HÍRADÓ

2:02
Híradó
2023. február 27. 18:23

Éjszakára bezártak, rendszeresen megvertek és kényszermunkára kényszerítettek egy férfit egy kerekegyházi tanyán

Kényszermunka miatt négy és fél év börtönre ítélték azt a férfit, aki a vád szerint hónapokon át dolgoztatott ingyen egy másik embert Bács-Kiskun megyében, egy kerekegyházi tanyán. Az áldozatot a vád szerint éjszakára bezárta, rendszeresen megverte, félelemben tartotta. A férfinak négy hónap után sikerült megszöknie fogvatartójától, akit korábban elítéltek már hasonló bűncselekmény miatt.
1:40
Híradó
2023. február 27. 18:17

Az udvaron szülte meg gyermekét egy 15 éves lány, a halott babát a rendőrök találták meg a szomszéd kertjében

Egy kilencedikes lányt gyanúsítanak azzal, hogy megszülte, majd magára hagyta gyermekét a hétvégén Emődön. A lány ezután rosszul lett, hozzátartozói hívtak mentőt. A kórházban derült ki, hogy nem sokkal korábban szült. A halott babát a rendőrök találták meg a szomszéd kertben. A kilencedikes gimnazista bűnügyi felügyeletbe került, otthonról csak iskolába mehet.
1:58
Híradó
2023. február 26. 18:53

A Momentum nagyon keresi azt a 600 millió forintot, amit a kormány átadott a Fudan egyetem alapítványának

A beruházási stop áldozata lett a kínai Fudan egyetem budapesti campusa, ezért csúszhat az idei évre ígért népszavazás a beruházásról. Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt szombaton. Közben a Momentum szerette volna megtudni, mi lett annak a 600 millió forintnak a sorsa, melyet a kormány átadott az egyetem alapítványának. Egyelőre nem bukkantak a nyomára.
2:23
Híradó
2023. február 26. 18:51

Az orvosi kamara szerint nem igaz, hogy etikai eljárással fenyegetik azokat a háziorvosokat, akik aláírják az ügyeleti szerződéseket

A kamara szerint csak egyetlen orvos ellen indult eljárás, aki fenyegetésekkel és félrevezető információkkal próbálta rávenni kollégáit a szerződés aláírására. Március elsejével Győr-Moson-Sopron megyében alakulna át az ügyeleti rendszer. A háziorvosokat egyelőre kórházi rezidensekkel és szakorvosokkal próbálják helyettesíteni.
2:28
Híradó
2023. február 26. 18:24

Nem akarják megmondani a fideszes delegáció tagjai, miről tárgyalnának a svédekkel és a finnekkel

Sem Hende Csaba, sem Németh Zsolt nem akart beszélni arról az RTL Híradónak, hogy pontosan kivel és miről fognak tárgyalni Svédországban és Finnországban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton jelentette be, hogy ők biztosan tagjai lesznek annak a delegációnak, amely a két országba utazik a vitás kérdéseket rendezni. Az MSZP szerint ezen államok NATO csatlakozásának semmi köze ahhoz, hogy politikusaik korábban mit mondtak a magyar közállapotokról.
2:18
Híradó
2023. február 26. 18:20

Most lehetne olcsón betárazni gázból, de az állam nem vesz belőle, és gázárcsökkentés sem lesz

Hiába olcsó most a gáz a világpiacon, a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint nem látszik, hogy vásárolná és a tárolókba töltené az állami MVM. Pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton azt mondta, akkor tudnak új árakat megállapítani lakossági fogyasztóknak, ha olcsó gázzal tudják megtölteni a tárolókat. A földgáz világpiaci ára már december óta alacsonyabb annál, mint amennyit az átlag feletti fogyasztásért kell fizetni érte Magyarországon. Orbán Viktor korábban azt mondta, azért nem „rángatják” a gáz árát, mert a magyar rendszer lényege a kiszámíthatóság.
1:41
Híradó
2023. február 26. 17:06

Már működnie kéne a covidvakcinákat ontó debreceni gyárnak, de még csak szerkezetkész, és a járványnak is vége

Kérdés, van-e még értelme Covid elleni vakcinát gyártani – erről beszélt a szombati kormányinfón Gulyás Gergely, amikor a Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyárról kérdezték. Palkovics László az alapkő letételekor azt mondta, hogy 2022 végén már megindul a gyárban a vakcinagyártás, az épület azonban még mindig csak szerkezetkész. A Híradó által megkérdezett víruskutató szerint a koronavírus elleni oltóanyagra időközben lecsökkent az igény, és nem is valószínű, hogy újra növekedne.
2:00
Híradó
2023. február 25. 18:42

Szépségversenybotrány: lányokat kerített a 69 éves szervező, egy 16 éves lány is a befolyása alá került

Hiába indult ellene eljárás, a gyanú szerint tovább folytatta a kerítést az a férfi, aki lányokat közvetített ki szexuális szolgáltatásért ügyfeleinek. A 69 éves férfi később úgy védekezett, hogy amióta ez az ügye van, azóta ingyen segít a lányokon. A férfit hasonló jellegű bűncselekmény miatt már Franciaországban is elítélték. Most akár 15 évet is kaphat.
1:50
Híradó
2023. február 24. 18:57

155 millió forintba kerül Szegeden az idő előtt elkopott villamossínek cseréje, a MÁV szerint ezt nem a tram-trainek nagyobb tömege okozza

Több helyen is ki kell cserélni Szegeden az elkopott villamossíneket nyáron azon a szakaszon, ahol a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamos is jár – erről a szegeder.hu írt először. A költésgvetési tervezetbe írt indoklás szerint a cserére részben a tram-trainek okozta többletterhelés miatt van szükség. A MÁV azt írta, a pályakopást nem a járművek nagyobb tömege, hanem más műszaki paraméterei okozták.
1:37
Híradó
2023. február 24. 18:57

#nemluxustaska – Rászoruló nőknek gyűjtenek nélkülözött higiéniás termékeket

Idén is elindult a Nemluxustáska kampány, amelyben nehéz helyzetben lévő nőknek gyűjtenek higiéniás termékeket a szervezők. Az adományozóktól azt kérik, hogy egy általuk már nem használt, de jó állapotban lévő női táskát töltsenek meg intim betéttel, samponnal, testápolóval, olyan holmikkal, amelyek használata számukra természetes, de másnak luxust jelent. A kampány négy éve alatt csaknem 45 ezer ilyen táska jutott el a rászorulókhoz.
2:09
Híradó
2023. február 24. 18:55

Demeter Szilárd „a szólásszabadság szélsőséges híve”, nem cenzúrázta volna Beton.Hofi koncertfelvételét

Cenzúrázhatta az állami tévé az egyik legnépszerűbb magyar előadó, Beton.Hofi egy dalának szövegét. Egy koncertfelvételt adtak le, de azt a sort, amely Orbán Viktorra és valószínűleg a Pegasus-ügyre utal, elnémították. Szerettük volna megtudni, hogy miért, de nem kaptunk rá választ az MTVA-tól. A Híradónak nyilatkozó médiakutató szerint az állami média ezzel megsérthette a véleménynyilvánítás szabadságát.
2:16
Híradó
2023. február 24. 18:50

Budapesten több száz 40 évnél idősebb villamos közlekedik, most 51 új járművet vásárolhat a főváros európai uniós pénzből

51 új légkondicionált, akadálymentesített villamost vásárolhat a főváros európai uniós pénzből – erről a kormány döntött. A szerelvények 54 milliárd forintba kerülnek, és jövőre érkezhetnek Budapestre. A fővárosban többszáz 40 évnél idősebb villamos közlekedik, ezért az új szerelvényeknek bárhol hasznát veszik a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint.
1:44
Híradó
2023. február 24. 18:49

Saját maguknak is megszavaztak kedvezményt a lakásvásárláshoz fideszes képviselők az I. kerületben

Saját magukat juttatták kedvezményes lakásvásárlási lehetőséghez fideszes képviselők – ezt állítja az I. kerület polgármestere. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen a fideszes képviselők olyan javaslatot nyújtottak be, amivel kedvezményesen vehetnék meg a műemléki épületeket az abban lakók, így több képviselő is. Váradiné Naszályi Márta polgármester szerint erkölcsi kötelességük lett volna, hogy ne szavazzanak az őket is érintő kedvezményről.
1:40
Híradó
2023. február 24. 18:37

Úgy tudjuk, mindkét férfi volt már büntetve, akik egy látássérült embert raboltak ki

Letartóztatta a bíróság azt a két rudabányai férfit, akik egy látássérült embert raboltak ki a településen a héten. A gyanú szerint az 56 éves férfi lakásába bejutva átkutatták a zsebeit, majd egyikük megütötte. 7 ezer forintot szereztek tőle. Az egyik támadó néhány óra múlva már Berentén követett el hasonló bűncselekményt. Ott egy idős házaspárt vert össze.
2:36
Híradó
2023. február 24. 18:36

Ötször szúrta meg a nőt, azért, mert nem tudta elfogadni, hogy szakított vele – a férfi tagadja a gyilkosságot

A legsúlyosabb büntetést adná lánya gyilkosának – ezt mondta Híradónknak a Gödön másfél éve meggyilkolt nő apja. A családanyát volt barátja késelte meg az utcán. A nő később a kórházban meghalt. A férfi azért támadt rá, mert nem tudta elfogadni, hogy szakított vele. A támadót a gyilkosság után elfogták, ellene most zárták le a nyomozást. A meghalt nő 12 éves kisfia azóta is pszichológushoz jár.