KONFLIKTUS

2:25
Híradó
2024. április 15. 19:45

Az ENSZ figyelmeztetett: a Közel-Kelet a szakadék szélén áll, itt az ideje az önmérsékletnek

Rendkívüli ülésen tárgyalt a közel-keleti helyzetről az ENSZ Biztonsági Tanácsa és önmérsékletre szólított fel a világszervezet főtitkára. Irán szombat éjjel több mint háromszáz drónt, cirkáló- és ballisztikus rakétát indított Izrael ellen, a légvédelem csaknem az összeset hatástalanította. Irán arányos önvédelmi lépésnek nevezte az akciót, Izrael pedig a perzsa állam elleni szankciókat és a Forradalmi Gárda terrorszervezetté nyilvánítását követelte.
5:12
Fókusz
2024. április 15. 19:32

Mindkét fél győzelemként ünnepli az Izraelt sújtó iráni légicsapást

Iránban az erőfitogtatás miatt örülnek, Izraelben pedig a sikeres védekezést éltetik, miután vasárnap hajnalban Izrael dróntámadást indított Irán ellen. Eközben a világ többi része aggódva figyeli, hogy a Közel-Keleten újabb konfliktustól kell tartani. A Fókusznak Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogyan érintheti a konfliktus Európát.
3:58
Fókusz
2024. április 5. 20:09

Drágább lehet az üzemanyag és újabb menekülthullám indulhat el Európa felé – Irán és Izrael konfliktusa ránk is hatással lehet

Miért intézett rakétatámadást Izrael Irán szíriai konzulátusa ellen? Vajon fokozódhat-e háborúig az Izrael és Irán közötti feszültség? Ha igen, mi magyarok is meg fogjuk érezni a hatásait? Drágább lehet majd az üzemanyag? Az atombombával is rendelkező iszlám ország szíriai nagykövete azt mondta: nem marad válasz nélkül az izraeli akció.
4:11
Az álommeló
2024. április 3. 11:44

Belső Szilveszter: Azt éreztem, hogy Betti háborút indított ellenem

Belső Szilveszter Az álommeló második évadából úgy távozott, hogy több jelölttársával konfliktusba keveredett. Szilveszter az rtl.hu-nak arról mesélt, hogy ő mennyire tartja jogosnak Balogh Levente döntését és arra is kitért, hogy szerinte Betti miatt fordultak el tőle a jelölttársai. Belső Szilveszter egy imamalommal a kezében beszélt Donald Trumpról, a fotelhuszárokról és az állatkerti állatokról. 
2:10
Zöld Hírek
2024. március 22. 18:53

Több mint 2 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez a Földön

Víz a békéért – ezzel a mottóval ünneplik idén a Víz Világnapját. Az ENSZ arra figyelmeztet, hogy összefogás híján a víz könnyen lehet konfliktusok forrása, ennek ellenére csak 24 országnak van együttműködési megállapodása a közös használatáról. A globális válságot jelzi a Spanyolország egyes részein kialakult vízhiány is, ahol a szárazságra táblákkal hívják fel a turisták figyelmét.
Európa
2024. március 6. 6:01

Válságok, vétók, felfordulások: négy durva kihívás az Európai Unió 20. századából

Valószínűleg mindenki emlékezetében élénken él még a 2008-as gazdasági világválság, aztán amint annak vége lett, szinte már jött is a koronavírus-járvány, hogy aztán annak végeztével máris kitörjön az orosz-ukrán háború. Mintha a kétezres évek a válságok évtizedeit hozták volna, alig volt békés időszak. Érdemes azonban felidézni az EU korábbi, mára a legtöbb ember által már elfeledett kríziseit. Ezekből nem csak tanulhatunk, azt is tudatosíthatjuk magunkban: egy probléma sem tart örökké.
5:11
Fókusz
2024. január 15. 20:17

„Büszke vagyok Ilire, hogy felvette a kesztyűt” – A Cápák között legnagyobb befektetése és leghevesebb vitája után nincs harag

Parázs vita alakult ki a január 14-én a Cápák között. Gecse Márton robotokat forgalmazó cégére ugyanis több nagyragadazó is ráharapott volna. A Cápák közül Lakatos István azonnal a cégcsoportra tett ajánlatot, amit Moldován András nem hagyott szó nélkül. A két Cápa közti vitát alaposan felpaprikázta, hogy Orbók Ilona is a befektetést célozta meg.
Külföld
2023. december 21. 19:53

Újabb háború jöhet, most a Vörös-tenger térsége borulhat lángba

A jemeni lázadó húszik sorra támadják az Izrael felé tartó kereskedelmi hajókat, márpedig a világkereskedelem 10 százaléka a Szuezi-csatornán halad át – és ez már kezd fennakadásokat okozni. A gázai háború előtt a húszik közel álltak egy amerikai és szaúdi támogatású békemegállapodáshoz, most azonban inkább a háború felé billen a mérleg. Az Egyesült Államok ugyan nem akar fegyveres harcot, de helyben már arra készülnek, hogy a szövetségesek lecsapnak rájuk.
A Város Királynői
2023. december 8. 21:20

Az athéni kiruccanáson bombaként repült a pezsgő, míg Laura Magyarországon tervezgette divatbemutatóját

Czeglédi Laura lázban égve tervezgeti divatbemutatóját, amihez már csak egy apró, de igen fontos hozzávaló hiányzik. Mindeközben többen visszamondták az athéni nyaralást, hogy ki ne robbanjon egy újabb front a konfliktusban. A baj viszont így sem kerülte el A Város Királynőit: Zsuzsi egy pohár pezsgővel fejezte ki véleményét Paulináról.
0:30
A Város Királynői
2023. december 8. 21:20

Paulina mamáék vitája elmérgesedik, Zsuzsi a medencében végzi

Moncsi megmutatta barátnőinek a Poszeidón templom melletti házukat és saját tengerpartjukat, ahová már a felpaprikázott hangulatú Paulina mama is megérkezett. A festői táj és a jó társaság sem csillapíthatta a társaságban lappangó feszültséget, ami, ha nem is robbanással, de egy csobbanással tört elő. A Város Királynői hétfőn 19:45-kor folytatódik az RTL-en!
4:12
A Város Királynői
2023. december 7. 21:10

Violetta úgy gondolja, Anna csak sajnáltatni tudja magát apja tragikus halála miatt

Bár eleinte elcsendesülni látszott a vihar szele, ismét tomboló orkánként csapott le a vita, mikor Anna meg akarta beszélni Violettával a konfliktusuk okait. Ő úgy látta, hogy Violetta édesapja halála miatt ingerlékenyebb, ám a szépségszalont üzemeltető üzletasszony ezt arcátlanságnak nevezte. Revansként odaszúrta, nem ő az, aki egy szerette halálával takarózik folyamatosan.
A Város Királynői
2023. december 6. 16:25

„Luxusban és gazdagságban nőttem fel, erről én nem tehetek” – parázs vita lett abból, mennyire volt luxus a luxusszállás A Város Királynőiben

Solomon Zsuzsanna és Kalmár Paulina konfliktusa ugyan csak a londoni kirándulás alatt robbant ki, ám a közöttük lévő feszültség sokkal mélyebben gyökerezik. Az utolsó cseppet Paulina londoni megjegyzései jelentették. Zsuzsi szerint Paulina köszönet helyett, hátba szúrta őt, aki viszont elárulta, hol kezdődik nála egy luxusszállás. Az rtl.hu-nak adott interjújukban a konfliktusukról meséltek A Város Királynői.
4:59
A Város Királynői
2023. december 5. 21:00

„Ne haragudj, elment az étvágyam” – Zsuzsi faképnél hagyta Paulinát

Paulina mama örült, amikor Solomon Zsuzsanna elhívta ebédelni, úgy gondolta, ez remek alkalom lenne megbeszélni a konfliktust, ami Violetta születésnapján kialakult. Ám amikor Paulina felhozta, hogy szeretné, ha a szingli-házas anyuka bocsánatot kérne lányától, minden félrecsúszott. „Én nem azt mondom, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit hallanod kell” – mondta az üzletasszony, aki a feszült beszélgetés végén felpattant az asztaltól.
4:40
A Város Királynői
2023. december 4. 20:55

Violetta: Aki nem érzi jól magát a születésnapomon, annak taka van!

Mire az étterembe értek, megfagyott a levegő a két barátnő között – Violetta már rá sem tudott nézni Paulinára, aki az asztal végén látványosan nem érezte jól magát. Violetta ennek ellenére kérdésekkel bombázta a vakarószalont üzemeltető barátnőjét. Mivel nem akart neki válaszolni, a születésnapos annyira felhúzta magát, hogy másokkal is összeveszett a társaságból, majd faképnél hagyta őket.
Sport
2023. november 29. 14:49

Családon belüli erőszak, megcsalás, verekedés a stúdióban – bokszlegendák, akik a ringen kívül is szívből gyűlölték egymást

Nemcsak a Sztárboxban fordul elő, hogy két versenyző a ringen kívül is összefeszül. Bár a profi bokszra nem jellemző, hogy a felek dühös gyerekként támadjanak egymásra a ringben, ettől még az ökölvívás történetének voltak olyan nagy ütközetei, amikor a sportembereket, sőt -legendákat nem a győzelem vagy a bajnoki cím motiválta, hanem az, hogy jól megverjék a másikat.
2:23
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2023. november 27. 21:15

„Muszáj volt ezt meglépnem” – Szalay Bence és Törőcsik Dani az ártatlanok előtt vitáztak

Törőcsik Dani annak érdekében, hogy megvédje Nádai Anikót, úgy döntött, hogy nyíltan szembeszáll gyilkostársával, és Szalay Bencére szavazott. A kerekasztal ceremónia után Bence megpróbálta számonkérni Danit, azonban óvatosan kellett fogalmazniuk, mert Varga Feri és dr. Gyenesei Leila is ott állt mellettük.
6:04
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2023. november 26. 11:06

Tóth Szabi Az Árulókról: Soha nem szerepeltem még ilyen kemény műsorban

Az ártatlanul száműzött Tóth Szabi próbált álarc mögé bújni Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, de végül kénytelen volt saját magát adni. A zenészt egyből beszippantotta a régi kastély titokzatos atmoszférája, és bár nagyon szeretett volna gyilkos lenni, a könnyebbik szerepben is megtapasztalta, hogy „nagyon gyorsan össze tud nyomni ez a játék”. Elmondta azt is, miért lett gyanús neki Görög Zita, és miért gondolja úgy, hogy nincs recept a sikerhez Az Árulókban.
1:46
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2023. november 23. 21:10

„Közönséges, amit csinálsz” – Visváder Tamás és Horváth Éva konfliktusa elmérgesedett a kerekasztal ceremónián

Miután Horváth Éva és Visváder Tamás között kisebb feszültség alakult ki egy korábbi beszélgetésük során, Tomi úgy gondolta, a kerekasztalnál a többiekkel is megosztja ellenérzéseit a modellel kapcsolatban. „Éva ne hazudj” – szólt rá játékostársára a fiatal vállalkozó, később már a többiek próbálták lenyugtatni az indulatokat: „Miért visszük ezt erre a szintre?”.
7:44
Reggeli
2023. november 16. 11:38

A magyaroknak nehezen megy a megbocsátás – így tegyük meg az első lépést

A konfliktus nem elkerülhető, és nem baj, hanem a szoros kapcsolatok és az élet velejárója. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus arról beszélt, hogy akik rendszeresen sok időt töltenek együtt, azok között garantált a konfliktus, nem mindegy azonban, hogy ezeket hogyan kezeljük. A magyaroknál nagyon erős a panaszkodás kultúrája, és nehezen teszik meg az első lépést, ha megbocsátásról van szó. Aki megbocsát, annak sokszor az az érzése, hogy ő engedett, de ha elfogadjuk a szituációt, sok felesleges bosszúsgától megkímélhetjük magunkat – hívta fel a figyelmet a szakértő.
3:40
Nyerő Páros
2023. október 31. 16:16

Jákli Mónikát és Boráros Gábort meglepték Voksán Virág szavai

Boráros Gábor és szerelme, Jákli Mónika lettek a 2023-as Nyerő Páros bronzérmesei, és bár úgy érzik, hogy visszatekintve semmit sem csinálnának másképp a játékban, Gábor azért megjegyezte, hogy Moncsi tarthatta volna tovább is azt a szívet a „Szerelem összetartó ereje” nevű játékban a műsor döntőjében. Borárosék felidézték a Nyerő Párosban töltött 20 napjuk élményeit, veszekedéseit és konfliktusait, Móni pedig arról is kifejtette a véleményét, hogy mit gondol Voksán Virág piszkálódásáról: „Bántó volt rám nézve” – mondta az influenszer, aki végül a saját párjának, Gábornak is beszólt.
4:10
Nyerő Páros
2023. október 31. 9:45

Vastagné Domján Evelin: Elég hangos tudok lenni, nagyon megélek mélységeket és magasságokat

Vastag Csaba és felesége, Vastagné Domján Evelin lettek a 2023-as Nyerő Páros ezüstérmesei, akik „tök szép eredményként” tekintenek a helyezésükre. Azt mondják, egy pillanatig sem játszották meg magukat, és a sportmúltjuknak köszönhetően teljes erőbedobással és beleéléssel teljesítették minden egyes feladatot. Az énekes – saját bevallása szerint – inkább konfliktuskerülő ember, de ha feleségét támadja valaki, mindenáron megvédi a szerelmét.
4:34
Nyerő Páros
2023. október 30. 15:38

Curtis szerelme elárulta, hogyan tervezik a gyermekvállalást

Curtis és kedvese, Barnai Judit lettek 2023 Nyerő Párosa. A finálé után Judy a villában töltött 20 nap élményeiről mesélt. „Minden egyes percét imádtam, bármikor újrakezdeném” – mondta a sportoló, aki nehezen szokott hozzá a kamerákhoz, de végül sikerült teljesen feloldódnia. Azt is elárulta, hogy a kapcsolatukban ő a nyugodtabb fél, ezért jól tudja kezelni Curtist, így a konfliktusok elkerülték őket a forgatások alatt. Az rtl.hu-nak Judy beszélt többek között a gyermekvállalásról, és a múltbeli traumájáról is, amit egy életen át fog magával hurcolni.
4:07
Survivor
2023. október 16. 22:55

Bodnár Gergő nem hagyta, hogy Pusztai Zsombor a szeme láttára sértegesse barátnőjét

A Buhawi újdonsült tagjaként Bodnár Gergő szerette volna átlátni a törzsön belüli konfliktusokat, és elérte a célját: Pusztai Zsombor előtte állt bele ismét Czupek Nórába és Wendy Perezbe. Gergő nem hagyta annyiban a dolgot, és felvilágosította Zsombort azzal kapcsolatban, hogy mi is történt valójában a Survivor előző védettségi játékán.
7:08
Reggeli
2023. szeptember 20. 8:38

„Nem mindegy, hogy segítek, vagy részt veszek a házimunkában” – ezért van ennyi konfliktus a munkamegosztásból

A házimunka megosztása örök konfliktusforrás lehet egy párkapcsolatban, vagy lakóközösségben. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus arra is felhívta figyelmet, hogy nincsen Valaki nevű családtagunk, így szerinte a „valaki vigye le a szemetet” típusú kérések nem működnek. Azt is elárulta, hány éves kortól érdemes bevonni a gyerekeket a házimunkába.
4:08
Reggeli
2023. július 11. 9:54

Zajong, cigizik, felújít – mit tehetünk, ha a szomszéd megkeseríti az életünket?

A jogszabály szerint a szomszédok együttélése nem egy objektív mérce, csak annyit mond, hogy nem zavarhatjuk szükségtelenül a szomszédot – mondta a Reggeliben dr. Fülöp Edina ügyvéd. Hozzá fordultak már birtok-, zaj- vagy szagproblémák miatt is ügyfelek. Példaként megemlítette: azt el kell tűrnünk, ha napközben zongorázni tanuló gyerek gyakorol a szomszédban, de azt már nem, ha ezt éjszaka teszi. 
5:46
Reggeli
2023. július 11. 9:06

„Nem vagyunk a tanyán!” – elmérgesedett szomszédi viszonyokról számoltak be a Reggeli nézői

„Megtörtént már veled, hogy pokollá tette a szomszéd az életedet?” – nemrég ezt kérdeztük Facebookon a Reggeli követőitől, amire több mint száz komment érkezett. A Reggeliben a műsorvezetők ebből szemezgettek, majd kapcsolták Landiné Máté Editet, aki csak jókat tudott elmondani saját szomszédairól, viszont az bosszantja, hogy a fűnyírást és a locsolást csak meghatározott órákban lehet végezni.