha átbeszéli az eddigi tapasztalatait Nádai Anikóval, akkor könnyebb helyzetbe kerül. Kevin gazda és Petra között viszont nő a feszültség, mert a lány nehezen viseli a gazda határozott útmutatásait. Böbén pedig egyre jobban elhatalmasodik a féltékenység, ugyanis szerinte Timi folyamatosan azon dolgozik, hogy József gazdát az ujjai köré csavarja.
1:18
Házasodna a gazdaBöbe dalra fakadt József gazdánál: Ha tökös lennél, rohamoznál
2023. november 9. 21:25

Böbe dalra fakadt József gazdánál: Ha tökös lennél, rohamoznál

Gergő gazda a strandon folytatja az ismerkedést a lányokkal, miközben Timi jógarandin flörtöl József gazdával, aki Böbétől is meglepetést kap a nap végén. Anna gazda táncba viszi Viktort, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Kevin gazda pedig zongorával lepi meg Zsuzsit, amit egy csókkal jutalmaz a lány. Hogy hogyan teltek a randevúk, kiderül a Házasodna a gazda következő epizódjából  az RTL-en.
5:26
Házasodna a gazda„Nem foglak szeretni, most rájöttem” – Petra keményen megmondta a véleményét Kevin gazdának
2023. november 9. 21:25

„Nem foglak szeretni, most rájöttem” – Petra keményen megmondta a véleményét Kevin gazdának

Kevin gazda a vadon helyett csak a karámba vitte lovagolni Petrát. A gazda úgy gondolta – a lány biztonsága érdekében – jobb lesz, ha lova és alkalmi lovasa inkább futószáron kezdik az ismerkedést egymással. Petrának egyáltalán nem tetszett, hogy Kevin folyton kijavította és tanítani akarta őt, ezért elégedetlenségének azonnal hangot is adott.
2:16
Házasodna a gazdaPetra tragédiája: gyerekként szinte egyszerre veszítette el édesanyját és nagymamáját
2023. november 9. 21:25

Petra tragédiája: gyerekként szinte egyszerre veszítette el édesanyját és nagymamáját

Petra és Kevin gazda kapcsolata új szintre lépett. Amíg a randijuk helyszínére kocsikáztak, a lány meglepően komoly témát hozott fel. Elárulta, hogy tizenkét éves korában pár hónap leforgása alatt a nagymamája és édesanyja is elhunyt, ezért hamar fel kellett nőnie. A nehéz beszélgetés nem nyomta rá a bélyegét a hangulatukra, Kevin értékelte Petra őszinteségét, sőt úgy érezte, empatikusabban kell viszonyulnia hozzá ezek után.
4:20
Házasodna a gazdaBöbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben
2023. november 9. 21:25

Böbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben

Böbében egész nap érlelődött a düh, amit Timi viselkedése miatt érzett. Hiába próbált József gazda közelébe kerülni, még a templomban is elorozták előle a lehetőséget, hogy a gazda baljára ülhessen. Úgy érezte, vetélytársa kitúrta őt, sőt szerinte Timi odáig ment, hogy megjátszott ájtatosságával elvarázsolta Józsefet, majd az imádságok után randira csábította a férfit. „Én olyan nevelést kaptam, hogy a férfinak kell udvarolnia” – mondta vérig sértve az arajelölt.
Házasodna a gazdaPetra kiborult, Dani titkolózik Anna gazda előtt, József gazda pedig nehéz szívvel küldte haza egyik választottját
2023. november 8. 21:20

Petra kiborult, Dani titkolózik Anna gazda előtt, József gazda pedig nehéz szívvel küldte haza egyik választottját

Kevin gazda Krisztit választotta első randipartnerének. Amíg ők homokfutóval hasítottak a földeken Petra kutyája elszökött. A lány annyira kiborult, hogy frusztrációját a többieken vezette le. Mindeközben Anna gazda privát jógával indította a reggelt Attila közreműködésével, majd Dani hívta meg egy romantikus ebédre. Gergő gazda és Kíra pedig egy tó partjára szöktek el kettesben, ahol újra közel kerültek egymáshoz.
1:20
Házasodna a gazdaSzandi tóparti hancúrozásról fantáziál Gergő gazdával
2023. november 8. 21:20

Szandi tóparti hancúrozásról fantáziál Gergő gazdával

József gazda istentiszteletre megy a hölgyekkel, Kevin gazda lovagolni viszi Petrát, ami nem úgy alakul, ahogy azt eltervezte. Gergő gazda sem érzi túl jól magát a bőrében, ugyanis egyre jobban megkedvelte a lányokat, akik fejben már tovább is jutottak vele az ismerkedésben. Hogy hogyan döntenek a gazdák a jelöltek sorsáról, az a Házasodna a gazda folytatásából kiderül hétköznap esténként az RTL-en.